Kezdőlap

Szilágyi Sándor

tiszt. bölcseleti doktor, a budapesti m. kir. egyetemi könyvtár igazgatója, a m. tudom. Akadémia rendes tagja, ifj. Sz. Ferencz tanár és történetíró fia, szül. 1827. aug. 30. Kolozsvárt. Középiskolai tanulását szülőföldén befejezve, 1841 őszén u. ott a felsőbb tanulók sorába lépett és négy év alatt elvégezte a bölcseleti és jogi tanfolyamot, hol az utolsó évben a felsőbb syntaktikai és a rhetorikai (4. és 5.) osztályokban a német nyelv tanításával is megbízták. Ez idő alatt tanult meg francziául. 1845. jún. 26. a kolozsvári törv. királyi táblán hartzói Gálfalvi Imre ítélőmester mellett irnoknak esküdött föl. 1846. júl. 8. a királyi főkormányszéki írnokok közé vétetett föl s itt különböző hivatali ágakban gyakornokoskodva, decz. 28. tiszteleti hites jegyzővé, 1848. febr. 9. főkórmányszéki fogalmazógyakornokká neveztetett ki. A márcziusi események után mint nemzetőr egy ideig az élelmezési osztálynál szolgált. Kevéssel ezután, Kolozsvárt elhagyva, Pestre jött és itt a Pesti Hirlap és Életképek munkatársa lett, de nem tartózkodott itt állandóan, hanem időközben megfordult Szegeden és több vidéki városban is. A szabadságharcz után visszatért Pestre. Itt egész idejét irodalmi munkásságának szentelte. 1850-ben Magyar Emléklapok cz. folyóiratot alapított, hogy így maga körül concentrálja a szétszórt írói erőket; az év első felében hat füzet jelent meg belőle; aztán Sz. maga adta ki ezt a folyóiratot, de csak az első füzet jelenhetett meg, mert a példányok nagy részét a rendőrség elkobozta s a vállalatot betiltotta; ennek folytatása volt a Magyar Írók Füzetei, melyet szintén Sz. adott ki és szerkesztett 1850 második felében; ebből is csak négy füzet jelent meg, mert ezt is betiltották. (Ezen négy füzet Magyar Írók Albuma cz. külön is megjelent). Folytatása volt a Pesti Röpívek, magyar írók füzetei a szépirodalom, társasélet és divat köréből; ezen hetilap megindult 1850. okt. 6. és a 10. száma, mely Pesti Ívek cz. alatt jelent meg, volt az utolsó, miután a 11. száma betiltatott. A szerkesztőt már előbb egy ízben kitiltották Pestről, a minek visszavonását atyja, a hivatalos Magyar Hirlap szerkesztője, csak nehezen tudta kieszközölni, s most a haditörvényszék elé állítással is fenyegették, ha a szerkesztést folytatná. Tehát ha heti folyóiratot nem adhatott ki, irodalmi évkönyvet szerkesztett Nagyenyedi Album cz. (1851. Budapesten, melynek második kötetét elkobozták. Előfizetőit később Nők Könyve 1853. cz. Almanachchal kárpótolta, tartalmát az elkobzott II. kötetből állította össze). 1851. júl. tett ugyan még egy kisérletet a Pesti Füzetekkel, de ez sikertelen volt, csak egy szám jelent meg belőle, ezt is elkobozták és folytatására nem nyert konczessziót. 1852. szept. 