Kezdőlap

Lukács János,

ügyvéd és gyorsíró, szül. 1818-ban; 1842-ben mint kir. táblai hitesjegyző működött. Minthogy azonban ez időben könnyeben elsajátítható rendszer nem volt elterjedve, a Gabelsberger- és a Novák-féle gyorsírási rendszereket vette vizsgálat alá és sikerült neki e két rendszerből oly írásmódot megállapítania, mellyel a gyakorlati nehézségeket leküzdje. Ennek eredményeként az 1843-1844. országgyűlésen mint nyilvános gyorsíró működött, még pedig oly sikerrel, hogy a követi kar néhány tagja (köztük Szentkirályi Móricz) kiváló kitüntetésben is részesítette. Az országgyűlés befejeztével Zala és Vas vármegyében, majd Győrött és Komáromban foglalkozott a gyorsírás tanításával. Részt vett az 1847. erdélyi, az 1847-48. pozsonyi s az 1848. pesti országgyűléseken, oly sikerrel, hogy a lapoknak részletes tudósitásait ez időben nagyrészben neki köszönhetjük. A világosi gyásznapok után Angliába készült kimenni gyorsírónak és Szigligeten b. Puteani házánál vonta meg magát; de pénzéből kifogyván, időközben nevelősködni kezdett, mígnem 1852-ben ügyvédi irodát nyitott Szombathelyt (Vasm.); habár több uradalom rendes ügyésze volt és főleg a bűnügyekben tevékenyen működött, a jövedelmező ügyvédi pályával felhagyott és Pestre jött gyorsírónak. 1861. okt. 18. Borostyánkőn (Vasm.), a hol barátjával Horváth Boldizsárral, találkozást rendezett, agyvérömlés következtében hirtelen maghalt 43. évében.

Gyorsírási rendszerén folyton javítgatott, a nélkül, hogy közreadhatta volna.

Pesti Napló 1861. 246. sz.

Kapczy, A gyorsirás fejlődése és irodalmának rövid vázlata. Györ, 1876. 16. l.

Gopcsa László, A magyar gyorsirás története. Budapest, 1893. 40. l. és gyászjelentés.