Kezdőlap

Orczy Béla (orczi báró),

bölcseleti és jogi doktor, cs. és kir. valóságos belső titkos tanácsos és kamarás, volt országbiró és miniszter, előbbinek testvérbátyja, szül. 1823. jan. 16. Pesten; tanulmányait ugyanitt a kegyesrendieknél és az egyetemen végezte, ezután 1836-ban bölcseleti s 1842-ben jogi doktor lett és ugyanezen évben az ügyvédi vizsgát is letette. 1841-ben pestvármegyei, 1842. bács-bodrogvármegyei tiszteletbeli aljegyző, 1844. hevesmegyei tiszt. főjegyző, 1846. a m. kir. helytartó-tanácsnál tiszteletbeli titkár volt, az aranykulcsosok sorába lépett és József főherczeg nádor a nagy műveltségű fiatal főurat személyes kamarásául alkalmazta. 1848-ban a pozsonyi országgyűlés berekesztése után a helytartósági titkári állástól megvált és a pestvármegyei nemzetőrcsapattal az ország déli határain kitört szerb mozgalmak megfékezésére a Ferencz-csatorna melletti táborba ment. A válságos év végén mint nemzetőri százados vett részt a kassai első ütközetben; a pesti nemzetőri csapat feloszlatása után pedig hazatért pestvármegyei birtokára Újszászra s az abszolutizmus szomorú éveiben részint ott lakott és gazdálkodott, részint a külföldön tett tanulmányi utazásokat, ismereteit és tapasztalatait öregbítve. A nemzeti és megyei élet fellendülése után 1863-ban a Pestvármegyében alakult inségsegélyezési bizottmányban vett tevékeny részt mint a kecskeméti járás albizottságának elnöke. 1865-ben a megnyílt alkotmányos országgyűlésre az abonyi kerület képviselőjeül választatott és ennek folyamán a kiegyezést előkészítő s formulázó 67-es nagybizottmány tagjai közt működött. 1868-ban Deák Ferencz óhajtására a közös külügyminiszteriumban osztályfőnökké neveztetett ki s e kitünő állást, a diplomácziai kiképzésnek iskoláját, a mondott év májusától kezdve Beust gr. és Andrássy Gyula gr. miniszterek alatt 11½ évig viselte, miközben 1871. valóságos belső titkos tanácsos, 1873. a szent István-rend középkeresztese, 1881. a vaskoronarend I-ső osztályú vitéze is lett. Végre 1879-ben ő felsége személye körüli miniszterré neveztetett ki. Ez állásától 1890-ben fölmentetvén, nyugalomba vonult és a szent István-rend nagy keresztjét kapta. Több külföldi rendjellel ia kitüntettetett, jelesen a maltai szent János-rend díszítményével, továbbá porosz, bajor, szász, orosz, olasz, toscanai, norvég, görög, román, perzsa, chinai s japáni nagy-keresztekkel. Szőgyény-Marich László halála után a névleg máig is fennálló, bár előbbi munkakörét vesztett országbirói méltóság czímének lett viselője s mint ilyen a főrendiház tagja. Tudományos kitüntetés 1886-ban érte, midőn bölcseletdoktorrá felavattatásának félszázados évfordulója alkalmából díszoklevelet nyert az egyetemtől. A zenével és festészettel is örömest foglalkozott és 1865-ben meg is jelent Emlékeim cz. zeneműve.

Czikkeket írt a Bérczy Károly által szerkesztett Vadász- és Versenylapba (1857. Lesjárat szarvasra, A fóti rókakopók, 1858. Zergevadászat, Az ujszászi kopók az 1857-1858. idényben, 1860. Vadászrajz a Fehér-Kárpátokból, 1859. Vadász-műszótár, Gím vagy rőt vad: szarvas, dám, őz, zerge, Pálffy gr. és Zay Albert gróffal, 1861. Vidra van a kertben, 1862. A barna keselyű, 1863. Lótenyésztésünk és az angol telivérfaj, Az utolsó est); a Hazai Vadászatokban (1857. Lesjárat szarvasra, egy nagy és két kisebb képpel).

Munkái:

1. Dissertatio inaug. juridica super quaestione: utrum argumenta, quibus mortis poena impugnari solent, ejus abolitionem persuadere valeant? Quam publicae eruditorum disquisitioni submittit… Pestini, 1842.

2. Hazai Vadászatok és sport Magyarországon. Pestini, 1857. 25 színezett képpel. (Többekkel együtt. Francziául. Pestini, 1858.).

3. Hazai és külföldi vadászrajzok. Pest, 1863. (393-443. lap: Szarvas, zerge, sas).

Nagy Iván, Magyarország Családai VIII. 239. lap.

Ország Tükre 1862. 2. sz. arczk., 1865. 33. szám, arczk.

Magyarország és a Nagyvilág 1866. 7. és 9. sz. arczk.

Vasárnapi Ujság 1879. 40. sz. arczk.

Petrik Bibliogr.

Nemzetségi Zsebkönyv. Főrangú Családok. Bpest, 1888. 386. lap.

Ország-Világ 1894. 11. sz. arczk., 1898. 50. sz. arczk.

Pallas Nagy Lexikona XIII. 467. l. (Tóth Lőrincz).

Szerencs János, A főrendiház Évkönyve 1900. Bpest.