Kezdőlap

Ötvös József,

orvosdoktor, az országos közegészségügyi tanács rendkívüli tagja, előbbinek testvér-bátyja, született 1857. január 1-én Pesten, hol középiskolai s orvosi tanulmányait végezte és 1881. október 21-én egyetemes orvosdoktorrá avatták. Mint IV. éves orvostanhallgató irodalmi dolgozatával és boncztani készítményével pályadíjat nyert. 1880-86-ig a székesfővárosi Szent-Rókus kórházban mint externista, majd mint segédorvos működött; 1882-ben katonai főorvossá, 1886-ban pedig a székesfővárosi fertőző-kórházhoz a himlőosztály rendelő főorvosává neveztetett ki; 1892. és 1893. a székesfővárosi járványbizottság részéről az akkor uralkodott cholera okának kinyomozásával lévén megbízva, ezen működéséről két nagy könyvalakban nyomtatásban megjelent és számos grafikai rajzzal, táblával s térképpel ellátott jelentésével számolt be. 1883-ban a budapesti kir. orvosegylet rendes tagja lett. Mint középiskolai egészségtani tanár 1889-1900-ig a gyakorló gymnasiumban működött. A fővárosi iskolaszék rendes tagja. 1890-ben a budapesti törvényszéki fogházhoz orvossá nevezték ki, 1899-ben József főherczeg margitszigeti fürdőorvossá nevezte ki; az ő tanácsa alapján történt a sziget újabb fürdői berendezése. 1902-ben szaktanulmányok végett külföldön (Wörishofen, München, Drezda sat.) utazást tett.

Czikkei a Gyógyászatban (1884. Fejizomgörcs, Nervus medianus hűdése, A féloldali tonicus arczgörcs, 1885. Erb-féle vállkarhűdés, 1886. Az egyenes hasizmok clonicus görcse, 1901. Szt. Margit-sziget mint téli gyógyfürdőhely); az Orvosi Heti Szemlében (1887. A xylol gyógyértéke a himlőnél, 1889. Heveny agyhártyagyulladás, Peczkelő ujj); a M. Szalonban (1890. A rabok egészsége); az Orvosi Hetilapban (1891. Ujabb gyógyszerek az 1890. évben, 1895. Az 1892-93. évi székesfővárosi cholera oka, 1900. Szt. Margit-sziget jövője, 1903. A Kneipp-öntések orvosi birálata); a Medicinische Revue f. interne Medicin u. Therapeiban (1891. Der jetzige Stand der Theorie über Diabetes mellitus); az Egészségben (1895. A főváros ivóvize és a cholera); a Gyermekgyógyászatban (1899. Az elzüllött gyermekek gondozása); a Pester med.-chirurg. Presseben (1899. Fürsoge der verwahrlosten Kinder).

Munkái:

1. Az 1892-93. évi fő- és székvárosi cholerának oka. Bpest, 1893. Színes térképpel, két grafikai táblával és 14 táblázattal. (Különnyomat a fő- és székvárosi főorvosi Cholera-Jelentésből).

2. Budapest székesfővárosban 1893 második felében fellépett cholerának oka. U. ott, 1894. Színes térképpel, két grafikai táblával, nyolcz táblázattal és hat szövegrajzzal. (Különnyom. a főorvosi Jelentésből).

Pallas Nagy Lexikona XVIII. 691. l.

Pesti Alfréd, Magyarország orvosainak Évkönyve. Bpest, 1899. 158. l. és önéletrajzi adatok.