Széchy Károly: GVADÁNYI JÓZSEF, 1725-1801

Nem más, csag az távúl léttel okozza, hogy csag levelemmel és nem csekély személyemmel tisztelem olyan érdemes és bölcs embert, mind Tiszteletes Uram. Minden állorczás szin nélkűl irom én eztet; mert ámbár ha az szent Irásba mind katona nem igen vándorlott vagyok is, de úgy tetszik mégis, hogy valahol ott ezek az igék vannak benne kitéve: Ex operibus eorum cognoscetis eos. Az Magyar Henriás Tiszteletes Uram munkája! az ki eztet olvassa, de jól olvassa és az authorát érdemes embernek lenni nem tartja, szánakodásra való az; mert minden érzékenységtűl meg vagyon fosztva: vivit et est vitae nescius ipsae suae. Az hét esztendőkig tartott háború által Mars Istennek tett véres áldozatim után jutottam oly békességes időkre, hogy napjaimat Apollónak szentelhettem fel; kűlönössen pedig örvendeztet azon nyelveken, az melyeket értek, irattatott szép poësis; ide számlálom méltán Tiszteletes Uram Magyar Henriássát, az melyben oly sima csinos igaz tökélletes magyarságot találtam, melynél szebbet lehetetlen kivánni; az történetek pedig oly fontossan, oly elevenen vannak kitéve, hogy azokat nem csag képzelleni, de szemmel látni tetszettem magamnak, ezek valósággal mind így vannak; de mégis: Non qui bene cepit, sed qui bene, finit habet. Ha Tiszteletes Uram is mindaddig Henrich életét versekben foglalja, az meddig őtet Ravaillac megölte, tehát így fogja már az fejére tett érdemlett borostyánnyát teendő munkájával megduplázni; és ez ha mind esméretlennek is az első kérésem. Az második pedig, hogy ne tartsa terhesnek tudtomra adni születése megyéjét, mert úgy esmérem ki magyarságábúl, mintha földiek volnánk, én pedig születtettem Borsod vármegyében az Sajó és Bodva vizei között. Házasságom által szegeztettem le ezen tót királyi városba Szakolczába, a hol is véres magyart csag akkor látok, a midőn magamra nézek. Harmadik kérésem az, hogy tudhassam meg, hogy Horváth Ádám uram Tisza-Füreden lakik-é, vagyis Balaton-Füreden. Utolsó pedig az, hogy engemet tartson mindég jó barátjának, mert szünet nélkül kivánok lenni

Leírhatatlan örömöt nemzett szívembe Tiszteletes Uramnak levelemre tett válasza, annyival is inkább, mivel nemcsag szoros értelembe, hanem valósággal egész földim Tiszteletes uram, mert Ruda-Bánya, mely falu éppen az szélin vagyon Borsod vármegyének, és a hol én 1725. esztendőben 16. October napján születtettem ez világra, csag két órányi járó föld Putnokhoz, Tiszteletes uramnak születése helyéhez; jól esmértem hát én ki, hogy az Henrias authora, nem oly részirűl való hazámnak, a hol az almát, szalmát, ómának, szómának nevezik, hanem olyanrúl, a hol azt mondják: tölts egy pohár jó miskolczi bort, s nem egy klázlit. Meg fogja tehát Tiszteletes uram engedni, hogy ennek utánna földimnek nevezzem, hiszen Szikszó is csag jó két mértföld Rudabányához; de itt sok anyákat megkeserítettem, mivel kapitány koromba innét 70 szép ifjakat katonaságra kivittem.

Engemet drága földim uram az debreczenyi collegiumba anno 1769 láthatott, a hol is boldog emlékezetű superintendens Szilágyi Sámuel úr mindenütt elhordozott, az deákokat harmonice megénekeltette, akkor obristlaidnant voltam Török regimentjébe; mikor Szathmár városának papja vala, én ott esmerkedtem meg vele, ottan feküdvén quartélyba, sok órákat töltöttem ezen boldogúlt úri embernek társalkodásában, és érzékenyűl hallgattam bölcs discursusait, valósággal egy universalis ember és polyhistor vala, nem is egyhamar lészen az refomata ecclesiának hazánkba ilyen tagja.

Hogy engemet kedves földim uram magyar Kleistnak nevez levelében, nem tudom, mely okokra való nézve esik, és mely verseimnek olvasásában gyönyörködik jó barátival. Megvallom, öt munkám vagyon mind versekbe, ezek közül egyiket sem akartam prés alá adni, sőt az fragmentumjokat is elhántam, mivel egyike sem foglalt fontos dolgokat magában, és így nyomtatást nem érdemlettek. Én ifjú koromtúl fogva mindig víg geniusú és eleven ember voltam, azért is az munkáim is olyanok valának, játékot és nevetséget okozók; az titulusai ezek: 1-mo. Paraszt lakadalom. 2-do. Czigány diæta, mely Borsod vármegyében az szendrei pásiton siroki Deme vajda præsidiuma alatt tartatott, a midőn azon nemzet új magyarokká lett. 3-io. Xaverius szent Ferencz napját ülő Nováki Ferenczhez tekintetes Nádasdi regimentjében levő kapitányhoz köszöntő versek. 4-to. Azon szamárnak, melyen az Krisztus sok hosánna kiáltások közt Jérusálembe bément és egy naturalisának egymás között tett theologicus discursusok, melyeket versekbe foglalt Momus József az tályai kántor. 5-to. Versekbe tett bizonyítás, hogy jobb az Isten száz papnál. Ha csag ezen munkáim közűl egyike kezébe nem akadott kedves földim uramnak, más munkámrúl nem emlékezem, és csag fragmentumi sincsenek meg már nálam, hanem némely jóakaróim imitt amott mulatják velek magokat. De már geniusom is lankad esztendeimmel, és nem tudnám már most oly elevenen leírni az tavaszt, mint Kleist leírta, már talám csag az komor telet kellene leírnom, mert: Iam mea ligneas imitantur tempora comas.

