Kezdőlap

Pállya István,

piarista rendfőnök, P. Sándor, Eszterházy herczeg tiszttartója és Pécsi Anna fia, szül. 1740. szept. 10. Léván; iskoláit szülővárosában kezdte; gymnasiumi tanulmányait a piaristák vezetése alatt folytatta a «szelid iskolák»-ban. Korán távozván a szülői házból, nevelése és oktatása teljesen tanáraira volt bízva. A rendes tantárgyakon kívül megismerkedett a görög és a magyar irodalommal, a történelem, természettan és a mathematika elemeivel. Legnagyobb szeretettel azonban az ékesszólással foglalkozott. 1756-ban, miután a humaniorákat elvégezte, belépett a kegyes-tanítórendbe s Privigyén töltötte az ujonczéveket. Az akkori kor követelményeinek megfelelőleg a piarista tanárjelölteket a drámaírásba is bevezették és egy-két drámát is előadattak velök. 1759-ben Rózsahegyen mint próbaéves tanár az alsó osztályokat vezette. A következő két évben (1760-61) Nagy-Károlyban működött mint tanár, részben mint philosophus; Lihán Paulin volt a tanára, ő vezette be a paedagogia ismereteibe is. 1761-62. folytatta bölcseleti tanulmányait és tanította az alsóbb osztályokat. E korból ránk maradt magyar beszédei közűl kiválik a karácsonyi szent beszéd. 1762-ben rendfőnöke Kis-Szebenbe küldte, innét 1763-ban Debreczenbe helyeztetett át, hogy a szokásos theologiai tanfolyamot elvégezze. 1765. okt. 21. Váczon fölszenteltetett és ugyanitt egy évig a syntaxisták és grammatisták tanára volt. 1766-ban, midőn a magyar piarista-rend százados fennállásának ünnepét ülte, Váczon beszédet tartott, 1767-69. Veszprémben a költészet és ékesszólás tanára volt. A rendkormány 1769-ben Nyitrára helyezte át; ott voltak ekkor a szinműíró Simai Kristóf, kinek írói működésére jelentékeny befolyással volt, Dugonics András, kivel 1771-től felváltva végzi a magyar hitszónoki teendőket, továbbá Koppi Károly, Hannulik János, Benyák sat. 1773-ban a rendfőnök a nyitrai konviktus igazgatását is reá bízta. 1777-ben Kolozsvárra helyezték át, hogy az akkor átvett lyceumot rendbe hozza. 1778-ban királyi rendelettel Bécsbe hivatott, hogy Mária Terézia királynő az újonnan felállítandó tanszékek ügyében meghallgassa véleményét. Előkelő föllépésével és ékes beszédeivel annyira megnyerte a királynő tetszését, hogy udvari ebédre is meghívta s jobbja felől ültette. Bécsi utazásának eredménye volt, hogy a királynő egy új tanszék és egy nyilvános könyvtár felállítását, továbbá mathematikai s physikai eszközök beszerzését rendelte el. Sokat foglalkozott Erdély törvényeinek gyűjtésével; a Compilatio, melyet Károlyi Antal gróf felszólítására és költségén készített, valamelyik levéltárban lappang. 1782-ben lemondott kolozsvári állásáról; így lett aztán a váczi nemesi konviktus igazgatója. Négy évig volt a váczi Terézianum igazgatója, míg József császár a többi nemesi konviktussal együtt ezt is el nem törölte. Ekkor egy ideig nem vállalt hivatalt, hanem mint a pesti ház tagja a nagynevű Dessewffy József gróf nevelésével foglalkozott. 1787-ben a virágzó sopronyi gymnasium élére helyezték. Itt írta legtöbb paedagogiai értekezését: nem alkalmazkodott a «Ratio educationis» utasításaihoz, hanem saját kipróbált módszereivel igyekezett azokon segíteni. Ezért a helytartótanács dicsérettel halmozta el és felszólította, hogy fejtse ki bővebben «Super rationibus didacticis» cz. munkáját, mire «De politico scholarum regimine» cz. másik munkáját is beadta. Ajánlotta a természetrajznak az élet hasznosságának megfelelően való előadását és szivesen látta volna a közjogot, a számtant és a physikát a gymnasiumi tantárgyak közt; a történelem tanításánál pedig a nagy jellemek ismertetése alkalmával mindig előtérbe kivánta helyeztetni hazai nagyjainkat. A soproni iskolát mintaiskolává emelte; hirére nem egyszer érte ama kitüntetés, hogy az uralkodó család tagjai előtt mutathatta be növendékei haladását. Az 1790. káptalanban érdemei elismeréseül sopronyi állásának meghagyása mellett a piarista rend kormánysegédének választották meg. Megbízták egy hazafias beszéd szerkesztésével, melyben a magyar ifjuság II. Lipót király iránt tartozó tiszteletre buzdíttatik. Ebben vallási türelemre serkenti az ifjúságot és így végzi: «Barátsággal és békés együttéléssel elérhetjük, hogy mivel ugyis egy vérből származunk és egy nemzet gyermekei vagyunk, egy vallás kebelén egyesülünk mindnyájan.» Sopronyi működése idején Széchenyi Ferencz gróffal, a nemzeti múzeum alapítójával, szoros barátságot kötött és nagy befolyással volt a nemes gróf terveinek megvalósításánál. A rendnek 1796 őszén Váczon tartott káptalan gyűlésén rendfőnöknek választották meg. 1795-ben szigorúan eltiltotta a rizsporral behintett hajfonatok, csattos czipők, háromszögletű, szalaggal diszített kalapok viselését. Az 1799. pesti congregatióban, valamennyi szavazattal, ismét őt választották meg a rend fejévé. Több rendház és templom összedőléssel fenyegetett; első sorban ezek helyreállításán fáradozott; így a kecskeméti rendházat és templomot, a Koháryak, mint alapítók, segítségével és gyűjtéssel kijavíttatta. Ő emelte fel rendjét az erkölcsi és szellemi tespedésből; ő óvta meg a szabadosság és vallástalanság korában a káros külbehatásoktól; ő plántálta vissza a rendbe a régi lelkesedést, ő eszközölte ki az udvarnál a rend régi alkotmányának visszaállítását és évi dotálását, s ő készítette el az utat a rend nagyobbmérvű anyagi segélyezésére. Az 1801. év végén hivatalos látogatás végett Nagy Károly felé tartott; már közel volt a városhoz, mikor a megvadult lovak összezúzták és felborították a kocsit és ő halálosan megsebesítve maradt az úton; gyógykezelés végett bevitték a nagy-károlyi kollegiumba; innen napok mulva Pestre szállították, hol kilencz havi szenvedés után 1802 ápr. 6-án meghalt.

