Kezdőlap

Katona Miklós (Sáros-magyar-berkeszi),

1848-49. honvéd ezredes, K. Zsigmond főkormányszéki tanácsos fia; 15 éves korában katona lett a székely lovas határőrezredben; szerencsétlen túlfeszített lovaglói vakmerőség következtében mellcsontja elhasadt s két oldalbordája eltörött, a mi őt a lovas szolgálatra alkalmatlanná tette. Így 19 éves korában a 49. német ezrednél első alhadnagy lett. Mainzban két évig a mérnöki karhoz volt beosztva az irodába, mint dandársegéd. 1835-ben a Coburg huszárezredbe lépett át, mely Sziléziában és Galicziában állomásozott. Az 1839-40. országgyűlés felrázta a tiszteket is, s midőn eltiltattak a civil-társaságtól és a magyar hirlapok és röpiratok megszerzésétől, K. 1840-ben kilépett az ausztriai hadseregből Kővárvidék tiszteletbeli jegyzője lett; a vidék levéltárait búvárolta. Az 1842. országgyűlésen e vidéket képviselte; míg Vég Farkas, Belső-Szolnok megye képviselője, a concservativek által lemondásra kényszeríttetvén, ennek javára lemondott az országgyűlési követségről. Ezen időtől fogva mint szolgabiró működött. 1847-ben a részek visszacsatolása tárgyában báró Wesselényi Miklós jobb keze volt; a petitióval Pozsonyba ment és azt Kossuthnak átadta. Midőn Jellachich beütött, Pesten jelentkezett és Kossuthot Czeglédre kisérte; az ottani nemzetőröket rendezte s a solti járásba kisérte. A czeglédiek haza küldetvén, a 15. honvéd-zászlóaljhoz parancsnoknak neveztetett ki. Midőn az oláhok a bányavárosokat fenyegették, Kőrvárvidékre küldetett, hol ágyukat öntetett. Erdélyben a nemzeti fölkelés szervezésében tevékeny részt vett, melynek később, mint nemzetőri őrnagy élére is állott, az oláhokat szétverte s nov. 20. Deést bevette. Midőn az osztrákok nov. 25. Kolozsvárt megszállották, Deésen várta be az osztrákok támadását, a kik az oláhok gyülevész hadával egyesülve, megfutamították a magyarokat. A magyar kormány később e miatt hadi törvényszék előtt vizsgálatot is indított ellene, mely a hazaárulás vádja alól fölmentette, mire tovább szolgált Bem hadseregében. 1849. aug.- 22. ő is átlépte a magyar határt és 1850. febr. 20. átment az ázsiai partra Kiutahia felé. 1851-ben Mészárossal Jerseyben tartózkodott, kivel 1852-ben Amerikába ment, hol zöldségtermeléssel kereste kenyerét. Később mint ügyvéd működött Párisban. 1865-ben hazájába visszatérvén, Szatmármegye központi gyámjává választották és Nagy-Károlyban telepedett le, hol 1886. aug. 14-én meghalt 73. évében. Külföldön ipari ismereteket szerezve, az ecsedi lápnál meghonosítá a gyékénykosarak fonását, folytonosan 50-60 munkást dolgoztatott és ezen áruczikknek piaczot is szerzett Francziaországban.

A Pesti Hirlapban 1879-ben párisi levelek jelentek meg tőle.

Karády felszólítására önéletrajzot írt, mely Kiutáhiába távoztáig terjed és ivrét hét ív (a m. n. múzeum kézirattárában).

M. Hirlap 1852. 760. (Hadi törvényszéki itélet.)

Nagy Iván, Magyarország Családai VI. 124. l.

Kertbeny, Ungarische Emigration. Brüssel & Leipzig, 1864. 28. l.

Vasárnapi Ujság 1886. 34. sz.

Nagy-Károly és Vidéke 1886. 35. sz. és gyászjelentés.