Méltóbb erre Tiszteletes Földim uram, Hallerét, Voltérét is megérdemli. Éppen ma mene az ide való kereskedő Posonyba, ez által hozatom meg Yungot, előre is képzelem magamba, hogy Solon forma munka lészen. Ezen Kleist poëta, ha jól emlékezem, az Francofurti ad Odram, ütközetbe esett el, az öcscsével, melynek huszár regimentje vala, számtalan csatáztam, ez is himlőbe hala meg. Ez múlt télen hasonló nevetést okozó munkát tettem versekbe, melynek titulusa csag ez: Budai utazás. Ezen munkámat már három jóakaróimnak leírattattam, de többnek nem is iratom le, kevéssé hosszas lévén; hanem még is Tiszteletes földim uram számára most írják; elkészülvén, viceispányunk ttes Géczi úr éppen tegnap lévén nálam, ígirte, hogy Tiszteletes földim uram kezéhez fogja szolgáltatni. Ez idén XII. Károly sveciai király életét fogom magyarra fordítani, de talán csag in prosa. Ilyenekbe gyönyörködöm, lássa kedves földim uram, és az császár regimentibe levő kapitány fiamba, és egy hajadon leányomba. Ezek után tisztelettel maradok

Néhány hetek előtt írott levelem, reménlem szerencsésen kezéhez jutott Tiszteletes földim uramnak, leköteleztem én abba magamat, hogy az múlt télen versekbe tett csekély munkámmal fogok kedveskedni, ime itten küldöm aztat; de megvallom, nem kis bosszúsággal, mivel az számtalan correcturák miatt úgy megszennyeződött, hogy sok helyeken gondot fog adni az elolvasásra. Ezen sok correctiókat kínteleníttettem önnön magam tenni, mivel az itt való megyébe jó magyar író nincsen, és így tót ember vala, nem értvén mit ír, egész szavakat kihagyott, sokak helyébe pedig más szavakat tett fel; de mi nagyobb, az versek alá tett jegyzéseimet, néhány helyeken, nem tartozó helyekre tette, az versek alján, hanem másuvá; gondolom azt ítilte, hogy ha csag egyszer az papiroson lesznek, mindegy, akár hol legyenek; ilyen tetemes hibák okozták tehát az correctiókat. Ha újra leirattattam volna, igen sokára ment volna ajánlásomnak teljesítése. Azért is meg fog engedni Tiszteletes földim uram, hogy munkámat ily mocskosan veszi. Az örvendeztet egyedűl, hogy olyannak jut kezéhez, az kinél az poësisi tudomány, és versek munkájának gyakorlása oly nagy mértékben vagyon, hogyha némely szavakat el nem olvashatna is, az versek értelmébűl ugyan azon illendő szavakat oda fogja tudni alkalmaztatni, jegyzéseimet tartozó helyekre illetni, és így nem csag az írónak mindenféle hibáit meg fogja tudni jobbítani, de az authornak néminémű fogyatkozásait ki fogja pótolni, az ki meg is vallja, hogy találtatnak némelyek az versek végei hangzásában. Ugyan azon levelembe vala az is feltéve, hogy én ifiúságomtól fogvást víg geniusú ember voltam, a honnan is származott, hogy mind eddig tett munkáim játékosak voltak, és fontos dolgokat nem foglalván magokban, prést nem érdemlettek, ezen satyrám is, az melyet az meghanyatlott és abajdócz szívű magyar gavalérok és dámák ellen írtam, hasonló bordába szövött munka, azért is fogok örvendeni, ha történhető komor óráiba Tiszteletes földi uramat mosolygásra hozhatja. Hogy éppen Nagy-Peleskén képzelem lakni az nótáriust, csag az az oka, hogy Becski György úr ezen helységnek ura, az kivel én Szathmárba quartélyozván, különös nagy barátságba éltem, reménlem, harmadik kéz által munkám kezéhez fog jutni. Ez az én utolsó játszi munkám, mivel engemet is öregségem miatt elhagyott az régi jó kedv, mint az vén leányt az vigyorgás, mert Ovidiusként, ábrázatomon már, ruga senilis arat. Hanem ez jövő télen, ha élni maradok, (mivel nyárba más foglalatosságaim vannak) XII. Károly svéciai királynak életét szándékozom magyarra fordítani.

Yungot az könyvkötő alkalmatosabb időbe nem köthette volna be, mint az mint elvégezvén kötését, kezemhez hozta, épen Fekete vasárnap kezdettem olvasását, és végzettem husvét szombatján, ezen utolsó hetei az nagy bőjtnek éppen alkalmatosak az olyan dolgoknak olvasására, az melyek az lelket mint az harmat az virágokat lankadtságokbúl új életre hozzák. De csag egy Yung és egy Sarasa írhatnak ily érzékeny és hathatós elmélkedéseket, és hizelkedés nélkül írom, hogy csag egy Péczeli Jósef fordíthatta oly igaz és szépen folyó magyarsággal nemzetünk javára. Ha Rousseau, Lesing és azon lipsiai professor, az ki Horáczot kiadta, Yungot figyelmetesen olvasták volna, tudom, oly botránkoztató és lelkeket vesztő munkákat nem szültek volna ez világra. Az grófném (ki is esméretlenűl szolgálatját ajánlja Tiszteletes földim uramnak) Yungot minden nap kezébe veszi, és tám az halált is jobban szereti már, mint engemet, felette nagyon örvendezteti őtet ezen könyv, engemet pedig az, hogy írhatom, hogy vagyok

Megvallom, hogy hosszas levelemre való válaszadásának elmaradása sok mindenféle ítíletekre adott okot, különösen azon majdan csalhatatlan vélekedésre hozott, hogy talám változó egészségben volna Tiszteletes uram; örvendek azomba, hogy nálam mindenkor kedves levele bizonytalanságomat nyilvánvalóságra hozta. Mi azon Budai Utazást illeti, én aztat csupán Tiszteletes földim uram számára irattattam le, azért is az kivel fog tetszeni, azzal közölheti, és az moly eledelének is (mivel talám nem is érdemel mást) hadhatja. Ha pedig meséit, melyek most sajtó alatt vannak, szint úgy az haza szeretetéről írt leveleit ajánlása szerint Tiszteletes uram nékem meg fogja küldeni, bizonyossá tészem, hogy egy-egy kedvesb ajándékot nem küldhet, mert jó előre is meséiben Phædrust képzelem feltámadtnak lenni, szintén úgy az levelekben, már esmért szép magyarságáért képzelem az hasonlatosságot ad Literas Procerum. Ezen könyv pedig éppen azon az úton bizonyosan kezemhez fog jutni, az melyen az Budai Utazás Tiszteletes uram kezébe ment, tudnia illik, csag titulusom alatt viceispányunk Géczi úr asszony anyjának, vagy Komáromba, vagyis közel az városhoz ezen asszonyság lakván, ne terheltessen elküldeni, hogy fia urának küldje el Nyitrára; tudom, azon drága jó viceispány kezemhez fogja szolgáltatni.

