Kezdőlap

Martos Ferencz, ifj.,

államtudományi doktor, miniszteri segédfogalmazó, M. Ferencz gyártulajdonos és Hertzka Adél fia, született 1875. január 10. Aradon; középiskoláit szülővárosában fejezte be, hol a Petőfi önképzőkör elnöke volt; ezután szüleivel együtt a fővárosba költözött, az egyetemen jogot hallgatott és jogi doktori oklevelet nyert. Mint harmadéves jogász az egyetemi kör és az országos magyar diákszövetség elnöke és egy évig főszerkesztője volt az Egyetemi Lapoknak. 1896-ban a vallás- és közoktatási miniszterium kötelékébe lépett, a hol ma a művészeti osztályban segédfogalmazó.

Első tárczáit az Arad és Vidékébe írta; első verseit a M. Géniusz tette közzé. 1894. a P. Napló szerkesztőségének tagja lett és a Tűzhely körül cz. mellékletét szerkesztette s tárczákat írt különösen Alice névvel; Vészi József szerkesztése alatt még másfél évig dolgozott ott; majd a Budapesti Hirlap szerkesztőségébe lépett, melynek két évig volt belső dolgozótársa, tárczákat, hireket, apróbb szinházi kritikát írva a lapba. 1896 óta állandóan a Hétbe ír; az Új Időkbe költeményeket, a Budapesti Naplóba tárczákat. Néhány versét a Kisfaludy-Társaságban felolvasták. Czikkei a M. Géniuszban (1896. A szárnyaló Ibsen), a Művészvilágban (1900. Állami szinházaink a kultuszminiszterium hatáskörében), költeménye az Ország-Világban (1895), sat.

Munkái:

1. Iza és egyéb költemények. Bpest, 1896. (Ism. M. Szemle 14. Polit. Heti Szemle 14., Hét 13., Nemzeti Ujság 80., Vasárnapi Ujság 29., Egyetértés 88., M. Géniusz 23., Jelenkor 5., Ország-Világ 17. sz., M. Szalon XXIV. 418. 643. l.)

2. Mariette. Regény. U. ott, 1900. (előbb a Budapesti Naplóban. Ism. M. Kritika III., M. Nemzet 27., M. Szemle 19., 20., Fővárosi Lapok 3., Irodalmi Tájékoztató 2. sz. M. Szalon).

3. Aphrodite. Ujabb költemények. U. ott, 1901. (Sajtó alatt).

Kéziratban: Katonadolog, franczia vígj. 3. felv. (szinre került a Vigszinházban 1899); Mátyás király Pozsonyban, 3. felv. verses vígjáték (Nemzeti szinház 1900). Balassa Bálint cz. verses szinműve előadásra van kitűzve a budapesti Nemzeti szinházban 1901. nov.

Szerkeszti a Fővárosi Lapokat 1900. okt. óta.

M. Könyvészet 1896., 1899.

Magyar Szalon 1899. arczk.

Ország-Világ 1900. 4. szám, arczk.

Budapesti Napló 1901. 96. sz.

Budapesti Hirlap 1901. 79. sz.