Kezdőlap

Kovács Sándor (szamosszegi),

hirlapíró, szül. 1860. márcz. 12. Szamosszegen (Szatmárm.), hol atyja közjegyző volt, ki még azon évben Máté-Szalkára ment jegyzőnek (meghalt 1867. júl. 7-én). K. nagybátyja gondozása alá került és a nagy-kállói reáliskolában tanult; három osztálynak elvégzése után Nyiregyházán kereskedésbe adták. Itt az erős munka a gyenge szervezetű fiút beteggé tette s így nyolcz hónap mulva ismét haza kellett mennie. Mivel nagybátyja ismét kerekedésbe akarta adni, megszökött tőle, Nagy-Kállóba ment és ott házi tanítással tengette életét; ezalatt az V. és VI. osztályt is végezte s 1877-ben Budapestre jött, hol a zerge-utczai reáliskolában a VII. és VIII. osztályt is elvégezte. Ekkor anyja tartása s testvéröcscse tanítása is reá nehezedvén, kénytelen volt a tanulástól megválni s az akkor keletkezett Uj Budapest képes napilapnál keresett állást, hol 1879 végeig maradt; azután a Rumbach József ügyvéd által szerkesztett Budapesti Sürgöny cz. kőnyomatú laphoz ment, 1881. júl. 15. pedig a Hircsarnok kőnyomatú lap szerkesztőségébe lépett, hol mint főmunkatárs, két év mulva mint segédszerkesztő működött. Az 1885. országos kiállítás alatt szerk. a Kiállítási Hirnök cz. kőnyomatú kézirati lapot vidéki lapok számára.

Czikkei, költeményei a következő lapokban, folyóiratokban és évkönyvekben jelentek meg: Budapest (1878-79., 1881-1882.), Friczi (1879.), Uj Budapest (1879.), Lehel Kürt (1879.). Nővilág (Jászberény 1879.), Vasmegyei Közlöny (1879-1881.), Család Lapja (1879.), Szabolcsmegyei Közlöny (1879.), Jászvidék (1879.), M. Vidék (Pápa, 1879.), Székesfejérvár (1879.), Egri Lapok (1879.), Magyarország és a Nagyvilág (1880.), Pápai Lapok (1880-82.), Pesti hirlap szépirodalmi melléklapja (1880.), Abauj-Kassai Közlöny (1880.) Dunántúli Képes Naptár (1880-81.), Hölgyek Naptára (1881. Ő és Az jegyek alatt), Családi Kör néplap szépirodalmi melléklete (1883.), Képes Családi Lapok (1883.), Kossuth Naptára (1883.), Budapesti Bazár (1884.), Rózsa Kálmán Nagy Képes Naptára (1884.), Ország Világ (1885., 1887. Gróf Gvadányi József), Németi Hirlap (1885.), M. Szalon (1885.), A kiállítás alatt (1885.) tárczaczikkek a legtöbb vidéki lapban, Budapesti Hirlap, Nemzeti Politika, Harmonia sat., 1883-ban a Farkas-Raskó pályázaton az Uj Golgotha cz. költeményét s 1884-ben a Dobó leánya balladáját felmelítésre méltónak találták.

Munkája: Dalok a pusztáról. 1878-1885. Bpest, 1886. (Ism. Közoktatás).

Álnevei s jegye: Szamosszegi, Remény, Bolyongó, Sajói, Túzok Jónás. -s. (az Uj Budapest, Friczi s a Kiállítási Hirnök cz. lapokban).

M. Könyvészet 1886. és önéletrajzi adatok.