AMBRUS ZOLTÁN
LEVELEZÉSE

Mező-Keresztes, 1869. okt. 18.

Kedves Zoltánom!

A napokban küldött leveled igen megörvendeztetett mindnyájunkat; de úgy látszik, hogy nagyon sietve írtad azt; mert gyenge szemeimmel nagyon nehezen olvashattam el, - azért igyekezzél, kedves kis fiam, máskor a lehetőleg tisztán, egyenesen, meglehetős nagyságu és egyforma betükkel irni, hogy leveledet gyenge szemeimmel is könnyen olvashassam el. -

Én jól tudom, hogy téged Nagymama, Tóni néni és Janka nénéd igen szeretnek; de csak ugy tarthatod meg szeretetüket, ha nekik mindig engedelmeskedel és szótfogadsz az első szóra.

Elfeledtem neked még itthon létedben emliteni, hogy Nagymamától mindig egyenesen az iskolába menj, s midőn onnan elbocsájtanak egyenesen haza Nagymamához. Az ut(cán) mindig a gyalog járdán járj ott minden embert s ha kénytelen lész a szekér utra térni ott minden állatot és szekeret idejekorán kikerülj; mert olyan kisfiut mint te az állat és szekér nagyon könnyen fellök és eltapos, s egy siető nagy ember meg nem látva akaratlanul, - részeg vagy pajkos ember hányavetiségből fellökhet és elgázolhat. -

Az iskolában a tanár ur szavaira jól figyelj, s igy leczkédet könnyen megtanulod.

Mi mindnyájan egészségesek vagyunk, Nagymama kezét, Tóni nénit, Jankát és tégedet, édesanyád Vilma és Mariska hugoddal egyetemben számtalanszor csókol Szerető apád

Ambrus Jósef

Utóiratként: Ambrus Józsefné sorai Ambrus Zoltánhoz

Kedves drága fiam!

Ébren és alva mindég rád gondolok pedig tudom, hogy ott is nagyon szeretnek, szeresd te is őket s gondolj mireánk is, kik azért váltunk el tőled hogy "gyüjthess jövődre" csókold Nagymamád és nénéid kezét helyettem, én téged gondolatban

l 000 000-szor
Anyád

Debreczen, [1869] okt. 28.

Kedves Szüleim

Leveleidet mind a kettőt megkaptam. Ne aggódjatok mert nekem nincs semmi bajom hogyha bajom volna Tóni néni mindjárt elszaladna a telegrafhoz. Vilmos bácsi egyszer és Frits néni elvittek a szinházba Vilmos bácsi a Faustba Frits néni pedig a Szép Helénába vitt el. A nagymamának 7 kosztossa van én vagyok a nyomaték. Itt küldöm Vilmácskának ezt a két kis képet ugy hogy ha el nem szaggatják, Vilmácskának a Szüz Máriát Mariskának pedig a Jézust. Novemberbe várlak benneteket irjátok meg hogy hanyadikán jöttök. Nagymama csókol benneteket és én is kezeteket csókolva maradok

szerető fiad
Zoltán

Tóni néni csókol mindnyájatokat.

Ambrus Zoltán édesapjához, Ambrus Józsefhez

Debreczen, 1879. júl. 20.

Kedves Apuskám!

Tegnap kaptuk meg második leveledet: képzelheted, hogy megörültünk neki. Annak azonban nem örvendünk, hogy olyan rossz Koritniczán az időjárás, de nálunk is csak 4-5 nap óta kezd türhetővé válni. Ugy látszik, igaza van a százesztendős kalendáriumnak mely azt jövendöli erre a hónapra, hogy folyton tartó viharos esőzés, mindamellett derült szép idők. -

Gyula bácsi tegnap pályázott el, Feri bácsi tegnapelőtt. - Egyáltalában Feri bácsi meglehetős gyakran jár Debrecenbe, mióta mi itt vagyunk, harmadszor volt itt. Kinn volt velünk Ér-Semlyénben, ő is meg Janka néni is, csak Tóni néni maradt itthon házőrzőnek. - Egy jó napot töltöttünk ott: én egy néhány perczre lóra ültem s roppant derültséget keltett, hogy másik lábammal másik oldalon jöttem le, mint amelyiken felszálltam (vagy jobban mondva felmásztam.) Holnap, hétfőn megint kimegyek Ér-Semlyénbe, ott maradok egy hétig s remélem, ha lóra ülök, dicsteljesebben fogok róla levonulni. -

Most azért jöttem haza a többiekkel s azért nem maradtam egyuttal mindjárt Semlyénben, mert már ezt a néhány napot, melyet Gyula bácsi még Debrecenben töltött, én is vele akartam tölteni. -

Egészségi állapotunk türhető, bár nem egészen jó, mert Janka néni (most egy pár napja) beteges s Mamának is vannak fájdalmai. Mama különben nagyon jól néz ki (Uram Greguss Ágost bocsáss meg) akarom mondani jó szinben van. Paksi sovány, Tóni néni meg mi két kamasz: ugy vagyunk mint a Samu nadrágja. Jenő bácsi és családja is egészségesek mint a makk, olyan kövér gyermeket, mint a kis keresztlányod, Berta, én még nem is láttam. -

Mikor Debrecenbe érkeztünk, váratlanul ismerősökre akadtam. 'A mint végigmegyek a főutcán: egy hang szólal meg a hátam megett: "Alászolgája! Hocs asz van ön itten Debrecenben?" Az öreg Lechner volt, aki több budai tanárral jött Debrecenbe a tanárgyülésre. Mindjárt eldicsekedett, hogy "hatan vagyunk itten Budáról: Petrovich, Bermüller, Wolf, Wohlrab, Marcsiss, a hatodik nem jut eszembe!" - Mondta, hogy a majálison látta "Gyomlayt (tanulótársam) lassacskán tánczolni" - igy hát nem vagyok ismerősök híjával Debrecenben. Gyomlayval többször találkoztam, volt már nálam is, de Petrovich-csal bármint szerettem volna nem találkozhattam. -

Érzed e már valami hasznát a fürdőnek? Még ha nem is érzed, csak maradj ott kedves apám. - azután fog az kiderülni, hogy használt-e.

Ennek a gyalázatos irásnak, amit itt vakmerő vagyok elkövetni, nemcsak az oka, hogy kijöttem az irásból, hanem a tintának és tollnak átkozott rosszasága. - Megbánva eddigi lustaságomat, töredelmes penitenciát tartok s ezentul gyakrabban fogok irni. Most pedig ezer milliomszor csókoljuk drága kezedet és arczocskádat

Egyetlen (olyan, amilyen) fiad

Zoltán

[névjegyen]

[Budapest, 1880. vége]

Tisztelt Uram! Négy cikkel tartozván, honoráriumukat ide zárom. 25 ftban. Ugyanis: "Egy uj monografia" 6 fr. "Tiphaine 5 fr. "A szamár" 8 fr. s "Egy franczia iró Göthéről" 6 fr. Ezuttal engedje kifejeznem, hogy e müvek igen méltók voltak egy vagy más szempontból az ismertetésre s az akadémiában is többen kérdezték tőlem, hogy ki a Spectator? Később akár nyomtatásban megmondhatjuk. Kérem jövőre is főleg az oly könyveket választani, melyek a müvelt nővilágot is érdeklik. (A Göthe filozófiája persze kevésbbé érdekli, mint "A szamár", de néha, ritkán ilyet is jó adnunk.) Kérem azonban a birálatot ne nyujtani oly hosszura, mint "A szamár"-é volt, mert biz isten! akkor nem olvassák el annyian, mint a rövidebbet. Akinek van mondanivalója, annak nem szükséges sokat beszélnie. Mi elemzést ugysem adhatunk (az a "Szemlék" dolga,) mi tájékozást, ismertetést, figyelmeztetést, adunk vonzó, érdekes modorban. Ezt ön eddig is jól eltalálta, azért kérem is további szives közremüködést felváltva eredeti és külföldi müvekről,

őszinte tisztelője:

[nyomtatva:] Vadnai Károly

Ha van mondani valója egy-egy aktuális alapon általános irodalmi elvekről, lapokkal való eszmecsere, bírálat, irányok feletti nézetek sat[öbbi] általános irodalmi hibák s más effélék kritikája, az is jó - mert ezt nem lehet könyvismertetésbe olvasztani mindig.

B[uda]p[est] [1881. január-február]

Tisztelt Barátom!

Küldöm a három könyvet. Irjon Lévayról egy hosszu (300 nyomtatott soros) tárcát mielőbb. "Mártáról" és Varga Gy. költeményeiről tán együtt lehetne irni egy másikat, minthogy a regény kicsi.

A Lévayét szivesen adom, mihelyt megkapom, más tárcák mellőzésével.

Mivel Lévayt magam is, Márthát pedig nőm szeretné olvasni, kérem ezeket visszaadni. Ha ön egy lev. lapon megirja, hogy már elkészült velök, akkor a szolgát átküldhetem értök, hogy kegyednek ne legyen vele fáradsága. De tudnom kell, hogy mely órában találhatja önt otthon.

E két uj tárca után, mivel kettő már megjelent ez évben, mind a négynek tiszteletdiját meg fogom küldeni.

Őszinte tisztelője:

Vadnai Károly

Ambrus Zoltán - Kiss Józsefhez[?]

Budapest, 1882 febr. 1.

Igen Tisztelt Uram!

Igéretemhez képest itt küldöm az ismertetést, melyet költeményeiről a "Fővárosi Lapok"-ba irtam. Bármit tartalmazzon is, egyről biztosithatom: legjobb meggyőződésem kifejezése.

Abból a levélből, melyet megbizottja intézett Szana urhoz, sajnálattal értesültem, hogy betegeskedik; de ugyancsak Szana ur nyugtatott meg, hogy baja csak múló rosszúllét volt.

Igy hát reményem lehet, hogy rövid idő alatt Budapesten lesz szerencsém Önnel találkozni.

A mielőbbi viszontlátást várva vagyok őszinte igaz tisztelője:

Ambrus Zoltán

[1882 vége]

Igen tisztelt Uram!

Magam kerestem volna fel, de délelőttönként rab vagyok, délután pedig nehezen találnám otthon, igy hát csak levelemet menesztem Ön felé.

Nem lehetne valahol találkoznunk? Én pl. ma (pénteken) is, holnap is 5 órától - 6-ig a Vigadó kávéházban leszek. Ha Önnek más idő alkalmasabb, vagy más helyiség, tudassa velem. "Fontos irodalmi kérdésben" szeretnék Önnel beszélni.

Válaszát kérve maradok a legmelegebb üdvözlettel

Péterfy Jenő

Marienbad, [1884.] júl. 8.

Kedves Ambrus uram, barátom,

Levéllel kezdem, mert még csak erre vagyok ma (kedden) képes, annyira megbomlott a szivem a fürdés után. Csak ugy kapkodok ehhez az én uzovált musculusomhoz. Mindekkoráig jól éreztem magam itt s csak ép reggel óta tátogatom a számat, mint a cápa, hogy több levegőt pumpoljak magamba. Alighanem schulfieberem van, mert, szerénytelenség ne essék szólván, olyan butának érzem magamat, mint két Szathmáry Károly.