De még egy kérésemmel bátorkodom alkalmatlankodni, mely ebből áll, hogy ha az győri könyvárosoknál Gyöngyösi Istvánnak három darab munkái, úgymint: Kemény János, Murányi Venus, és Venus és Cupido (mivel bibliothecámbúl ezeket valami jó ember ezeket elsikkasztotta) találtatnának, méltóztassa megvenni és az fentirt móddal megküldeni, én az árát legottan minden köszönettel meg fogom téríteni, szerencsémnek tartván, ha velem is kimíletlen parancsolván, bizonyíthatom, hogy vagyok

Esméretlenűl is az Grófném revereálja Tiszteletes uramat, és azt izenteti, hogy talám Meséi az Yung étczakái után az verőfényre fogják vezetni. Apropó! Yungnak hét satyrái német nyelven kezemnél vannak.

Óhajtva vártam mindekkoráig ajánlása szerint Tiszteletes uram Meséit, s úgy az haza fiaihoz írt leveleit, mindezeket hogy nem vettem, talám csag az lészen oka, hogy viceispány Géczi uram számos dolgaitul gátoltatott Komárom vármegyében lerándúlni. De úgy vélem, hogy az karácsonyi ünnepeket édes szülő asszony anyjánál fogja tölteni, melyek eltöltése után ezen jó úr tudom jó szívvel azokat el fogja hozni, úgy Gyöngyösi Istvány munkáit is, kivévén az Charikliát, mivel ez megvagyon nálam (ha ezen munkák az győri könyvárosoknál találtatnak) én az árát mind ezeknek hálaadó szívvel megfogom adni. Hogy ha pedig fent említett viceispány úr le nem találna menni, kérem Tiszteletes uramat, Posonyba valakinek, vagyis Pritzelmayer úrnak Nagyszombatba ne terheltessen megküldeni, és az elküldésrűl engemet tudósítani, hogy így én is valamelyikének ezek közűl az pénzt megküldhessem.

Az «Magyar Kurir»-nak egyik levelében örömmel olvastam nevét Tiszteletes földim uramnak, hogy tudnia illik egyike légyen, az ki az Mindenes Gyűjteményt kívánja kiadni. Megvallom erőtlenségemet, hogy voltaképpen az Kurirbúl az dolgot ki nem érthettem, azért bizodalmasan kérem Tiszteletes uramat, tanítson meg mivoltárúl. Primo. Hogy minden dolog, mely az költeménybe foglalva lészen, az esztendő végével az is elvégeződik-e, avagy nem? mert ha az materiák folytatása egy esztendőrűl az másikára által menne, úgy tetszik, hogy unalmat okozna végezetinek várakoztatása. 2-do. Micsoda leginkább dolgokat vagy materiákat fog az Gyűjtemény az olvasók eleibe terjeszteni. Mindazonáltal kérem engedjen meg előre tudni kívánó merész, és talám zabolátlan kívánságomnak.

Tttes Dugonics András Etelkáját is megszerzettem: az magyarság és gondolatok szépek, és sok vagyon benne, mely hazánk históriáját világosítja, csag csekély ítíletem szerént kevesebb példabeszédeket tett volna beléje, és azokat az melyek kevéssé darabosak, sőt ha más nemzeteknek nyelvére fordíttatnának, nem csag kinevetősek, de az magyarok eszekrűl ítíletet szerezők is volnának, kihagyta volna.

Ha hazánk valamely szegletében valaki valami jó magyar munkát (de nem theologiárúl) adott ki, és Tiszteletes uram tudtomra fogja adni, kedvesen fogom venni. Ezek után az asszonyt revereálván, tisztelettel maradok

Csag az az oka, hogy előttem mindenkor kedves levelének megválaszolása ily sokára haladott, hogy Tiszteletes uram Meséit későbben kaphattam kezemhez; én ugyan mihent utolsó levelének vételével szerencséltettem, azonnal Posonyba menvén egy becsületes nemes ember innét, azoknak elhozattatásokrúl rendelést tettem, de már az ott való seminariumba egy exemplaris sem találtatott, (De nem is kell az jó bornak czégér) hanem kevés napok előtt Bécsbe levén, Satzvay Sándor uramnál, önnön magam jutottam hozzájok. Meg nem csalattattam ezen munkájának általam jó előre képzelt jó hathatósságába, mivel ezeknél Gellert professor úrnak (kinek életét ezeknek homlokára tette, és kivel éltében nékem nem csag egyszer vala szerencsém szólani) meséi is egy szőr szál vastagságnyival is sem nem szebbek, sem jelesebbek; jól írtam tehát utolsó levelemben, hogy azokban Phædrust fogom feltalálni; de most már azt irom, hogy azokban nálánál nemesebb gondolatoknak íróját találom. Helyesen is tette egy valaki ezen verseket Tiszteletes Meséirűl így fel:

Aesopus és Phaedrus bölcs verseket írtak,
Midőn az pogányok vad erkölcscsel birtak,
Ama szelíd Gellért keresztényeknek írt
Kinek is meséin sok érzékeny szív sírt,
Most kijött mesei Péczeli Józsefnek,
Orvosi mind pogány s keresztény lelkeknek.

