Kezdőlap

Institoris Kálmán (mossóczi)

városi főjegyző, szül. 1839. ápr. 5. Aradon; középiskoláit az aradi minoriták gymnasiumában és a pesti kegyesrendieknél végezte; azután az egyetemen jogot hallgatott és beiratkozott a pesti zenede felső osztályába, mely idő alatt nyilvános hangversenyekben is többször föllépett. A kir. tábla visszaállításával ahhoz joggyakornoknak neveztetett ki; szabad idejét Salvi Lajos és Stoll Péter énektanárok vezetése alatt hangjának kiképzésére fordította. Midőn az ügyvédi szigorlatokat letette, a szinpadi pályára készült; először 1862-ben lépett fel a pesti nemzeti szinházban Don Pasquale cz. operában. 1863. szept. mint első operai bariton szerződött a kolozsvári szinházhoz, hol másfél évet töltött. (1864 nyarán Nagyváradot és Aradot látogatta meg és e két helyen is fellépett.) Azután az olmüczi szinházhoz szerződött; onnét egy év mulva Hannoveráa s Münchenbe ment vendégszerepelni. 1866-ban visszatért szülővárosába, hol az énekes pályáról lelépvén, a város tiszti alügyésze, az alkotmány visszaállításával pedig első aljegyzője lett. 1870-ben aljegyzői állásáról leköszönt és hosszabb utazást tett Németország déli részében és Francziaországban, honnan visszatérve Aradon ügyvédeskedett, a borosjenői kir. törvényszék felállításával pedig oda birónak kineveztetett. Arad város közönsége az 1872. tisztújításkor főjegyzőnek (1878. egyszersmind helyettes polgármesternek) választotta, mely állásában jelenleg is működik. Az aradi szinügygyámolító-egylet megalakulásával (1879) az igazgatók sorába választatott. 1880-ban a szinház vezetése magánigazgatónak adatván át, az igazgatástól visszalépett, de az egyletnek most is munkás tagja.

A pesti szépirodalmi lapokba (1859-60) a zenéről és operai előadásokról írt birálatokat különböző álnevek alatt; költeményeket is írt és fordított. Az aradi szinészet története (Lakatos Ottó, Arad története III. 127-145. l.) A közgyűléseken, ünnepélyek és főispáni beigtatások alkalmával mondott beszédei az aradi lapokban jelentek meg.

Lakatos Ottó, Arad Története III. 58. l.

Aradi Képes Naptár 1887. 77. l. arczk.

Váli Béla, Az aradi szinészet története. Bpest, 1889. arczk.