Kezdőlap

Dömötör János,

kir. tanfelügyelő s a Kisfaludy-társaság tagja, szül. 1843. decz. 20. Duna-Szent-Györgyön Tolnamegyében köznemes szülőktől, kik 13 éves korában elhaltak. Bikács községben töltött egy év után, hova a német szó kedveért vitték, 1854-ben a gyönki iskola növendéke lett, hol a gymnasium három alsó osztályát végezte s 1857 őszén a nagy-kőrösi főgymnasiumba lépett, hol a költészet és magyar irodalom tanára Arany János volt; itt vetette meg irodalmi s főként kritikai míveltségének alapját, Szilágyi Sándor, akkor ugyanott a történelem tanára pedig segédűl használta s útmutatásaival segítette; miután a harmadik bölcseleti osztályt is elvégezte, 1863 őszén a pesti ref. theologiai intézet növendékei közé lépett. Itt ismerkedett meg Tolnai Lajossal, Szász Bélával, Komócsy Józseffel és Szabadossal, kikkel baráti kört alkotott, e mellett fentartá összeköttetését Aranynyal és Gyulaival is. Ugyanekkor egy évig Ballagi Mór fiait is tanította. 1865 őszén a skót szabad egyház stipendiumával Török Pál superintendens őt küldé ki Edinburgba, hol egy évet töltött. A hazatért ifjút a pesti reform. egyház azonnal gymnasiumához előbb ideiglenes, 1867. októbertől rendes tanárnak alkalmazta; a latin klasszikusok, az angol nyelv és philosophia tanítását bízta reá, s ő mellékesen a theologián is adta elő a philosophiai tantárgyakat. Ekkor a korábban is mutatkozott melancholiája mindinkább erőt vett rajta, emberkerülő lett, majd változtatást óhajtott környezetében, életmódjában azt hitte, hogy az új munkakörrel visszatér egykori életkedve. 1873 nyaránt Tolna- és Baranyamegyék tanfelügyelője lett, s Szegszárdon, hol lakása volt, az ottani társasélet legkedveltebb személyévé lőn. azonban ismét visszavágyódott a fővárosba régi barátai közé; s midőn 1875 tavaszán az egybecsatolt pestmegyei és jászkún-kerületi tanfelügyelőség megürült, a neki fölajánlott állást elfogadta és még ugyanazon év nyarán visszatért a fővárosba, s a tanfelügyelőségek legutóbbi új szervezése alkalmával is a pest-kis-kúnmegyei tanfelügyelőség élén megmaradt. 1876. jan. 26. a Kisfaludy-társaság tagjai közé választá. Az öngyilkosság gondolatával sokszor foglalkozott. 1878. jan. 8. Kecskemétre készült a közigazgatási gyűlésre; előtte való nap délben szomszédjától és barátjától, a Vasárnapi Ujság szerkesztőjétől vidáman elvált; este ismerőseivel vacsorált egyik vendéglőben és 11 óráig együtt beszélgetett velök vidáman, kedélyesen mint szokott; ekkor haza ment és életét önkezével kioltá. A Kisfaludy-társaságban 1885. decz. 15. Baksay Sándor tartott fölötte emlékbeszédet.

Mint kőrösi tanuló lépett föl először az irodalomban, Szabó Károly pápai tanár Költészettanára szigoru kritikát irt a Prot. Egyh. és Isk. Lapba (1857); pesti tartózkodása első évében (1863-64) a Hölgydivatlapban Lauka Gusztáv költeményeit és az Ujabb magyar lantosok cz. anthologiát birálta; 1864-ben a Kisfaludy-társaságtól kihirdetett egyik pályakérdésre, mely a ballada elméletét kivánta, dolgozatát első helyen dicsérettel említették és azt a társaság Évlapjaiban (Uj F. II. 1865) kiadták; Zilahy Károly halála után részt vett az elhunytnak többi barátaival együtt munkái kiadásában, melyhez ő irta a bevezető életrajzot. Tolnából (1873) küldözgetett czikkeket a Vasárnapi Ujságnak, hova már előbb is legtöbbet dolgozott, később is sokat irt e lapba névtelenűl vagy pár betű jegy alatt (1873-77. Bartal György, Toldy Ferencz, Gyulai Pál, báró Kemény Zsigmond és Longfellow életrajza s elbeszélések); költeményeket és kritikai czikkeket bocsátott közre a Budapesti Szemlében (II. VIII. X-XII.). 1873 elején a Korunkban jelentek meg: Az öngyilkos költőkről, Karikó János, egy naturalista énekköltő, A nemzeti szinház ügye, szinészeink és hirlapjaink, Az akadémiai almanach birálata, Szemere Miklós és Szász Károly. Nehány költemény, tárczák, apróbb birálatok s ismeretterjesztő czikkek jelentek meg a föntebbi lapokon kivül a Fővárosi Lapok (1865), Magy. és Nagyv. (1872), Képes Néplapban (Falusi János levelei), Keresztyén Családban és naptárakban. Tompa költeményeihez (Pest, 1870. 6 kötet) a magyarázó jegyzetek összeállításában és kidolgozásában legtöbbet fáradott.

Munkája: Dömötör János munkái. Sajtó alá rendezték barátai. Bpest, 1878. (Életrajzával Baráth Ferencztől. Ism. P. Napló 92. Vasárnapi Ujság 10. sz. Magyarország és a Nagyvilág 16. sz. Bud. Szemle XXII. 1880.)

Szerkesztette a Protestáns Uj Képes Naptárt (XVII-XX. évf. Budapesten 1872-74.)

Álneve s jegyei: Falusi János D-r János, D. J. és -R -S.

Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Uj F. II. 45. l. XI. 14. l. XXI. (Baksay Sándor Emlékbeszéde.)

Vasárnapi Ujság 1877. 2. sz. arczk. 1879. 11. sz. arczk. 1886. 1. 2. sz. (Baksay S.)

M. Könyvészet 1878.

1878: Életképek 5. Főv. Lapok 5. Budapesti Napilap 9. Egyetértés 7. Kelet Népe 7. sz. Ellenőr 7. Képes Néplap 2. sz. arczk. P. Napló 7. sz.

Uj M. Athenás és gyászjelentés.