Úgy is vagyon az dolog, mert ezeknek elolvasása után, feltettem megmásolhatatlanúl magamba, hogy valamennyi munkáját ennek utánna fogja Tiszteletes uram az világ eleibe terjeszteni, azokat egytűl egyig meg fogom venni, mert úgy képzelem Tiszteletes uramat, mint saját szőlőmbe álló egy gyönyörű terepély szép ágakkal bővelkedő, s úgy nevezni szokott Mosánszki almafámat, az melyen termett minden alma, igen nagy és kellemetes izű. Így tehát Hervei Étszakáira is számot tartok, és az egy aranyat Géczi viceispány uramnak fogom adni; reménlem, mint az övét, nem fogja aztat úgy elveszteni. De talán jó előre hasonló keresztényi szeretetre czélozó munkához is bízvást hozzá foghat Tiszteletes uram, mert adja isten, hogy az ozmannok dühössége ez jövő nyáron is ily ínségre némely részit édes hazánknak ne juttassa.

Éppen midőn befejezni akartam levelemet, az ötlött eszembe, hogy ezen munkája Tiszteletes uramnak hasonló egy drága kincsekkel megrakott tárházhoz, az melyben egy szépség után mingyárt más szebbet és drágábbat láthat az szem. Én is az mesék után Comodus és Philopatros között való levelezést az oratióval elolvasván, oly telhetetlenséggel töltem bé, hogy hasonló munkát szünet nélkül egész husvétig olvasni kívánnék. Philopatrossal is megegyezem abba, hogy jobb és bátorságosabb az monarchia uralkodás alatt élni, mintsem egy köztársaságban, de szükség volna, hogy minden monarchák az oratiónak epilogusát figyelmezve olvasnák, ha Trajánusok, Titusok kivánnak lenni, mert ezek csag azért voltak kedves atyái magok birodalmaikban lévő népeiknek, hogy az anyának törvényeit szentűl fentartották.

Töltsd meg billikumom, inasom, jó borral,
Te pediglen lovászom mozsaraim porral,
Süsd el! mormoljanak, ma van József napja,
Üli ezt egy vezér, s Révkomárom papja.
Már iszom! czigányok! húzzatok egy rundát,
Ha mind az palástot beiszszuk s mind bundát.

Tartozó hálaadással vettem az táborhoz való lemenésemre való nézve szívbeli kívánásokkal teljes levelét. Tiszteletes uram! nékem meg vagyon ugyan mondva, hogy készen tartsam magamat, de csak akkor, a midőn ő exciájok gróf Hadik és gróf Eszterházi Imre regimentjei az armadához fognak commandiroztatni, mivel az többi regimentek még octobernek végivel brigádokra elosztattattak. Az fent említett regimentek pedig mikor vesznek ordert, csag az jó isten tudja, mert azok Csehországba fekszenek, és bizonyos dolog az, hogy nem tudatik, mit akar az prussus király és az őgyelgő lengyelség. Ha ezek valamit találnak kezdeni, akkor hozzájok megyek azon regimentekhez, ha pedig bizonyos lészen az király barátsága felől felséges monarchánk, és az török háború tovább talál tartani, lemégyen azon két regiment, és így csag ezen két alkalmatosságok közűl valamelyikébe kötöm fel utólszor ember húsra az kardomat. Irom, utólszor, mert igen kevés idők elfolyása után az vénség tehetetlenné fog tenni Mars istennek áldozatjára és úgy is történhetik, hogy az egész dologbúl semmi sem lészen, mivel egész európai fejedelmek az békesség dolgába felette munkálódnak. Az mi legfájdalmasabb, fges urunk olyas nyavalyában fekszik, melytűl való megszabadításán az udvari orvosok nagyon kételkednek; ha emberi zsoldját kinteleníttetik lefizetni, akkor is mingyárt nyugodni fognak az fegyverek, mivel successora az háborúrúl hallani sem akar; ha Florentiábúl még Bécsbe meg nem érkezett, minden órán ottan terem.

Csudálkozom, megvallom, hogy Satzvay uram kapczáskodik, vagyis kapczáskodott azon felállítandó Tudós Társaságnak dolgában, mert mit árthatott volna ő kglnek, meg nem foghatom; az sárospataki levél ugyan elég szeplős, és ha maga munkája, a pennába maradhatott volna, megczáfolta vele előttem azon philosophusok mondását: Simile non agit in simile. Én ugyan az dolog felől szólottam Bécsbe ő kglmével és aztat értettem tűle, mintha neheztelése onnat származott volna, hogy azon Társaság az ujságírásban kivánta volna nem csag gátolni, de egészen megrontani. Akár hogy légyen az dolog, én ha úgy volnék mint Tiszteletes uram; continuálnám az Mindenes Gyűjteményt, mert ebbe gátlást Satzvay uram nem tehet, az közönség pedig kedvesen fogja venni és örömmel olvasni. Valamint ezen első darabját, én is grófnémmal együtt (ki is tiszteli Tiszteletes uramat) olvastuk, mivel azon abba megnevezett első darabba néhány tudós dámáknak nevei, különösen két Katalinok vezeték neveik nélkül vannak kitéve, nyájasan így szóla az társom hozzám: ládd-e szívem, ezen két Katalinok között egyike nevén engemet ért Péczeli uram, mivel ő is Katalin, de eztet is hozzá adta, hogy bizony kár lészen, ha ezen munka nem continuáltatik egy kevés koczódás miatt. Reménlem Tiszteletes uram, ezelőtt való levelemet is vette, azért az mit abba megírtam, meg is fogom tartani Hervei iránt.

