Kezdőlap

Balogh Andor,

országgyűlési gyorsiró, ügyvéd, egyetemi magán tanító, szül. 1846. szept. 5. Soókuton, Zemplén-megyében, hol atyja B. András ág. ev. lelkész volt; a gymnasiumot Rozsnyón s Eperjesen végezte, a jogot ugyanott hallgatta; egyúttal elsajátítván a gyorsirást, abból a jogászok számára tanfolyamot nyitott. 1866. szept. 16. Pestre jött Ghyczy Gyula ügyvéd irodájába. 1867. szept. 25. a kir. táblához joggyakornoknak vétetett fel; egyúttal egyetemi jogi előadásokat hallgatott. 1868. szept. 28. nyert ügyvédi oklevelet; ugyanazon év decz. 7. országgyűlési gyorsirónak neveztetett ki. 1873. máj. a nemzeti d alkör elnöke lett. A gyorsirói körökben főkép tankönyvével, mely a gyorsirási irodalomban új iránynak lett kezdeményezője, számos szakbeli és polemikus czikkeivel, valamint szivós agitatori képességével szerzett nevet. Sok évig buzgó tanítója volt a gyorsirásnak Budapesten, az egyetemen és a IV. ker. főrealiskolánál (1877. szept. 12-től 1878. jun. 30-ig); külön gyorsiró kört is alapított Gabelsberger-egyesület néven s annak számára hivatalos lapot (Gabelsberger Gyorsiró) szerkesztett (1872. jan. 10-től), mely azonban mint az egyesület maga is rövid életű volt. B. ugyanis korán kezdett betegeskedni s e miatt hivatalától is megvált; irodalmi s egyéb működését is abba kellett hagynia. Hosszas szenvedés után szegényűl halt meg 1887. máj. 13. Budapesten.

A Bolond Miska cz. élczlapnak 1874. juniustól rendes munkatársa volt. Tárczákat irt a Fővárosi Lapokba (1884) és az Ország Világba (1885.)

Munkái:

1. A magyar gyorsirás rendszere. Bpest, 1875.

2. Válaszom Markovits Ivánnak. U. ott. 1875.

Petrik Könyvészete.

Ney, Budapesti IV. ker. Főreáltanoda Emlékkönyve 1880. 64.

Leszlényi Imre, Balogh Andor. Győr, 1875. (Kőnyomat.)

Kapczy Zoltán, A Gyorsírás Fejlődésének és Irod. Vázlata. Győr, 1876. 20.