Kezdőlap

Jordán Ferencz (szentgyörgyi),

orvosdoktor és kórházi főorvos, szül. 1853. aug. 30. Nagy-Károlyban (Szatmárm.); orvosi tanulmányait a budapesti s bécsi egyetemen végezte. 1878-ban nyert orvosdoktori, utóbb sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet; 1877-ben Wagner tanár mellé az első belgyógyászati tanszékhez gyakornokká nevezték ki, 1881-ben pedig ugyanott tanársegéd lett, mely állását 1883-ig bírta. 1890-ig magángyakorlattal foglalkozott; midőn a főváros szent Rókus közkórházához a XI. orvosi osztály főorvosává neveztetett ki. 1882-ben a magyar szent korona országai vöröskereszt-egyletének egészségügyi tanácsosa lett. Részt vett mint cs. kir. főorvos Bosznia occupatiójában, a honvédségnél pedig első osztályú ezredorvosi rangot visel.

Czikkei a szaklapokban és folyóiratokban jelentek meg, legfontosabbak: Stenosis ostii venos, sinistri nagyfokú esete. A Calomel hatása szívbajoknál, Az extr. hydrast. canad. fluid. hatásáról dismenorrh. membranaceánál, Lokalisálható-e az extra uterin terhesség ruptúra után?, A cantharidinsavas kalium hatásáról tüdővésznél, A sorvasztólázak és a köpet napi mennyisége közötti összefüggésről bélelzáródásnál, Adat a malleus humidus tünettanához, Kórházi tapasztalat az exudat, pleuriticum felszívódásáról; utóbbi dolgozatáról Gebhardt dr. berlini tanár dicsérőleg nyilatkozott.

Pallas Nagy Lexikona IX. 960. l. (Antal János).