Ezek után kérem minden tűlem kitelhető dolgokban méltóztasson kimílletlenűl parancsolni, aztat is, hogy felőlem légyen elhitetve, hogy vagyok Tiszteletes uramnak

Méltóztasson megengedni Tiszteletes uram, hogy annyiszor kínteleníttetem alkalmatlankodni, de ha az munka nálam kedves nem volna, unszolásomat maga után nem vonná. Én az hetedik levélnek fogyatkozását duplába kezemhez vettem, de most megint az tizenhatodik levél kezemhez nem jött, azért annak is elküldését kérem. E mellett én Heltai Gáspár uram krónikáját szeretném megszerezni, de sem Posonyba, sem pedig Nagyszombatba collectora nincsen, és így legközelebb város hozzám Komárom, a honnan az kezemhez juthat, kérem azért bizodalmasan Tiszteletes uramat, méltóztassa mind az két részit számomra megszerezni, és azokat akár Posonyba, akár Nagyszombatba elküldeni, csag tudhassam kinél ezen városokban kerestetni, történhetik, hogy talám következendő karácsony ünnepjeire viceispány Géczi uram jószágába le fogna menni, ettűl is bizonyosan veendeném. Kérem aztat is tudtomra adni, kik legyenek Heltai Gáspár és Szabó Dávid urak, és hol légyen lakások. Grófném szívesen revereálja Tiszteletes uramat, én pedig tartozó tisztelettel maradok

Rég már az ideje, hogy ludak tollai által egymással nem beszélgettünk, de nem csuda, mert ha az kéz beteg, nem vezérelheti az pennát annak folytatására, az én kezem pedig több tagjaimmal együtt az ágyat őrzötték, minek utánna alkalmas ideig valamint hideglelésben, úgy aztat követni szokott nyavalyákba sínlettem. De immár istenem jóvoltábúl az az legény vagyok, az ki voltam, fogok örvendeni, ha ezen soraim Tiszteletes urat is hason állapotban fogják találni. Jóska kis druszámat is nevelje isten örömére, és oly itílettel vagyok felőle, hogy Latonia első förödésére Castalius kútjából merített vizet, mely is oly nagy poëtának fogja formálni, mely nagy az ő kedves és érdemes Jósef atyja, másként is nem szokott az alma fájátúl messze höngörögni. Csag kérem ne terheltessen tudtomra adni, mivel nem régenten úgy hallottam, hogy őtet szerelmes szülő anyja (kit is tisztelek) néhai superintendens Szilágyi Sámuel leánya, igaz-e ez? mert ha való, nem csag hogy nem ismerném, de Szatmárba quartélyozván édes atyja házánál eleget is orgonált nékem. Ista intra parenthesin dicta sunto.

Már most más kérdések és ítílethozásokra fordúlok, de elébb még is jegyzem ezeket, hogy számosak már az magyar könyvek, és dicsírni kelletik az authoroknak szorgalmatosságát és nyelvünk kipallérozására való igyezetét, én is sokakat megszerzettem, de megvallom, hogy nem egy van közöttök, az melyekért sajnálom, hogy pénzt adtam érettek, és homlokirásai is pennámba maradnak. Heltai Gáspár krónikája helyes, de mivel Lajos királylyal, az ki Mohács alatt elesett, végzi; vajha felébredne valaki, az ki mostani időkig folytatná, úgy képzelem én, hogy senki arra alkalmatosabb nem volna, mind az révkomáromi reformáta ecclesiának érdemes és tudós pásztora, ha Tiszteletes uram őtet esméri, így tudom, hogy az munka valamint magyarságára való nézve, úgy az történt dolgoknak is rendtartásában egy tökéletességet és haza hasznát foglalná magában, és némely szúrós gondolatok is, az melyeket Heltai Gáspár helylyel helylyel béiktatott, elmellőztetnének. Már most kérdéseimet tészem, mint tetszik Tiszteletes uramnak az Magyar Museum, Raynis úr Magyar Virgiliusa, és az Heliconra vezető kalauzza. Én mindég egyenes szívű ember voltam, azért is magyarán kimondom, hogy nékem nem tetszenek; meglehet, hogy talám mások jobb ízléssel bírván, szeretni fogják. Az bécsi Magyar Kurir még jó előre oly nagy elogiumot hirdetett kiadandó tiszteletes Gyöngyösi János tordai prædikátor verseirűl, hogy alyig vártam, hogy kezemhez érkezzenek, már sok darabjait vettem, de azokban azon izlést; mely az Hunniásba és Henriásba vagyon, korántsem találom. Magyarsága jó és az mythologiát is voltaképpen tudja, de mégis erőttetettek munkái felette, és az dolgok, melyekrűl énekel, csag egyek, tudniillik házasságok üdvözlése és temetések siralma. Mint tetszenek olyan munkák Tiszteletes uramnak, az melyek heroicum elegiacum magyar kötött szavakba jönnek ki? Nékem az füleimet sértik, és mord kedvvel olvasom, miért? okát adom. Az ilyen munkák csag deák nyelven hangzanak igazán, mert az poësisnak reguláin épültek, az deák poësis ki vagyon dolgozva, tudatik melyik láb hosszú vagy rövid, melyik dyftongus betű vagy sylaba rövidűl, ha ezt vocalis követi, és így mivel az magyar poësisnak regulái még nincsenek, ezer meg ezer az hiba, vagyis poëticus error azokba. Authorai azt gondolják, hogy elég ha kezek izekjein az syllabák száma kiesik, de nálam nem elég. Szükséges volna egy tudós társaságnak valamint egy jó magyar grammatikát, úgy poësist is kiadni, és míg ez az világra nem jön, legszebb, legjobb az magyar hangzó poësis, valamint hangzanak Gyöngyösi Istvány munkái, az Magyar Henriás az Hunniással. Már most oly móddal élek, hogy semmi magyar könyvet meg nem veszek, míg azt nem olvasom; entrpreneuröm ebbe Pozsonyba egy nevendék Török Gábor nevű pap, tegnap estve éppen egy tele ketrecz könyvet küldött, azok közt Helvey étszakáit és Szilágyi úr Henriadéját találván, mind kettejét ma regvel az könyvkötőhöz küldöttem, hogy szabjon reájok francz mentét, már csag authorokat tudván, megérdemlik aztat; a többinek crysis seninek formatringozásán által kell szaladniok. Az Gyűjtemény félesztendő díja itt vagyon, eddig való elküldését betegségem hátrálta. Kedves dolgot tenne nálam Tiszteletes uram, ha Gyöngyösi Murányi Venusát, Kemény Jánosát, Venus és Cupidóját számomra megszerzené. Posonyba nem kaphatni, talám az komáromi vagy győri magyar könyvárosaiknál meglesznek, Karikliája megvagyon nálam. Ezek után tisztelettel maradok

Grófném szíves köszöntését teszi. Az Gyűjteménybe gyönyörködik, majd lesz Halveynek is baja.

