Kezdőlap

Lackner Kristóf,

jogi doktor, városi polgármester (a család a bajor Pfalzból származott és már a XVI. században Sopronban telepedett le.), L. Ádám vagyonos aranymíves és Schiffer Borbála fia, szül. 1571. nov. 22. Sopronban; anyját nyolcz éves korában elvesztette; atyja ezután csakhamar fiát a magyar nyelv megtanulása végett az akkori hires csepregi iskolába küldte, hol a jó hírű Gabelmann Miklós tanár vette pártfogásába, kit midőn Gráczba áthelyeztek, oda is követett; innét Saurau báró a teheséges fiút 1590-ben meghívta fiához tanitónak és 1591-ben mindkettőt Paduába küldte az egyetemre. L. itten a jogi tanulmányokra adta magát és 1592-ben már megküldte a városi tanácsnak vitairati tételeit. Négy évi tanulás után jogi doktori oklevelet nyert. Ez volt az első eset, hogy a r. kath. paduai egyetemen protestánst, a vallási eskü elengedésével, doktorrá avattak. Ekkor beutazta egész Olaszországot és 1597-ben tért vissza szülővárosába, hol ugyanazon évben megválasztották a belső tanácsba. 1599. tanácsos, 1513. először volt polgármester, és e hivatalt megszakítás nélkül hatszor nyerte el; sőt 1630-ban is, midőn már elbetegesedett, közakarattal újra kényszerítették ezen hivatal viselésére. Így 32 évi hivataloskodása alatt 11 évig volt polgármester, hatig városbiró és 15-ig tanácsos. Ezenkivül többször volt a város országgyűlési követe a csaknem folytonosan tagja azon küldöttségnek, mely a város részéről a prágai kir. udvarhoz ment. Bocskai István és Bethlen Gábor idejében neki kellett gondoskodnia a városnak a védelméről, a támadások- és zsarolásoktól való megmentéséről. Érdemei elismeréseül Mátyás királytól magyar nemességet, II. Ferdinándtól pedig főkapitányi és titulo et privilegiis comitis palatini czimet nyert. Meghalt 1631. decz. 29. Sopronban. Minthogy gyermekei nem voltak, tetemes vagyonának általános örökösévé Sopron városát tette, azon föltétellel, hogy annak harmad része keresztény foglyoknak a török rabságból való kiszabadítására, a második harmad szegény árva leányok kiházasítására, az utolsó harmad ösztöndíjakra fordíttassék. Ezüst készletét a királyra hagyta. Olajfestésű arczképe a városi tanácsteremben helyeztetett el.

Munkái:

1. Theses Ad Juris materia de Herediatibus quae ab intestatio deferantur ...Conscriptae a Christophoro Lakhner ... pro Licentia Doctoratus in utroq. jure consequenda. Quas subtinebit in ... universitate Patavina, die Mensis VII.-mb. Anno à Partu Virgineo. M. D. XCV. Patavii.

2. Coronae. Hungariae. Emblematica. Descriptio. Lavingae, M.DC.XV.

3. Cvra Regie Seu Consvltatio Paterna amore caussâ gnatorum ... Cassoviae, 1616.

4. Qvaestiones Ivstinianea è Sacratissimi Imperatoris Ivstiniani Institutionum Libris IV. nec non aliis adprobatis Iurisperitis, nonnullae methodice collectae. Qvibus Et Axiomata Iuris Pro Svbiecta materia, cum Aphorismis Politicis, ab Eodem ex fide dignis Authoribus sunt subiecta. Francofurti, 1617. (Ajánlja a szerző 1616. nov. 19. Alsó- és Felső-Ausztria főrendeinek mint pártfogóinak.)

5. Electio Trigoniana Delegatorum Nvnciorum orationibus clara, ... Sempronii 3. Maij 1617. Francofurti, 1617.

6. Maiestatis Hungariae Aqvila. A ... Inventa, & hieroglyphica eius interpretatione levissimè descripta. Anno M.DC.XVII. Sempronij. Keresztvrini, 1617.

7. Florilegvs Egyptiacus In Agro Semproniensi ... M.DC.XVII. U. ott, 1617.

8. Actvs Oeconomicvs,… per ... Iuuenes studiosos Sempronienses publicitus Anno M.DC.XIX Sempronii exhibitus. Francofvrti, 1619.

9. Galen Martis, hoc est Bona Militia Pro Publica salute epitomicè A ... conscripta, Tvbingae, M.DC.XXV.

10. Aphorismi Politici Pro Principe, Republica, Pace, Bello, Oeconomia, et Bonis moribus, Ex Horologio Principum, In Decadas distributi. U. ott, M.DC.XXV.

11. Salicetum Semproniense ... Viennae, 1626.

12. Emblematischer Jugend Spiegel. Frankfurt, 1618.

Kéziratban maradt önéletrajza, oklevelei s vegyes iratai a m. n. múzeumban.
Nevét Lachknernek és Laknernek is írta.

Lipenius, Martinus, Bibl. Renlis Philos. Francof. ad. M., 1682. I. 434. l.

Czvittinger, Specimen 222-225. I.

Fridelius, Joh., C. Lackneri, Consulis Soproniensis vitae curriculum. Regensburg, 1714.

Jöcher, Allg. Lexikon II. 1212. l.

Bod, Athenas 154. l.

Horányi, Memoria II. 454. l.

Szabó Károly, Régi M. Könyvtár II. 101., 103., 104. l.

Új M. Athenas 565, l.

Szabó-Hellebrandt, Régi M. Könyvtár III. 1. rész 255., 342., 350., 369., 411., 412. l.

Westungarisches Volskblatt, Sopron, 1897. 16. sz. (Kugler Alajos.)