Ami választ adott Dobránszkynak, a leghelyesebb volt. De hát nem értem a t. urat! Ha nyilatkozni akar, ott az Egyetértés, ahol válaszát csak kiadják talán? Én irjam meg? Azt várja D., hogy mellette egy antiolgaikus[?] nyilatkozatban vonjak vissza "adatok" alapján, olyan dolgokat, amiket mindenki tud? Ha pedig elégtételt akar, szivesen adok csak ne háborgassa meg a kurámat, mely, ugylátszik ez egyszer nem lesz sine cura.

A számot hijába szidják nekem. Nagyon meg leszek elégedve, ha a publikumnak is ugy tetszik, mint nekem. A Jankó apró képei igen szépen vannak rajzolva, csak rosszul metszve, (étetve) s komiszul nyomtatva. A Mme. Lambert dolga is jó, a Jókai Magyarországa jobb, a theatralia a legszebb. Ha még egyszer szóba jönne az a francia Kotlik Zirza, nevezzük el bátran Mme Tissotnak.

Bácskai nem küldött levelemre kéziratot? Vagy a sikerült hombáriádákat neki tulajdonítsam? Ha Péter Dénestől Halasról "beszalad" valami Tojáss-féle, mindjárt kérem elküldeni. Ő az, aki kapóra szokott "beugrani", mint mondá minap a P[esti] H[i]rlap.

Salamonkának üzenem, hogy a Hahn kotlója itt van már, s pazarlom rá a rózsát, hogy mutasson be az urának, aki e napokban érkezik meg. Majd kezébe nyomom a Székely memorandumát (Hahn urnak t. i.) s aztán lássuk: tojás lesz-é vagy záp?

Efraim kapcsában a tőlem, egy többnyire nyitott ajtó által elválasztott, jó szivü, derék Győry[?] Vilmostól küldött a Salamon minapi kanevászára kistikkelt ifju képviselői verses memorialeseket. El sem merem őket olvasni; de hiszen törülni tudnak önök is oda lent.

Ma intézkedem, hogy Tojássra való anyagot Karsaitól is szerezzek. Semmi fogalmam a világ járásáról. Csak azt hallom, hogy Toulonban kolera van. Küldjenek themákat a jövő hétre.

Tisztelem az egész kompániát szivesen.

Szeretettel hive:

[olvashatatlan aláirás]

U. i. Egy elhalt élclap kimult fundátorárul, Frankenburgról, tán illenék megemlékezni a B. Jankónak is. De csak holmi tárczába való különben is gyér és mindenképen sovány visszaemlékezésekre jutna némi kevéske anyagom. Bandi még erre is tudna rigmust, csak mentette volna már meg a monarchiát, hogy siethetne a monarchiánál is fontosabb B. J. segedelmére.

Ezt a kivágványt jó lesz kiadni a cs. b. rovatában, mint höxter Leiter Jakab.

,,Hegyi ludak."

A "Budapesti H[i]rl[a]p" jún. 28. számából.

A folyton faggatózó, szerénytelenül kutató, a természet tüzhelyéhez mindközelebb furakodó tudomány mindig födöz és talál fel uj dolgokat. A hazai és külföldi zoológusokat nagy hálára kötelezték le egy új madár specialitással a ,,Buda[pesti] H[i]rl[a]p." állattanárai a hegyi luddal, melyről csak az nem bizonyos: találmány-é, vagy fölfedezés.

De szóljon maga a jeles gunarologus:

                                 itt a                                 itt következik

                                 német                         a [beszurva:] magy[ar] kivágvány.

Tán estig nyögök ki valamit. Addig is, bocsánat és ezer jó kivánat.

v. Tulsó.

Nem tellett több, mint amit az én jó Győrym[?] emberségéből küldök. Ezzel az aprósággal vagy 100 sor. Kérem petit compactból vagy valami egyéb megfelelőbb zsiros irásból kiszedetni.

Gyüvendőre már teljesen kiállok az placzra!

Legszívesebb üdvözléseim ismételésével

Idemeneo

[1884. nyara]

Tisztelt Ambrus Ur!

Az I. kötet összes iveit azon kérelemmel küldöm, legyen szives, még pedig ha lehet hétfőig ezen kötetnek

1. tartalomjegyzékét

2. a költemények cimeit és kezdősorait egy sorozatban összefoglaló betürendes indexet,

oly módon, mint a szintén ide zárt régebbi kiadványban látható - elkésziteni.

Ha betegsége miatt vagy más okból hétfőig e munkát nem végezhetné, akkor kérem azonnal visszaküldeni, hogy mást bizhassak meg, mert a föladat sürgős.

Jobbulást kiván kész szolgája

Arany László

[1884] szept. 20. Hétfő

Kedves Zoltán!

Igen kérem jöjjön biztosan ma délután - ha lehet már három 3 órakor -; egész 7 ½8 ig sokat végezhetünk esetleg az egész darabot átvehetjük. - Tegye meg kérem kedves Zoli ezt a nagy kérését igaz barátjának

Emmának

[1884. december]

Imádott Vilmuskám...!

Ijedt leveledet roppant léleknyugalommal vettem: nagyon megörvendeztetett. Legalább ennyi jó származott abból az aggódásból, amelylyel pakkodat megtisztelted. Légy nyugodt: semmi baja, épen megérkezett, sőt még épebben, mint a hogy elküldötted, mert Csabának udvarias postása újra ,,szabályszerü-csomagolta" a te gyöngéd kacsóiddal nem valami szilárdan összetákolt holmit. Biztos helyre tettem, lakattal elzártam, most hirt adok róla...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Azt irod, hogy nincs olvasni valód. Jobb állapot, mint ha valakinek van (pl. nekem), de nincs ideje olvasni. A "maître de forges"-t mégis átlapoztam, mert a darab iránt különösebben érdeklődtem. (Mosolygasz?) Ajánlom, fogadd el róla az én kritikámat. Én ugyanis azt inditványoztam, hogy a hámor legtüzesebben, legizzóbban égő katlanába dugják bele a vasgyárost, süssék meg, s tálalják fel annak a ki szereti. Mert nyersen nagyon izetlen.

Az "Arany ember"?! Meg kell vallanom, nem találtam olyan rossznak, mint előre képzeltem. Egy gyönyörü jelenet megmaradt a regényből: a szentgyörgyképes. Hanem te sem látnád örömmel: mert a szinpadon az alakok elvesztik azt a költői szinezetüket, a mi őket a regényben olyan kedvessé teszi. A tájék megmarad, de elveszett a sejtelmes, játszi holdsugár. Lámpa fénynél, sok ember előtt, a sziklák, melyeknek előbb a regény misztikus homályában emberi alakja volt, bizony csak prózai sziklák. A szinpad valóságot követel, s rajta a Senki szigete nem tetszik többé paradicsomnak, hanem földterületnek, mely nincs telekkönyvezve s melyre intézetünk nem ad kölcsönt.

Nem szerettem, hogy az öreg Jókai profanizálja maga magát, s hajlong mint egy pojáca. Azért megeresztettünk (a Jankóban) Bandival egy gunyos theatráliát. De hogy adózzunk a geniejének is, Bandi egy komoly verset irt az öregről, a melynek az eleje olyan szép, hogy ide irom, - tudva azt, hogy gyönyörködni fogsz benne ha még eddig nem gyönyörködtél. (Kivülről tudom: soha ily szépen nem irtak Jókairól.)

(Ugy-e gyönyörü? A vége már nem oly szép, de ide irom.)

Kedves Vilmuskám! Bocsásd meg fecsegésemet és paraszt vicceimet, mert nagyon szeretlek!

Bátyókád, a ki imád:

Zoltán

N[agy] V[árad] 1885. máj. 26.

D[icsértessék a] J[ézus] K[risztus]

Kedves Zoltánkám!

Már épen telegrafálni akartam, mikor leveled megjött.

Mindeneket helybenhagyok. Én azt remélem, hogy az első hat hét alatt, ha biztosan meg nem vetnéd is a lábadat: fentartani és tájékozni fogod magad Párisban, és azért különösen helybenhagyom, ha a 2ik hat hetet dijazás nélkül kéred szabadságul. Kérni, kérheted; ügyes politikai fogás.

A 100 frtot itt veszed. Nem időhöz kötött pénz. A Bougeaudcassából való. Azt hiszem nem fog csinálni semmi zavart; a legrosszabb esetben csak annyit, hogy az én haszontalan nyomdászom - kinek százakat fizettem előre (az V.-ik kötetre is kivett már 500 frtot) egy vagy két hétig várni fog. No ez nem nagy dolog.

Visitől - hacsak elkerülheted - ne kérj előleget, jól teszed. A jegyeket csak adja!

Szeretném majd tudni, cikkeid mely napokon jelennek meg.

30-án mégy; ha egészséged engedi ne is halogasd az indulást. Jó - jó. Értem én hogy nehéz; de ha nincs más mód; ha kell!

Nem fog megviselni az ut egyfolytában? Nem tudom, merre pályázol, de tán tanácsos lenne p[éldának] o[káért] Strassburgban, vagy ha másfele mégy: valamely más helyen pihenőt tartanod? Vigyázz, mert most az egészséged a capitalisod, ez pedig ez idő szerént elég vékony.

Kérlek, ha ezt a levelet megkapod, válaszolj. Szombaton pedig egy pár perccel előbb menj ki a vasuthoz és sürgönyözd meg nekem: Indulok. - Hadd tudjam mikor miért imádkozzam érted.

Még egyet! A Visi összeköttetéseit nem ismerem. De félek. Magasabb szempontokból féltelek. Ha Párisba érsz: okosan és ügyesen kérdezősködjél De Mun grófról. Ez az ember a cath. actio központja. Jól esnék a tudat, ha az ő sphaerájába juthatnál. - Édes Zoltánkám, nem akarom én, hogy trappista légy - de a másik végletet sem akarom.

Isten veled! Egész szeretettel kisérlek utadon; és ha megérkezel, tudósitásaidat nagyon várom. Hát édesanyádék? - A jó Isten áldjon és vezéreljen.

Nagyon szeret

Gyulád

Az Első Magyar Általános
Biztosító Társaság
Főügynöksége.

Pozsony, 1885. júl. 4.

Kedves Speki!

Tudtommal Budapest és Páris között fekszik Pozsony. Tudtommal Pozsonynál a vonat megáll s az utas kiszállhat, ha érzi, hogy Pozsonyban van valaki, akinek érdemes egy ,,servus"-t mondani, mielőtt az ember a 40-es évek jeleseihez hasonlóan Dévénynél elhagyja a haza határát fölkeresendő messzi országokat. Tudtommal a barátság egyre és másra kötelez s nem csupán a rövid levelező lapokon hosszu levelek megrendeléséből áll.

De hisz ez mind csak az én tudtommal van így. Én természetesen csak egy naiv barbár vagyok, ki, ha látszólagos józanságommal némely előitéleten tultettem is magam, bizonyos jóravaló érzelmekhez mosolyra méltó együgyüséggel ragaszkodom. E gyöngeségem okozza azután, hogy valósággal fölháborodom, ha Bécsből jövő pozsonyiak a vendéglő szomszéd asztalánál beszélik, hogy Bécsben a szinházban mellettük ült az a fiatal magyar iró, kit a "Bolond Istók" Taksinak szokott gunyolni s aki ott egy másik urnak azt beszélte, hogy ő most van utban Páris felé.

