Kezdőlap

Bethlen Farkas (bethleni gróf),

országgyűlési képviselő, gr. B. Pál és gr. B. Luiza fia, szül. 1813-ban Nagy-Szebenben, hol a nagyapai háznál 1824-ig Csöreghy Ferencz volt nevelője. 1825-ben a kolozsvári ev. ref. kollegiumban a gymnasiumi osztályokat folytatta, hol az 1834-ki országgyűlés alatt a szabadelvű ifjuság élén állt. 1836-ban jogi tanulmányait bevégezvén, rövid ideig a marosvásárhelyi kir. tábla mellett irnokoskodott és 1837-ben e minőségben volt jelen a szebeni országgyűlési ifjuság között. 1839-ben nőül vette gróf Teleki Rózát és Bonyhádon, küküllőmegyei birtokán telepedett le; részt vett a megyei élet küzdelmeiben, s a szabadelvű párt legtüzesebb harczosai közé tartozott. Különös szenvedélylyel fordult a gyümölcstenyésztés felé s egyike lett Erdély legkitünőbb pomologusainak. B. mint megyéjének egyik követe, az erdélyi országgyűléseken jelent meg először 1841-ben, majd 1846-ban és a szabadelvű kisebbséghez tartott, mely küzdött a kornak meg nem felelő urbéri törvény ellen. Az 1848. országgyűlésen is mint Küküllőmegye követe vett részt az unió kimondásában. S midőn ez végrehajtatott, az erdélyi részekre a postaügy főigazgatójává neveztetett ki a magyar miniszterium által. A szabadságharcz legyőzetése után ő is perbe fogatott, de szabad lábon védelmezhette magát Pesten és 1850-ben haza bocsáttatott, csakhogy rendőri felügyelet alatt élt bonyhádi birtokán. Ő ez éveket otthon, gazdaságának s tanulmányainak élve, teljes elvonultságban töltötte. Tanulmányai leginkább a nemzetgazdaságra, pénzügyekre és statisztikára voltak irányozva. 1861-ben az ideiglenes kormány Küküllőmegye főispáni székébe ültette. De a csakhamar bekövetkezett alkotmánytalan időben ismét magányába vonult. Az 1865-1868. országgyűlésre a megye felső kerülete képviselőjéül választotta; ugyanezen helyet elfoglalta a következő országgyűlésen is. Hasznos tagja volt az állandó pénzügyi bizottságnak és mint szónok is a jelesebbek közé tartozott. Jelesnek mondják azt a beszédét is, a melyet 1848-ban mint megválasztott követ Dicső-Szent-Mártonban választói előtt tartott. Az erdélyi múzeum megnyitó gyűlése alkalmával (1859. nov.) rögtönzött beszéde a legynagyobb hatású volt. Meghalt 1870. jan. 22. Pesten.

Czikkei: Adatok Erdély viszonyairól, különös tekintettel az adozási rendszerre és Erdély közlekedési eszközeiről a Statisztikai és Nemzetgazdasági Közleményekben (IV. 1868.) jelentek meg.

Munkája: Szőlőművelés és borászat körüli tapasztalások. Pest, 1868.

Vasárnapi Ujság 1870. 5. sz. arczk.

Pesti Napló 1870. 18. sz.

Szinnyei Könyvészete.

M. Nemzetségi Zsebkönyv I. 50.

Honvéd 1870. 4. sz. és gyászjelentés.