Kezdőlap

Rheticus Joachim (valódi nevén Lauchen),

mathematikus tanár, szül. 1514. febr. 16.; már kora ifjuságában nagy hajlamot árult el a mathematikai tudományok iránt, melyeket szülőföldén (Rhätiában) felkarolt, későbben pedig Zürichben és Wittenbergában feltünő sikerrel ápolt, hol elhalt tanárának Volmarnak tanszékét elfoglalván, az arithmetikát adta elő. A fötdirat és csillagászat tanulmányozásában azonban a ptolemaeicus rendszer hiányos voltáról meggyőződvén, 1539-ben elhagyta egyetemét és Frauenburgba, az ermelandi kanonok védszárnyai alá sietett, hogy ott tudományos ismereteit annál inkább kiszélesbítse. Új tanára nem elégedett meg egyszerűen azzal, hogy kedvelt tanítványát rendszerének tömkelegébe bevezesse, hanem megismertette őt egyszersmind számos nagytekintélyű és magasrangú barátaival és ismerőseivel. Ezen időszakban szerkeszté R. Copernicusnak rendszerébe vonatkozó iratát, melyet Albert porosz herczegnek melegen ajánlottak. Ez időtől fogva élénk levelezés folyt R. és Albert herczeg között, mely az előbbinek Poroszországból való eltávozásával 1541-ben véget ért. Poroszországból ismét Wittenbergába, 1551. Prágába, 1557. Krakkóba, majd innét Kassára utazott, hol 1574. decz. 4. meghalt.

Munkája: Die Chronographie des Joach. Rheticus. Dresden, 1876. (Kiadta Hipler tanár, Rheticusnak Albert herczeggel folytatott levelezésével együtt.)

Századok 1877. 893. l.