Kezdőlap

Wallaszky Pál,

ág. evang. főespereslelkész, W. Jakab és Tomischovicz Mária földmíves szülők fia, szül. 1742. jan. 29. Bagyánban (Hontm.); 1753-tól Selmeczbányán a gymnasium I. osztályában tanult; 1756. a magyar nyelv végett Rimaszombatban folytatta tanulását. 1757-ben Pozsonyban rhetornak vették fel és két évig a bölcselet-theologiai tanfolyamot hallgatta. W. már tanuló korában beszélt latinul, magyarul, németül és tótul; értett görögül és zsidóul. 1761-ben tanárai a Sembery családhoz küldték nevelőnek Losonczra. Két évig volt nevelő és mint ilyen tanítványával Sembery Andrással újra Pozsonyba az ev. gymnasiumba ment és a magyar tudományosságnak szentelte idejét. 1767-ben Lipcsébe utazott, hol ápr. 3. iratkozott be és a hittudományi szakmáján kívül tanulmányozta a bölcseletet, régi nyelveket és a történelmet. Különösen Bel Mátyás érdeklődött az ifjú magyar tudós iránt, úgy hogy egyenesen ennek tulajdoníthatni, miszerint a magyar irodalom multjának felderítésére szánta el magát. Lipcsét 1768. nyarán Halleval cserélte fel, átment Wittenbergbe és Berlinbe, hol a magyar egyházra és történelemre gyűjtött adatokat 1769 nov. a tót-komlósi evang. gyülekezet hívta meg papjának; hazatérő útjában meglátogatta Jenát, Koburgot, Bamberget, Regensburgot, Passaut és Bécset. Betegeskedése miatt 1780 tavaszán Czinkotára (Pesthez közel) költözött; így könnyebben érintkezhetett az irodalmi körökkel. Cornides és Horányi barátsága ez időből való. Azonban egészsége itt sem volt kielégítő, pár év mulva azért lemondott ezen állásáról és Jolsvára (Gömörm.) utolsó papi állomására költözött. Mint gömöri alesperes tagja volt a (1791.) pesti zsinatnak. Meghalt 1824. szept. 29. Jolsván

Munkái:

1. De Stephano Werbőczyo jvrisconsulto Hungariae celeberrimo dissertatio historico epistolica... dno Andreae Semberi de Felső Szud... quum 16. Maji A. D. 1768. in Gymnasio Evangelico Posoniensi studiis schoasticis valediceret jus Hungariae auspiaturus dicata... Lipsiae.

2. Tentamen Historiae Literarum sub Rege Gloriosissimo Mathia Corvino de Hunyad in Hungaria. Lipsiae, 1769.

3. Vindiciae opusculi Pestiensis inscripti Fundata B. Tolerantialis Decreti sequela, contra Anonymi Jurisperiti Examen. Pestini, 1782.

4. Conspectus Reipublice Litterariae in Hungaria, ab initiis Regni ad nostra usque tempora delineatus. Posonii et Lipsiae, 1785. (Ism. Allg. Literatur Zeitung. Jena 1785. 218. sz. 2. bőv. és jav. kiadás. Buda, 1808. lsm. Annalen. Wien 1811. 204.)

5. De bibliothecis quibusdam veterum memorabilibus, oratio Inauguralis Bibliothecae Senioratus Ev. Gömöriensis, dicata honori Illustr. Domini Leopoldi a Comitibus Andrássy de Szent-Király et Krasznahorka etc. dicta die 26. Junii 1816. in splendissima Panegyri Betlerini. Cassoviae.

Tót munkáit és tót kéziratait felsorolja Zsilinszky.

Horányi, Memoria III. 484. l.

Bartholomaeides, Comitatus Gömör 434. l.

Tudom. Gyűjtemény 1817. X. 109., 1822. I. 130., 1826. III. 120. l.

Gemeinnützige Blätter 1819. 101. sz.

M. Kurir 1824. II. 39. sz.

Hazai és Külföldi Tudósítások 1824. I. 37. sz.

Vereinigte Ofner-Pester Zeitung 1824. 89., 90. sz.

Toldy Ferencz, A m. nemzeti irodalom története. Pest, 1865. 177., 272. l.

M. Orvosok és természettudósok Munkálatai. Pest, 1868. XII. kőny. arczk. (Terray Pál).

Figyelő II. 1877. (Ifj. Szinnyei József.)

A békésvármegyei régészeti és művelődéstársulat Évkönyve. B.-Gyula, 1883. kőny. arczk. (Zsilinszky Mihály.)

Petrik Bibliogr.

Pallas Nagy Lexikona XVI. 980. l.

Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára III. 394. l.

Zsilinszky Mihály, Wallaszky Pál ev. lelkész élete. Bpest, 1910. (Egyházunk nagyjai 11.)