Kezdőlap

Pálfy Mór (várfalvi),

bölcseleti doktor, m. kir. osztálygeologus, a földtani társulat első titkára, P. Máté és Biró Izabella birtokos szülők fia, szül. 1871 okt. 21. Bágyon (Torda-Aranyosm.); tanult a tordai polgári iskolával kapcsolatos unitárius algymnasiumban, azután a kolozsvári unitárius főgymnasiumban, hol 1890-ben érettségi vizsgát tett. Egyetemi éveit szintén Kolozsvárt töltötte el és ott a természetrajz-vegytan-földrajzi szakcsoport elvégzése után, 1894 szept. 1-től 1895 szept. végeig mint az ásvány-föld- és őslénytani tanszék tanársegéde működött Koch Antal egyetemi tanár mellett. 1895 óta Budapesten működik mint a m. kir. földtani intézet geologusa s 1896-tól fogva a gyalui havasok, majd az erdélyrészi érczhegység geologiai alkotását tanulmányozta s erről szóló jelentései a m. kir. földtani intézet Évi jelentéseiben jelentek meg. 1901 óta a magyarhoni földtani társulatnak is első titkára és szerkeszti a társulat kiadásában megjelenő Földtani Közlönyt. Mint a földtani intézet tagja már kezdet óta élénk részt vett az intézethez kerülő gyakorlati kérdések megoldásában s az utóbbi időben főként a magyarországi folyók szabályozásához használt kőbányák kőzeteinek elbirálása foglalkoztatta.

Czikkei a kolozsvári Orvos-Term.-Értesítőben (1895. A pyrrhotit, előjövetele Boréven); a Földtani Közlönyben (1899. Adatok Székelyudvarhely környékének geologiai és hydrologiai viszonyaihoz, 1900. Ujabb adatok a Cserhát geologiájához, 1901. Szászcsór és Sebeshely környékének felső krétarétegeiről, Geologiai jegyzetek néhány dunamenti kőbányáról, 1903. Két új óriási inoceramus-faj az erdélyi részek felső krétarétegeiből, Előzetes jelentés az erdélyrészi érczhegység andesitjeinek korviszonyáról); a Földtani Intézet Évkönyvében (XIII. 1902. Alvincz környékének felső krétarétegei, 9 tábl. A kir. m. természettudományi társulat 1900-ban a Bugát-díjjal jutalmazta).

Munkái:

1. A Hargita hegység andesites kőzetei. Petrographiai tanulmány. Kolozsvár, 1895. (Dissertatio. Különnyomat az orvos-Természettudományi Értesítőből).

2. Mutató a magyar kir. földtani intézet évi jelentése 1882-91. évfolyamaihoz. Bpest, 1895. (A m. kir. Földtani-Intézet kiadványa).

3. Ugyanez németül. U. ott, 1895.

Önéletrajzi adatok.