Kezdőlap

Horkai Antal,

elemi tanító, szül. 1821. máj. 5. Kak-on (Zemplénm.), hol atyja gazdatiszt volt; tanult Zádorfalván, Bolván, Sárospatakon és Pesten, hol óvóképző tanfolyamot is hallgatott; innét Jánosiba s 1846-ban Lacztóczra ment tanítónak, hol Szemere Miklós házánál nevelő lett. Itt ismerkedett meg Kazinczy Gáborral. Szemere Miklós ajánló levelével aztán Pestre ment; de nem telt bele egy év, hogy elhagyta a fővárost. 1847-ben Tisza-Füreden tanító volt, hol árvaházat létesített Józsa György segítségével. Ez volt hazánkban az első szeretetház. A szabadságharczban mint élelmezési biztos vett részt; azután bujdosott, majd börtönbe jutott, honnét csellel menekült. 1852-ben került Máramaros-Szigetre tanítónak az ev. ref. lyceum I. és II. osztályába; innen 1873. szept. meghívták árva-atyának Budapestre a protestáns árvaházba; elfogadta, elment, de már a következő évben meghalt és 1874. júl. 7. az írói segélyegylet temettette el. 1866-ban jegyzője volt a máramaros-tájéki ev. ref. pap-tanító egyesületnek.

H. páratlan előszeretettel mívelte a gyermekirodalmat, e tekintetben úttörőnek tekinthető; szokása volt csengő-bongó versecskéit elterjedtebb népies dallamokra írni; az iskolákban némely dalát (mint: Nagy a világ, kicsiny benne a hazám is. A városból kimentem a pusztába) ma is éneklik. Munkáit Horkai bácsi névvel szokta jegyezni.

Czikkei a Családi Lapokban, (IV. 1855.); a Prot. Népkönyvtárban (1857.); a Hazánk és a Külföldben (1871. Viski olajárusok) sat.

Munkái:

1. Halotti énekek temetkezési alkalmakra. Pest, 1855. (Bpest, 1890.)

2. Kis Hegedű, vagy magyar dalnok kis gyermekek számára. Pest, 1857. (Bpest. 1881. I. Vásárfia, II. Kis hegedű, III. Kis mesélő.)

3. Sziv tolmácsa. M.-Sziget, 1856. (Versek.)

4. Szomorú ének. A máramaros-szigeti helvét-hitvall. egyháznak 1859. aug. 10-ről. M.-Sziget, 1859.

5. Kis mesélő. M.-Sziget, 1862.

6. Kis brugó. Magyar dalok gyermekek számára. 1862.

7. Kis templom. Imák és énekek elemi iskolák számára. Debreczen, 1862.

8. Vásárfia. Pest, 1862.

9. Kis katona. Honfidalok és versek. Kolozsvár, 1863.

10. ABC és képes olvasókönyv gyermekek számára. Debreczen, 1863.

11. Kis oltár. Imádságos és énekes könyvecske... kis gyermekek számára. Debreczen, 1866.

12. Máramarosmegye földleírása. Mogyoróhéjba szorítva kis iskolás gyermekek számára. M.-Sziget, 1866. (2. kiadás.)

13. Kis fülbevaló. Egészségtani szabályok. Pest, 1866.

14. Kis pajtás, vagy abc- és olvasókönyvecske, az írva-olvasás tanítására. Debreczen, 1866.

15. Kis bölcső, vagy M.-Sziget helyismerete; madárka tojásba szorítva. M.-Sziget, 1868.

16. Kis lant, vagy szivnemesítő és erkölcsi magyar dalok. M.-Sziget, 1868.

17. Kis trombita. Kolozsvár...

18. Kis furulya...

19. Kis zengő bokor...

20. Kis csillag. M.-Sziget...

21. Kis zongora, gyermekdalok...

22. Kis dalnok..

23. Kis orgona. Nagy-Bánya...

24. Kis világ, tanulságos és erkölcsi versek...

25. Egy akol és egy pásztor, valláskülönbség nélkül...

26. Kisdedóvó segéd...

27. Kis tanító, házi ABC...

28. Kis izraelita...

29. Kis rajzok a gyermekvilágból és állati országból...

30. Kis természetrajz. Párbeszédben előadva kedélyes versekkel és dalokkal. M.-Sziget. 1872.

31. Pest-Pilis-Solt megye földirata kis gyűszübe szorítva. Bpest, 1874.

32. Kis ország szive, vagy Budapest helyismerete, madárka tojásba szorítva. Bpest, 1874.

33. Kis homokszem a hála oltárához. Jóltevőiknek nyujtják karácson estéjén a prot. árvaház árvái. Bpest. 1874. (Ism. Néptanítók Lapja.)

Máramaros 1866. 11., 25. sz.

Vasárnapi Ujság 1866. 12. sz. arczk., 1874. 28. szám. (Nekr.)

Kiss Áron, M. Népisk. Tanítás Története 331. l.

Petrik Könyvészete és Bibliogr.

Máramarosi Tanügy 1886. 8. Sz. (Bökényi D.)

Verédy Károly, Paedagogiai Encyclopaedia. Bpest, 1886. 376.

Horváth Ignácz Könyvészete 1890.

Bökényi Dániel, A magyar ábc- és olvasókönyvek történeti fejlődése. M.-Sziget, 1891. 104-106., 120. l.