Kezdőlap

Röser János,

nyilvános polgári és közép-kereskedelmi iskolai igazgató és nyilv. gymnasium s tápintézet-tulajdonos, szül. 1844. augusztus 19. Gyertyámoson (Torontálmegye); atyja 13 éves korában Budapestre nagybátyjának Röser Miklósnak intézetébe küldte, a ki őt majd igazgató-titkári, később helyettes tanári teendőkkel bízta meg. Szorgalmának testi gyengesége ellenszegült. Rövid pihenés alatt a Cleyton-Shutleworth és társa angol gazdasági gépgyárában vállalt állást. 1868-ban tanári széket foglalt el, de ismét rövid ideig, mert a 70-es évek vállalkozó szelleme őt is magával ragadta s nagyobb vállalatokba fogott, melyeknek balsikere megtakarított pénzét elnyelte. Ekkor ismét visszatért nagybátyja intézetébe, hol a könyvvitel s számtan tanára volt; nagybátyja halála (1903) után pedig az intézet igazgató-tulajdonosa lett. 1888-ban tanári képesítést nyert miniszteri engedélylyel. szervezte a kereskedelmi ifjak esti szaktanfolyamát, tanított az iparegyesületben, a kath. legényegyletben, felső leánynevelő-intézetben. A szakképző minta-irodának a külföldiek keresk. szaktanfolyamának igazgatója. Alapító- és választmányi tagja a kereskedelmi szakiskolai tanárok országos egyesületének.

Munkái:

1. Kereskedelmi könyvviteltan. Kézikönyv a kereskedelmi és polg. iskolák számára. Bpest, 1871., 1875. Két kötet. (3. átdolg. kiad. 1885., 4. kiadás 1896. U. ott. Németül. U. ott, 1870-71. 2. jav. kiadás.)

2. Váltóisme és váltógyakorlat. Számos magyar és német váltómintával. Kereskedelmi iskolai és magánhasználatra. U. ott, 1885. (3. kiadás: Váltójog és váltógyakorlat, számos üzletesemény alapján készült váltómintával. Felső kereskedelmi iskolai és magánhasználatra. U. ott, 1899. cz.)

3. A százalék és kamatszámítás szabályai, valamint a folyószámlák tana. Különös tekintettel a bankári-, pénz- és hitelintézetek gyakorlati szükségleteire, kereskedelmi szakintézetek részére és magánhasználatra. U. ott, 1885.

4. A kettős könyvviteltan vezérfonala. U. ott, 1899. (2. kiadás. U. ott, 1904.)

5. Folyó számlák tana. U. ott, ...

6. Biztosító intézetekről. U. ott,

Szinnyei Könyvészete.

Petrik Könyvészete.

Kiszlingstein Könyvészete.

M. Genius 1893. 23. sz. fénynyom. arczk.

Pallas Nagy Lexikona XIV. 729. l.

M. Könyvészet 1896., 1899.

Schack Béla, Kereskedelmi iskoláink és tanáraik. Budapest. 1896. 32. lap.