Kezdőlap

Nagy Imre (alsó-szopori),

a m. kir. curia birája, a m. tudom. akadémia rendes tagja, N. István mérnök és rádóczi Marton Eszter fia, szül. 1822. júl. 1. Német-Kereszturon (Sopronm.); felsőbb iskoláit Sopronban végezte, hol 1838-40-ben bölcselethallgató volt; 1840-42-ben Pozsonyban az ág. ev. lyceumban a törvényt tanulta. 1842. Szemerey Sándor, Eszterházy hg. főügyésze mellett joggyakornok, 1843. Pozsonyban táblai hites jegyző s az országgyűlés kezdetétől fogva Sőtér Ferencz mosonymegyei alispán s országgyűlési követ mellett irnok volt. 1848. okt. 2-27-ig résztvett a szabadságharczban, egyszersmind megyei tisztviselő volt. 1854-ben Kaposvárra törvényszéki tanácsossá nevezték ki, hol 1856-ban úrbéri törvényszéki ülnök lett; egyúttal végezte Somogy vármegye úrbéri rendezését és a marosdi pusztán talált 3793 darab régi pénzt ismertette. 1861-ben uradalmi ügyész volt Magyar-Óvárt és azon évben kinevezték dunántúli kerületi táblai jegyzőnek Kőszegre, hol 1862-ben táblai ülnök lett. 1863-ban a dunántúli történetkedvelők társulatának egyik kezdeményezője és létrehozója volt. 1867-ben Kőszeg városa díszpolgárrá választotta. 1869. máj. 10. lett kir. táblai rendes biró Pesten, 1870. a kir. curiánál kisegítő biró s ezen év máj. 25. a m. tudom. akadémia levelező tagjának választotta (1886. máj. 6. lett rendes tag). 1872. a belügyminiszterium az országos levéltár felállítására összehivott enquete tagjául választotta, 1874. pedig az igazságügyi miniszter kiküldte a dunántuli biróságok ügymenetelének hivatalos megvizsgálására. 1875-ben m. kir. curiai rendes biró lett. 1878. az országos levéltár hivatalos tiszti vizsgáinál vizsgáló biztos és 1880-ban a somogymegyei régészeti és tört. társulat tiszteletbeli tagja lett. 1887-ben pedig Barsmegye törvényhatósága (1889. Hontvármegye) megkeresésére a történelmi társulat a megye idegen hangzású községneveinek visszamagyarosítására alakult bizottság elnökéül választotta. 1891-ben kir. curiai tanácsvezető lett. Nagy érdeme van a heraldikai és genealogiai társaság létrehozása körül, melynek alelnöke volt. A m. történelmi társulatnak alapításától (1867) fogva, úgy az országos régészeti társulatnak is igazgató választmányi tagja volt. Meghalt 1894. máj. 5. Budapesten.

Czikkei az Uj M. Múzeumban (Répczemelléki név alatt: 1853. I. Egy XVII. századbeli historiai költemény; 1854. II. Historiai forgácsok: Egy tárgyalási jegyzőkönyv a XVII. század elejéről, 1855. I. Két okirat a XIII. századból); a Győri tört.- és rég. Füzetekben (II. 1863. Mayd, Zazloph, Szabó Márton és Ospordány sopronmegyei régi helységekről, III. 1865. Az almádi konvent, Gróf Széchyeknek Kőszegeni tartózkodás- és birtoklásukról, A kőszegi ifjak táncz- és mulatsági szabályai 1679-ből, Sopron város délnyugati környéke a XIII. században, IV. 1868, A nagy-martoni s Fraknói grófok, Koronaőreink 1526-ban); a Vasárnapi Ujságban (1866. A lakompaki ütközet ideje s az ottani síremlék, Petőfinek egy ifjúkori levele, Graecz 1840. ápr. 30); a Századokban (1867. Egy magyar emlékirat a XVI. századból, Martonfalvay Imre deáknak XVI. századi emlékirata, 1868. A kismartoni és keszthelyi levéltárakról, Esterházy Ferencznek; Miklós nádor atyjának levele 1597-ből, A budai csonktatorony pecsétje 1661., 1869. Nagy Lajosnak 1368. kiadványa Bolgárországból, 1869. A zsélyi bizottság jelentése, A Fertő régi áradásai, 1870. Jelentése és regestái a szombathelyi levéltárakból s az Egerváry, Chehi Pogány, Rumy, Szelestey család okm., 1871. Gróf Nádasdy Ferencz két utasítása 1646. és 1651., A Lajta mint határfolyam, székf., Adalék a Bács és Bodrog vármegyei főispánokhoz, Jelentés az ungi kisebb levéltárakról, Észrevételek a Beregvármegyei főispánok névsorára, 1872. A Görgey család Árpádkori okmányai, Magyar onomasticon, Észrevételek Cs. P. úrnak czikkére, II. József császár és Katalin orosz czárnő, hogyan jutott Thúry György Palotára, Kőszegi magyar csizmadia czéh-pecsét 1629-ből, A markusfalvi bizottság jelentése, 1875. Petneházy oklevelek, 1883. Sopron multja, a m. tört. társulat 1883. vidéki kirándulása, A ligvándi bizottság jelentése); a Turulban (1883. A Vezekény nemzetség és a gróf Czirákyak, A Tomaj nemzetségbeli Losonczi család őseiről, 1884. A Kisfaludyak czímeres levele, 1890. Kis Károly király egy oklevele, 1893. A Gyalokay-család czímere 1418. évből, A Szecsődy-család és 1418. évi czímere, 1896. A Kisfaludy-család leszármazása); a M. Könyv-Szemlében (1888. Adatok a hazai középkori könyvtárak történetéhez: Egy 1488. oklevél, 1889. Két 1433. évi oklevél); a Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején cz. műben, szerk. Ortvay Tivadar (Bpest, 1891. A veszprémi püspökség); a m. tört. társulat negyedszázados fennállásának Emlékkönyvében (1892. A dunántúli történetkedvelők).

