Kezdőlap

Sigmond Dezső,

közgazda, volt országgyűlési képviselő, S. Elek, az erdélyrészi gyáripar egyik leghathatósb előmozdítója és lósádi Zudor Emiliának fia, szül. 1844. aug. 1. Maros-Bogáton (Maros-Tordam.); Kolozsvárt az öt gymnasiális osztály végzése után, hogy jövő pályájának megfelelő kiképeztetést nyerjen, Bécsbe ment a reáliskolába, mire a műegyetemen folytatta további tanulmányait is. Már 20 éves korában atyja mellett foglalt helyet a gyakorlati pályán. 1873-ban fivérével «Sigmond testvérek» czég alatt atyjától a már akkor is terjedelmes szesztermelési iparvállalat vezetését átvette és azt szakszerű vezetése által oda emelte, hogy e tekintetben az erdélyi részekben első helyet foglal el. E mellett tevékeny részt vett az erdélyi közgazdasági mozgalmakban. Elnöke a kereskedelmi és iparkamarának, és a kereskedelmi körnek, alelnöke az erdélyi gazdasági egylet állatkiállítási szakosztályának, a felsőbb kereskedelmi iskola felügyelő-bizottságának és az erdélyrészi kéziipart fejlesztő egyletnek. Az ő kezdeményezésére jöttek létre a kolozsvári árúraktárak, az ő és báró Bánffy Ádám közreműködése által létesült Kolozsvárt az évenkinti tenyészállat-kiállítás. 1884-96-ig mint Kolozsvár II. kerületének szabadelvű-párti képviselője szerepelt. A szesztermelők országos szövetkezete egyik elnökének választotta. 1898. júl. 23. megkapta a III. oszt. vaskorona-rendet.

Czikkeket írt az Erdélyi Gazdába.

Munkái:

A szeszmonopolium alkalmazása hazai viszonyainkhoz és az általa elérhető állampénzügyi eredmények. Tanulmány. Kézirat gyanánt. Bpest, 1887. (Németül. U. ott, 1887.)

Az új szeszadótörvényhez. Nézetek és javaslatok U. ott, 1888.

Szabadelvűpárti Naptár 1885-re. Bpest, 254. l. arczk.

Sturm. Országgyűlési Almanach. Bpest, 1892. 307. l.

Pallas Nagy Lexikona XVIII. 569. l.

Kiss Sándor, A kolozsvári kereskedelmi Akadémia története. Kolozsvár 1896. 304. l.

Petrik, M. Könyvészet 1886-1900.