Kezdőlap

Lukács Béla,

volt kereskedelemügyi miniszter, L. Simon gazdag bányatulajdonos és Gál Terézia hat gyermeke közül a legfiatalabb, szül. 1847. ápr. 27. Zalatnán, hol családja az 1848. okt. 23. katastropha alkalmával az oláhoktól megöletett; ő maga csodás véletlenségből menekült meg. Középiskoláit Gyulafejérvárt, a jogot Pesten végezte 1869-ben. Már 21 éves korában az irodalmi térre lépett, előtt szépirodalmi művekkel, később komolyabb katonai, történelmi, de kivált pénzügyi, adózási és nemzetgazdasági tanulmányokkal; előbb a Hazánk cz. politikai lapnak, majd a Honnak volt munkatársa. Néhány évig az állami számvevőszéknél, melynek elnöke akkor Gajzágó Salamon, később ipa, volt és a magyar pénzügyminiszteriumnál közvetlenül Kerkápoly Károly miniszter mellett hivataloskodott, ki reá sokat tartott, tehetségeit méltányolta s többször fontosabb tárgyalások alkalmával Bécsbe vitte. 1872-ben Szamosujvárt képviselővé választották, mire a pénzügyi miniszteriumi állásáról lemondott és egész erejével képviselői hivatásának élt; 1874-ben és azután is tagja volt a Ghyczy-féle adóügyi bizottságnak. A magyar államvasutaknak Baross Gábor által történt ujjászervezésekor Tolnay Lajos helyébe államvasuti igazgatóvá neveztetvén ki, képviselői mandatumáról és több pénzintézetnél viselt állásáról is lemondott. Baross Gábornak miniszterré kineveztetése után a közmunka- és közlekedésügyi miniszterium államtitkára, Baross halála után pedig a Wekerle kormányban kereskedelemügyi miniszter lett. 1895-ben a Wekerle-cabinet lemondása alkalmával szintén megvált tárczájától; ekkor a király belső titkos tanácsosi méltóságot adományozott neki. Most Maros-Vásárhely I. kerületét képviseli; a közlekedési bizottság elnöke s a felirati bizottság tagja. 1896-ban m. kir. kormánybiztossá neveztetett ki az 1900. párisi világkiállítás magyar osztályának rendezésére. 1899. máj. 16. az országos szabadelvű pártnak alelnökévé választatott. Előbb Hunyadmegye, most Budapest székesfőváros és Alsó-Fehérmegye törvényhatósági bizottságának tagja; díszpolgára Marosvásárhely, Gyulafehérvár, Erzsébetváros sz. kir. városoknak és Tiszaföldvár községnek; tiszteletbeli tagja az Otthon írói körnek, az országos magyar képzőművészeti társulatnak és az országos magyar iparegyesületnek. Az 1896. millennium alkalmából megkapta az I. osztályú vaskoronarendet; birja az orosz császári fehérsas-rend és a szerb kir. Takova-rend nagy keresztjét. 1900-ban kapta Párisban a becsületrend főtiszti kitüntetését.