20. a kecskeméti ref. kollegiumba a mathematika tanárának választották meg. 1853. jún. 4. a nagykőrösi egyháztanács meghívta a földrajzi és történeti tanszékre. Ezen meghivást készséggel elfogadta, mert pesti munkatársai közül: Arany, Mentovich Ferencz, Szabó Károly, Salamon, Ballagi itt tanítottak; meg is maradt ezen állásában 14 évig (1853-67); a két említett tantárgyakon kívül Arany eltávozása után a magyar irodalmat, a 60-as évek elején a jogi tantárgyakat is tanítva és Báthori Gábor püspök mellett egy ideig titkári teendőket is végezve. A tanításon kívül az irodalom terén is működött. A m. tudom. Akadémia 1857. decz. 15. választotta levelező tagjává (1873. máj. 21. rendessé; az irodalomtörténeti és történettudományi bizottságoknak is tagja volt). 1867. jún. 16. báró Eötvös József miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszteriumhoz titkárnak nevezte ki, s ezután egyszersmind több évig tanította a Ludovika Akadémián a történelmet. Pestre költözése után még nagyobb buzgalommal látott a történetíráshoz és forrásművek sajtó alá rendezéséhez. Több ízben tartott emlékbeszédet az Akadémia elhunyt tagjai fölött. 1875. okt. 6. a m. történelmi társulat titkárának választotta s az 1875. évfolyam 8. füzetétől kezdve Századok cz. folyóiratának szerkesztését is reá bízta. A társulat anyagi és szellemi fejlődése körül elévülhetetlen érdemei vannak. Ő indította meg 1878. a Történelmi Tár cz. évnegyedes folyóiratot, 1885. pedig a Magyar Történelmi Életrajzok cz. vállalatot (1889-1899), mely évi öt füzetben hoz nagyobb történelmi tanulmányokat. Irodalmi vállalkozásai között van még egy maradandó alkotása: A magyar nemzet története cz. nagy illusztrált munka szerkesztése, mely tíz kötetben 1895. indult meg arcz- és tájképekkel, oklevél- sat. hasonmásokkal, autographokkal gazdagon illusztrálva. Kiváló érdeme, hogy buzdításával, irányításával és vezetésével egész történeti iskolát alapított, melynek Károlyi, Thalpóczy, Fejérpataky, Szádeczky, Acsádi, Schönherr, Barabás, Áldásy sat. nevesebb tagjai. 1878. okt. 7. a m. kir. tudományos egyetemi könyvtár igazgatójává nevezték ki. 1895. a kolozsvári egyetem bölcseleti kara tiszteletbeli doktorrá, 1896. jún. 2. a bécsi cs. és kir. tudományos Akadémia külföldi levelező tagjává választotta. Alelnöke volt a m. heraldikai és genealogiai társaságnak s a székely művelődési és közgazdasági egyletnek sat. 1896. nov. 26. miniszteri tanácsosi czímet nyert. 1897. hetvenedik születésnapja emlékére tisztelői bronzemlékérmet verettek, melyet a m. történelmi társulat jún. 21. gyűlésén ünnepélyesen nyujtották át neki. Meghalt 1899. jan. 12. Budapesten. Kolozsvárt a Szilágyi emlékünnepélyen és a szülőházán történt emléktábla-leleplezésen 1900. nov. 2. Szádeczky Lajos tartott emlékbeszédet; a M. Tört. Társulatban 1900. Károlyi Árpád és a M. tudom. Akadémiában 1901. nov. 26. Fraknói Vilmos mondott felette emlékbeszédet. Arczképét olajba Barabás, Egerváry, Cserna s Ellinger festette. Emléktábláját Kolozsvárt szülőházán 1900. nov. 2. leplezték le, síremlékét (Fadrusz műve) a budapesti kerepesi temetőben 1901. máj. 9.

