Kezdőlap

Kund Sámuel,

ág. ev. esperes-lelkész, született 1837. decz. 29. Sopronban, hol atyja K. Mihály lisztkereskedő volt; középiskoláit is itt végezte; 1859. okt. 20. iratkozott be a jenai egyetemre; 1860-ban lelkésznek avattatott fel és negyedévig Haubner Máté püspök mellett káplán és 1867. július 1-ig a körmendi gyülekezet lelkésze volt; azóta a répczelaki és csánigi gyülekezet lelkésze. 1877-ben a vasi közép egyházmegyének esperese lett, az 1891-93. egyetemes egyházi zsinatnak tagja s alkotmányügyi bizottságának előadója volt. Azóta tagja az egyetemes egyház alkotmány- és jogügyi bizottságának és a lelkészvizsgáló egyetemes bizottsg dunántuli osztályának; tagja a dunántúli evang. egyházkerület főiskolai bizottságának, pénzügyi s gyámolói igazgatóságának.

Czikkei a Prot. Egyh. és Isk. Lapban (1871. Az ág. h. evang. zsinat számára külön bizottságok által elkészített munkálatok tárgysorozatáról, 1876. A Pozsonyban felállíttatni szándékolt ág. ev. akadémiára vonatkozó javaslat pénzügyi tekintetben, 1877. Esperesi székfoglaló beszéd a vasi közép egyházmegyében márcz. 15., 1881. Az egyházi illetmények sérelmes ügyében, 1889. A Rudolfinum, Középvasi álnévvel); az Egyházi Reformban (1871. Több világosságot, egyházi beszéd papi gyónáskor, 1872. Mi legyen annak a jele, hogy Krisztus neked is született?, egyházi beszéd karácsonra, 1873. Az egészséges reformmozgalom kivánatos előfeltételei, egyházi beszéd); a Prot. Papban (1881-99. egyházi beszédek és czikkek); a Néptanítók Lapjában (1874. A méter-mérték behozatalának közvetlen befolyása a számtan tanítására népiskoláinkban és könyvism.); az Evang. Egyház és Iskolában (1885. A soproni dypéni alapítvány, 1889. Az államsegélyről, Középiskolai államsegély, 1890. Általános határozatok az egyh. alkotmányról sat. 1891-99. több egyházügyi czikk); a Margócsy Prot. Egyh. Tárában (VI. Ujévi beszéd); az Evang. Népiskolában (1888-98. tanügyi czikkek); a Predigt der Gegenwart-ban (Erfurt, 1878. Leichenrede am Sarge des Herrn Samuel Pfeiffer, Gebet am Sargedes Generalmajors Freiherrn Gedeon Radó von Szentmárton).

Önéletrajzi adatok.