Mindennek én vagyok az oka, - érzem. Már megint "érzek" valamit s ez is bizonyítja, hogy én vagyok érzelgős s nem te érzéketlen. Én vettem komolyabban pajtásságunkat mintsem kellett volna s nem te tartottad azt bagattelnek. Szóval én egy jámbor, nevetséges fráter vagyok, te ellenben egy könnyed, modern világfi, amilyeket a boldogult Halmi sok ügyességgel játszott a Nemzetiben, s amilyeket még sokkal több finessesel csinálnak az általad irigylésreméltó Spekim immáron közelről bámult párisi szinészek.

Istenem, - hát barátkozunk, - jó ez néha, szórakoztat. Nyakkendőt is viselünk. Ha unni kezdjük, változtatjuk. Később azután a szekrény lim-lomja között kezünkbe akad néha a letett nyakkendő s áldozunk neki annyival: "ez annakidején jó kravátli volt!"

Engedd meg, hogy levelező lapodat a történtek után ennyibe vegyem, de légy bizonyos arról is, hogy én, akinek tud fájni a tőled vett bántalom, akinek te mindig sokkal több voltál, mint én neked, én most is és mindig készen vagyok a legnaivabb, legsentimentálisabb, legmelegebb "barátkozás"-ra. Teljesen átengedem neked a fölényes diadalérzetet, melyet azok felett érezni szokás, akiket mi hagytunk a faképnél s akik busulnak emiatt. Belőlem teljesen hiányzik az ilyen érzetekhez az előkelő élesség, a nemes hiuság, a diabolikus chic.

De elég; - haragudtam magamra, haragomat kiöntöttem s megkönnyebbültem.

Pozsonyból Párisba nehéz érdekes dolgokat irni, megforditva igen s én azért reménylek is tőled néhány kedves és elmés levelet.

Spett Vincze itt járt, amikor te Bécsben voltál. Két atyafija van nálunk az irodában, de azokat meg se nézte. Fenntartom állitásomat, hogy hozzád roppantul hasonlit. Jól megfigyeltem vonásait, tartását, járását!

Servus Speki!

Hived:

Band

[A Nemzet szerkesztősége fejléces levélpapirján.]

Budapest, [1885. jul. 11.]

Tisztelt barátom!

Leveléből csodálkozva látom, hogy abban a hitben van, mintha tárcái nem jelentek volna meg. Megjelent mindakettő, az egyik juniusban, másik julius első napjaiban s holnap adom a harmadikat, mely különösen tetszett. Bel-Ami-t magam is érdekkel olvastam s megjegyzései legtöbbjével egyet értek. A honoráriumot a juniusban és juliusban megjelent tárczákért augusztus elején egy összegben küldöm. Remélem, október 1-re eleget tehetek abbeli kivánságának is, hogy járulékát előleges havi fizetésben fixirozzam. A jelen levél késését tulajdonítsa annak, hogy távol voltam Budapesttől s így a levél csak visszaérkeztem után került kezembe.

Itt küldöm a kért megbizó levelet is.

Őszinte tisztelője

Visi Imre

[Mellékelve, ugyancsak a Nemzet szerkesztőségének fejléces levélpapirján:]

La Rédaction du journal Nemzet (bi-quotidien, politique ét littéraire) déclare par la présente qu'elle a chargé son collaborateur, M. Zoltán Ambrus, de la représenter à Paris et de lui envoyer les informations et des articles sur les évènements politiques et littéraires en France.

Les autorités et les personnes auxquelles le correspondent du Nemzet s'adressera dans l'interêt de son service sont priées de vouloir bien lui accorder un accueil cordial et de lui faciliter l'accomplissement de sa tàche.

Budapest, le 1. Juillet 1885.

[A Nemzet szerkesztősége bélyegzője]

Maurice Jókai
Directeur

Emerich Visi
Redacteur en chef.

[1885.] Szept. 5. szombat

Ma nem volt próbám, hát mostanig hevertem, (délután 4 óra) és a tegnap irt pár sort sem adhattam föl sőt ma már nem is adhatom.

Azért fog késni levelem.

Bocsássa meg!

Az öreg "Shaky" életrajzát nézegetvén, és hogy ő játczta[!] Hamlet-ben a szellemet, eszembe jutott hogy maga a Tuillerieken keresztül mentünkben igen érdekes dolgokat mondott éppen az Öreg Dán megjelenéséről - de én akkor igen szórakozott voltam - nem tudom mit, de nagyon szeretném tudni! Ugye, egyszer, ha eszébe jut, leirja? Olyan röviden, amilyen röviden csak lehet.

Annyira mégis emlékszem hogy a szellem megjelenését helyesli és kivánja: de nem emlékezhetem hogyan indokolta.

Itt nagyon szürke, szomoru világ van édes Zoltán! valjon örülnek-é az emberek Párisban?

Azt hiszem ott fényes, boldog a világ, hisz egy-egy kis sugár, ami időközönkint onnan hozzám téved - nem, Maga küldi szivem! - Milyen jókedvüvé tesz engem is!

Ugye édes Zoltán maga egészséges? és jókedvü?

Most angyalom Isten áldja meg. Megyek öltözni. Ölelem.

Végre, ma, vasárnap, küldhetem ezt az árva levelet. Fogadja olyan szivesen édes Zoltán, mintha olyan kedves volna amilyennek én szeretném. Isten vele. A mai darab nem miattam, hanem szegény Egressy miatt maradt el, aki komolyan beteg.

Az én bajomon is, vagy nem tud segiteni az a kis ember - vagy hogy nem lehet rajta segiteni. Annyi bizonyos, hogy éppen ugy vagyok, mint három héttel ezelőtt mikor először mentem hozzá. És mennyit kinozott!

Cikkét most olvastam édes Zoltán, nagy gyönyörüséggel. Most hát mégegyszer - Isten vele!

Szerető hive

Mari

1885, szept. 9.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

...Az öreg Shakyre nézve (talán a jövő héten) a czikkemben fogok felelni szólván az Odéon-beli Macbeth szellemjelenéseiről. Ha megváltoztatom a tervem, el fogom mondani, mit és miért beszéltem a Tuilleries-kertben. Röviden szólva: nevetségesnek találtam azt a törekvést, mellyel Shaksperet ugy akarják modernizálni, hogy a szellemjelenéseket "hallucinatioknak", "lelki furdalásoknak" akarják feltüntetni. Ezt a polgári Shaksperet gyermekesnek találnám. Azt mondtam, hogy Shakspere egyik legmegragadóbb hatalma ama naiv mysticismusban van, hogy ő maga is hitte a szellemjelenéseit. Valami német azt mondaná erre: hitte, mint költő, de nem mint ember, mert nem volt babonás, hanem Erzsébet alattvalói közt a legjobb református. Református Szacsvai, de nem Shakspere. Majd egyszer ki fogom fejteni. Akkor majd lesz értéke. Igy csak állitás, mint a többi s még rosszabb, mert nem igazolt nagy szó. Szeretem bizonyitani, a mit mondok, s erre időt fogok szakitani...

Zoltán

[1885.] Szept. 15. kedd.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Minél többet kritizál a vén Keszi, annál inkább látom hogy jól játczottam.[!] Hisz éppen azokat a tulajdonságait emeltem Cleopátranak, amiket ő követel.

Csakhogy én Shakspeare-emhez tartottam magamat, - mint mindig, fütyülök minden egyébb[!] segédeszközre. - Ha ezt nem tenném, szétfolynék, mint a viz.

És, játczottam[!] Cleopatrát olyannak, amilyennek én látom; szerelmesnek; ...sorsa által elkényeztettnek, amilyen Loreleyünk, ingatagnak, jószivünek, és nem nagyon okosnak, kevéssé méltóságosnak és szépnek és szerelmesnek és szerelmesnek: ezt olvastam én ki Shakspeareből és nem kerestem semmiféle ördöngösséget hogy fölfogásomnak segitségére legyen.

Asszony voltam először is, és kerültem az unalmasságot.

Cleopatra hiusága és gyávasága mindig háttérbe szorul, mikor Antonius közelébe van, sőt az előbbi, ennek halála után is. Többi jelenetei, fájdalom, igenis, a Paulay buta markába maradtak, a ki oly arcátlanul megtépászta ezt a remekmüvet, hogy szegénységi bizonyitványát hathatósabban meg nem pecsételhette volna. Amit a hájfeje (mint szinész) föl nem fogott, azt kidobta a darabból: az az Cleopatrának mindazon jelenetét amely neki ellentmondásnak láczott[!]. Ahol Cleop. gyáva, ingatag és nagyravágyó. - De, én mutassam meg neki hogy milyen szamár? és éppen most, mikor ötezer forint ruhapótlékot kérek tőle?

Nem vagyok bolond, hogy ellenségemmé tegyem megint: - és olyanért, amit ugysem viaskodhattam volna ki határtalan hiusága és makacsságától, és amiért külömben is, ő felelős.

Sokszor megégette már ilyenféle kása a "kis" számat, miért ne lehessek már én is okos és kényelmes, végre? -

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Páris, 1885. szept. 16.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Bocsássa meg, hogy a neve napjára nem gratuláltam, vagy hogy ily késve teszem azt: de roppant járatlan vagyok a naptárban... Hanem sietek gratulálni Kleopatrához. A referádák ködén át is látom, hogy gyönyörüen játszhatott. Nagyon örülök neki, nagyon.

Hódolatom majd csak akkor fog érni valamit, ha ismételni fogom, miután láttam... decemberben.

De ezek az emberek, hogy ne mondjak más valamit! Ezek a "kritikusok"! Elment a honvágyam tőlük egy hétre. Az a Rákosi-Tartuffe, a ki restell az érzéki Cleopatrában gyönyörködni! Az a sok hülye német! Azok a csikósok a kisebb magyar lapoknál! Az a finom Mihály! És mindenek felett Keszi, a szegény öreg! Mekkorát nevettem a Sarah Bernhardjukon! (Ugy-e most kipótolom azt a felkiáltó jelet, a mit a megszólitás után el szoktam hagyni?)

Hogy ezek után Maubantról beszéljek, hogy ne látta volna... a Don Ruy-ban (Hernani). Nagyon csodálom, hogy elfelejtette. (Talán az öreg Horace-ban is látta pedig.) Ez egy hatalmas szinész, a kit nem adnék valamennyi himnemü tragikusért, a kit eddig láttam. (Megjegyzendő, hogy Sylvaint még nem láttam tragikus szerepben, s mindig kivétel a Nagy Imre Állhatatos fejedelme.) Istenemre, akármit mond, abból a Cleopatrából hiányzott Nagy Imre barátunk, a kit, mióta nem látok, kezdek nagyon szeretni. Talán mert csak a hangjára emlékszem vissza s a mannièrejei nem bántanak.

Duflos nagyon érdekes alak volt a Don Juanban. Pompás maszkja volt (különben ez csak szólásforma, mert a vörös fejével s még vörösebb szakállával rettenetesen hasonlított a II. Fülöp ismeretes képeihez), és egy pár felséges mozdulatot talált. Nem is szólva arról, hogy pompásan repraesentál. Hanem a prózát is ugy mondja, mint ha vers volna, az ember szinte megsajnálja, olyan rosszul használja azt a gyönyörü hangját. Thiront látnia kell ebben a szerepben. Az a tökéletesség.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

1885. szept. 27.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Tizenegy felvonást néztem ma végig: négyet a Renaissanceban, hetet az Odéonban. (Ott: "Le sous-préfet de Nanterre" és a "Procès Vauradieux", itt: a Molière "Botcsinálta doktor"-a és a "Vizkereszt" francia kiadása.) Egy hülye gallus csuffá tette szegény öreg Shakyt, a mi dühbe hozott (az utolsó két felvonást nem is néztem végig), de hát ki fogom önteni az epémet. Vasárnapra tárczázom a szinházi élményeimről.

