Kezdőlap

Fesztóry József,

gör. kath. lelkész, szül. 1831-ben Czéke községben Zemplénmegyében; a gymnasiumot Sátoralja-Ujhelyben végezte. 1849-ben mint honvéd részt vett a szabadságharcban; a hadi fogságból kiszabadulván, tanulmányait a kassai akadémiában folytatta; majd a munkács-egyházmegyei papnövendékek közé lépett és 1856-ban áldozópappá szenteltetett föl; jelenleg vécsei zemplénmegyei lelkész. Lelkészi pályáján több leégett egyházi épület restaurálása s a törvényes kivánalmaknak megfelelő iskolák fölállítása körül buzgólkodott. A görög kath. papságot lelkesítette, hogy igyekezzenek a szlávajkú köznépet hasznos olvasmányokkal ellátni; ő maga jó példával járt elől. 1889-ben 50 frt jutalmat tűzött ki annak, ki a görög kath. hívek részére ruthén és magyar népies naptárt ad ki.

Czikkei megjelentek a Heti Lapban és az ungvári Keletben, többek közt a Nemzetiség és népnevelés cz. terjedelmes czikke.

Munkája: A zsidók szertartásai és szokásai. Ungvár, 1889. (A munkát Medici Pál irta olaszul, Rosty Zsigmond pálos szerzetes latinra fordította: Ritus ac Mores hebraeorum, Tyrnaviae, 1758. cz., F. J. pedig magyarúl adta ki s a tiszta jövedelmet a munkács-egyházmegyei tanítók leányárva-intézetének ajándékozta).

Önéletrajzi adatok.