Több száz czikkének jegyzéke fel van teljesen sorolva Fraknói Emlékbeszéde (Bpest, 1902) függelékében a 40-106. l., Dézsi Lajos által összeállítva.

Munkái:

1. Czaff és kard. Historiai vígjáték. Gutzkow Károly után. Kolozsvár, 1845.

2. Történettár növendék ifjaknak. I. kötet. Hajdankor történetei. Lamé Fleury után. Francziából. U. ott, 1845. (Kék könyvtár, V. Ism. Hon. és Külföld. II. 69. sz., 2. kiadás 1865.)

3. Forradalmi mozgalmak Bécs, Pest, Kolozsvár (1848-ban). U. ott, 1848. (Névtelenül).

4. Bécs-Pest-Kolozsvári forradalom. (1848 márcziusban). U. ott, 1848.

5. A magyar forradalom napjai július elseje után. Pest, 1849. (2. és 3. átdolg. kiadás. U. ott, 1850. Névtelenül. Németül. U. ott. 1850. Olaszul ford. Ney, Modena, 1851).

6. Pest ágyúztatása és Buda ostromlása. Az 1849. ápr. 24-től május 22-ig terjedő napok története Ludasy. Móricz után. Pest, 1849. (Elkobozták).

7. A magyar forradalom története 1848-49-ben. U. ott, 1850.

8. A magyar forradalom férfiai 1848/9-től. U. ott, 1850. Autographokkal. (2. jav. és bőv. kiadás). U. ott, 1850. (Németül. U. ott, 1850. A német kiadás hat füzetre tervezve, de csak két füzete jelent meg).

9. Magyar nők forradalmi életéből. U. ott, 1850.

10. Magyar forradalmi adat. I. füzet. Kossuth a forradalom végnapjairól. Kiadja jegyzetekkel kisérve. U. ott, 1850. (Több nem jelent meg. Németül, ford. C. R. U. ott, 1850.).

11. Görgei és fegyverletétele. Egy honvédtiszt naplójából. Kiadja... U. ott, 1850. Fametszettel.

12. Közlemények Erdély Bem előtti és alatti életéből. U. ott, 1850. Képpel. (Elkobozták).

13. Tollrajzok az 1848-49-iki magyar hadjáratból. U. ott, 1850. Képpel.

14. Honvéd és huszárélet anekdotákban. U. ott, 1850. (Karádfi névvel).

15. Kossuth parlamenti élete. Közlik Karádfi és Ráthkay (Ráth György). U. ott, 1850. Két kötet.

16. Klapka emlékiratai. Ford. U. ott, 1850. (A katonai parancsnokság lefoglalta).

17. Egy szemüveg naplója, a forradalom előtt, alatt és utáni korszakból. Kiadja a szemüveg utolsó birtokosa. U. ott, 1851. (Névtelenül).

18. Világtörténet. I. kötet. Krisztus születése előtti történetek. U. ott, 1855.

19. Ókori földrajz és történettan alaprajza. Algymnasiumok számára. Pütz Vilmos német szövege után magyarra tette néhány nagykőrösi tanár. U. ott, 1855. Három kötet.

20. Történeti emlékek a magyar nép községi és magánéletéből a XVIII. század végéig. Jegyzetekkel és oklevéltárral kiadták többen. Kecskemét, 1856. (II. és III. kötet. Pest, 1860-61.).

21. Bánffy Dénes kora és megöletése. Történeti rajz, mellyel a M. T. Akadémiában márcz. 19. 1859. széket foglalt. Pest, 1859. (Különny. az Akadémiai Értesítőből).

22. Nagy-Kőrös városa török levelei. Ford. Repiczky János. Bevezetéssel ellátva kiadta. Kecskemét, 1859. (Először megjelent a «Tudósítvány a Nagy-Kőrösi helv. hitv. ev. Főgymnasiumról 1858-59. évről» cz. kiadványban).

23. A Rákóczi-család a XVII. században s a XVIII. elején. Pest, 1861.

24. Egyetemes történet. Magyar és Erdélyországi középtanodák, algymnasiumok és magánintézetek számára. I. füzet. Az Ó-kor története. U. ott, 1863. (II. és III. füzet. U. ott, 1863-1865. I. 2. jav. kiadás. U. ott, 1865. és 1871., I. 3. jav. k. 1890. U. ott. II. III. 2. jav. k. 1874. II. 3. k. 1885. III. 3. jav. k. 1886).

25. Török-magyar történelmi emlékek. Kiadja a M. Tud. Akadémia Történelmi Bizottmánya. I. osztály: Okmánytár. 1. 2. Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon (I., II. kötet.) U. ott, 1863. (III-IX. Jegyzetekkel ellátták. 1868-72. Név és tárgymutató. U. ott, 1874. Szilády Áronnal).

26. Erdélyország története tekintettel mívelődésére. U. ott, 1866. Két kötet.

27. Kősziklán épült ház ostroma. Kocsi Csergő Bálint munkája után ford. Bevezetéssel és jegyzetekkel. Lipcse, 1866.

28. Magyarországi és erdélyi vértanúk. Történeti rajzok a XVII. századnak második és a XVIII-diknak első feléből. Pest, 1866. (Félbemaradt példányai elkoboztattak).