Magának addig is annyit, hogy a kis szinházakban aránylag sokkal több kitünő szinész van, mint a Françaisban. S még egyet, de ezt még ma le kell irnom. Láttam egy nagyon rossz Orsinot. Egy öreg, a kinek bizonytalan a lépése a gerincagysorvadástól. A látása a szivemet facsarta. Hanem a hang! Ehhez a hanghoz képest, melyet most, egy órakor is hallok itt a kávéházban, repedt fazéknak hangzanak a legszebb tenor, a mit valaha a világ hallott. Micsoda muzsika! Nincs más szó rá: csupa poézis a hangja. (A mellett egy perfekt müvész, Pierre Bertonnak hivják.) Mindenre való, csak Orsinonak nem. De azért elkábitott. El vagyok ragadtatva, mint nem tudom mióta nem, lázban vagyok az artisticus gyönyör miatt. Ezt a gitárt meg kell hallania!...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

[1885.] okt. 2. Péntek.

Legszebb és legérdekesebb volt a tegnapi estélyen Loreley. Fekete bársony, kivágott, ujjatlan derekából, csak ugy világitott ki a melle és nyaka, haja pedig ragyogott, sugárzott mint a nap. Én külömben haragszom rá, mert megint megsértett.

Jókai és Paulai között ültem. Jókai aranyos volt. Ujra a kezembe veszem Terezáját; nagyon érzékenykedett érte. Azt mondja, Falk nagyon panaszkodik neki hogy nem én játczom[!], mert nagy vagyok benne. -

A Bercsényi beszédjei oly gyerekes, gőgösek voltak, hogy én szégyelltem, és sokalltam meg. Ugy komázott Tisza Kálmánnal, hogy szerettem volna az asztal alá bujni. Szerinte mi igen hatalmas nép vagyunk, akitől reszkessen Tisza és mindenki - hanem a végén, mégis biztosította jóindulatunkról. Jókai és Tisza elragadtak beszédjökkel! Az aranyos, briliáns, kedves volt, ez pedig Classikus. Ez aztán egyszerüség Zoltán! Olyan, amilyet Maga óhajt. Ha megtalálom a lapokban, megküldöm.

Nekem Verő, a Népszinháztól és Benitczky udvarolt. Jókedvünk volt, de éjfélkor hazamentünk.

A kis nyájas esküszik, hogy tegnap adta föl Magának a második levelét.

Iczky-puczky kétszer is odajött hozzám koccintani, valamint délben is a szinpadon kétszer kezetfogni, és mindannyiszor igen jelentősen "vágott" (ehelyett is kérek egy helyesebb kifejezést) a szemével a szememközé. Egyszer meg, az este, roppant kópés mosolyal sugja a fülembe: "nézze csak édesem, a kis Emma hogy kivágta a ruháját! egészen bele láttam neki." Dehogy, mondom, hisz rózsákkal töltötte ki a kivágást, "igen, rózsákkal!!" és otthagyott az öreg kacsintgatva.

Adieu édes Zoltán a viszontlátásig!

Mari

Páris, 1885. nov. 13.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

...Egy előkelő kis szobában lakom (kétszer akkora, mint a régi,) - a mely fényesen van butorozva s az entresolon büszkélkedik. (Persze, a házban maradtam.) A dolog ugy történt, hogy a régiből egyszerüen kidobtak. Kiadták alólam egy appartement-nal együtt, a melyhez tartozott. Jeles háziasszonyom, Madame Besson ajánlotta, hogy menjek föl a negyedik, helyesebben szólva: az ötödik emeletre. Biztatott, hogy "excelsior" (följebb,) fiatal ember. Mondtam, hogy nincsenek ily magas ambitioim. S legnagyobb meglepetésére kijelentettem, hogy lejjebb akarok menni. Nem akarta elhinni, hogy nekem egy arany különbség, az semmi.

Én pedig azt hittem.

Egyébként is, volt egy pár napom, a mikor azt hittem, hogy én vagyok az a bizonyos Aumale herceg, a ki karpereceket vagy nem tudom micsodákat szokott ajándékozgatni. Egy hónapig ott voltam mindenütt, a hol a bécarre világ. Képzelje, Párisban is felfedeztem egy pár hitel-forrást!

De ha már bucsut mondok Lutéciának, a szépséges Páris asszonynak, legalább hadd ismerjem meg rejtettebb bájait is.

El is adósodtam közel három Lajosig.

Piszkos "question d'argent"! Csak nem szeretek rá gondolni, de azt ne gondolja, hogy restellem, a miért "nincsenek tele a zsebeim". Restelli az ördög. Nem lehet az embernek - mindene.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Budapest, 1886. ápr. 3.

Igen tisztelt Uram!

Jászay Mari asszony említette előttem, hogy Ön - tisztelt Uram! hajlandó volna Medeát lefordítani. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy erre a magam részéről felkérjem, egyuttal a német eredetit is küldöm. Az anyagi jutalom igen csekély ugyan, mert a szinház valamint a Shakspere és Moliere darabokért, igy más verses fordításokért is 100 ftot fizet, de ha e csekély dijazás mellett is kedvet érez e mü átültetéséhez, én szerencsésnek vallom magamat, hogy ily avatott toll segélyével gazdagíthassam vele müsorunkat.

Teljes tisztelettel maradtam alázatos szolgája

Paulay Ede

[1886. márc.-ápr.?]

Kedves Ambrus!

Ha tudná mennyire sajnálom hogy itthonn nem talált, holott minden más társaságnak föléje helyezem a Magáét. Igazán, mintha valami drágaságomat vesztettem volna el, úgy sajnálom - noha Maga utóbbi időben nem szeretett már annyit beszélgetni velem mint eleinten; de annyival inkább sajnálok minden elszalasztott alkalmat mikor hallgathattam volna szavát, melyből már oly sokat tanultam. -

Pedig ismételni is akartam egy kérésemet melyet már egyszer, igaz, visszautasitott, de én azért mégis reménylek: ugyanis Paulai ur kérdezte a "Rágalom iskolája" sorsát és nekem megint csak az jutott eszembe hogy én azt Ön nélkül nem fogom megcsinálhatni, míg ha Ön segithetne, egy hét alatt megfelezhetnénk a honoráriumot - ez sem csábító, Maga Bankhivatalnok?!

Örültem hogy a minap a szinházban láttam, noha Ön inkább nyaktörési gyakorlatokkal mulatta magát hogy a feje fölött levő, nem tudom melyik páholyba csillagvizsgáljon, de én azért örültem hogy ott volt, ha én elkerültem is a figyelmét.

Még eggyet, egy kissé kényes dolog de mi jópajtások vagyunk - ugye? Nos, ha Maga küldte azt a csinos, - nem casette mint emlitette - kis jószágot Húsvétra, hát köszönöm, de nem örülök neki.

Hive

Jászai

Svábhegy, [1886. jun.] Kedd.

Képzelheti kedves Ambrus milyen rosszul esik olvasnom, hogy beteg volt. De most már reménylem jól van?

Látja én is beteg voltam. Még Széchy is elmaradt miattam vasárnapról amit különösen sajnálok, mert igazán árthat a darabnak, a mely legnagyobb örömömre, és Ábrányi Cornél et Comp. jövendölései dacára csudák csudája, ugy tetszik a nagy közönségnek, hogy egyetlen ingyen jegy kiadása nélkül, ebben a hőségben, még mindig tele ház előtt esett meg.

De ez Önnek mindegy. Tudom. Tehát beteg voltam, és levélkéjét is csak tegnap este hozták ki: külömben nem tettem volna ennyire próbára türelmét, rögtön megirtam volna, hogy belátom, nem érdemes velem vesződnie; forditási kisérleteim haszontalanok és nevetséges volna tőlem, Magától, kedves Zoltán annyi időt és a tárgy iránt annyi figyelmet és szeretetet kivánnom amennyit Maga nem fordithat rá, de amennyit viszont én, elkerülhetetlenül szükségesnek tartok munkám helyrehozására vagy kijavitására.

Mivel tehát, meggyőződtem afelől hogy fáradozásom, Önt, kedves Zoltán, érdeklődő munkatársnak megnyernem, haszontalan, és egyedül való kinlódásom sem vezet célhoz - igazán ostoba kinlódás - hát abban hagyom volt kedves tervemet.

Ezuttal nem forditok. Hü leszek szerepeimhez. Eddig boldoggá tettek. Lemondok, a fényesebb, de igen keserü dicsőségről. A nyelvvel, hiába, nem tudok bánni. Tanulok tovább is és játszom. Kérem is, hogy Medeaval egy kicsit siessen. Grófunk kérdezte, tanulom-é már. Ugy - eddig küldött kisérleteimet is kérem dobja a tüzbe: visszaküldésével sem akarom fárasztani, de azt sem akarom hogy valamikor nevetségessé tegyenek, mert szörnyü ügyetlenek.

Mennyivel jobb és könnyebb lett volna ezt mind szóval elmondanom: szeretnék is ám már egyszer beszélni "Hivem mindig Ambrus"-sal - mintha én azt nem tudnám, - de most megint csak csötörtökön megyek be játszani. Ha akkor volna ideje és kedve látni, péntektől kezdve otthon leszek; és nagyon fogok örülni ha láthatom.

Kérem is jöjjön föl hozzám pénteken 2 óra felé, ebédeljen velem, szegény remetével; majd elbeszélgetünk Párisról és talán enyhébb gondolataink jönnek tőle.

Ne csodálja hogy ragaszkodom ahhoz amihez; Ön is ragaszkodik Bpesten bizonyos környékhez - mint állítja - pedig elég kellemetlenséget okozott már ez a gyöngéje.

Oh bocsánat! Magának nincs gyöngéje. Semmi gyöngéje sincs. Fájdalom, annál több van nekem. El is hallgatok már mert még igazán megbosszantom. Hogy eddig untattam, azért is bocsásson meg. És bocsánata jeléül jöjjön el hozzám pénteken 2 órakor.

Addig pedig Adieu. Mindig igaz hive

Jászai

[1886.] dec. 27.

Kedves Baba!

Sajnáljon engemet nagyon: mert még egy pár napig nem láthatom. Elfelejt addig végkép? - Jusson eszébe, hogy ha magának boszantó a dolog, nekem - keserves.

Hive mindig

Ambrus

Budapest, 1887. febr. 9.

Igen tisztelt Uram!

Mind a felsorolt szempontokat, mind azok eredményét teljes mértékben helyeselvén, a küldött forditásért fogadja köszönetemet.

A forditás helyesen adja vissza az eredeti értelmét; folyékony, könnyen szavalható versek - magyaros nyelv, szóval jó forditás. Ami a kifejezések változtatását illeti, azt csak olyan müforditó meri, és helyesen teszi, akinek magának is vannak költőileg kifejezhető eszméi. Én részemről mindig minden skrupulozitás nélkül teszem és feltétlenül megengedhetőnek és a szolgai utáncsinálásnál helyesebbnek tartom.

