Kezdőlap

Ferdinandy Géjza,

jogi doktor, fogalmazó a m. kir. honvédelmi miniszteriumban, előbbinek testvér-öcscse, szül. 1864. jún. 10. Kassán; iskoláit szülővárosában kezdette, 1875-től, a mikor atyja a fővárosba költözött, a budapesti II. ker. főgymnasiumban és a kegyesrendieknél folytatta, az V. ker. főgymnasiumban pedig bevégezte. Előszeretettel foglalkozott a mennyiségtan és történelemmel, mert katonai pályára készült. Az 1882-ik évben megkezdett katonai szolgálat alatt azonban, melyet a 24. vadászzászlóaljnál töltött, ezen pályától kedvét vesztvén, tartalékos hadnagyi ranggal a jogi tanulmányokra adta magát, melyeket a budapesti egyetemen végzett. 1886-ban a m. kir. honvédelmi miniszteriumban fogalmazó gyakornok lett; 1889-ben segédfogalmazóvá, 1890-ben pedig fogalmazóvá neveztetett ki. 1887-ben jogi doktorrá avatták föl.

Értekezései: a Ludovica Akadémia Közlönyében (1890. Tájékozódás a terepen térkép és segédeszközök nélkül és A gyalogság kiképzése lovasság ellen), az Athenaeumban (1803. A koronázás és annak közjogi jelentősége).

Munkája: Magyarország közjogi viszonya Ausztriához és annak történelmi fejlődése. Bpest, 1892. (Előbeszédet irt hozzá Vécsey Tamás egyetemi tanár. Ism. Budapesti Szemle.)

M. Hirlap 1892. 54. sz. és önéletr. adatok.