MAGYAR TÖRTÉNETI ÉLETRAJZOK


SZILÁGYI SÁNDOR

I. RÁKÓCZY GYÖRGY

1593-1648




A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
ÉS
MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT MEGBIZÁSÁBÓL

SZERKESZTI
SZILÁGYI SÁNDOR

BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA
1893

BUDAPEST
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADÁSA
1893


Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsának támogatásával, az Arcanum Kft. CD-ROM kiadványából.

A Pozsonyban 1621 jan. 19. Magyar- és Csehországok közt kötött confederatiónak czímlapja.[1]


Tartalom

ELSŐ KÖNYV.

I. Rákóczy Zsigmond.

II. A Rákóczy fiuk neveltetése.

III. Özvegy Rákóczyné és mostoha fiai.

IV. A Lorántfyak. György első összeköttetése Bethlennel.

V. A Rákóczy fiuk első szereplése.

VI. A Bethlen-féle mozgalom kezdetei.

VII. Rákóczy részvétele az első támadásban.

VIII. Rákóczy részvétele az 1621-iki táborozásban

IX. Rákóczy magatartása a nickolsburgi béke után. A későbbi támadások.

X. Rákóczy családi körében.

XI. Bethlen halála.

XII. Rákóczy magatartása az erdélyi viszonyokkal szemben.

MÁSODIK KÖNYV.

I. Rákóczy fejedelemmé választása.

II. A kassai béke.

III. Munkács megszerzése. Prépostváry lázadása.

IV. Első érintkezések a svéddel. Kéry, Sennyey követsége.

V. Zólyomy lázadása, az eperjesi béke.

VI. Tárgyalás a lengyel királylyal. Bercsényi követsége.

VII. Bethlen István támadása.

VIII. Rákóczy és Pázmány. Belső viszonyok.

HARMADIK KÖNYV.

I. Unitariusok és zsidózók. Szövetség Máté vajdával.

II. Erdély és a harmincz éves háború. Bercsényi újabb követsége.

III. Tíz éves uralkodása eredményei. Összezördülések Esterházyval.

IV. Érintkezések a svédekkel, Francziaországgal. Bisterfeld. Rebenstock Fejérvárt.

V. Az 1644-iki háború.

VI. Az 1645-iki háború. A linzi béke.

VII. Rákóczy uralkodásának utolsó évei. Halála.

SZÖVEG-MAGYARÁZATOK.

RÁKÓCZY GYÖRGY LEVELE TESTVÉRÉHEZ ZSIGMONDHOZ.






Részlet a Petky-diplomából.[2]


SZENT-István három részre darabolt országában a hosszú török háború javában dúlt, midőn I. Rákóczy György, Erdély fejedelme született s a harmincz éves háború nagy tragédiájának utolsó felvonása is legördűlt, mikor hamvait Gyula-Fejérvárt az erdélyi fejedelmek pantheonában örök nyugalomra helyezték. Erre a félszázados, a bécsi békétől a westphaleni békéig terjedő korra esik az ő pályája, s ez a pálya nemcsak hazánk történetében hagyott maga után eltörűlhetetlen nyomokat: befolyással volt az az európai események alakulására is.

Magyarországi születésű volt: de a legnagyobb méltóságot, mely ez időben magyar ember előtt nyitva állt, Erdélyben érte el. Már akkor, a bécsi béke után, ez az állam két külön ország volt. Azelőtt sem, soha sem volt Erdély teljesen beolvadva Magyarországba. Sajátságos alakulása, geographiai fekvése, a három nemzetnek egymástól s az anyaállamétól elütő szervezete még a kápolnai unio (1437) előtt is biztosította ezt a különállást. Hát még az unio után, mely a három nemzet kölcsönös védelmét kötelezővé tette! Még azután is, hogy a mohácsi veszedelem kétfelé darabolta Magyarországot, János király Magyarországában is, melynek egyik felét tette, megtartotta önállóságát. Mikor pedig Buda bukása után az ország fővárosa Erdélybe helyeztetett át, a separatio élesebben kezdett kidomborúlni. A Bécsben székelő király minden kísérlete, visszafoglalni Erdélyt s hozzácsatolni az anyaállamhoz, a viszonyok hatalmán hajótörést szenvedett. Az ország önállósága eleinte csak a vajdai czímben nyilatkozott, de ettől csak egy lépés volt a fejedelmi czímig. A bécsi és zsitvatoroki békék ezt is megszerezték neki, s az a darab föld, mit a fejedelem Magyarországból bírt, ezentúl a czímben mint «Partium», «Részek» nyert kifejezést.

Fejedelmet pedig az erdélyiek hosszú időn át, bár kétszeri megszakasztással, a Partiumból választottak: a Zápolyákat a Báthoryak váltották fel, s a Bethlenek előtt és után Rákóczyk uralkodtak. Ily módon szorosabban csatolták magokhoz a Részeket, mely nélkűl Erdély nem lett volna képes fentartani az egyensúlyt a császár és szultán közt, s ezzel betölteni világtörténeti missióját.

Ez a missio érdekes problemája történetünknek. Két ellenséges állam közt, melyeknek érdekei, s vallásos és politikai tradicziói ellentétben állottak egymással, kellett fentartani az egyensúlyt e kis országnak.