29. Báthory Gábor fejedelem története. U. ott, 1867.

30. Bethlen Gábor fejedelem trónfoglalása. U. ott, 1867. (Értekezések a tört. tudom. köréből I. 6.).

31. Rozsnyai Dávid, az utolsó török deák, történeti maradványai. Összeszedte s jegyzetekkel és oklevéltárral kiadta. U. ott, 1867. (Monumenta Hungariae Historica. Magyar Történelmi Emlékek II. oszt. Írók VIII.).

32. Vértanúk a magyar történetből. Történeti tanulmányok. U. ott, 1867. (Kemény János fejedelemsége és halála. Apáczai Cseri János és kortársai. Haller Gábor megöletése. Bánffi Dénes kora és megöletése. Béldi Pál és a bujdosók. Szász János tragoediája. Bethlen Kata. Mikes Kelemen. Okleveles toldalék).

33. Zrinyi Péter és társai ligája s a rendkívüli törvényszékek. Történeti korrajz. Lipcse, 1807.

34. A Rákócziak kora Erdélyben. I. kötet. Pest, 1868. (Több nem jelent meg).

35. Diplomatarium Alvinczianum. Alvinczi Péter okmánytára 1685-1688. Közzétette. U. ott, 1870. Két kötet. (Monumenta Hung. Hist. M. Tört. Emlékek I. osztály. Okmánytárak XIV., XV.).

36. Rákóczy és Pázmány. Történeti rajz. U. ott, 1870.

37. Lórántffy Zsuzsánna. Történeti, család- és jellemrajz. U. ott, 1872. (M. Tudom. Akadémia Évkönyvei XIII. 9.).

38. Adalékok Bethlen Gábor szövetkezéseinek történetéhez. U. ott, 1873. (Értekezések a tört. tud. körből II. 8.).

39. Okmánytár I. Rákóczy György svéd és franczia szövetkezéseinek történetéhez. Jegyzetekkel ellátta. Bpest, 1873. (Monumenta Hung. Hist. M. Tört. Emlékek. I. oszt. Okmánytár XXI.).

40. Okmánytár II. Rákóczy György diplomacziai összekötetéseihez. U. ott, 1874. (M. H. Hist., M. T. Emlékek I. Oszt. XXIII. II. Rákóczy György, és az európai diplomaczia cz. is. U. ott, 1875.).

41. Monumenta Comitialia Regni Transylvaniae. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Történeti bevezetésekkel. I-XXI. kötet. 1637-1699. U. ott, 1875-1889., 1892-1898. (Mon. Hung. Hist., M. Tört. Emlékek III. osztály).

42. A két Rákóczy György családi levelezése. U. ott, 1875. (M. H. H. M. T. E. I. oszt. XXIV.).

43. Rajzok és tanulmányok. U. ott, 1875. Két kötet.

44. Révay Péter és a szent korona. (1619-1622). U. ott, 1875. (Értek. a tört. tud. kör. V. 1.).

45. Emlékbeszéd Nagy-Ajtai Kovács István lev. tag fölött. U. ott, 1876. (Ért. a tört. tud. kör. IV. 7.).

46. Nádasdy Tamás első követsége 1540. U. ott, 1876. (Értek. a tört. tud. kör. V. 4.).

47. Rajzok a forradalom utáni időkből. U. ott, 1876. (Első folyóiratok a forradalom után. Az «Emléklapok», «Magyar Irók Füzetei», «Pesti Röpívek» és későbbi irodalmi vállalatok története; Tollrajzok az ötvenes évekből; Egy hangverseny; Kemény Zsigmond czipója; A censura történetéhez. Az első magyar katonai tanintézet).

48. Carrillo Alfonz diplomacziai működése (1594-1598). U. ott, 1877. (Ért. a tört. tud. kör VI. 10. Ujra megjelent «Okmányok és levelek» toldalékkal U. ott, 1877.).

