Kezdőlap

Petrovics Frigyes (Keresztély),

ügyvéd, a m. tudom. akadémia rendes tagja, szül. 1799. okt. 7. Holicson (Nyitram.), hol atyja ág. ev. lelkész volt; a magyar nyelvet Somorján (Pozsonym.) tette sajátjává; onnét 1813-ban Pozsonyba ment, hol a bölcseleti s theologiai tanulmányokat végezte. 1820-ban atyja halála után, a holicsi evang. gyülekezet többsége prédikátorrá választotta; azonban, minthogy a gyülekezet kisebbsége őt igen fiatalnak hitte, e hivatalhoz való jogáról lemondott és 1821-ben Pestre jött az egyetemre törvénytudományt hallgatni, hol őt Schedius Lajos atyailag fogadta és segítette. Ennek ajánlása útján lett ifj. Teleki László gr. nevelője, kivel együtt hallgatta a magyar törvényt Sárospatakon. 1830. letette az ügyvédi esküt. Ezen év nov. 17. a m. tudom. akadémia igazgatósága Pozsonyban kinevezte rendes taggá a történeti osztályba; az akadémiának három évig egyik legmunkásabb tagja volt; 1831-ben véleményt is mondott Kis János Polycletus-fordításáról. 1833-ban utazni ment növendékével és bejárta Európa egy részét, Ausztriát, Németországot, Hollandiát, Belgiumot, Francziaországot, Svájczot és Angolországot; mindenütt gondosan vizsgálta az országos és városi könyvtárakat és oklevélgyűjteményeket, szorgalommal gyűjtvén az adatokat hazánk történetéhez. Párisban tartózkodása alatt Mignet, a franczia forradalom történetének írója annyira megkedvelte őt, hogy munkatársául fogadta. Másolatai «Petrovics-gyűjtemény» cz. a m. tudom. akadémia levéltárában őriztetnek és később a Tudománytárban adattak ki. Münchenben 1836. ápr. 12. ideglázban meghalt a hazába visszatérő, a ki nem látta többé a földet, melynek történeteit oly buzgón kutatta. A m. tudom. akadémiában 1838. szept. 9. Zsivora György tartott fölötte emlékbeszédet.

Levele Hollandiából (Rajzolatok 1835. I. 12. szám. Broek leírása); Magyar levéltöredékek külföldről. Dublin, Páris. (Társalkodó 1836.); czikkei a Tudománytárban (I. 1834. Az arabiai beduinok és wahabiak, francziából, VII. 1835. Hazánkat érdeklő kéziratok a külföldön); a M. Tudós Társaság Évkönyvében (II. 1835. Az 1397-ben volt temesvári országgyűlésről).

Munkája: Magyarország történetei időszaki táblákban, világosítva a világnak egykorú történeteivel és a magyar királyi házaknak nemzetségi lajstromaival. Pest, 1830.

Hazai s Külföldi tudósítások. 1836. I. 35. sz. Pannonia 1836. 34. sz.

M. Tudós-Társaság Évkönyve. Bpest, 1840. IV. 111. (Zsivora György emlékbeszéde).

Ujabbkori Ismeretek Tára VI. 69. l,

Ferenczi és Danielik, M. Irók I. 367. l.

Petrik Bibliogr.

Zemplén 1890. 27. sz. (Petrovics Elek).

Irodalomtörténeti Közlemények VI. 92., 98., 100. l.

Pallas Nagy Lexikona XIII. 1023. l.