Szent-István országából az, a ki a magyar király czímét viselte, tényleg csak a nyugoti részeket bírta: azokat, melyek örökös tartományaival s cseh-morva birtokaival határosak voltak. Az észak-keleti megyék közűl a legtöbb Erdélylyel egyesűlt s e kettő közt elterülő roppant Alföld Budával képezte a hódoltságot, melynek nagy része ragaszkodott ugyan még a historiai traditiókhoz, de tényleg török úr alá volt vetve.

Véget vetni a török birtoklásnak, a mint alkalom lesz, s előkészíteni erre a jövendőt: ez volt a titkos rugója minden politikai actiónak a nyugoti megyékben. Ezekben nem hitték, hogy Magyarország saját erejével ezt elérhesse. Európa segélye pedig csak a német császár s a pápa közvetítésével volt elérhető. Ez adja meg kulcsát Pázmány könnyű térítéseinek s a főurak csatlakozásának a bécsi politikához.

Felső-Magyarország, a hódoltság és Lengyelország közé ékelve, a nemzeti aspiratóknak volt előharczosa. A ragaszkodás a dynastiához itt már feltételekhez volt kötve: mert itt erősebb volt a ragaszkodás az alkotmányhoz, mely biztosította a protestánsoknak a vallásszabadságot. Ezért szítottak ők inkább Erdélyhez, a protestáns és alkotmányos államhoz – s ezért csatlakoztak könnyen hozzá, bár soha sem addig a pontig, hogy a magyar államhoz tartozandóságukat megtagadták volna.

S ez a tudat még az Erdélyhez csatolt Részekben is élt.

Szemben ezekkel Erdély érezte, hogy ő önálló állam, s nem is szűnt meg minden alkalommal kifejezést adni törekvésének, hogy az is akar maradni.

A miről Bethlen álmodott: egy új állam az európai államok sorában, egy független Dacia, vagy egy, az ő fenhatósága alatt egyesített Magyarország, mely felett a császár csak szűkre szabott fenhatósági jogokkal bírhasson – csak egy par excellence erdélyi ember agyában születhetett meg. Annak még a gondolata is ki volt zárva olyan ember agyából, kit Magyarországból ültettek a fejedelmi székbe.

Egy olyan nagy conceptio, mint a Bethlené, a legtitkosabb vágyak távol ködében megjelenő eszmény, mely a gyakorlati politikus törekvéseinek irányt soha sem szab, nagy lángelmék kivételes sajátja. Hadd lelkesítse keblöket annak heve, hadd vígasztalja őket napi fáradalmaik után annak eszménye! hadd táplálja őket annak fényes álma, ha fáradtan pihenni dőlnek – gyakorlati érzékük úgy is kizökkenti őket abból, ha az elérhetőt s elérthetetlent mérlegelni kezdik. Kisebb ember kezében veszedelmes fegyverré válnék az ilyen álmodozás.

Sokkal jobban biztosíthatta Erdély a maga önállóságát, ha érdekkörébe tudta vonni a Részeket s Felső-Magyarországot. Biztosra vehették, hogy akármelyik felső-magyarországi főur, ha sorsát Erdélyével egyesíti, jó erdélyivé lesz. Annál jobb, mennél több uradalma van Erdélyen kívűl, annál nagyobb a befolyása a «natale solum» felett. Egy egész sereg ember kötötte sorsát az ő jó szerencséjéhez – s föltehették, hogy Erdély érdeke ezekre nézve nem lesz közömbös.

Valóban Rákóczyra nézve soha sem volt közömbös. Az első nap, melyen trónját elfoglalta, jó erdélyivé vált, s az maradt utolsó lehelletéig. A feltevés, miért megválasztották, hogy új hazája érdekkörébe be fogja vonni a Részeket s Felső-Magyarországot, a megpróbáltatás nehéz órájában is igaznak bizonyúlt. Erdély különállásának problemáját, két nagy elődjének, Bocskaynak és Bethlennek nyomdokain haladva, az ő uralkodása megoldotta. Eltérőleg ugyan egyes részletekben attól, a hogy azok contemplálták: de közmegelégedésre.

S ezeket az érdekeket ha nem is ismerte jobban, de jobban tudta méltányolni mint Bethlen. Más földön, más környezetben, más traditiók közt nőtt fel, mint elődje, ki sokáig ette a bujdosás és száműzetés kenyerét. Ezek a traditiók, a fiatal éveknek tapasztalatai s élményei hatással voltak mindkettőnek alkotásaira s még inkább törekvéseire. De a viszonyok, az élet exigentiái kiegyenlítették az ellentéteket: s az ő művök volt, hogy Felső-Magyarország őszintén csatlakozott Erdélyhez, mert a compromissum ennek érdekében, a magyar király souverain jogának érintése nélkűl, az erdélyi fejedelmi jogok megóvásával jött létre.

S főként a Rákóczyé. Mert mégis a linczi béke fejezte be azt az alkotást, melynek alapját a bécsi vetette meg. Kortársai e nagy művének élvezték áldásait, de nem tudtak igazságosak lenni az iránt, kinek azt köszönhették. Bethlennel mérték össze: nagy idők egyik legnagyobb alakjával. Pedig Bethlen élete befejezetlen maradt: s Rákóczyt a legnagyobb elismerés azért illeti meg, mert törekvéseit az időkhöz, viszonyokhoz, tehetségeihez mérte.

S ha most megpróbáljuk életét megírni, legyünk igazságosak. Ne vessen rá árnyékot elődjének fénye.


A Petky-diploma pecsétje.





Jegyzet




KezdőlapElőre