49. Szamosközy István történeti maradványai 1566-1603. U. ott, 1877. Három kötet. (M. H. H., M. T. E. II. osztály. Irók XXI., XXVIII., XXIX. k.).

50. I. Rákóczy György és a diplomaczia. Székfoglaló értekezés. U. ott, 1878. (Ért. a tört. tud. kör. VII. 5. Németül. U. ott, 1878. Különny. a Literarische Berichte aus Ungarnból).

51. Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei. U. ott, 1879.

52. Jelentés a gyulafehérvári káptalan levéltárában tett kutatásokról. U. ott, 1880. (Értek. a tört. tud. kör. IX. 3.).

53. Emlékbeszéd Urházy György felett. U. ott, 1880. (Ért. a társadalmi tud. kör. VI. 4.).

54. Szamosközy István történet. maradványai 1542-1608. U. ott, 1880. (m. H. H., M. Tört. Eml. II. oszt. XXX. k.).

55. Történeti rajzok. U. ott, 1880. (Olcsó Könyvtár 100. sz. Mayláth István bukása. Báthory Endre fejedelem és bibornok bukása 1599-ben. Egy régi árulás történetéhez. Bocskay halála. Révay Péter és a szent korona. Alvincz és Eger Thurzó György kincstára. A «gazdasszony háza». A Zrinyiek történetéből: A Zrinyiek ősi fészke. Zrinyi Ilona Munkácson. Egy erdélyi udvarház regénye).

56. Nápolyi Péter. Egy diplomata a XVII. század elejéről. U. ott, 1881. (Ért. a tört. tud. kör. IX. 7.).

57. Okirattár Strassburg Pál 1631-1633. követsége és I. Rákóczy György első diplomacziai összeköttetései történetéhez. U. ott, 1882. (M. H. H., M. T. E. I. oszt. XXVI.).

58. Bethlen Gábor és a svéd diplomaczia. U. ott, 1882. (Értek. a tört. tud. kör. X. 1. Németül: U. ott, 1882. Kül. ny. az Ung. Revueből).

59. A budapesti kir. m. tud. egyetemi könyvtár. U. ott, 1882. (A vallás- és közokt. m. k. miniszterium tanintézeteinek leírása cz. gyűjtemény egy füzete magyar és német szöveg).

60. I. Rákóczy György első összeköttetései a svédekkel. (Értek. a tört. tud. kör. X. 9. Németül. U. ott. 1883. Kül. ny. az Ung. Revueből.)

61. Levelek és okiratok I. Rákóczy György keleti összeköttetései történetéhez. U. ott, 1883.

62. Bethlen Gábor fehérvári síremléke és alapítványai. U. ott, 1884. (Ért. a tört. tud. kör XI. 6.).

63. Bethlen Gábor. Pozsony, 1885. (M. Helikon 46.)

64. A linczi béke okirattára. Jegyzetekkel ellátta. Pest, 1885.

65. Felső vadászi Rákóczy Zsigmond 1622-1652. Bpest, 1886. Rajzokkal és hasonmásokkal. (M. Tört. Életrajzok III.).

66. Bethlen Gábor fejedelem levelezése. U. ott, 1887.

67. Emlékbeszéd Gyárfás István a M. Tud. Akadémia lev. tagja felett. U. ott, 1887. (Emlékbeszédek IV. 7).

68. Gróf Kuun Géza Maros-Németi levéltára. U. ott, 1887. (Kül. ny. a Századok kirándulási füzetéből).

69. Alsó-sztregovai és rimai Rimay János államiratai és levelezése. U. ott, 1887. (Ipolyival együtt. Sz. sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta).

70. A gróf Eszterházyak családi naplója. U. ott, 1888.

71. Relationes diaetales Johannis Simonii provincialis notarii nationis Saxoniae (1651-1657). Simonis Jánosnak a szász nemzeti egyetem jegyzőjének országgyűlési tudósításai U. ott, 1888. (Különnyomat az Erdélyi Orsz. Emlékek XIII. kötetéből).

