Kezdőlap

Kottanner Ilona,

Albert magyar király özvegyének, Erzsébetnek udvarhölgye, előbb Gelusch Péter soproni tanácsos neje, kinek halála után Kottanner János bécsi kamarás (pénztárnok) vette nőül. A Habsburg-házból származott Albert király 1439. okt. 27-én hirtelen meghalt, teherben nagyva maga után özvegyét. Fiutódja nem volt, csak egy Erzsébet nevű kis leánya, kinek K. volt a szárazdajkája. Az özvegy királynénak orvosai azt mondták, hogy fia lesz; ő tehát mindenkép azon volt, hogy hatalmába kerítse a magyar szent koronát, hogy születendő fiának a királyságot biztosítsa. A magyar koronát akkor a visegrádi várban őrizték. Erzsébet özvegy királyné Cillei Ulrik gróffal megállapodott abban, hogy a koronát minden áron kézre kell keríteni: megbizta K.-nét, mint ravasz, eszes és megbízható nőt, hogy ezt a feladatot végrehajtsa. 1440. febr. 20. és 21. közti éjjel az elrablás csakugyan sikerült. K. a koronát a Duna jegén át Komárom várába, az ottan vajudó özvegy királynéhoz vitte. Febr. 22. már megszületett V. László. ez utószülött csecsemőnek is K. volt a dajkája. Az alig három hónapos csecsemőt ő tartotta az ölében Székesfejérvárt 1440. máj. 15. végbement koronázásakor. Ulászló közeledtének hirére K. a koronával, melyet az ő tanácsára a bölcső szalmájába rejtettek el, Erzsébettel és fiával együtt Győrön át Sopronba menekült. Emlékirataiból többet nem tudunk K. életéről, mert itt megszakadnak nagyérdekű följegyzései, melyekben részletesen megírta a magyar korona elsikkasztásának történetét; családi körülményeiről csak annyit találunk följegyezve, hogy K. Katalin nevű leánykája szintén Erszébet királyné szolgálatában volt. Hunyadi János, 1452. márcz. 17. Pozsonyban kelt oklevelével, Kottanner Jánost és Ilonát hű érdemeik jutalmául a pozsonymegyei Kisfalud helységgel megadományozza. (Knauz közli a Magyar Sionban 1863.)

Munkája: Aus den Denkwürdigkeiten der Helene Kottanerin 1439., 1440. Leipzig, 1846. (Kiadta Endlicher István László névtelenül. Az előszóból megtudjuk, hogy a közlött elbeszélés egy régi kézirat töredékeiből vétetett; a kiadó több mint 20 éve birta ezen emlékiratok másolatát. [Eredeti kézirata a bécsi cs. könyvtárban van 2920. sz. alatt.] Maga az emlékirat a 11. laptól a 49. lapig terjed; 50-79. l. 1C8. jegyzet. Függelék: az egykorú írók tudósításai a korona eltulajdonításáról 80-83. l., Albert király származása 86. l., Kortana átnézet 1439. oct. 27-től 1440. aug. 8-ig 87-97. l., a tulajdonnevek jegyzéke 98-100. l., elavult német szók 101-102. l. Ezen kis történeti mű több teljesen nem tisztázott kérdésre derít világosságot. Ilyenek pl. a szent koronának Visegrádra vitele őriztetés végett; a budai magyar polgárok zendülése idejének meghatározása; Garai Lászlónak koronaőrré neveztetése Erzsébet királyné által; az özvegy királynénak föltételes beleegyezése I. Ulászló választásában; a korona elvitele Visegrádról az őrség kijátszásával; V. László születésének körülményei; a csecsemő koronázási szertartásának közlése. Történetíróink, így Teleki, Szalay és Horváth Mihály, gyakran éltek ezen hitelesnek ismert emlékirattal.)

M. tudós társaság Évkönyvei II. Buda, 1835. 63-73.

M. Sion 1863. 785. l. (Knauz Nándor, K. és a magyar szent korona).

M. Világ 1866. 66. sz. (K. naplója).

Kecskeméti Lapok 1870. 37-39. sz. (K. emlékirata. Egy franczia folyóirat után ford. Horváth Béla).

Irodalomtörténeti Közlemények. Budapest, 1891.; 373-382. l. (Kutfői méltatása Kerékgyártó Árpádtól).

Pallas Nagy Lexikona X. 389. l. (Ballagi Aladár).