Kezdőlap

Ligeti (Landauer) Ármin,

orvosdoktor, egyetemi magántanár, szül. 1865. jan. 24. Székesfehérvárt; a főgymnasiumot az eperjesi ág. ev. collegiumban végezte. A budapesti egyetemen az orvosi tudományok öt évi tanfolyamát hallgatta; ugyanitt nyerte 1891-ben az egyetemes orvosdoktori oklevelet. Orvosi tanulmányai közben főképen az élettant és a szövettant kedvelte meg. A budapesti egyetem élettani intézetében működött orvostanhallgató korában, kezdetben mint demonstrator, később mint gyakornok, majd szigorló orvos korában mint második assistens Jendrassik Jenő tanár mellett; mint orvosdoktor öt évig mint első assistens Klug Nándor tanár mellett. 1896-ban az ezredéves országos kiállítás biráló bizottága által tudományos működéseért a közreműködői érmet kapta; ugyanezen évben az anyagforgalom élettanából a budapesti egyetemen magántanári képesítést nyert. Szolgálaton kívüli honvéd főorvos. Az orvosi könyvkiadó társulat rendes tagja. 1899-ben Landauer vezeték nevét Ligetire változtatta.

Czikkei a Mathem. és természettud. Értesítőben (1892. Az izmok érző- és vérérmozgató idegeiről, németül a Berichte aus Ungarnban, 1895. Adatok a vesehám szerkezetéhez, németül a jenai Anatomischer Anzeigerben); a Magyar Orvosi Archivumban (1894. Adatok a víz szerepéhez a szervezetben, németül az Ungarisches Archiv für Medicinben, 1895. A lélegzésre a végtagok körforgatása és az izom erőre vonatkozólag tett vizsgálatok megerőltetett munkát végzett egyéneken, 1896. A középponti idegrendszer mintája, 1899. Az epe elválasztása és ennek befolyása az anyagforgalomra a m. t. akadémia által a Rózsay alapból jutalmazott pályamunka, németül a Mathem. u. naturw. Berichte aus Ungarnban); a Budapesten tartott VIII. nemzetközi közegészségi és demografiai congressus Jelentésében (1894. Recherches physiologiques effectuées les quatre personnes qui ont part au concours de cauotage a l'occasion du VIII-e congrès international de hygiène et de demographie); az Orvosi Hetilapban(1896. Anyagcsere vizsgálatokról általában).

Önéletrajzi adatok.