Köszönetem mellett ide csatolom tehát a 100 ft. tiszteletdijat, kérvén, hogy az arról szóló utalványt aláirva, vissza küldeni sziveskedjék.

Teljes tisztelettel maradván alázatos szolgája

Paulay Ede

[1887. febr.-márc.] Csütörtök.

Nagyon szeretném Reviczkit[!]megismerni, kedves Ambrus, az bizonyos, de annyira félek attól hogy azt hiszi a critikáitól ijedtem meg hogy csak föltételesen fogadom el: azon föltétel mellett, ha szavára fogadja hogy csak gáncsolni fog vagy semmitse ir rólam az ujságjába; ezt kösse ki nála és aztán hozza el minél előbb ma ha lehet.

Magát, engedje meg hogy várjam egyfertály háromig az ebéddel. Szeretnék nappal is a szemeközé nézni.

Hozza el Reviczky t is ebédre. Várok három óráig.

Senkise háborgat akár egyedül, akár R-vel jön

Jászaija

Kendi Lóna, [1887.] máj. 20.

Édes Speki! Reggel hangulatos séta a négy gyönyörü grófnővel, délben pose (a szép, az egyetlen, Bella megfesti arcképemet) délután zene, Irén grfné Schumannt, Chopint és Beethowent játszik, aztán kocsizás, este Leconte de Lisle, Goncourt vagy Shakspeare riding és - másnap mindez ujra kezdődik.

Csupa hangulat az itteni élet. Wenn és nur immer so bliebe! Azt hiszem ilyen féle képen még én is meg tudnék nyugodni és gyökeret vernék - egy hétre. Alig érkeztem meg, alig hogy elbucsuztam a pesti intime-ektől, alig hogy elfelejtettek ott engemet, alig hogy kipakkoltam a hét... [olvashatatlan szó] máris az indulásra gondolok. Bár ma még csak megszokásból. Holnap! Ki tudja? . . . mindazonáltal junius elejéig itt maradok addig is cimem: Kendi Lóna u. p. Nagy Iklód Teleki grfné leveleivel; remember that and - beszélj rólad, rólatok, mond el mit csinál a Speki nyáron, nyer e a Sommon[?]... (Isten bocsáss!) Mert ha igy állanak a dolgok valóban aggodalom fog el, és Reviczky "ifju pesszimistái"-nak első és utolsó strófáit kezdem betanulni, hogy igy erőt meritsek a további infect hirek elviselésére. Most pedig: Ave geranium nocte alens!

Öleld meg helyettem a mi jó Baloghunkat, kit valóban nagyon szeretek s kinek nemsokára irni fogok aztán meg felelj nekem hogy nemsokára felelhessek.

Zsiga

Budapest, 1887. máj. 26.

Oh Justhunk!

Uj divatu hivatalos pontosság, a dominozás olympusi megvetése, fölöttébb ritka találkozás a hütelen Baloggal, irigylése a kendi-lónai pastorale-knak: ez a spekismus nyáron.

Le dernier mot du spékisme: irása egy décadentissime pantomime-nak: "Pierrot utolsó éjszakája." (Költői, suggestionniste (brr) érzékitése a gerincagy-sorvadásnak.)

A fantaisiek eme gyöngyében mellesleg zenei részek is. Zeneköltés a zugligetben. (Tout ce qu'il y a de plus bourgeois!?!)

L. d. l' I. m' embête.

Visio: szin: Bendi Kóna; halvány zöld fák, halványsárga pázsit, halványkék ég; közöttük a halványpiros Sigismond. Körülötte 4 marquise, pásztorlányoknak öltözve: halványrózsaszin, citromsárga, buzavirág-kék és mandula-fehér selyemben. A IV-ik fehér vászonra fehérrel festi Sigismond képét. Oh la Fragonarde!

L. d. l' I. m'embête.

Fejcsóválás Sigismond levelének olvasásakor. Lelkifurdalás. Salope, va!

L. d. l' I. m'embête.

A pillanat legnagyobb irója: Hennique!

Gyász az ,,Op. Com." leégésén.

(Szemere + kerület.) Végre.

L. d. l' I. m'embête.

Pesti Hirlap.

Utolsó zárójel:

(            )

Valóban.

Hangulat.

Lemaître.

Speki
           le grand

                                           shoe-maker
                                               and poet

Arad, 1887. jun. 7. Bohusnál ki üdvözöltet.

Édes Spekim! Enygmatikusan szellemes epistolád meghatott, mint a hogy akartad. Hogy enigmatikus volt, azt bizonyos kimagyarázhatatlan jegyek magyarázzák meg, hogy szellemes volt azt hiszem ezt nem kell néked előadnom, hogy meghatott annak oka hogy Te csak a Pesti Hirlap kritikáját küldted meg nekem pedig nem is sejtetted hogy a Bud. Hir. (Oh Bródy)! Lónára jár. Speki te nagylelkü vagy, én veled ha visszajövök Pestre dominózni fogok.

Az arckép sikerült, nem lehetetlen, hogy az Orsz. Világ szalonjában majd ismertetned kell (jaj mennyi e!) egy szóval én most néked hizelegni fogok, s elmondom hogy cikkeid (a hamvas tömjénes és üszkösök) szintén meghatottak, s ennek tiszteletére tüstént egy ,,mot"-t fogok csinálni. De - még sem. Hanem ellenkezőleg izenek egyet mást: mond meg kérlek Baloghnak hogy a Tigrisbe irtam neki s hogy nagyon várom levelét. Riedlnek pedig hogy sajnáltam hogy nem bucsuzhattam el tőle. Apropos Riedl. Olvasom Péterffy tanulmányait. Ez egy nagy ember. (Most már levelem komoly.) Dante-ja és Kemény-je magasan felette áll néhai tanárunk (nem Lemaitre - ne ijedj meg) Bourget önanalysiseinek. (Viola un mot difficile!) Képzelheted mennyire tetszett Dante-ja - én ma a Divina Comoediát, s holnap (végre) a Kemény regényeket fogom olvasni.

Ha Péterfy még több tanulmányt ir, én olyan tanult leszek hogy már Rákosy szóba sem fog velem állani, s agyonhallgat.

Persze Speki te most azt mondod hogy én csak azért adtam most magamat annyira az olvasásra. Va vieux farceur ismerjük!

Különben életem és hangulataim: követválasztás, éljen Müllek[?] Lajos a battonyai függetlenségi párt képviselő jelöltje, törkölypálinka, bandérium, "szabadság egyenlőség testvériség"; ma egy császári ebéd Bohusnál, délután Kövéréknél modernisme: Schumann és Chopin. 11 kor este tingl tangl. Das war nur a weaner, a weanerisch bluet... stb.

Egy szóval tapasztalok, tanulok élni, "elfujom a gyertyát" "weil grau ist alle Theorie"... s most

,,Ave Geranium, nocte alens!"

Cimem: Tornya, Csanád megye.

Tornya (Csanád megye), 1887. jun. 15.

Édes Speki! Egy szivességre kérlek: ha esetleg Sasvárival találkozol kérdezd meg tőle hogy mi történt a forditásával. Könyven már éppen egy hónapja van nála. Irtam három levelet neki: silence. Tán fél hogy nem fizetem meg a honoráriumot? Nem értem, pedig igen szerettem volna ha még a saisonban jő az independance-ban, mert igy Párisban is (a kávéházakban) olvassák.

Ha tán nincs ideje a forditásra, kérlek, vedd el nevemben tőle, s ha Bartos leforditja, add át neki. Most már ugy is csak őszre hagynák a közlését.

Nagyon untat ez a comissio? Pár napig Bohus volt itt nálam, tegnap aztán Aradra mentünk ismét együtt. A société cosmopolite még néhány taggal szaporodott: egy Latinovits főhadnaggyal ki ugy zongorázik mint három virtuoz együtt véve - meg (sóhaj) egy zürichi magyarral - egy darvinista mérnökkel (és te most Károlyra gondolsz!) a társaság Pavloniá-ja pedig az egyetlen Ágoston-né, az egyetlen, nem, a páratlan!

Különben unom magamat. A jövő hét végén Neczpálra megyek, ott maradok két hétig. Jul. közepén Szent-Tornyára s oda várlak. Speki - egy szót sem többet. Megigérted. Donc pas de refus.

Az Isten áldjon - s főleg ne dominozz!

Zsiga

[1887.] jun. 18. Szombat.

Kedves Öregem, Sasvárit elcsipvén, a következő vallomást csikartam ki tőle: - rövid idő óta nem dolgozott a forditáson, s még nem dolgozhatik négy-öt napig, de azután nagyon rövid idő alatt kész lesz, annyival inkább, mert a könyvnek mintegy fele már kész, és ez nem csak façon de parler. "Épen irni akart."

Következéskép: nem vittem a dolgot Bartoshoz, a mit különben már azért is óhajtottam elkerülni, mert nem hiszem, hogy Mr. Bartoche hajlandó volna a munkát elvállalni.

A mai Nemzetben Szna Tamás bölcselkedik rólad. Ha a trafikokból nem fogyott ki a Szabadelvü Árnyékszékpapir mai példánya (a mi, választási szám lévén, megeshetik) - itt találod.

Nem hiszem, hogy háboritani fogja falusi nyugalmadat.

Szent-Tornyára - fájdalom! - aligha mehet

sürü leveleidből nyilván láthatólag legkészségesebb hived

Dr. Speki

Budapest, [18]87. szept. 7.

Kedves Zsigám,

Jöjj, jöjj már egyszer! Hogy hol találhatnál? Nagyon természetesen nálam: Huszár utca 5. I. em. 16.

Azonban ne tégy ki annak a malheurnek, hogy olyankor jöjj, a mikor esetleg nem volnánk otthon... s azért, ha időd engedi, nézz fel hozzám előbb, délelőtt a hivatalba, vagy ha erre nem érnél rá: tudasd velem érkezésed idejét pontosan.

Vár, ölel igaz hived

Zoltán

[Névjegyen.]

[1887.]

Kedves jó uram!

Engedje meg, hogy örömmel elfogadjam szives ajánlatát és megbotránykozással utasitsam vissza határt nem ismerő szerénységét. Ha az, amit Majus ir, kisérlet, hát minek mondjam én a magamfajta ember sebtiben odavetett irkálását? Kérem, küldjön mielőbb és mentül gyakrabban az Ön "kisérleteiből".

Üdv!

[nyomtatva:] József Vészi
Redacteur
des ,,Budapester Tagblatt".

[Budapest, 1888. febr. 5.]

Kedves Barátom

Kéziratod, az utolsó kilencz oldal kivételével, melyet holnap szállitok be, nyomdában van; az első három ivet kikorrigáltam, azonban részben a D-[ominkovi]ch, részben a nyomda hibájából annyi javitásnak kellett esnie a kefelevonatban, hogy kénytelen voltam uj levonatot kérni, a mivel neked ivenkint vagy negyven krajcár költséget okozok; sajnálom, hogy ezzel terhellek, de nem mertem az iveket ugy adni át, hogy még egyszer át ne nézzem, mert értelemzavaró hibák is csuszhattak volna a könyvbe, nem lévén a szedőgyerek táltos, hogy kiismerje magát a javitásokkal tele firkált kefelevonatban.

