Kezdőlap

Kovács Ödön,

m. államvasuti mérnök, született 1856-ban Kun-Szabadszálláson (Petm.), hol atyja K. Zsigmond főjegyző volt; egy év mulva családjával Kunszentmiklósra költözött, hol a gymnasium öt osztályát, azután a főreáliskolát Budapesten végezte. 1874-ben a József-műegyetemre iratkozott be, melynek 1879-ig hallatója volt. Az egy évi önkéntesi szolgálat és tiszti vizsga letétele után, 1880 végén a régi szervezetű vasuti és hajózási főfelügyelőség szolgálatába állott és 1881-ben az épülő budapesti-zimonyi vasútvonalon a péterváradi alagút és a hozzácsatlakozó pályaszakasz építésének vezetésével bizatott meg. Innét 1883 tavaszán a m. kir. államvasutak szolgálatába lépett, hol jelenleg I. osztályú mérnök a nyugoti pályaudvaron lévő budapest-terézvárosi osztálymérnökséghez beosztva.

Elbeszéléseket írt a Kis Vasárnapi Ujságba és a Gyermekvilágba (1874-75.); a Műegyetemi Lapokba (1877.) ismertette az 1891. kolozsvári arithmetikát.

Munkái:

1. Beszélyek az ifjúság számára: Foa Eugenia, Boldog találkozás. M. de Chavannes, Valentin, vagy a pásztorfiú. Bpest, 1874. Két füzet. (Ism. Néptanítók Lapja 171. l.)

2. Gyakorlatok a franczia nyelv tanulásához. I. füzet. U. ott, 1875.

3. Az összekötő vasút pesti oldalán létesített pályamagsítás ismertetése. U. ott, 1885. Három tábla rajzzal.

4. A mérnöki foglalkozás gyakorlásának törvény útján leendő szabályozása, kapcsolatban a mérnöki kamarákkal. U. ott, 1889. (A 3. és 4. sz. munka különnyomat a M. Mérnök- és Építész-egylet Közlönyéből.)

Az I. magyar országos technikus congressuson az állam szolgálatában alkalmazott technikusok helyzete fölött megindult vitában részt vett és beszéde a congressus emlékirataiban.

Petrik Könyvészete.

M. Könyvészet 1889.

Kiszlingstein Könyv. és önéletrajzi adatok.