Kezdőlap

Schey Lipót,

állami főreáliskolai tanár, szül. 1851-ben Boldogasszonyban (Mosonmegye); 1873-ban nyert tanári oklevelet a mathematikából és természettanból és tanári működését akkor kezdette a győri áll. főreáliskolánál és azóta ott működött. A társadalmi téren is nagy tevékenységet fejtett ki. A 70-es évek elején szorgalmasan munkálkodott a győri ismeretterjesztő egyletben; a felső leányiskola felállítása alkalmával ő is ott volt a kezdeményezők között; a győri alsófokú kereskedelmi iskola szervezéséből Keller Mihálylyal együtt szintén kivette részét; Keller halála után ő vette át a kereskedelmi iskola igazgatását, mely tisztében 1894-ben a miniszterium is megerősítette. Midőn az 1893-94. években a győri kereskedelmi akadémia érdekében mozgalom indult meg, ő készítette az 1896-97. tanévben az iskola fentartására vonatkozó tervezetet. Az egyesült győr- és győrszigeti izr. hitközség iskolaszékének már a 70-es évek óta volt tagja. A főreáliskolai ifjúság takarékpénztárának és az ifjúsági segélyegyletnek kezelője. Meghalt 1899. jún. 8. Győrött.

Czikke a győri állami főreáliskola Értesítőjében (1874. A determinansok elemei); a győri Középiskolai Mathematikai Lapoknak munkatársa volt; az Elisée Reclus, Nouvelle Geographie Universelle cz. művéből több szakaszt dolgozott át a Győri Hiradónak.

Rajner, Névkönyve. Bpest, 1893. 55. l.

Lasz Samu, A győri m. kir. állami főreáliskola Monographiája. Győr, 1895. 209. l.

A győri főreáliskola Értesítője 1899. 25., 28. l. fénynyom. arczk. és gyászjelentés