Kezdőlap

Nagy Károly (szotyori),

ev. ref. kántor-orgonista és főiskolai zenetanár Debreczenben, N. Mihály kántor és halászi Sándor Julianna fia, N. József állami tanítóképző ének- és zenetanár testvérbátyja, szül. 1821. aug. 5. Rév-Komáromban. A zenében első oktatását Ströcker József helybeli róm. kath. kántortól nyerte. 1841-ben Bécsbe ment, hogy a híresebb zenetanároktól nyerje további kiképeztetését. Atyjával, kit Debreczenben 1838-ban választottak meg kántornak, oda költözött. 1843-ban atyja halála után (ki először zendített meg orgonát a kálvinista Rómában, amelyet a puritán reformátusok sokáig századokon keresztül az ördög hangszerének tartottak), 1844. ápr. 24. szintén kántornak megválasztották. A debreczeni presbiterium engedelmével a bécsi, drezdai, lipcsei és berlini conservatoriumokon gyarapította zenei ismereteit; főleg az orgonaépítést és a protestáns zeneirodalmat tanulmányozta. A zeneiskolában, melynek kezdettől fogva tanára, közben igazgatója is volt, 1897. jan. ülte meg ötven éves tanári jubilaeumát, midőn a király a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. Ezen 50 évi működése alatt 6000 fiú és leánynövendéket tanított. Ezenkívül sok orgona- és zongoradarabot és férfi-négyest is írt. Meghalt 1897. ápr. 2. Debreczenben 76 éves korában. Fia Nagy Károly orgonaművész, a budapesti ev. ref. theologia és főgymnasium zenetanára és a «Királyhymnusz» szerzője.

Munkái:

1. Énekhangzatos könyv, melyben foglaltatnak a magyarországi reformált egyházak nevezetesebb soltárjai, minden dicséretei és temetési énekjeinek hangzatai, rövid utmutatással az éneklés tanítására. Debreczen, 1846. (Zákány Józseffel együtt).

2. Templomi karénekeskönyv. Erdélyországi ev. ref. számára, melyben a Kolozsvárott 1838-ban megnyitva kiadott Énekeskönyvbeli s nagyobb részben Magyarországon is használatban levő énekek négyes hangzóra vagy orgonára avagy zongorára közbejátékokkal egyaránt használhatólag kidolgoztattak. Pest, 1848. (Előszóval, bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel).

3. Templomi és halotti karénekeskönyv magyarországi reformátusok számára. Debreczen, 1859. Öt rész. (3. kiadás. Lipcse, 1887. Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap).

4. 755 dallamos (melodiosus) közjáték orgonára, a gyakrabban előforduló Choralokhoz. Debreczen, 1887. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap).

Levele Simonffy Kálmánhoz: Debreczen, 1859. szept. 7. (a m. n. múzeumban).

Uj M. Athenás 299. lap.

Petrik Bibliogr. III, 869. l., IV. 68. l.

Nemzet 1896. 26. sz. esti k.

Fővárosi Lapok 1896. 26. szám.

Vasárnapi Ujság 1897. 15. szám. (Nekr.)

Budapesti Hirlap 1897. 93. sz.

Pallas Nagy Lexikona XII. 919. l. (Id. Ábrányi Kornél) XVIII. 309. l. és a m. n. muzeumi könyvtár példányairól.