Kezdőlap

Hainiss Géza,

orvosdoktor és székesfővárosi gyermekorvos, szül. 1857. aug. 26. Budapesten; atyja H. József azon év nov. költözött Hódmezővásárhelyre, hová tiszti főorvosnak meghívták. H. G. a középiskolákat a hódmezővásárhelyi ev. ref. főgymnasiumban végezte 1875-ben. Mint VII. és VIII. oszt. tanuló szabad óráiban egyik vásárhelyi (Adler-féle) gyógyszertárban működött mint rendkívüli gyakornok; majd az érettségi vizsgálat kiállása után 1875. aug. 1-től 1876. júl 31-ig mint rendes gyakornok szolgált a zágrábi gyógyszerész gremium kerületében India szlavoniai mezővárosban, hol a gyógyszerész-segédi vizsgát jó sikerrel tette le. Egyetemi tanulmányait 1876-ban kezdette meg a budapesti egyetemen. 1881. jún. végezte s nov. orvosdoktorrá avatták fel. Az 1880-81. tanévben mint tiszteletbeli kórházi gyakornok működött Bókai János tanár és gyermekorvos mellett a budapesti szegénygyermekkórházban és ugyanekkor a budapesti orvostanhallgatók segélyző- s önképző egyesületének elnöke volt. 1881. szeptember 1-től 1887. januárig a budapesti Stefánia gyermekkórház segédorvosa (1883. szept.-1886. decz. a gyermekkórházzal kapcsolatos országos központi védhimlőoltó-intézet segédorvosa) volt. 1887. jan. 1-től fogva pedig mint véglegesen megválasztott intézeti vezető oltóorvos működik. 1886. okt. és újólag 1889. decz. Pestvármegye kinevezte tiszteletbeli főorvosává. Az ezredéves országos kiállítás gyermekegészségügyi csoportjának előadója s csoportbiztosa; a budapesti orvosi körnek négy évig titkára volt és jelenleg pénztárnoka. Az 1894. nemzetközi hygien. és demographiai congressus gyermekegészségügyi osztályának titkára. A magyar egyesület kormányzótanácsának megalakulása óta tagja.

Czikkei az Orvosi Hetilapban (1884. Peripleuritis nyolcz éves fiúnál, u. ez németül a Jahrb. für Kinder-Heilkundéban is, 1888. Az antipyrin a gyermekek lázas megbetegedéseinél, Gáttáji zúzódás a húgycső roncsolásánál, 1835. Különböző korú beteg gyermekeken végzett himlőellenes oltások, Laboratoriumi vizsgálatok a vaccina microbáira vonatkozólag), a Gyógyászatban (1887. Oltóorvosainkhoz, 1892. A védhimlőoltás állása), az Egészségben (1888. A himlőoltás ellen védő oltásról, 1889. Az országos kisdednevelési kiállítás.)

Munkája: A védhimlőoltás (vaccinatio) kézikönyve. Orvosok és orvostanhallgatók számára. Bpest, 1895. (12 ábrával.)

Corvina 1894. 32. sz. és önéletrajzi adatok.