Kezdőlap

Csontosi (Kost) János,

a nemzeti múzeumi könyvtár segédőre, a m. tudom. akadémia lev. tagja, szül. 1846. okt. 26. Eperjesen Sárosmegyében, hol a gymnasiumot végezve az esztergomi egyházmegyében növendékpap lett és Nagyszombatban hallgatott bölcseletet és theologiát. Ekkor változtatta meg Kost családi nevét Csontosira. 1869. aug. 16. misés pappá szenteltetett; azután káplán volt Ipolynyéken és 1872-ben Ó-Barson. Innét nevelőnek ment Zichy János gróf fia, a szerencsétlen véget ért Vásonkeői Imre mellé Ó-Szőnybe. Később a papi pályát elhagyván, az ág. ev. vallásra tért és nőül vette Zichy János gróf özvegyét és külföldre utazott. 1874. márcz. 15. gyakornok lett a m. n. múzeumnál, 1875. máj. 8. neveztetett ki könyvtári segédnek és a kézirattár vezetését vette át. Később is utazott Németországban, Felső-Olaszországban, Törökországban és Hollandiában a Corvinák kutatása czéljából. A m. tudom. akadémia 1883. máj. 17. választotta levelező tagjai sorába, hol 1885. máj. 11. A Corvina felkutatott maradványairól tartott székfoglalót. (Nem jelent meg.)

Irodalmi czikkei, melyek leginkább a Corvinák bibliographiai ismertetését tárgyalják, 1876 óta az általa 1879. okt. 30-tól szerkesztett M. Könyv-Szemlében, a Századokban (1876-79. 1881. 1883. 1886.), Ellenőrben (1878.), Archaeologiai Értesítőben (1885. 1888.), Nemeztben (1886.), Turulban, M. Salonban (1888.), Vasárnapi Ujságban (1889.) és Hadtudom. Közleményekben (1890.) jelentek meg.

Munkái:

1. A Konstantinápolyból visszaérkezett Corvincodexek bibliographiai ismertetése. Bpest, 1877.

2. Ismeretlen magyar codex, herczeg Lobkovitz Mór raudniczi könyvtárában. U. ott, 1879.

3. Auswärtige Bewegungen auf dem Gebiete der Corvina-Literatur. U. ott, 1879. (Fordítás a M. Könyv-Szemléből 1878.)

4. A budapesti országos könyvkiállítás latin kéziratai. U. ott, 1882.

5. Mátyás király és Beatrix királyné arczképei Corvin-codexekben. U. ott, 1889. (Németűl is megjelent az Ung. Revueben 1890.)

6. II. Ulászló királynak ajánlott ismeretlen latin codex a konstantinápolyi Eszki-Szerajban. U. ott, 1889. Mind külön-lenyomatok, az 1. 2. 6. sz. a M. Könyv-Szemléből, a 3. sz. a Liter. Berichte aus Ungarn-ból, a 4. sz. a Könyvkiállítási Emlékből, az 5. sz. az Archaeologiai értesítőből.

Schematismus Strigoniensis 1870-72.

Akadémiai Értesítő 1883. (Tagajánlás.) 1885. 4. sz.

M. tud. Akadémiai Almanach 1884. 1887. 1891.

M. Salon VIII. 1888. arczk. és önéletrajzi adatok.