országgyűlési képviselő, L. Dávid alkirálybíró fia, szül. 1820-ban Dálnokon (Háromszékmegye) ősi székely családból; tanulmányait a székely-udvarhelyi és nagy-enyedi ev. ref. kollegiumokban végezte, majd a marosvásárhelyi kir. itélőtáblán és az udvari kanczelláriánál gyakornoskodott. 1846-ban az erdélyi országgyűlésen bereczki képviselő volt. A szabadságharcz alatt Szabó Nándor seregében szolgált mint nemzetőr-kapitány. A szabadságharcz után hét évi várfogságra itéltetett, melyből azonban a közbejött amnestia folytán csak két évet kellett kiállania. Hazajőve az egyház terén működött; a Rikán belőli ev. ref. egyház 1859-ben főgondnokának választotta. Az alkotmányos élet lendületével, 1867-ben kézdi-széki alkirálybíróvá s nem sokára ezután Három- és törv. e. Miklósvárszékek igazgató alkirálybirájává választatott. 1869-ben Felső-Fehérmegye hidvégi járását és ezen cziklus után a kézdivásárhelyi kerületet képviselte az országgyűlésen, míg 1872-ben Székely-Udvarhely, Oláhfalu, Csik-Szereda, Kézdi-Vásárhely, Bereczk, Sepsi-Szentgyörgy és Illyefalva székely városok főispánja lett. 1875-ben Háromszékmegye főispánja volt, mely állásától azonban a közbejött kormányválság folytán csakhamar megvált. 1878-tól a kézdi-vásárhelyi választó-kerület küldötte a képviselőházba, hol a mérsékelt ellenzék tagja volt. Több ízben képviselte az országos honvédegyleti gyűléseken a háromszéki honvédegyletet és a központi választmánynak is tagja volt.
Országgyűlési beszédei a Naplókban (1878-81. VIII., IX., XI., 1881-84. V. XV. k.).
Halász Sándor, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1886. 104. l.