Munkái:

1. Oratio nomine universitate habita, dum D. Samuel L. B. de Bruckenthal, M. Transilvaniae principatus gubernator Dno comiti Georgio Bánffi, universit. Claudiopolit. directori regio D. comitem Joan. Nep. Csáki, universitatis directorem solenni inauguratione substitueret. Claudiopoli (1776. okt. 15.)

2. Oratio quam in caes. regi universitate Claudiopolitana dvm solennibus avspiciis aa. ll. et scientiarum studia instaurarentur, dixit ... rector 1777. (Itthon és külföldön négy kiadást ért).

3. Oratio habita dum in Claudiopolitana caes. regia universitalte aa. ll. scientiarum studia solenni auspicio instaurarentur, anno scholastico 1779. Claudiopoli.

4. Oratio qua in jvstis fvneris ... M. Theresiae parentavit ... U. ott, 1780. (Viennae, 1782.).

5. Oratio a S. P. r. Soproniensis gymnasii directore, habita ad ejusdem gymnasii alumnos post Leopoldi II. solennem inaugurationem in regem Hungariae apostolicum. Viennae, 1791.

6. Oratio habita ad gymnasii alumnos post gloriosissimas Francisci II. romanorum imperatoris et regis Hungariae apost. inaugurationes coram. Sopronii, 1792.

7. Oratio ad juventutem scholasticam regii Soproniensis gymnasii habita. Viennae, 1794.

8. Oratio ... Soproniensis gymnasii director in eodem gymnasio regni Hungariae palatino Leopoldo Alexandro parentavit dum in frequentissimo omnis ordinis hominum concursu ejusdem serenissimi principis exequias Sopronii celebraret. Sopronii, 1795.

9. S. Pállya orationes octo publice habitae. Edidit ac praefatus est de vi eloquentiae cum probitate coniungenda Alexius Horányi, Pestini, 1797. (Előbbeni nyolcz beszédének kiadása).

Kéziratban maradtak következő iskolai szinművei: Darius, acta a nobilibus ac ingenuis adolescentibus eloquentiae utriusque studiosis Vesprimii apud scholas pias Ao. 1767. (Színlapja és Argumentuma maradt reánk); egy latin pásztorjátéka, töredékben; Pazarlay és Szűkmarkosy cz. három felv. magyar színműve szintén Veszprémben került színre (Takáts mutatványt közöl belőle; érdekes fölemlíteni, hogy Pazarlay szerepét Fábsics, Magyariét Bartakovics játszotta); 1768-ban Veszprémben színre került egy czím nélküli vígjátéka, melyet a szereplő személyek után bátran idézhetünk a Ravasz és szerencsés czímmel (ezt is bőven ismerteti és mutatványt közöl belőle Takáts); még számos kéziratát a piarista rend budapesti levéltárában őrzik.

Benkő, Transsilvania II. 589. l.

Annalen der Literatur. Wien, 1802. Intelligenzblatt 9. szám.

Zeitschrift von und für Ungern 1802. I. 270. lap.

Vereinigte Ofner-Pester Zeitung 1802. 29. sz.

Horanyi, Scriptores Piarum Scholarum II. 434. lap.

Katona, Historia Critica XLI. 619. l.

Csősz Imre, A kegyes-tanító-rendiek Nyitrán. Nyitra, 1879. 512., 865-69. l.

Petrik Bibliogr.

Takáts Sándor, A budapesti piarista kollégium története. Bpest, 1895. 295. l. és Pállya István élete. Bpest, 1894. (Különnyomat a budapesti kegyes tanító-rendi főgymnasium Értesítőjéből).

Irodalomtörténeti Közlemények 1895. 453. lap.

M. Könyv-Szemle 1898. 154. l.