Tizenötödikére, ugy igéri Pusztai, könyved kész lesz; s jobbnak tartom, hogy akkor jelenik meg, mintha már most a farsang alatt jelent volna meg.

Pusztaitól is, Gozsdutól is hallom, hogy a Pallasnak is írtál a könyvet sürgetni. Sajnálom, mert a nyomda - bár valóban maga is késlekedett - csak részben tehet a késedelemről, mely miatt főképp D[ominkovi]ch felelős és hived

A. Z.

[Oldalt a margón:]
Korábbi levelemet nem kaptad?
Ambrus.

Arco, [18]88. márc. 27.

Kedves Zoltán!

Addig is, mig Budapesten újra kezet szorithatunk, fogadd arisztokratikus szép cikkedért s a nékem vele járó reklámért a távolból futólagos köszönetemet. Nem szólva a rám vonatkozó passzusokról, az általános részek magasan fölötte állanak a mostani kérődző kritikának, s a bevezetés valóságos apotheózisa az igazi lirának. Az ily itéletet a csak némileg okos olvasó kénytelen elfogadni, mert minden szaván megérzik, hogy ez nem az a kritikai kaptafa, mely x-re, y-ra egyformán alkalmazható. Csakhogy persze kevesen vagynak, a kiknek ilyesmi szól, nagyobb és müveltebb nemzeteknél is, hát még nálunk! Hanem a kinek szól, annál nagyobb élvezettel olvassa s az is, a kiről szól. Igaz barátod

Reviczky Gyula

Budapest, 1888. ápr. 16.

Kedves barátom,

alig expediáltam pár napja egyik kérésemet, jövök a másikkal, remélve, hogy ha sok alkalmatlanságot nem szerez, teljesiteni fogod. Keritsd meg, kérlek alássan, ha csak teheted a Temps ápril 15-iki (9846) és a Figaro ápril 14-iki (105) mellékletes számát, melyek mindegyikére igen nagy szükségem volna.

Soraidat igen várja és szivességedet előre köszöni igaz hived

Zoltán

[Az Hôtel du Palais - Paris levélpapirján.]

Páris, 1888. ápr. 16.

Édes barátom, köszönöm soraidat. Jól estek, mert azt hittem már te is a papirkosárba juttattál mint a többi jó ismerőseim, igy Godzsu, Feszty Mednyánszky s mindazok kikkel rendes levelezésben voltam.

Az Anatole France regényét illetőleg majd eljárok s a mint biztosat irhatok felőle, tudósitalak.

Ami a "M. Sz."et illeti - egy kérdőjel. Multkor Wohlék irtak nekem e levélből ide mellékelek (természetesen discretiodat kérve) egy részletet a mely bámulatba ejt, a melyet nem értek s a mely persze igen rosszul esik, s kivált rosszul esne ha itt nem lennék, itt hol mindenki szives irántam a hol barátom is van már néhány, és a hol igen sok jó indulattal találkozom. Hogy ki lehet az az ismeretlen jóakaróm, nem kutatom, nem kutathatom. Ugy látszik különben a pesti légkörben nem fogok megélhetni, nem tudom bennem a hiba vagy másban, de hát sehogy sem megy a dolog. Tavalyig a "Monde"al voltam mindenféle ú. n. revolutionaris dolgok miatt harcban, most hozzá jött az irodalom irántam való viselkedése...

Miért? Igazán nagyon is közönségesnek kell egyéniségemnek lenni hogy annyi ember utjában álljak.

Neked irok igy ki ismersz hibáimmal s esetleges erényeimmel együtt te legjobban tudhatod mit érzek e percben s igy majdnem kötelességem ezt igy közölni véled.

Másnak, minek?

Ezt a levélrészletet kérlek küld[!] vissza és felelj pár szót levelemre, akármit de valami bizonyosat.

Az Isten áldjon édes Spekim, add át üdvözletemet nődnek engem pedig tarts meg jó akaratodban melyre valóban szükségem van régi barátod

Zsiga

Budapest, 1888. ápr. 19.

Kedves barátom,

Feleljek valami bizonyosat! Bizonyosat nem tudok, s nem tudhatok, mert nem érintkezem az illetőkkel, a kik mondhatnának a dologról valamit, ha ugyan egyáltalán van valami különös megtudni való.

De hozzávetőleg igy sejtem az állapotot:

1. Tényállás: J[usth] Zs[igmond] ur ir novellákat, kiadja, mozog a könyv érdekében, kidicsérik. J[usth] Zs[igmond] ur regényt ir, kiadja, megszalad könyve megjelenése elől, a lancirozást rossz társulatra bizza, barátjait nem bizgatja: némaság, a magasztalók eltüntek, a könyvet "majdnem" agyon hallgatják.

Igenis, majdnem. A ,,Főv[árosi] Lapok" nem hoz ugyan dicsérő tárcát, mint előbb, de hoz egy kis maliciózus noticet. Egyebekben pedig tévedtem. Gozsdu felvilágosit, hogy a Napló, Nemzet, Pesti Hirlap registrálták a regény megjelenését, sőt a Lloyd is. Elesik tehát az a föltevés, hogy a Pallas nem küldött a lapoknak példányt. A Nemzet ma hoz mutatványt is, erősen dicsérő bevezetéssel. (Vajon Párisból küldték-e a mutatványt és a bevezetést?) Tehát, csak az Egyetértés és a Bud[apesti] Hirlap hallgattak mélyen.

NB. A barátok lanyhán ugyan, de megtették, a mi tőlük telt. Az ,,O[rszág] Világ"-ba, mely magasztalva registrálta, Gozsdu cikket irt, mely szombaton fog megjelenni. Tán csak a Bazárban is jelent meg egy kis reklám? Fájdalom az, a ki a legszivesebben tette volna a legtöbbet, éppen semmit sem tehetett. - A "Szemle" még szólhat. A "Vas[árnapi] Ujs[ág]" hozott valami ismertetést (szintén Gozsdu állitása szerint). A "Jankó" (meg vagyok győződve) szintén hozni fog egy meleg szerk[esztői] üzenetet.

Eddig a tényállás.

2. Commentár:

Ez a majdnem agyonhallgatás a nővérek misztikus sorai szerint valami intrika eredménye volna.

Lássuk előbb: meg lehet-e magyarázni a váratlanul hideg fogadtatást természetesebben, intrigue föltevése nélkül is?

Azt hiszem: igen. 1° A Nemzet fényesen igazolva van, az "O[rszág] V[ilág]" és a "Jankó" fényesen igazolva lesznek; ezeknél intrika nem müködhetett. Soroljuk a Bazárt is közéjök.

2° A mi a Naplót, P[esti] Hirlap-ot, Lloydot, és Vas[árnapi] Ujságot illeti, náluk tudtommal nincsenek barátaink, a kiknek ki kellett volna tenniök magukért.

Nálunk pedig normális esetekben csak a barátok és az ellenségek irnak irodalmi kritikát. Ezeknek a lapoknak a Müvész Szerelem Hekuba volt. Természetesnek találom a hallgatásukat.

Ha itt vagy, és viziteket csinálsz a szerkesztőségekben vagy legalább az irodalmi cenákulumokban, ha életjelt adsz magadról, ha beszéltetsz a könyvről, ha még mindig érdekes alak vagy, a kinek estélyeiről (mint a szinészek és szinésznők galantériáiról) beszélni aktualitás - akkor bizonyára másképp lett volna. Akkor ezek a lapok tárcákat irtak volna, elismerő és tetszésed szerinti tárcákat.

De mindez nem igy történt. Ugy tettél, mint a ki elcsapja magától szelleme excrementumát. Megszöktél. Les absents ont tort. Nem kivánhatni a közönbösektől, hogy többet mozogjanak a könyved érdekében, mint magad, a ki isten tudja hol pihensz babéraidon.

- De hol vannak a barátaim? - fogod kérdeni.

Istenem, nem ülnek benn a redactiókban a barátaid (általában azt mondhatnám szerencsédre, de ez esetben: malheurödre) hogy azt irhassák, a mit akarnak. Magad többet tehettél volna, mint ők igy együttvéve.

Tehát: nem csodálom, hogy a közönbös lapok hallgattak. Irodalommal foglalkozni nálunk nem szokásos.

3° A mi a Bud[apesti] Hírlapot illeti - azt hiszem, ez eléggé világos. Ott van egy pár ember, a ki nem lelkesül érted, s a ki kész ellened irni, ha más is ir rólad, s bölcsen hallgat, ha mások is tönkre hallgatnak. Az Egyetértés következetes. Ugy emlékszem, a Káprázatokat sem vette tudomásul. Kazár urnak nem tetszettél meg, annyi bizonyos.

4° Azonban a Főv[árosi] Lapok!

Ez bezzeg magasztalt olim! És most, mikor tárczákat küldesz neki, nemcsak nem exponálja magát, hanem maliciózusan konstatálja nagyobb pretentióju munkád megjelenését. Itt igazán van valami, a mit nem értek. Ennek az egy lapnak a magatartása teszi érthetővé, hogy vannak, a kik már éppen intrikára gondolnak.

Quant a moi, nem hiszem, hogy valami összeesküvést forraltak volna ellened. Ezeknek az embereknek nem vagy oly szálka a szemökben, hogy nagyon haragudhassanak rád. A kenyeröket nem féltik tőled. S ezek csak kenyér-konkurrensekre tudnak haragudni oly nagyon, hogy tervszerüleg és összebeszéléssel határozzák el könyved agyon hallgatását.

Azt hiszem tehát, a nővérek (kiknek sorait, ime visszaküldöm) tévednek.

Ha mégis én tévednék - fogalmam sincs róla, honnan ered az intrika, s hogyan müködhetett. Nem is sejtem, "ki" lehet "az oka"?

Hogy te nem "tudhatod", ki az állitólagos ismeretlen jóakaró, azt meg már a legeslegtökéletesebben nem értem. Mit jelent ez a rébusz?

Különben csodálom, hogy a dolog (már mint a hüvös fogadtatás, vagy jobban mondva a langy meleg fogadtatás) ennyire bánt. Azt hittem, láttál már különb szeleket is, és hozzá vagy szokva...

Kissé korán határoztad el magadban, hogy a papirkosárba juttattalak? Mi? Ilyen dédelgetni való legény vagy te?

Nem irhatok többet, két óra, mennem kell haza, hogy ki ne kapjak s ezt a levelet azonnal postára akarom adni, hogy azt ne képzeld: (lásd mint fentebb)

Különben: hiu vagyok, nem szeretném, ha e levél a muzeumba kerülne, kérlek alássan, ne tedd el autogramm gyüjteményedbe, hanem pusztitsd el.

NB. Anatole France (legalább az adresse) sürgős volna.

Ölel igaz hived

Speki

[A,,Pesti Hirlap" szerkesztősége fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1888. ápr. 19.

Igen tisztelt uram!

