Kezdőlap

Fekete Gyula (nagy-iványi),

jogi doktor, kir. törvényszéki biró, F. Menyhért földbirtokos és Fekete Anna fia (egyik őse F. László Füleki alkapitány volt), szül. 1840. júl. 26. Varjúfalván Sárosmegyében; 11 éves korában az eperjesi ág. ev. kollegiumba jutott, hol a gymnasiumot elvégezte, mire 1860-ban a pesti egyetemen kezdte meg a jogi pályát; 1861-ben, midőn az eperjesi kollégium jogakadémiája uj életre ébredt, annak hallgatója volt; 1863-ban jogi tanulmányait befejezte s ismét Pestre jött; hol a megfelelő gyakorlati kiképzés után 1866-ban letette az ügyvédi vizsgát, 1875-ben pedig jogi doktorrá avatták. 1867-ben kedvencz tanulmánya, a rendőri élet titkaival való alapos megismerkedés czéljából Párisban és Londonban nyolcz hónapot töltött. 1869-ben megválasztották az eperjesi kollégium jogtanárává. Ez intézetnél hét évet töltött; azután két évet a jogi irodalomnak szentelt. 1878-ban az aranyos-maróthi kir. törvényszékhez biróvá neveztetett ki s 15 évig a veszélyes néposztályt érintő ügyek körül munkálkodott. 1893. márcz. 29. a budapesti kir. törvényszékhez helyeztetett át.

Rendészeti nagyobb értekezései a Jogtudományi Közlönyben (1877. A titkos rendészet jelentősége és szervezetéről, 4 czikk, 1878. A helyi rendészeti hatóságok szervezetének alapelvei 13 czikk, A centralisatio természetéről és viszonyáról a rendészeti igazgatáshoz 11 czikk, 1879. Nyilvános gyülekezetek és politikai egyletek rendőri joga 11 czikk, 1880. A politikai egyletek jogrendje), a M. Igazságügyben (1880. Az iszákosság befolyása a népek erkölcsi, gazdászati és physiologiai életrendjére, 1881. A rendőri letartóztatás joga s az állampolgári szabadság); a rendőri jogéletbe vágó értekezések a Nemzetben.

Munkái:

1. Az iszákosság és annak befolyása a társadalom életrendjére és az ellene való védelem irányelvei. A m. tud. akadémia által a Sztrokay-díjjal (100 arany) jutalmazott pályamű. Bpest, 1891. (Öt évig dolgozott e munkán, időközben e szakba vágó czikkei az angol Temperance Cronicle-ben jelentek meg.)

2. A dologház és lakói. Bpest, 1891.

3. Az elhagyott gyermekek és a fiatalkori bűntettesek gondozása. A magyar jogászegylet bűnügyi bizottságának felhivására. Bpest, 1893.

M. Könyvészet 1891.

Corvina 1893. 13. sz. és önéletrajzi adatok.