Kezdőlap

Hoor (Tempis) Mór,

bölcseleti doktor, műegyetemi magán-tanár, szül. 1867. máj. 6. Nagy-Szebenben, hol atyja id. Hoor Mór az akkori erdélyi állami építészi igazgatóság osztályfőnöke volt; középiskoláit az aradi főgymnasiumban végezte 1885-ben; ezen év. okt. a bécsi egyetem bölcseleti karán kezdte felsőbb kiképeztetését; első sorban elméleti s kisérleti physikával, felső mennyiségtannal és chemiával foglalkozott; egyszersmind a physikai s chemiai laboratoriumokban dolgozott. Stefan tanárnak tanácsára elektrotechnikával kezdett foglalkozni. 1889. márcz. bölcseletdoktori oklevelet nyert. Három havi tanulmányút után a budapesti Ganz és társa részvénytársulat elektrotechnikai gyárába lépett mint mérnök és azóta is ott működik; jelenleg a nevezett gyár kisérleti osztályának főnöke. 1894-ben magántanári képesítést nyert az elektrotechnikából a kir. József-műegyetemen, hol azóta rendes előadásokat tart. 1893-ban a kereskedelmi miniszter a milleniumi bizottság IX. csoportjába (tudom. műszerek és műeszközök) előadónak, majd csoportbiztosnak nevezte ki.

Irodalmi munkássága az elméleti s kisérleti elektrotechnikának különféle ágaira terjed; mint az angol iskolának híve előadásaiban és dolgozataiban az elméletnek és kisérleti tapasztalásnak szoros kapcsolására törekszik.

Czikkei a bécsi akadémia Bericht-jében (XCVII. A. II. 1888. Über den Einfluss des ultravioletten Lichtes auf negativ elektrisch geladene Conductoren); az Exner Repertoriumában (1889. Über den Einfluss des ultravioletten Lichtes auf elektrische Ladungen und Entladungen); a M. Mérnök- és Építészegylet Közlönyében (1893. Az elektromos kondensator és gyakorlati alkalmazása, 1894. A villámháritókról, 1895. Az elektromótorok alkalmazása); a Mathem. és Physik. Lapokban (1894.)

Munkája: Elektrotechnika. I. rész. Az elektromosság és mágnesség elmélete. II. rész. Az elektromos mérőeszközök és mérések. Bpest, 1893. (Szöveg közé nyomott ábrákkal. A mérnök és épitész-egylet könyvkiadó-vállalata. II. Cyclus.)

Fölemlítendők még a mérnökegyletben és a mathem.-physikai társulatban tartott felolvasásai, a Pallas Nagy Lexikonába írt számos czikk és a hirlapokban néhány zenephysiologiai s zenetörténelmi czikke. Jelenleg a Mérnök-egylet Közlönyének elektrotechnikai rovatvezetője.

Önéletrajzi adatok.