Kezdőlap

Thanhoffer Lajos,

orvos- és sebészdoktor és műtő, kir. tanácsos, egyetemi tanár, a m. tudom. Akadémia rendes tagja, szül. 1843. nov. 23. Nyirbátorban magyar nemes szülőktől; a középiskolát Nagy-Károlyban és Pesten végezte és 1868. orvosdoktorrá avatták; már mint medikus mikroszkopi és összehasonlító tanulmányokat tett. Három pályadíjat is nyert. Mint ötödéves orvostanhallgató Balassa tanár mellett fizetéses műtőnövendék lett és nevezett tanár halála után még egy évig Kovács József mellett hasonló minőségben működött. 1868-69. az élettani tanszék mellett tanársegéd lett és még ugyanezen tanévben az állatorvosi tanintézethez az életszövettan és természettan rendes tanárává neveztetett ki s e mellett 1872. az egyetemen magántanárrá habilitáltatott a szövettanból és vegytanból. A m. tudom. akadémia 1880. máj. 20. levelező taggá választotta (1891. máj. 8. lett rendes tag), 1881. a budapesti egyetemen a szövettan rendkívüli tanárává; Lenhossek halála után pedig 1890. a boncztan rendes tanárává neveztetett ki. A bécsi világkiállításon mint jury tag, a budapesti utolsó kiállításon pedig mint előadó és osztályelnök vett részt. 1896. a vaskorona-rend III. osztályával tüntettetett ki. Kiváló érdemeket szerzett azáltal, hogy az állatorvosi akadémián mint első tanított rendszeresen szövettant és bevezette a mikroszkopikus vizsgálatokat. Meghalt 1909. márcz. 22. Budapesten.

Czikkeit felsorolja Hőgyes Emlékkönyvében; a Pallas Nagy Lexikonának is munkatársa volt.

Munkái:

1. Adatok a zsírfelszívódáshoz. 5 táblával. Pest, 1872. (Ért. a term. tud. kör. III. 10.)

2. A szív koszorús ütereinek megtelítéséről. 2 ábr. Bpest, 1874.

3. Adatok a szem porczhártyája szövet- és élettanához. 12 színny. táblával. U. ott, 1878. (A m. tudom. akadémia Évkönyvei XIV. 5.)

4. Négy közlemény a m. k. állatorvosi tanintézetből, bemutatja... 5 tábl. U. ott, 1876. (Ért. a term. tud. kör. VII. 4.)

5. A földm.-, ipar- és ker. miniszterhez jelentése külföldi utazása alatt tett tapasztalatairól. U. ott, 1877.

6. A táplálkozás. Három előadás. U. ott, 1878, 1878. (Népszerű természettud. előadások 8.).

7. A gyuladásról. Önálló kisérletek alapján, 3 tábla rajz- U. ott, 1879. (Ért. a term. tud. kör. IX. 3.).

8. Az érverésről. 64 fam. és 1 tábla. U. ott, 1879. (Ért. a term. tud. kör. IX. 8.).

9. A mikroskop és alkalmazása. Az általános szövettani technika vezérfonala. Orvosok és egyetemi hallgatók használatára. U. ott, 1880. Szövegábrákkal.

10. Adatok a harántcsikú izmok szerkezete- és idegvégződéséről. 1 tábla rajz. (Székfoglaló értekezés). U. ott, 1881. (Ért. a term. tud. kör. XI. 13.).

11. A tenyészbénaságról. Kórszövettani vizsgálatok alapján. 12 nagyrészt színes kőny. tábl. U. ott, 1882. (Németül. U. ott, 1882.).

12. A nagyítókról és a mikroszkópokról. 18 ábr. U. ott, 1882. (Népszerű term. tud. előadások 34).

13. Helyreigazító észrevételek Jendrássik Jenő úr «Helyreigazító» cz. észrevételeire. U. ott, 1882. (Ért. a term. tud. kör. XII. 9.).

14. Az összehasonlító élet- és szövettan alapvonalai. U. ott, 1883. (Németül. Stuttgart, 1885. 195 fametszettel).

15. Közlemények az állatorvosi élettani intézetből. II. Eszközök és vizsgálatok. 4 szövegrajz. Bpest, 1886. (Ért. a term. tud. kör XVI. 2.).

16. Adatok a központi idegrendszer szerkezetéhez. 8 kőny. tábl. U. ott, 1887.

17. Az állatorvosi tudomány és állatorvosi tanintézetünk története. Az állatorvosi szakoktatás hazánkban való megkezdése százados emlékünnepére. 1887. febr. 6. U. ott, 1888.

18. Emlékbeszéd Du Bois-Reymond Emil külső tagról. U. ott, 1890. (Emlékbeszédek IX. 8.).

19. Ujabb vizsgálatok az izmok szerkesztéséről. Egy ábr. U. ott, 1892. (Ért. a term. tud. kör. XXII. 1.)

20. Ujabb adatok a harántcsikos izomrostok idegvégződéséhez. 9 ábr. U. ott., 1892. (Ért. a term. tud. kör. XXII. 7.).

21. A szövetek és szervek szerkezete és azok vizsgáló módszerei... 200 részben színes szövegábr. U. ott, 1893. (Új olcsó kiadás. U. ott, 1900.).

22. A mikroskop és alkalmazása. Az általános szövettani technika vezérfonala... 191 szövegábr. U. ott, 1894.

23. Szövettan és szövettani technika. Bpest, 1894. Két kötet. Szöveg közé nyomott 371 ábrával részben színezve. (Az előbbeni két munka külön czímmel).

24. Az állatok mechanikai műszerei. Irta Gruber Vitus, ford. U. ott, 1895. (Természettud. Könyvkiadó-Vállalat LIV.).

25. Előadások az anatomia köréből. 10 részben, színes tábl. és 330 rajzzal. U. ott, 1896. (Termszettudományi Könyvkiadó-Vállalat LVIII.).

26. Emlékbeszéd Mihálkovics Géza rendes tag fölött. U. ott, 1900. (Emlékbeszédek X. 7.).

27. Anatómia és divat. Három népszerű előadás. 114 ábr. és 4 tábl. U. ott, 1901. (Természettudományi Társ. Könyvkiadó-Vállalat LXIX.).

28. Hogyan észlelünk, érezünk és mozgunk. U. ott, 1903. (Uránia-Könytár III.).

Szinnyei Könyvészete és Repertóriuma III. (Munkálatai).

Petrik Könyvészete és M. Könyvészet 1886-1900.

Kiszlingstein Könyvészete.

Vasárnai Ujság 1892. 8. sz. arczk.

Pallas Nagy Lexikona XVI. 140., XVIII. 700., II. Pótkötet 1904. 724. l.

Hőgyes Emlékkönyve. Bpest, 1896.

M. Könyvészet 1902., 1903.

Ország-Világ 1902. jún. 22.

Kóssa Gyula, M. Állatorvosi Könyvészet. Bpest, 1904. 233. l. arczk.

Magyarország Vármegyéi. Szabolcsvármegye. Bpest, 1900. 220. l. arczk. (Neve Tanhoffernek írva.)