Kezdőlap

Kassai József,

róm. kath. plébános, a m. tudom. akadémia levelező tagja, K. János és Kovács Mária fia, született 1767. márczius 15. bodrog-Kisfaludon (Zemplénm.); tanulását Tokajban az ottani piarista gymnasiumban kezdte 1779-ben, folytatta 1783-84-ben a kassai főgymnasiumban, Baróti Szabó Dávid alatt; a bölcseletet ugyanott 1785-86-ban hallgatta. Ekkor Egerbe ment és növendékpapnak vétette föl magát; püspöke gróf Eszterházy Károly 1786. nov., a hittudományok tanulása végett Pestre küldte. Itt a haza valamennyi vidékeiről összegyűlt társak közt figyelmessé lett nyelvünk különféle beszédejtéseire, tájszavaira és szólásaira; ugyanott ez által felbuzdulva, kezdé nyelvtani s lexicographiai jegyzékeit, melyeket egész életében folytatott és idővel nagy szótárába bekebelezett. 1790. decz. 1. misés pappá szenteltetett föl: 1791-94-ig Tarczalon mint káplán és 1794. decz. 5-től 1824-ig Szerencsen mint plébános buzgón megfelelt lelkipásztori hivatalának. Ekkor Cseh István kassai püspök által 300 frt-tal nyugalmaztatván, három évet Almási Jánosnál töltött, annak noszvai kastélyában; 1827-től pedig Szepessy Ignácz püspök védszárnyai alatt munkálkodott Pécsett, ki nyelvtanát kinyomatta s nagy szótára kiadásában segítette. Nagy kedvelője volt a füvészetnek is. A m. tudm. akadémia, melynek 1831-ben jelentette be szótári munkálkodásait, 1832. márcz. 9. választotta levelező tagjai sorába. Meghalt 1842. márcz. 15. Pécsett. A m. tudom. akadémiában 1842. nov. 24-én Nagy János tartott fölötte emlékbeszédet.

Czikkei a Tudományos Gyűjteményben (1820. II. Tudományos torlásj azaz Thewrewk József úrnak vádjaira való barátságos felelet, VIII. Szerencs városának leírása, 1821. IV. Egy magyar fejedelmi pompás látogatás); a Hasznos Mulatságokban (1827. 28. sz. Melj, pectus, szónak származtatásáról.)

Munkái:

Magyar nyelv-tanító könyv, mely a magyar beszédnek, és írásnak szabásait meg-ítélve, gáncsolva és megválasztva adja elé. Sárospatak, 1817.

Barátságos és ügyes felelet azon barátságos szemügyre, melyet Miskolczon ezen eszt. 2. havában ... nyomtatának. Kassa, 1818. (Kézirata a m. n. múzeumban.)

Származtató, s gyökerésző magyar diák szókönyv, a mely a magyar szókat gyökeröknél foga nyelvtanítólag, s itéletesen adja elé. Pest, 1833-36. Öt csomó. (Ez az első magyar származtató s kritikai szótár; becses munka, a nép nyelvének gazdag tárháza, melyhez az anyagot 1787-től fogva gyűjtötte; azonban a megjelent rész csak a T betűig terjed, a hatodik kötet és a latin magyar rész kéziratban maradt. Ism. Nyelvtudományi Közlemények XXIII. 1890.)

Kéziratai a m. n. múzeumban: Magyarkodás, 1815. esztendőre való jutalomkérdés 4rét 8 lap; Érdem (pályafelelet) 1818. 4rét 8 lap; Értekezései: A magyar nyelv dialectusai és valjon a C., Cs., Cz., vagy Ts. és Tz egyezik-e meg jobban nyelvünk philosophiájával? 4rét 20 levél; Iparkodás (pályafelelet) 1818. 4rét 8 lap és önéletrajza 4rét egy lvél. Még kéziratban maradtak: A magyar nyelv különösségei 1831., Visszaélések a magyar beszédben és írásban 1832., Pályaértekezés a m. t. t. első nyelvtudományi kérdésére: Provehimur non praemio, sed patriae amore, jeligével 1833.

M. tudós társasági Névkönyv 1839. 1838. 1., 1843. 223. l.

Ujabbkori Ismeretek Tára IV. 601. l.

M. tudós társaság Évkönyve VI. (Nagy János emlékbeszéde és életrajz Schedel Ferencztől).

Ferenczy és Danielih, Magyar Írók I. 236. l.

Petrik Bibliogr.