Kezdőlap

Mátyási József,

ügyvéd, előbbinek fia, szül. Izsákon (Pestm.); Debreczenben tanult és 1783. máj. 2. lépett az ottani ev. ref. főiskola felsőbb osztályába; a jogi pályát választotta és ügyvédi oklevelet nyert. 1796 körül Fekete János gróf lovas generális titkára lett, de már 1790. fogva barátkozott a gróffal, kit védelmezett a papi pasquillusok ellen. Csokonait Fekete gróf barátságába ajánlotta; közbenjárására a gróf több magyar ifjat pénzzel is segített. 1792-ban Fekete gróffal Frankfurtba utazott és útba ejtették Göttingát; az ott tanuló Kis János (későbbi superintendens) így ír róla Emlékezéseiben: «M. nagyon vidám kedvű és elmés fiatal ember, néhány Debreczenben vele tanult s ekkor Göttingában volt barátaival együtt, egyik barátja szállásán szinjátékképen előadták azon módot, mellyel a debreczeni professorok a kollegiumtól bucsutvevő s felsőbb tudományos intézetekbe s theologiát tanulni menő deákokat megvizsgálni szokták. A maguk közt kiosztott szerepek eljátszásával annyit nevettettek velünk, hogy akármely szinházi vígjátékban sem kellett volna többet kivánni.» 1803-ig volt a gróf szolgálatában és 300 frt nyugdíjat kapott tőle. Ezután Pesten ügyvédeskedett. Később Kecskeméten telepedett le s a városi tanács 1828. máj. 5. a városi lakosok közé vette fel és polgári joggal ajándékozta meg. Meghalt 1849. jan. 15. Kecskeméten 84. évében. Végrendeletében vagyonának nagy részét az ottani ev. ref. iskolának, melynek már előtte is jóltevője volt, hagyta.

Munkái:

1. Kiáltó szó a temetőbe, mellyel ama mindeneknek szeretetét példás virtusaival érdemlő, nemes lelkű ifjunak, néh. Veresmarti Vég Sámuel urnak, mint lelki barátjának Kecskeméten, ezen folyó 1790. eszt. febr. 20. virág korában történt le-szakasztását, gyászos szivvel kesergi. És ugyan annak emberi erő által fel támasztható részét, méltó hirét és emlékezetét, a hamvaknak és örök halgatásoknak setétségéből, az élőknek világosságára ki hivja. Pest, 1790.

2. Kis itélet napja vagy-is Kecskemét varosának tizedik júliusi égése. U. ott, 1794.

3. Semminél több valami. Azaz elegyes tárgyú és formájú egynéhány darab versek. Első darab. Pozsony, 1794.

4. Mátyási József verseinek folytatása. Két darab. Vácz, 1798. (Előbbinek két része. Mind a két rész kézirata a m. n. múzeumban).

5. Akkori gondolatok, midőn Magyarország nádorsipánnya József a fels. orosz császár leányát Alexandra Paulownát eljegyzette 1799. Pest, 1800. (Költemények).

6. Gróf Teleki Mária sirhalma. Emlékeztető cziprus, mellyet magyar Helikonról néhai mélt. r. sz. b. gróf széki Teleki Mária szomorú háládatossággal plántált a boldogultnak hamvaiban is tisztelője ... 1800. U. ott. 1801. Költemény. (Mások gyászbeszédeivel együtt).

7. Vélekedés, mellyet a magyar nyelv iránt ország eleibe tétetett tudós kérdésre, rövid és együgyű feleletül adott. U. ott, 1806.

8. A barátság és annak mestersége. U. ott, 1821.

Kiadatlan költeménye 1826-ból: Sorsával megelégedő gujásnak dalja. (Kecskeméti Lapok 1880. 31. sz.)

Kéziratban: A kavallér és dáma, vagy a két egyforma lélek, vígj. három felv. (előadatott Pesten 1794. júl. 9.); a m. n. múzeumban: Levelezése és egyéb iratai 1787-1833., ívr. 60 levél és 41 csomó; Frankfurti utazás 1792., 4rét 80 lap; M. munkái, 4rét 248 lap; Miért van háborúnk? 1812. 4rét 23 lap; Nyomtatatlan verseinek gyűjteménye 1799-1819. 8rét 355 lap; Igazat mutató tükröcske az ó- és uj magyarhoz. Izsák 1820., 8rét 14 lap; Epitaphia concinnata ívr. 8 levél; Farsangfarki tanítás, 4rét 12 levél; Nyomtatatlan verseinek hét darabja, 4rét 17 lap; Mezei éjszakák, szerzette Delavó (Delevaux) és nyomtattatott Berlinben 1794. magyarra pedig egy franczia nyelvet tanuló hazafi által maga bővebb gyakorlásának kedvéért és alkalmatosságával fordíttatott e folyó XIX. századnak elején 4rét 101 lap. Levelei Széchenyi Ferencz grófhoz, Fóth, 1803. ápr. 5., Kecskemét város tanácsához 1827. máj. 28., Fáy Andráshoz, Kecskemét 1841. okt. 20., decz. 18., 1842. márcz. 12.

A ma is közkedveltségű dal: Megérem én a magam sorával, Nem cserélek semmi palotával ... Ha látom a fergeteg elejét, Legyűröm a süvegem tetejét, Csak úgy nézem az időt alóla, Még a jég is visszapattan róla, szintén az ő műve.

Olajfestésű arczképe a kecskeméti ev. ref. főiskolában van.

Bécsi M. Mercurius 1798. 37. sz.

Katona, Historia Critica XLI. 612. lap.

Hazai s Külf. Tudósítások 1828. I. 37. sz.

Honművész 1837. 31. sz.

Danielik József, M. Irók II. 195. l.

Kecskeméti Lapok 1872. 42. sz.

Figyelő 1877. 133. lap.

Nemzet 1883. 23. szám.

Petrik Bibliogr.

Kath. Szemle 1890. 379. lap.

Egyet. Philol. Közlöny XIV. 1890. 854. lap.

Kazinczy Ferencz levelezése III., IV., VIII.

Kis János Emlékezései. Bpest, 1890. 132. l.

Irodalomtörténeti Közlemények 1891. 267., 1896. 136., 143. l. 1901. (Morvay Győző, Gróf Fekete János).

M. Könyv-Szemle 1891. 185. lap.

A debreczeni ev. ref. főiskola jegyzőkönyvéből és gyászjelentés.