Kezdőlap

Fodor (Crispus) Bálint (kolosvári),

tordai pap; 1546-ban az erdélyi magyarság reformálásában tevékeny részt vett és csak azután (1555. jún. 5-től) látogatta a vittenbergai egyetemet; mások szerint csak 1557-ben kezdte meg Kálmáncsehi Mártonnal, Szegedi Lajossal és Pereki Lőrinczczel az erdélyi magyarság reformálását.

Nem lehetetlen, hogy épen ő volt az a tordai névtelen, ki 1544-ben hideg ősznek kezdetiben szerzette azt a bűnbánati éneket, mely de fidutia in deum czimmel található a Bártfai (1593.) énekes könyv 277. lapján; valamint egy ma ismeretlen énekes könyvnek 211. lapján, mint azt a Szabó Károly birtokában volt töredék mutatja. Nótáját illetőleg némi anachronismust kell tudomásul vennünk, amennyiben a Magasztallak én istenem kezdetű dicséret, mint végső strófájából kitűnik, 1559-ben s igy később szereztetett. Ez nem ritka eset az énekes könyvekben, hol a szerkesztők az ugyanazon dalra menő énekek fölé egy másiknak, sokszor újabbnak irják kezdő sorát. Versfejeiből: Utinam descenderem olvasható.

Szilády Áron, R. M. Költők Tára II. 464. 465.