Munkái:

1. Hazai Okmánytár. (Codes diplomaticus patrius). Győr és Bpest, 1865-91. Nyolcz kötet. (I-V. köt. Győr, 1865-73. VI-VIII. k. Budapest, 1876., 1880., 1891. mások társaságában, a VIII. kötetet egyedül).

2. A zichi és vásonkeői gr. Zichy család idősb ágának Okmánytára. (Codes diplomaticus domus senioris comitum Zichy de Zich et Vásonkeő). Pest (Bpest), 1871-94. Hat kötet. (Az I-IV. kötetet 1871., 1872., 1874., 1878. szerkesztette Nagy Ivánnal és Véghelyi Dezsővel, az V. és VI. kötetet, Budapest, 1888., 1894. egyedül. Ismertetés Századok, 1878.)

3. Anjoukori Okmánytár. (Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis). Budapest, 1878-1891. Hat kötet. (I. 1878., II. 1881., III. 1883., IV. 1884., V. 1887., VI. 1891.).

4. Hazai Oklevéltár 1234-1536. Budapest, 1879. (Szerk. Deák Farkassal és Nagy Gyulával együtt).

5. Zala vármegye története. Oklevéltár. Bpest, 1886., 1890. Két kötet. (Szerk. Véghelyi Dezsővel és Nagy Gyulával).

6. Sopron vármegye története. Oklevéltár. Sopron, 1889., 1891. Két kötet. (Ism. Századok 1889. 794. l.).

7. A Pécs nemzetség örökösödési pere 1825-33. Székfoglaló értekezés. Bpest, 1892. (Értekezések a tört. tud. köréből XV. 10.).

Levelei Pesty Frigyeshez: Kőszeg 1865. szept. 20., 1868. jan. 21., máj. 19., 1869. márcz. 2., Kemenes-Mihályfa 1870. aug. 3., Pest 1871. jún. 5., Ostfiasszonyfa 1877. aug. 2., 13., Bpest 1888. nov. 21., 1886. ápr. 2.; Rómer Flórishoz, Bpest 1871. okt. 8., 1880. máj. 3. (a m. n. múzeumban); többi kéziratai is a m. n. múzeumba kerültek.

Nagy Iván, Magyarország családai VIII. 38. l.

Századok 1867-71., 1873.

Budapesti Közlöny 1869. 107. sz.

Petrik Könyvészete.

M. Könyvészet 1887., 1891-92.

Kiszlingstein Könyvészete.

1894: Vasárnapi Ujság 1894. 19. sz. arczk., Nemzet 124. sz. esti k., Budapesti Hirlap 125. sz., Pesti Napló 124. sz. esti k.

Turul 1895. (Báró Radvánszky Béla, Emlékbeszéd N. felett).

Pallas Nagy Lexikona XII. 915. l.

Fejérpataky László, Emlékbeszéd Nagy I. felett. Bpest, 1897. (Emlékbeszédek IX. 3.).