A jót akaró jót akarójával a távul létekben másképpen nem beszélhet, egyedül csag a lúdnak néma tolla által, ennek szemmel látható bizonyságai abbúl kifolyt levelemnek sorai, melyek tudtára adják Tiszteletes uramnak, hogy valamint én hizelkedés nélkül irom, hogy igaz jót akarója vagyok, úgy kecsegtetem magamat is, hogy Tiszteletes uram is jót akaróm légyen, de éppen azon okra való nézve csudálkozom, hogy Posonyba együtt lételünktűl fogva semmit maga felől nem hallattat; ha dicsekedésnek nem fogja venni, ide merem aztat tenni, hogy barátságunknak mérő serpenyűje az én részemre jobban billen, mint Tiszteletes uram részire, ime a tanúbizonyság ezen levelem. De néminéműképpen ment előttem Tiszteletes uram, jól tudván azt, hogy nékem küldendő levélirástúl valamint egyházi munkálkodása, úgy a könyvek kiadásában való jeles szorgalmatossága elfogják; megvallom, szép foglalatosságok; örömest magam is gyakorlanám az ilyet, ha tudományom engedné, de én csak kaszáltatok, arattatok, mindazonáltal tegnap is kedves ízléssel olvastam Tiszteletes uramtúl fordított az Ó-Testamentomnak második kötetét egy vad almafa alatt a szénagyűjtőim mellett; hálaadó szívvel, hogy Tiszteletes uram rólam megemlékezett, és Bécsbe Görög uramnak az első kötetet megküldötte, már a második is nálam vagyon, kérem a többit is Görög uramnak megkűldeni, mihent mindenike kezemnél lészen, árokat köszönettel megküldöm. A grófném az első darabot olvassa, szánja Moysest, hogy Izraelt Kanaánba be nem vezérelhette, erre azt feleltem nékie, hogy Áron a főpap volt az oka, mert a papok minden rosznak kútfejei; erre azt felelte: hiszen a te kedves Péczelid is pap. Erre mondottam: ő kegyelme sem jobb a Deákné vásznánál; erre nevetett.

Vallyon most mibe munkálódik, írja meg kedves Tiszteletes uram, csag papos dolgokrúl ne írjon, mert ezekkel unatkozva tele vagyon a világ, inkább ha gyakorolja a Mindenes Gyűjteményt, annak darabjait küldje meg nékem, a régiek megvannak nálam, tudnia illik az addig valók, míg a censor nem kapczáskodott. Hanem azt hallottam, hogy valamint Lipsiába egy jeles vers szerző Gotsedné élt, úgy ehez hasonló, ha még nem felűl haladó magyar Gotsedné Rév-Komáromba is volna. Ó be szeretném, ha Tiszteletes uram némely verseiben részesítene.

A falusi nótárius a diætát le írta, az egész világgal koczódik abba, nem tudom, adott-e Veber Tiszteletes uramnak exemplarist, mert meg volt nékie hagyva, ha nem? méltóztassa tudtomra adni. Sok hibák estek a prés alatt benne, éppen tegnap küldöttem meg Vébernek azok megjobbítását. A grófném revereálja Tiszteletes uramat, valamint én a tiszteletes Gocsednét és minden szívességgel vagyok

Az erdélyi nagyherczegségben lévő nagyérdemű és különös tiszteletre méltó Magyar Nyelvmívelő Társasághoz.
Más kézzel: Válaszoltam 25. Martii ddo 21. Januarii.