Czikkei a Vasárnapi Ujságban (1866. Ompoly völgye, 1867. A bányászéletből: Vásárról hazatérő oláhok, Kenyérmező, 1868. A gozár, Az áldás, Nagy- és Kis-Disznód Erdélyben, 1869. Bucsumi oláhasszony, A cseberkészítő oláh, 1870. A moldvai csángókról, Vidéki oláhok); az aradi Alföldben (23 czikk), a Pester Lloydban, az Armeniában, a Magyarország Képekben cz. munkában (1867. A gyulafehérvári székesegyház, Az alsó-váczi rüdő Zarándmegyében, Balán a Székelyföldön, Déva vára, Vajda-Hunyad vára, Nagyát, 1868. I. Rákóczy György, II. Rákóczy György, Székes-Fehérvár. Erdélyi képek: A szentimrei tér és a Kenyérmező, Nagy- és Kis-Disznód, Segesvár, Az erdélyi bányavidék); a Honban (1870. 103., 104. sz. könyvism., 126. sz. A moldvai csángókról, 165-179. sz. Erdély két új vasútja: Nagyvárad-Kolozsvár, és piski-petrozsenyi, 1871. 4. sz. Örmény források a magyar történelemben, 134-139. sz. Naplótöredékek: Lipcse, Berlin 1873.); a Pesti Naplóban (1873. 70., 73., 77., 78. sz. Az osztrák nemzeti bank és a magyar pénzügyminiszter közt folytatott tárgyalások, 93., 94., 102. sz. A magyar pénzügyi igazgatás története); a Nemzetgazdasági Szemlében (1877. Birtok- és erdőrendezés, 1880. Oroszország pénzügyeiről, 1883. Anglia fennálló vámrendszere); a Havi Szemlében (1879. A Magyarország és Horvát-szlavonországok közti pénzügyi viszonyról, 1880. Tíz évi gazdálkodás 1868-1877); a Budapesti Szemlében (1884. A kereseti és ipari adó fejlődése és mai állása Francziaországban, Románia államháztartása és adózási viszonya, Az ingatlan vagyon megadóztatásának fejlődése és mai állás Poroszországban, 1885. A magyar államvagyonról: A kincstári jószágok eladása, Az italmérési jogok megváltása, Horvát törekvések); a Szabadelvű párti Naptárban (1884. A szabadelvű párt törvényhozói működése a pénzügyi téren); az Osztrák-magyar Monarchiában (1893. III. Budapest ipara és kereskedése).

A párisi Revue des journeaux et des livres közölte egy beszélyét Le manteau de mineur cz.; a beszélyt Stifter Vilma asszony Mehlrichstadtban volapük nyelvre fordította és a volapükből fordította francziára Champ Rigot Pál.

Munkái:

1. A magyar keleti vasút. Kolozsvár, 1870.

2. Az 1848-49-ki pénzügy. A forradalmi időszak pénzügyének, hitelműveleteinek és a forradalmi kiadásoknak ismertetése. Az eredeti számadások alapján. Pest, 1871.

3. Az arany rabjai. Elbeszélések Erdély aranyvidékéről és a bányásznép életéből. U. ott, 1872.

4. A választások előtt. Különös tekintettel Erdélyre. Írta egy erdélyi volt országgyűlési képviselő. U. ott, 1872.

5. Ausztria és Magyarország pénzügyi és adórendszere. Bpest, 1876.

6. Külön vélemények a vámszerződés, a vámtarifa és a Lloyd-szerződés tárgyában. U. ott, 1878.

7. Beszéde a képviselőház 1878. nov. 22. ülésében. U. ott, 1879.

8. Államháztartás és adózás Angliában. U. ott, 1884.

9. Államháztartás és adózás Francziaországban. U. ott, 1884.

Főszerkesztője volt a Közvélemény cz. politikai napilapnak 1877. jan. 1-től 1878. decz. 8-ig.

Országgyűlési beszédei a Naplókban (1872-1887. és 1892-900.) vannak. Álneve és jegyei: Havasi, L. B. a-a és #.

Alföldi Hirlap 1869. 122. sz.

Igazmondó 1871. 32. sz. arczk.

Akadémiai Értesitő 1877. 58., 1878. 142. l.

Magyarország és a Nagyvilág 1879. 17. sz. arcz.

Pesti Hirlap 1882. 225. sz.

Szabadelvű Naptár 1884. arczk.

Petrik Könyvészete.

Vasárnapi Ujság 1886. 3. sz. arczk., 1892. 30. sz. arczk., 1899. 17. sz.

Kiszlingstein Könyvészete.

Nagy-Kunság 1891. 22. sz.

Armenia 1892. 1. sz. arczk.

Budapesti Hirlap 1892. 201. sz.

Nemzet 1893. 130. sz. esti k.

Revue d'Orient 1894. 4. sz.

Pallas Nagy Lexikona XI. 719. l., XVIII. 172. lap.

A Hét 1899. 51. szám arczk.