Ismerve az ön kitünő tárcáit, nagyon örülnék, ha a Pesti Hirlap rendes tárcairói közé megnyerni szerencsés lehetnék. Fölkérem azért, sziveskedjék lapunk részére egy vagy két tárcaközleményt irni (a mi szerény 10 frtos honoráriumunk mellett) s reméllem, hogy azok a mi főszerkesztőnknek is, aki még nem ismeri az ön szép dolgozatait, ugy meg fogják tetszését nyerni, hogy - ha ugyan önnek nem lesz ellenére - meg fog állapodni önnel bizonyos számu tárcáknak rendes szolgáltatása iránt. Azon reményben, hogy kérésemre teljesen tagadó választ nem kapok, vagyok

tisztelő hive

Schmittely József
a P. H. segédszerkesztője
[Pecsét:]
A ,,Pesti Hírlap"
szerkesztősége
V. Nádor utca 7.

[1888.] máj. 3.

Édes Speki,

Anatole France-al tegnap beszéltem, azt mondja, ha csak revue- be jő, nem kell Calman Levy-hez fordulni, ő is megadhatja az engedélyt, ha kötetben, akkor irjál Lévynek, nem fog honoráriumot kérni. Mindenesetre jó lesz, ha megköszönöd szivességét.

Cime: 5 rue Chalqrin.

Gozsdu kritikáját ma olvastam, igen tanulságos rám nézve, s meg vagyok nagyon elégedve itéletével.

Ha az Isten megsegit, jövő tavasszal ki rukkolok egy társadalmi regénnyel.

Leveled nagyon megnyugtatott, bolond voltam - megjött az eszem. Többet junius 3 án Pesten.

Ölel hálás barátod

Zsiga
Páris Hotel Foyot
rue de Journon

[Hôtel du Palais, Páris levélpapirján.]

[1888. máj.?] Vasárnap.

Édes Spekim, e percben végeztem el a M[üvész] Sz[erelem] olvasását nagyon nagyon köszönöm szives segitségedet. Alig találtam, sajtó hibát!

A könyv kiállítása szép szebb (leszámitva a papirt) mint a "Káprázatok"-é.

Mi az ára?

Én nem a saját példányomat olvastam, a melyet képzeld, még nem kaptam kézhez, hanem egy itt lakó osztrák irónőét, ki meghozatta.

Pallas-ék (decidement) nem sietnek a példányok megküldésével, te megkaptad már a tiédet?

Még egyszer fogadd őszinte hálám kifejezését, hidd el, könyvemet még jobb szeretem, hogy ,,Május fuvalma" is érzik rajta.

Isten áldjon, majd irok legközelebb hosszabb levelet.

Barátod

Zsiga

Bécs, 1888. máj. 29.
"Ung. Krone" 3.

Kedves, pompás Spekikém

Rumuny- bukovinai- s pólyákországi csavargásaimból ma reggel érkeztem ide. Első dolgom volt a neméncsináltam számot elolvasni, - és, boldog vagyok bevallani, akkorákat röhögtem bele, hogy a tisztes kávézó közönség összenézett. Olyan jeles, vig s maró szám, hogy irigykedném, ha olyan büszke nem volnék az én legénységemre. Hanem egy kissé megijedtem mégis: Tarjagos már ugyis keményen viczeli a honimádó princet, és, pour le comble, a tárcai paródia rá is dupláz. Már most a ,,B. J." bizonyos emberek szerint nem csak a t. cz. nemzetnek, de a krónprincznek is megcsufolója.

Tisza francia ellenes politikáját, ha már nem pártoljuk, legalább ne nagyon szakgassuk meg: a Jézus, Mózes és Berczik Árpád szt. háromságára kérem!

Azt hiszem, szerdán v. csütörtökön helyt leszek, s a jövő számot már correcturában fogom élvedzeni.

A Petőfiász halhatatlan fényes! Nincs több ilyen lap mind a 19 világrészben - én mondom.

Amivel vadjok üntül a szeretü és hálodotos ju borát.

Üdvözölve a kompániát ölelő hive

Ágai Adolf

Miskolc, 1888. dec. 15.

Szeretett, szigoru Spekim!

Te verset kivánsz tőlem, s természetes, hogy az legkésőbb holnaputánig kezedben lesz. Ha egyszerüen rámparancsolsz vala, vagy csak halvány óhajodat fejezed vala ki, - akkor is csak igy meglenne. Az non datur, hogy én ilyesmit, a minek megadása hatalmamban van, tőled megtagadjak. Annál kevésbé, mert részemen "a szerencse".

A vers megvan már, de még, amit csak tudok, csiszolok rajta. A te szemed elé kerül mindenekelőtt - s ez okos kötelességemmé teszi, hogy ne hagyjak rajta semmi disztelent. Azt hiszem, a legjobbamat adom oda - s nem fogsz miattam szégyenkezni.

Budapestre mához egy hétre megyünk. Nem egy órát akarok veled bizalommal tölteni, hanem legalább is egy napot. Decz. 24 és jan. 2.-ika közt foglalj le egyet magadnak jó eleve levélben, hogy ehhez tartsam magamat. Csak a családias ünnepeket mellőzd. Ez egy napon elmegyünk együtt, ha neked is ugy tetszik valahová. Valami pár órányira fekvő városba, vagy faluba. Fürödni vágyom megint egyszer lelked mélységében - és te is megfogod látni hogy a [miért?] [szakadás] aggódni látszok az csak pesszimisticus rémkép.

Én nem butultam s nem romlottam semmit bár régen más talajba ültettek át. Te itélőképességem sajnos gyöngülését sejted, mikor hangsúlyozva, hogy legigazabb hivem vagy, - "mene tekel ufarzin," - oda teszed zárjelbe, hogy kevesebb van, mint hiszem.

Nincs kevesebb. Nincs, - annál mégis több van. Én, mint mindig, most is inkább gyanakodó voltam, mint bizó. Ne hidd te azt, hogy én mindent készpénznek veszek. Jól látom én a dicsériádákban is a lappangó ellenséget, ki éppen az ellenkezőt szeretné mondani, mint amire erkölcsileg köteleztem. Látom az ügyetlen jóbarátot is - és magamban lelkem mélyében - szavamra mondom neked - a legkönnyebb akkor az érzés, mikor egy nyilt, buta irigy, vagy roszakaró nekem ront s ir "egy bizonyos Kozma Andor nevü fiatal ember élclapi rigmusairól." Látom a felületes jóakaratot is, mely azt gondolja "no adjunk neki mi is egy jó szót."

Én mindezt jól látom - s érzem rosz hatását is. Soha roszabb kedvem nem volt még, mint amióta "sikeremet" élvezem. Feleségem, ki eddig naivan büszke volt könyvemre, - már-már szidni kezdi, mint a bokrot.

De mindennek megköll lenni, s csak igy lehet, ha az ember elég bolond, vagy eléggé gondos családapa és néhány száz forintért a piaczra lép.

Itt küldöm neked, de csak neked, az én kedves, jóságos öregem ma vett levelét. Mily rózsaszinben lát mindent az ő nagy szeretetén keresztül!

És azért az örömért, amit élete alkonyán ennek a nemes, szerető szivnek kilépésemmel okoztam, - szivesen viselem azt a leverő pessimismust, mely magamon igen komolyan erőt vett. Ezért, no meg azért is, hogy 400 frt-nyi "talált" pénzzel, kis lányaimnak olyan csacsikat és mókusokat vehetek karácsonyra, melyek berregve fölhuzatván, ugy ugrálnak, mint az igaziak.

Légy nyugodt. A "Lorber, mit Eichenlaub" nem rontja el tulédességével gyomromat és minden együtt inkább ugy hat rám, mint egy józanitó keserű.

Mindkét kritikádat kiváncsian várom. A levélbelit azzal az érzéssel, mint a gyermek a biztos verést: "bár csak kikaptam volna már!"

E soraim csak neked szólnak. Ez gyónás. A világ előtt vagyok, "ritka erejü és eszü" "lantos államférfi," "kitünő ifju költő" - stb. Az öregur levelét mindjárt küldd vissza - ezt az egyet ne kritizáld meg.

Szerető hived:

Bandi

[1888. dec. 17. v. 18.]

Drága Spekim!

Itt a vers. Ha nem vehetned hasznát, akár azért mert nem találod jónak (amit különben nem hiszek), akár azért, mert Ábrányi ellene lenne, hogy én diszelegjem a "Napló"-ban, küldd mielőbb vissza.

Nekem ugyanis az az aggodalmam van már régebb idő óta, hogy amilyen igaz barátom vagy te, éppen olyan kevés rokonszenvvel néz rám a többi "Napló". Már amikor könyvemet oly szépen fogadta, bántott a gondolat: nem tisztán a te baráti erőfeszitésed müve volt-e ez?

Ma, avuált tárcád nincs a lapban, s bennem most az hánytorog, nem-e az ellenséges befolyás szoritotta-e azt ki mindörökre?

S mikor ezeken elbibelődöm, rettenetesen féltelek téged, hogy miattam még valami conflictusba keveredel, ami érzékeny veszteséget okozhatna neked.

Ha nem csalódás sejtelmem, ugy igen nagyon kérlek, ha szeretsz éppen ne exponáld magadat értem. Örökké bántana a tudat, hogy miattam kellemetlenségeket szenvedtél el. Ha gazdag embernek tudnálak, vagy legalább olyan ,,biztositott"nak, mint én vagyok, utógondolat nélkül természetesnek találnám az ilyen áldozatot. De te most kezded tán egy biztos jövöjü pozició előnyeit élvezni a "Napló"-nál - s azt fel ne add semmiért, különösen ne értem, aki legjobban képes megérteni és méltányolni azt, ha nem teszed.

Ha egy szó sem lesz rólam és tőlem a lapotokban, - én akkor is tudni fogom, hogy ez nem rajtad mult és szeretni foglak csakugy mint eddig.

Rákosi Jenő ugyancsak nobilisan viselte magát. Hogy irántam - azt kevésbé csodálom, de hogy a ,,B[orssze]m J[ank]ó iránt is, melyet mélyen megvet és sohasem olvas, - azt mutatja, hogy a lelki előkelőség nagyobb fokával rendelkezik, mint képzelnék.

Te édes Spekim, csak viseld magad teljesen passive, ha látod, hogy ártalmas volna a ,,Napló"-nál engem poussirozni. A könyv ugyis sokkal jobban megy, mint bárki remélte. Hanem, ha megirtad tárcádat, és nem adják ki, - küldd el nekem, mert végtelenül érdekel.

Igaz híved:

Bandi

Spekikém, ha adjátok a versemet, légy kegyes azt te, magad revideálni. Mert bárki más cselekszi, magamat se véve ki, biztos a sajtóhiba.

B.

[1889.] febr. 10.

Adresse: Fő-ut a 14. huszárezred adjutanturája (Kollowratnik főhadnagy leveleivel.)

Édes Zoltán!

Tegnap este megjöttem, Kolozsvárt 2 hetet töltve. Várunk! Ird meg ha jősz! Havas Aranka és az nyurga séduisante itt - és rólad beszélnek. Szóval hiányzol nekünk aradiaknak. Ezen változtatni kell! 18-ig maradok, igyekezzél addig jönni. Üdvözli az "európaiakat"

ölel
Zsiga

Budapest, 1889, márc. 7.

Kedves barátom,

Márkus Emilia Urnő Ő Nagysága, a ki tud a baráti indulatról, melylyel megtisztelsz, arra kért, hogy szolgáltassam át neked e két albumot. Felhasználom az alkalmat, hogy visszaküldjem egyuttal ama könyveket is, melyeket - már rég ideje - szives voltál kölcsönözni. Fogadd értök köszönetemet.