Múzsám vedd szárnyaid kölcsön Pegazusnak,
Verd meg őszi szelét tömlős Eolusnak.
Repülj sietségbe te azon országba,
Melybe Decebalus rég élt királyságba,
De utazásodban vigyázz, és légy szemes,
Hogy te a tordai nyilásba bé ne ess,
Béérvén már abba, őt fel nem találod,
Megyéit, székeit bár miként visgálod,
Mert Trajánus őtet innet kikergette
És e szép országot magáévá tette;
Hét hegyei között Trajánust se keresd;
Hanem szemed némely romladékokra vesd.
Ezek a szépségnek remeki valának,
Melyek e császártól felállíttatának,
Hogy így ez országot még szebbnek tehesse,
Melyeken szemeit népe legelhesse.
Talán Phydiásnak művei valának,
Mert földi csudáknak ezek tartatának.
De valamint Trója városa elmúla,
Darabokra ezen szépség is úgy húla,
Mivel ama kemény s vitéz scytha nemzet,
Melyet tán maga Mars, Bellonával nemzett,
Mæotis tavától a mint kiindúla,
Ez országba jutván kegyetlenűl dúla.
Nem csuda, hogy ők ily szörnyen pusztítottak,
Márvány oszlopokat s várakat rontottak,
Mert pogányok lévén, vad volt természetek,
Azért nem is vala más igyekezetek;
Hanem csak hogy mindent elpusztíthassanak,
Valamerre mennek, zsákmányozhassanak.
Ők ronták el azon sok drága szépséget,
Mert mást nem esmértek csak a vitézséget;
De bár fenék voltak, még is észre vették,
Hogy ez áldott ország, ezt meg is szerették.
Azért megszállottak itten Dáciába,
De nagyobb rész méne bé Pannóniába.
E két rész egy nemzet, egy vér s magyar neve,
A vitézségben is egyarányú heve,
Sok idegen nemzet kezeket érzette,
Kardjok ormányokat leginkább vérzette;
Ők e két országot máskép keresztelték,
Pannóniát Magyarországnak nevezték,
Dáciát pediglen nevezték Erdélynek,
Tarthatja is magát mindenkép kevélynek,
Mert erdős hegyei mintegy koronázzák,
És mint annyi várak őrzik és bástyázzák.
E vitéz nemzetnek vagyunk maradéki,
Nem egy bátortalan népnek fanyaréki.
De pogányok lévén, tudjuk bálványoztak,
És hogy Mars istennek leginkább áldoztak;
Éppen nem esmérték a tudományokat,
Természet ösztöne hajtá kormányokat.
Első szent királyunk mihelyest bévette
A keresztény hitet, és népünk követte,
Mingyárt vadságából nemünk kivetkezett,
Hogy előmehessen azon igyekezett.
Külföldről hozott be tudós tanítókat,
Mesterségekre is sok jó oktatókat.
Minden első dolog szokott lenni gyenge,
A tudománynak is kezdete csak zsenge,
De hogy ha serényen ez gyakoroltatik,
Tökéletességre nagyra hozattatik,
Köztük is eleint ez gyengén csirázott,
Mivel tehetségek még sokba hibázott.
Időknek multával hogy erősbek lettek,
Mindenekbe nagyobb lépéseket tettek,
Minden tudományok kezdtek virágozni,
Mert mindenre lehet a magyart ráhozni.
Most virágjainak látszik is gyümölcse,
Mert a két hazának vagyon már sok bölcse.
Menj hát tovább múzsám, járd bé e tartományt,
Keresd fel azokat a kik a tudományt
Gyakorolják s magyar nyelvünket mívelik,
Melylyel nemzetünket egekig emelik.
Járd bé ez országnak kékellő hegyeit,
Zúgó patakokkal ált’ metszett völgyeit,
Fusd a Mezőségnek fátlan kopárjait
Csík s Gyergyó székeknek hágd meg havassait.
Hogy ha te ezeken reájok nem találsz,
Jobb lesz a térségre ha azokról leszállsz,
És a Maros s Szamos vizeit vizsgálod,
Hid partjai között őket feltalálod,
Mert rá akadsz majd a dicsőség halmára,
Apollónak szentelt palladiumára.
Ebbe gyűlnek öszve, itt vagyon lakhelyek,
Itt van a magyar nyelv mívelő műhelyek.
Ez a tudományok kincseinek tára,
Itt áll a bölcsesség felszentelt oltára;
Feltalálván, menj bé, de nagy tisztelettel,
Nem lesznek felőled így balitílettel;
Nem fogják azt vélni, hogy vad Nympha volnál,
E világba tétúl hogy csak kóborolnál,
Hanem megesmérik, hogy jó járatba légy,
Azért mély főhajtást te mindnyájának tégy.
Bévezetnek, tudom, majd a musæumba,
A mely legszentebb hely e palladiumba,
Meglátod te ebben azon társaságot,
Mely szemedbe tünet oly egy méltóságot,
Ki e társaságnak nagy érdemű feje,
Kinek mindig nagy volt nemzete eleje,
Erdély országában a ki most is első,
Királyunknak pedig tanácsosa belső,
Ez nagy méltóságu született gróf Bánfi,
Kérdezzed Erdélybe, vagyon ilyen hány fi,
Mind a társaságnak, mind ország kormánya
Két keze közt vagyon, mert nagy tudománya.
Ezen társaságnak a többi tagjai,
Tudjad, Apollónak mindnyájan fiai.
Mert vessed szemeid köztük Arankára,
Személyében akadsz arany darabjára,
Mert nagy elméjének szép szüleményei,
Arany daraboknak ragyogó fényei.
A többi tagok is szint ilyen bányászok,
A tudományokban serény egy vadászok.
Mi magyar nyelvünket ezek pallérozzák,
Régi rozsdájából újabb fényre hozzák.
Kijött munkájoknak már első darabja,
Mely a magyar nyelvnek reguláit szabja.
Ebbe is Aranka sok aranyat hintett,
Melynek fénye kit-kit olvasásra kintet,
Hogy jó és szép munka, meg kell azt vallani,
Csak a kaján nyelve fogja ócsárlani,
De mindennek fel kell venni gondolóra,
Hogy ily munka roszra nem válik, de jóra.
Mert ugyan nem szebb-e ékesen szóllani,
Mint durva szavakkal valamit mondani.
Nemde Demosthenes hajdan Athénába
A görögök nyelvét így vette munkába?
Nemde Cicero is Rómába ezt tette?
Hol a deák nyelvet megékesítette.
De nem szólok azon régi esztendőkről,
Hanem mostanában folyó új időkről.
Vessük tehát szemünk elől Sorbonnára,
Nézzünk La Fonténnek az ő munkájára,
A francziák nyelvét ő mint kidolgozta,
És mely virágzásra azt Flőrivel hozta.
Menjünk ki Párisból Teutok országába,
Jó csinált útakon érünk Lipsiába,
Meghalljuk, itt a nép mely szépen ír s beszél,
És mely válogatott német szavakkal él.
Kérdezzük, darabos nyelveket ily szépre
Ki vitte? Mutatnak Gotsedre s Gellértre.
Gyenge múzsám itt öszve kezeidet,
E társaság előtt hajtsd meg térdeidet.
Esedezzél, hogy ők el ne oszoljanak,
Mint eddig, tovább is, hogy így munkáljanak,
Emeljék nyelvünk oly tökéletességre,
Hogy kiterjedhessen a jövendőségre.
A késő maradék fogja is hálálni,
Mert megelégedést fog abba találni.
Az emlékezetnek örökös könyvébe,
De írja neveket Clio, s örvényébe
Feledékenységnek el nem temettetnek,
Sőt arany betükkel márványra metszetnek.
Mondd, úgy nézem azon tudós bölcs tagokat,
Mint magyar egünkön fénylő csillagokat.
És hogy én nem tudom, honnan érdemlettem,
Hogy első dabját munkáinak vettem,
Záloga ez a nagy magyar szivüségnek,
Bizonyos jele is szint’ ily lelküségnek.
Felette köszönöm e tett kegyességet,
Részemről ajánlok én is oly készséget,
Hogy míg élek, magyar hív barátjok leszek,
Szolgájok is, melyre úgy segélyét teszek.

Dasz von 6. Mann Arrestanten von Löbl. Graf Starnbergischen Regiment von Ersten July bisz (üres hely) Augusti den ordinari Prouiant Brodt Eitt Hundert Zwainzig achtl Nro 128 lack duppelt Portion Ausz alhiezig Prouiant Hausz richtig ist gegeben worden; Bezeinet Mein Vntergestelte Verfertigung.