72. Emlékbeszéd Hornyik János lev. tag felett. U. ott, 1889. (Emlékbeszédek V. 5.).

73. Transsylvania et bellum boreo-orientale. Erdély és az északkeleti háború. Levelek és okiratok. Bevezetésekkel és jegyzetekkel ellátva. (1648-1660). U. ott, 1890-91. Két kötet.

74. II. Rákóczy György 1621-1660. Képekkel, oklevélmelléklettel és térképpel. U. ott, 1891. (M. tört. Életrajzok VII.).

75. I. Rákóczy György 1593-1648. Képekkel, hasonmásokkal és térképekkel. U. ott, 1893. (M. Tört. életrajzok IX.).

76. Magyar történelmi évkönyvek és naplók a XVI-XVIII. századokból. II. kötet. Gyulafy Lestár feljegyzései. Közli Sz.; a többit mások. U. ott, 1894. (M. H. Hist. II. oszt. XXXIII. 1-80. l.).

77. Emlékbeszéd Szabó Károly r. tag felett. U. ott, 1896. (Emlékbeszédek VIII. 10.).

78. Benczur Gyula Budavár visszavétele 1686-ban. U. ott, 1896.

Szerkesztette az említetteken kívül a következőket Pesten és Budapesten: Hölgyfutár 1849-50. mint társszerkesztő; Erinnerungs-Kalender für 1850.; Kelet népe, Divatlap. Programmszám 1851.; Történeti Naptár 1851; Történeti Naptár 1851-re, lefoglalták; Nagyenyedi Album 1851-52. Két kötet. (A II. kötetet lefoglalták); Viszhang 1852. mint társszerkesztő; Nők könyve Almanach 1853; A budapesti m. kir. tudományegyetemi könyvtár gyarapodási Czímjegyzéke III-XXII. 1878-1897. (Sz. felügyelete alatt és előszót írt hozzá); A budapesti m. kir. tud. egyetemi könyvtár codexeinek Czímjegyzéke. Latin czímmel is «Catalogus codicum.» Felügyelete alatt és előszavával); Székely-egyleti Képes Naptár I. évf. 1882. (A későbbi évfolyamoknál is részt vett Sz. a szerkesztésben); A budapesti m. kir. tudom. egyetem kéziratainak Czímjegyzéke 1889., 1894. (Befejezetlen. (Felügyelete alatt készült és előszót írt hozzá); A magyar nemzet története. Szerk. Tíz kötet 1895-1898.; A magyar honfoglalás kútfői 1900. (Pauler Gyulával együtt szerk.).

Álnevei és jegye: Zörényi, Garádfy, Furger, Mephistopheles és Zs. (Életképek, Pesti Napló, Emléklapok sat.).

Életképek 1847. II. 193. l.

Ország Tükre 1863. 15. sz. arczk. (Kőnyomat Marastonitól.)

Hazánk és a Külföld 1868. 23. sz. arczk.

Pesti Napló 1872. 13., 31., 32., 36., 37., 69., 70., 79., 85., 103., 114. sz. (Visszaemlékezések szerkesztői pályámra).

Magyarország és a Nagyvilág 1878. 44. sz. arczk.

Vasárnapi Ujság 1879. 11. sz. arczk., 1899. 3., 4. sz. arczk. 1900. 45. sz. (Emléktáblája leleplezése), 1901. 20. sz. (Síremléke).

Petrik Könyvészete és Bibliogr.

Kiszlingstein Könyvészete.

Pallas Nagy Lexikona XV. 695., XVIII. 643. l. és II. Pótlék kötet 1904. 675. l.

Szádeczky Lajos, Szilágyi Sándor emlékezete. Kolozsvár, 1900.

Fejérpataky László, Szilágyi Sándor. Bpest, 1901.

Fraknói Vilmos, Emlékbeszéd Szilágyi Sándor rendes tag felett. Bpest, 1902. (Függelékül Dézsi Lajostól: Szilágyi Sándor irodalmi munkássága 1842-1899. Teljes, részletes és pontos repertóriumi jegyzék).

Petrik, M. Könyvészet 1886-1900.

Nagykőrösi ref. főgymnasium Értesítője 1908. 29. l. (Önéletrajz).