Kezdőlap

Révy Ferencz (dombovári),

állami felsőbb leányiskolai igazgató, szül. 1846. febr. 26. Dombovárott (Tolnam.); gymnasiumi tanulmányait Pécsett, Nagy-Kanizsán és Szombathelyt végezte; érettségi vizsgálatát is az utóbbi helyen tette le. Ekkor nevelő lett, hogy némi kis pénzösszeget gyűjtsön jövő tanulmányaira. Közben magán úton végezte a jogot; majd az a család, melynél nevelősködött, Pécsre költözvén, vele költözött ő is, a hol a jogakadémiában tanulmányait folytatta. Eközben 1871-ben a pécsi állami főreáliskolánál póttanári állással kinálták meg, a mit el is fogadott s ezzel a jogi pályáról lemondott. 1873-ban letette a tanári vizsgálatot, s rá azonnal a győri állami főreáliskolához nevezték ki rendes tanárnak, mely állásban 1876. szeptemberig maradt. Ekkor pályázat útján a budapesti VI. ker. közs. polgári fiúiskolai tanítóképző intézethez hívták meg, hol két évig volt rendes tanár. Innét ismét meghívás folytán 1879. szept. a bpesti állami felsőbb leányiskolához került s ez idő szerint is ott működik, előbb a magyar nyelv és irodalom, a történet és földrajz rendes tanára, jelenleg az intézet igazgatója; egyszersmind a római katholikus leányiskolák miniszteri biztosa is. Az 1884-1885. iskolai évtől a budapesti kereskedelmi akadémiában is mint a magyar nyelv és irodalom bejáró tanára működött. O felsége a király 1906-ban a magyar nemességet adományozta neki és utódainak.

Irt paedagogia czikkeket és könyvismertetéseket a tanügyi lapokba. Czikkei az Országos Tanáregylet Közlönyében (XI. 1877-78., XIV. 1880-81.); a M. Paedagogiai Szemlében (1888. Berecz Antal); a budapesti áll. felsőbb leányiskola Értesítőjében (1889. Emlékbeszéd Trefort Ágostonról); a Nemzeti Nőnevelésben (1890. A magyar nyelv tanításának eredménytelensége és főbb okai); a Néptanítók Lapjában (1890-1891. Könyvism.).

Munkái:

1. Magyar olvasókönyv felsőbb leányiskolák és egyéb hasonczélú intézetek I. osztálya számára. Bpest, 1887. (2. jav. kiadás. 1890. 3. jav. k. 1895., 4. új tanterv szerint teljesen átdolg. k. képekkel 1901., 5. k. 1901. U. ott.)

2. Ugyanaz II. rész. U. ott, 1888. (Ism. Nemzeti Nőnevelés. 2. kiadás. U. ott, 1890. Ism. Nemzeti Nőnevelés. 4. telj. átdolg. képes k. U. ott, 1902).

3. A budapesti m. kir. áll. felsőbb leányiskola multja és jelenje. U. ott, 1896.

4. Stilistika a felsőbb és polgári leányisk. III. oszt. számára. U. ott, 1904. Képekkel. (Tolnai Vilmossal együtt).

5. Uti rajzok és természeti képek Herman Ottó műveiből. A m. természettudom. társaság megbízásából. U. ott.

M. Könyvészet 1886-87., 1889-90., 1894., 1901.

Bricht Lipót, A budapesti kereskedelmi akadémia története. Bpest, 1896. 122. l.

Pesti Hirlap 1906. 32. sz.

Pallas Nagy Lexikona II. Pótkötet 1904. 523. l.