Kezdőlap

Kovács Albert (székelykeresztúri),

ev. ref. theologiai tanár, volt országgyűlési képviselő, K. János és mezőbándi Kovács Mária fia, szül. 1838. aug. 8. Mezőbándon (Maros-Tordam.), hol jeles jogtudós atyja törvényszéki biró volt és 1848-49-ben a marosvásárhelyi vár parancsnoka s a vérbiróság elnöke; ezért és mert az absolut kormány alatt hivatalt nem vállalt, a szabadságharcz után pedig súlyos hadi sarczot kellett szenvednie, mely szerény földbirtokát felényire apasztotta; csak nehéz gonddal tudta hat fiát tanítattni. K. a gymnasiumot a marosvásárhelyi ref. fiskolában, a theologiát a kolozsvári ref. theol. akadémián végezte 1861-ben. Ezután két évig a kolozsvári ev. ref. gymnasiumban latin nyelvet és mathesist tanított. Innét külföldi egyetemekre ment s 1863 őszén az utrechti egyetem hallgatója lett, hol két évet és a göttingain félévet töltött, theologiai s bölcseleti tárgyakat, vegytant, physiologiát és jogot is hallgatott. 1865 őszén a hazába visszatérvén a pesti ref. theologiai akadémiához az egyházjogtan tanszékére kapott meghivást és ezt el is fogadta; azóta itt működik. 30 év óta a kerületi gyűlések jegyzője, 1889-től kerületi tanácsbiró s 15 év óta az egyetemes conventen is képviselő; mintegy 23 évig az erdélyi ref. egyházkerületi gyűléseken is, valamint a ref. egyház mindkét (debreczeni s budapesti) egyetemes zsinatán egyházi képviselő volt. 1881-től 1896-ig, három cycluson szülőföldének, egyen a kovásznai kerületnek országgyűlési képviselője volt, hol előbb a közoktatási később a pénzügyi bizottság tagja s a nemzeti párt alelnöke volt. 1871-ben létesítette a magyarországi prot. egyletet, melynek titkári tisztét is vitte az egylet 12 évi fennállása alatt.

Czikkei a kolozsvári ifjusági Almanachban (1861. II. József császár), a Prot. Egyh. és Isk. Lapban (1865. A hollandi református egyházról és azóta sok czikket írt a lapba); az általa szerkesztett és egyéb egyházi lepokban és folyóiratokban 1880-ig megjelent dolgozatai túlnyomóan egyházjogi, egyháztársadalmi s egyházpolitikai tartalmúak; essay-szerű czikket is sokat írt. 1881 előtt is dolgozótársa volt a Reformnak, Korunknak és a Pesti Naplónak, melyekre tárczákat és politikai czikkeket írt névtelenül; 1881 óta azonban csupán politikai czikkeket írt saját neve alatt a Pesti Naplóba, Nemzeti Ujságba, a kolozsvári Ellenzékbe, az Erdélyi Hiradóba, Budapesti Hirlapba (1897. A fuzió, vezérczikkek), s a Budapester Tageblattba; czikkei a Prot. Tudom. Szemlében (1869. Savonarola becsületének helyreállítása sat.), az Egyházi Reformban (1871. Minden papnak reformátornak kell lenni. Reformegyletekről, 1872-73. A magyar protestáns énekeskönyv, A protestantismus és a véleményszabadság, A konvent kérdéséhez, Beszéde a ref. egyházi conventen); a P. Naplóban (1892. szept. Az oláh kérdés); ugyanezen kérdésről a Nemzeti Ujságban (1894. 3 közlés és júl. Nemzeti politika cz. 3 czikk) sat. Országgyűlési beszédei a Naplóban és a napilapokban, néhány közülök külön füzetben is; nagyobb részök közoktatásügyi, pénzügyi s egyházpolitikai tárgyú; de a napi politika fontosabb kérdéseihez is hozzá szólott.

Munkái:

1. Mi haszna volt a kormánynak a választásoknál a kath. papság korteskedéséből? Pest, 1869.

2. Alakítsunk egyházi reformegyletet. U. ott, 1870.

3. A magyarországi protestáns egylet és a debreczeni Figyelmező. Ugyanott, 1872. (Különnyomat az Egyházi Reformból.)

4. Adalékok a legujabb theologia történetéhez. Schwarz K. után ford. U. ott, 1872.

5. Keresztyén dogmatika Lang Henrik után ford. Kereszturi Sándor álnév altt. Bpest, 1876. (Prot. Theol. Könyvtár XI.)

6. A dunamelléki ref. egyházkerület népiskoláinak tanterve. U. ott, 1878.

7. A dunamelléki ref. középiskolák igazgatására vonatkozó szabályok. U. ott, 1878.

8. Iskolai törvény a budapesti ref. theologiai tanintézetben. U. ott, 1878.

9. Egyházjogtan különös tekintettel a magyar protestáns egyház jogi viszonyaira. Bpest, 1879. (Prot. Theol. Könyvtár IV. Ism. Bud. Szemle XXII. 1880., Prot. Egyh. és Isk. Lap.)

10. A keresztyén egyház a IV-VI. században Dr. Baur F. Ch. után ford. Kereszturi Sándor. U. ott, 1879. (Prot. Theol. Könyvtár XV.)

11. A magyar protestáns egyháztöténelem megírása ügyében tett lépések. U. ott, 1879.

12. A dunamelléki ref. egyházkerület 1880. máj. 22. és köv. napjain Budapesten tartott gyűlésének jegyzőkönyve. U. ott, 1880.

13. Ugyanaz 1881. okt. 15-18... U. ott, 1881.

14. A budapesti ref. theologiai akadémia törvényei. Kiadta ... U. ott, 1889.

Szerkesztette a Prot. Egyh. és Isk. Lapot 1869-től 1871 közepéig; az Egyházi Reformot 1871-74-ben; a Magyarországi protest. egylet Évkönyvét 1871., 1872. és 1874. három évf., a Keresztyén Családot Farkas Józseffel 1872-1873-ban; az Egyházi szemlét 1875-1876-ban; a Protest. Theologiai Könyvtár XVIII. kötetét 1874-98-ig és Farkas Józseffel a Protestáns Árvaházi Képes Naptárt 1874-re és 1875-re Budapesten.

Petrik Könyvészete.

Uj M. Athenás 231., 507. l.

Közpapok Lapja 1890. 46. sz. arczk.

Protestáns Uj Képes Naptár 1890. arczk.

Kiszlingstein Könyvészete.

Sturm Albert, Uj Országgyűlési Almanach 1887-1892. Budapest, 1888. 249. l.

Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára. Mezőtúr, 1897. II. 287. l.