Kezdőlap

Veress Ferencz,

jószágigazgató, V. Ferencz ref. lelkész és vetési Vetésy Mária fia, szül. 1830. nov. 16-án Sarkadon (Biharm.); a gymnasium alsó osztályát Mezőtúron végezte, onnét 1846. nov. 3-án a debreczeni kollegiumba került, hol a bölcseleti osztályban 1848 tavaszáig tanult. Ekkor hazament és atyja ősszel Pestre vitte honvédnek. V. 1848. okt- 8-án állott be önkéntesnek és mint tüzérőrmester végig szolgálta a szabadságharczot Világosig. Ezután néhány évig mint rektor-tanító működött Zerinden; majd árvabizottmányi tollnok lett Békésen, később uradalmi ispán Kétegyházán. Romániában élő Sándor bátyja hívására 1861 végén családjával Bukarestbe költözött és III. Obrenovics Mihály szerb fejedelem jószágának Pietrán igazgatója lett; három év múlva gazdája a 35 00 holdas Heresti kormányzásával bízta meg; mikor pedig a szerb fejedelmi jószágok eladattak, V. a fejedelmi Stirbey Demeter herczeg jószágkormányzója lett. 1890-ben véglegesen hazajött és a szolnok-dobokamegyei Középfalván birtokot vásárolva visszavonultan élt. Ekkor már betegeskedett és többször szélütés érte. Meghalt 1894. nov. 30-án Középfalván.

A Vasárnapi Ujságban 1876-ban tünt fel Feriz bég névvel írt czikkeivel (Keleti levelek, a szomszéd Romániából, Gazdálkodás Romániában, Oláh lakodalom, 1877. Oláhországi népszokások, Halászat Romániában, Levél Romániából, Kirándulás Zimniczába, 1878. Magyar peregrinus Plevnában, Az új Bulgáriából, Fodor Csobán bükkje, 1879. A pathonácz, Romániai zárdák, Bulgáriából, Emlékezés az Obrenovicsokról, 1880. Hogy lett két törökből magyar ember, Képek Bukarestből, Orsovától Bukarestig, 1881. Hogy fogták a farkast?, 1882. Táncsicsról, 1849. augusztus vége, szeptember eleje, 1883. Kóborlás a román-magyar határon, 1884. Lakodalmi népszokások Romániában, A bukaresti ünnepélyek, Gyors igazságszolgáltatás, Egy kikötőváros Romániában, 1885. Rosetti Konstantin, Apróságok Sándor bolgár fejedelemről. 1886. Banditaélet a Balkánban. Csernovicz és a bukovinai kiállítás, 1887. Egy vadászat Moldovában, 1888. A «csámpások» az 1848-49. napokból, Adalék a monostori csata leírásához, 1891. Viszonttalálkozás, egy régi honvéd emlékeiből; a Politikai Ujdonságokban (1876-81., 1888. Levelek Romániából); a Vadász- és Versenylapban (1878. Vadak és Vadászatok Romániában: a túzok, reznek, fajd); a Világkrónikában (1881. 24. sz. Két magyar eredetű okmány: Sobiesky János lengyel király 1694. aug. 19-iki levele és II. Rákóczy Ferencz 1705. aug. 29-iki napiparancsa); az 1848-49. Történelmi Lapokban (1892. Hogy láttam utoljára Kossuthot.).

Koós Ferencz, Életem és emlékeim. Brassó, 1890. II. 295-302. l.

1848-49. Történelmi Lapok 1892. 243. 1. arczk., 1894. 220. l.

Vasárnapi Ujság 1894. 50. sz. (Nekr.).

Pallas Nagy Lexikona XVI. 782. l.