Kezdőlap

Olchváry Ödön (olcsvári),

honvéd-őrnagy, szül. 1851. nov. 19. Alsó-Olcsváron (Abaujm.); középiskolai tanulmányait Kassán elvégezve, 1871-ben a honvédséghez besoroztatott mint közhonvéd s itt a kerületi tisztképző iskola végzése után 1872-ben hadapróddá neveztetett ki, majd, miután a Ludovika akadémia tényleges tisztképző tanfolyamát 1872-73-ban hallgatta, 1873-ban tiszthelyettessé és ugyanezen évben hadnagygyá neveztetett ki. 1880-ban főhadnagy lett és három évig zászlóalj segédtiszt volt. 1885-ben a brucki lövésziskolát, 1886-87. a felsőbb tiszti tanfolyamot végezte s ezután 1887-89-ben mint tanár a Ludovika akadémiában működött. 1890-91-ben végezte a törzstiszti tanfolyamot, 1892 tavaszán az 5. honvéd gyalogezred 3. zászlóaljának parancsnokságával bízatott meg s 1896. máj. őrnagygyá neveztetett ki. 1899. ápr. 1. a szabadkai 6. honvédezred kiegészítő parancsnoka lett.

Czikkei a Ludovika Akadémia Közlönyében (1878. Szapolyai János és I. Ferdinánd ellenkirályok. Hadtörténelmi tanulmány, 1880. A tollba mondott rajzolás és a látrajzok gyakorlásáról, rajzmelléklettel, 1881. Az újonczsorvány kioktatásáról, 1882. Néhány szó a rajvezető kiképzéséről, A tiszti foglalkozásokról, 1883. Altisztképző iskoláink, Gyakorlataink módszere, 1885-87. Hunyady János hadjáratai, 1886. Lőgyakorlatok és lőkisérletek a cs. és kir. hadseregi lövésziskolának 1885. tanfolyamából, 1888. A magyar államterület déli és Balkán-félsziget északi hadszínhelyeinek hadi méltatása és levelezés); a Hadtörténelmi Közleményekben (levelezés).

Munkája: A magyar függetlenségi harcz 1848-49-ben a délvidéken. Szabadka, 1902. Egy áttekintő és 9 csatavázlattal. (Ism. Századok 937. l.).

Az 1896. millenáris kiállítás alkalmából megírta a muhi csatát, 1241. ápr. 1., mely a renaissance pavillonban volt kiállítva. (Kézirata: ívrét 52 levél a m. n. múzeumban).

Ludovika Akadémia Közlönye 1898. 676. lap.

M. Könyvészet 1902.