Gvadányi fiatalkori képe egykorú aquarell-festés, melynek eredetije Ernst Lajos úr gazdag gyűjteményében őriztetik, kinek szíves beleegyezésével közöljük a színnyomatot. – Gvadányi fiatalkori arczképének olajfestménye Szakolcza város tulajdona. Közölte báró Horeczky F. a Gvadányiakról írt tanulmányában. – Öregkori arczképe az általa írt Világtörténet I. kötetében látott világot.

Bessenyeit az Akadémia birtokában levő egykorú olajfestmény után rajzolta Cserna Károly.

Rákóczy Ferencz arczképét festette Mányoki Ádám. Az eredeti olajfestmény a szász király tulajdona. Az eredetiről vett fényképet Nyáry úr szíves közvetítésének köszönjük.

Antonio Giovanne Guadagni bíbornok arczképének eredeti olajfestménye Pozsonyban, báró Horeczky Ferencz apátkanonok úr tulajdona, kinek szíves beleegyezésével fénykép felvétel után közöljük.

Magyar huszárok. (1763, 1780, 1790). Ernst Lajos úr gyűjteményében levő eredeti festmények után rajzolta Cserna.

Hadik András egykorú Weickert által festett s Mansfeld által metszett rézmetszetű arczképét eredeti nagyságban adjuk. Történeti képcsarnok. 1647.

Lacy tábornokot egykorú «Joh. M. Will» által készített rézmetszet után adjuk, mely a Tört. képcsarnok tulajdona. Tört. képcsarnok 2955. sz.

A korona hazahozatala. Részlet egy nagy rézmetszetről, mely a Tört. képcsarnok T. 2531. sz. a. őriztetik. A képnek azt a részét közöljük, mely azt a kocsit mutatja be, melyben a korona el volt helyezve.

Gvadányi versét «az erdélyi nagyherczegségben levő nagy érdemű és különösen tiszteletre méltó magyar Nyelvmivelő Társasághoz» az Akadémia birtokában levő eredeti után adjuk.

A czímképet s a kezdő- és záróképek közűl a legtöbbet, valamint a kezdőbetűk közül a három elsőt tervezte és rajzolta Cserna Károly. A többieket Bél nagy munkájából «Notitia Hungariæ Novæ» vettük.

Mária Terézia medallion-arczképét egykorú rézmetszetről adjuk, Ernst Lajos úr gyűjteményéből. A revers görög felirata magyarul: «Mária Terézia császárné, a nagy, az igazságos, a jóltévő (képe) életének 30. évében».

III. Károly arczképe egykorú, Schmutzer András és József által készített rézmetszet után.

B. Orczy Lőrincz (A. Tischler del. et sculp.) arczképének eredetije Orsz. képtár 3518.

Arezzo: a dóm eredeti fénykép után, melyet Áldássy A. úr volt szíves megszerezni.

Sobiesky János lengyel király arczképét Matejko festményéről közöljük.

Rudabánya: a Vaskohó és Rudabánya a helység. Mindkettőt Cserna Károly helyszinén eszközölt rajza után közöljük.

Nagy-Szombat Hosszú utczáját s a jezsuita-collegiumot eredeti fényképről közöljük, melyet főt. Zellinger Alajos tanár úr volt szíves megküldeni.

Badaló eredeti fénykép után, melyet Bay Ilona ő nagysága volt szíves felvétetni.

Péczeli József arczképének eredetije. Történeti képcsarnok 3624. Festette Kaerling, metszette Lehnhardt.

Uri- és paraszt-viselet a XVIII-ik században: «A Hungarian Nobleman et Peasant in their national Dresses» Townson Robert «Travels in Hungary London 1797» czímű munkájából.

Magyar viselet 1790-ből: Egykorú rézmetszet «Egy banderista és egy úri asszonyság 1790-ik esztendőben» aláirással Ernst Lajos úr gyűjteményéből.

Az 1789-iki divatos viseletek: Reiset «Modes et usages» I. kötet. Paris 1885 czímű munkában közlött egykorú divatképek után rajzolta Cserna.

II. Frigyes arczképe, Bause Frigyes egykorú festménye után metsz. Graft Antal.

Keglevich Gábor egykorú metszet. Történeti képcsarnok 2045. Festője ismeretlen. Közölte Ponori Thewrewk József.

Gróf Benyovszky Móricz, Dr. Franz Sartori Pantheon denkwürdiger Wunderthaten II. köt. Wien 1816. Dr. Jankó János úr szívességéből.

Gróf Festetich György egykorú metszet. Történeti képcsarnok 2015. Rajzolta Kissinger. Metszette Weiss.

Amadé László arczképét (Seb, Zetter sc.) a Történeti képcsarnok birtokában levő s 616. sz. a. őrzött eredetijéről adjuk.

Voltaire arczképét egykorú franczia rézmetszet után adjuk, melyet de la Tour festett s Fiquet metszett.

A szakolczai Gvadányi emléktábla leleplezését eredeti fénykép felvétel után közöljük.

A szakolczai Gvadányi-házat, mely azt e század elejéről mutatja be, a Kovács Dénes által szerkesztett Gvadányi-Albumból adjuk.

Báró id. Ráday Gedeon. Pest 1791 máj. 20 Péczelinek. Akademia. I. Lev. 4° 143.

Gróf Teleki József. Bécs 1792 aug. 29. Péczelinek. Akadémia (mint fentebb).

Gróf Batthyány Lajos Gvadányihoz intézett levelének eredetije Mármaros-Szigeten Szilágyi István birtokában levő eredetiről a tulajdonos szivességéből.

B. Orczy Lőrincz aláirása, Tisza-Örs 1784 szept. 19, Péczelinek. Akadémia birtokában.

Kazinczy Ferencz aláirása, Alsó-Regmecz 1789 decz. 23. Akad. birtokában. Gróf Pálffy Károly aláírása Péczelinek 1787 máj. 19. Akad. birtokában.

Benyovszky aláirása Versailles, 1777 máj. 6. írt leveléből, mely Benyovszky életrajza II. kötetében jelent meg egész terjedelmében.