Adorján Sándor meg arra kért, hogy vele együtt látogassalak meg e napokban, a mibe természetesen - a legnagyobb örömmel - beleegyeztem. Én ugyan napok óta beteg vagyok, sőt még ma is fekszem, de ma már akkora javulást érzek, hogy remélem: holnap kimehetek. Azért kérlek, légy szives megüzenni akár e sorok átadója által, akár később, de lehetőleg még ma, hogy Adorjánt értesithessem: hajlandó vagy-e holnap délután 5-kor fogadni Adorjánt és engemet. Privát tudomásomra üzend meg azt is, több lesz-e nálad hat princnél és nyolc márkinál, hogy ez esetben Adorjánt egyedül eresszem utnak.

Hived:

Ambrus

[1889. márc.] Csütörtök.

Édes Spekim!

Hiszen tudod hogy mindig vártalak, és igy annál nagyobb örömmel foglak látni midőn már már azt hittem - -

Vasárnap jöttem meg Berlinből hová január végén mentem, de mindenről szóval.

Kérlek légy oly szives Adorjánnak is megüzenni hogy igen örülni fogok látogatásának.

Szivből üdvözöl régi barátod

Justh Zsiga

[1889. ápr.]

Kedves Ambrus!

Nagyon szeretném ám látni! Ugye már jól van?

Hogy kifáradtam... A Magdalnát gyalázatosan játsztam, de igazán; - majd elmondom az okát, de fogom még jól is.

Ma délre egy sereg vendégem lessz, de 7 órakor szabad lessz ugye magához menni? addig is nézze, megfelezem magával azt amit husvétra kaptam - soha életemben ilyen jó vörös bort nem ittam. Lehet rajta lelkesedni olyan nagyszerű. Igyék mindjárt reggel belőle; lehet, aszu, üzenje meg csak ugy szóval hogy mehetek é vagy sem, ha ma nem lehet hát majd holnap

hive Jászai

Nem tudom szabad é az Édesanyjának egy tiszteletteljes üdvözletet és forró kézcsókot küldenem? -

[Névjegyen.]

[1889. ápr.]

Édes kedves jó Ambrus!

Köszönöm, forrón köszönöm jóságát. Levelével nagyon boldoggá tett, mert azt hittem hogy megharagudott szegény Jászaijára amiért oda mert tolakodni - de személyesen akartam látni kérdezni is szeretnék valamit amit nem merek leirni - Köszönöm engedelmét még ma élek vele. Köszönöm még ma 7 kor.

A maga édes Anyja! Ambrus!

Maguk tulságosan jók én hozzám.

Isten áldja meg

Jászaija

[1889] jun. 28.

Kedves barátom,

Közös kényelmünk szempontjából kérem halasszuk el a levelében emlitett ügyet őszre, midőn együtt leszünk; részemről épen nem sürgős.

Az hogy Ön megszerette Lublót, arra mutat, hogy physikailag javul; mert mi tetszhetnék szellemének Lublón?

Tegnap este együtt voltunk Faragóval, Korodával és Kiss Józseffel. Ma délelőtt Halassy Aladárral töltöttem egy órát. Más ember nincs Pesten. E kombinációkról csak azért értesitem, hogy mennél tovább maradjon Lublón.

Én a jövő héten tán Mármaros-Szigethre megyek, de ismét visszatérek. Mikor leszek Tátra-Füreden - nem tudom; meglehet csak augusztusban. Ha indulok, értesítem.

Ledererrel együtt üdvözöljük.

Riedl

Karánsebes, [1]889. szept. 16.

Kedves Zoltán!

Köszönöm, hogy megemlékeztél rólam nagy szomoruságom alatt.

Jól tetted, hogy irtál! Áldjon meg az isten minden jóságával!

Ölel barátod

Elek

Budapest, [1]890. máj. 30.

Tisztelt Ambrus ur! -

Kérem legyen szives kedden, Junius hó 3-dikán, déli 12 órakor, hozzám fáradni, a mübarátok köre védnöksége alatti könyvkiadó vállalat biráló bizottságának megalakuló ülésére.

Felteszem t: i: hogy ön már értesítve lett ez ideiglenesen őszig választott biráló bizottságba való választatásáról, minek alapján ezennel felkérem ezen első ülésünköni szives megjelenésre.

Teljes tisztelettel

[A Hét szerkesztősége fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1890. jun. 24.

Kedves barátom!

Kijelentem neked, hogy én az utolsó pillanatban való kapdosásokat megelégeltem; hogy a fizetség arányához engem megillető és kikötött munkát pontosan megkövetelem, valamint te sem késel pontosan a kikötött dijakat bekövetelni. Kijelentem, hogy az utolsó két holnapban összesen a rovatokkal együtt 14 oldalra menő munkát és néhány száz sor forditást szolgáltattál, én azt hiszem, hogy ez quantitative fölötte kevés és 200 frtot nem ér meg, még ha qualitative minden egyes dolgod kitünő volna is, amit senki sem mondhat magáról. Korábban nagy és szép cikkeket irtál és tekintettel voltál arra, hogy szerdán meglegyen a munkád java része. Utóbbi időkben ez nem történik többé.

Mindezek után ki kell jelentenem, hogy ha tekintettel nem szándékozol lenni az én situatiom iránt, én fizetésedet reducalni leszek kénytelen az országos niveaura, mert mindenki megnézi, hogy 100 pengőért milyen ellenértéket kap.

Te elég okos és elég méltányos ember vagy arra nézve, hogy ezt belásd.

Ma csütörtökön reggel körülbelül csak az hiányzik a lapból, amit neked kellene beszolgáltatnod és most a nyomda összetett kézzel várja, mig te a Pierre Lottit[!] olvasod. A közönségből pedig folyton jönnek a levelek, hogy különös az, hogy "a Hét" nem ismer absolute más irodalmat, se a magyart, se az olaszt, se az angolt, csakis a franciát.

Ezek után pedig most megint ott vagyok, a hol a mult héten és te miattad, megint nem lesz meg idejekorán a lap.

Ez tarthatatlan állapot.

Isten veled

Kiss

[A Hét szerkesztősége fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1890. jun. 25.

Kedves barátom!

Nagyon természetes, hogy felmondásodat el kell fogadnom.

De a felmondással bizonyos formalitások járnak, melyek szinte csaknem törvény erővel birnak. Miután correct ember voltál teljes életedben, nem hiszem, hogy "A Hét" kedvéért, melyet dacára, hogy irója vagy, fumigálsz, incorrectséget követhetnél el.

Ilyen incorrectség volna az, amivel becses leveledet végzed, hogy az én javamra járó összegeket vissza fogod tériteni.

Én nem fogadok el semmi pénzbeli visszatéritést, mert nekem ma még jussom van munkádhoz.

És ezt követelem.

Ha ezt a lenézett nyomorult mühelyemet fölkeresni neked - mint négy hét óta tapasztalom, derogál: majd átmegyek hozzád én és még ma végleg elintézzük ügyeinket.

Még ma megkeresem irásbeli megállapodásunkat és azzal punktum. Te gyötörsz engem, én gyötörlek téged: ergo csakugyan belátom, jobb lesz ugy, ahogy mondod.

Isten veled

Kiss

[A Hét szerkesztősége fejléces levélpapirján.]

[1890. jul. eleje]

Miután eddig se pénz, se posztó - személyesen elmentem hozzád, hogy számoljunk és végezzünk. Könyveimnek, melyeket megvétettél velem, is vehetném talán valami hasznát, azokat se küldöd el. Ez mind arra birt, hogy nyomorult üzérkedési szempontokból és aljas nyervágytól kergetve pénzt, könyveket és leszámolást követeljek tőled.

Concedálom, hogy ez nem egészen helyes tőlem, de magad voltál oly szives ilyesmit javaslatba hozni. És ma készséggel elfogadom. Szives elhatározásodat, hogy ez a leszámolás mikor és hol történjék, még ma várom.

Hived

Kiss József

B[uda]pest, [18]90. jul. 8.

Kedves uram, ha confususnak találtad a levelemet, magadra vess, mert én pontról-pontra válaszoltam a tiédre. Most hogy utoljára irok neked (mert se időm se kedvem tovább is levelezni) igyekszem ugy irni, hogy megérthess. - Mindenekelőtt kijelentem neked, hogy ha ama nyilatkozatod, hogy te nem pózolsz, annyit akarna jelenteni, hogy én pose-olok: ezt a tónust kereken visszautasítom. Egyéb apró stil-virágaidra semmi megjegyzésem, azon az egyen kivül, hogy elmésségedet hiába pazarlod rám, mert én élceidet nem goutirozom. Ennyit leveled hangjára. - A mi a tartalmát illeti: 1. hogy felmondásom, melyre pedig leveled után el lehettél készülve, méltánylásoddal nem találkozott, az nem lep meg. A te megelégedésedet kiérdemelni soha semmi szin alatt se sikerülhet annak, a ki veled szerződésre lépett, még akkor se, mikor megunva panaszaidat, a békés elválást hozza javaslatba. - De hogy e miatt is panaszkodol, az már mégis erős. Hogy "letettem a kalapácsot a legsürgősebb munka idején", arra te kényszeritettél. Bizonyára nem gondoltam rá szerdán, hogy csütörtökön kénytelen leszek felmondani. Mert ha ezt gyanitom, nem kivánok tőled előleget, meg lehetsz és meg is vagy róla győződve. Hogy csütörtökön mégis felmondottam (megjegyzésedhez elfelejted hozzá tenni, hogy, miután szerdán, az előleg után, két kolumnát kapott tőlem a nyomda) tehát, hogy felmondtam, noha egy nappal előbb magam se sejtettem: azt tulajdonitsd magadnak, illetőleg a levelednek, mely felmondásomat provokálta.

Ebben a levélben ,,kijelentetted", hogy kevesled a munkámat, ellenben sokallod a pénzt, melyet fizetsz. A mi után önérzetes embernek nem lehet más választása, mint azt mondani, hogy: akkor hát bontsuk fel a szerződést rögtön és számoljunk össze. Ezt cselekedtem, s a kinek az iránt nincs érzéke, hogy ezt kellett cselekednem, azzal nincs mit vitatkozni. - Felmondásomra irtál egy szerinted illedelmes hangu levelet, melyben mig egyrészt munkát "követeltél", másrészt azt irtad: "majd átmegyek hozzád én és még ma végleg elintézzük ügyeinket." Vártalak, de nem jöttél, mást gondoltál. Most azt irod, hogy "a választ vártad". Egy kis következetességgel pedig, helyesebb lett volna, szavadnak állani s választ nem várni, mikor az élőszóval való értekezést magad proponáltad. Tiz napig nem jelentkeztél (sőt kikerülted az alkalmat, mikor beszélhettél volna, ha ez annyira sziveden feküdt.) Tiz nap mulva azonban előállsz, ismét egy illedelmes hangú irással, s még neked áll feljebb; a leszámolást, melyet én kértem tőled, nagy hangon követeled, s követelsz azonkivül könyvet és pénzt. Micsoda pénzt? Persze: x frtot. Hogy quitteljek, mikor nem méltóztatol velem számoskodni? Audienciára menjek hozzád?! Ugyan?! S ugy teszed mintha "jogaidat" védened kellene. Kérded: hol és mikor történjék a leszámolás közted és közöttem, s mikor közlöm veled: hol és mikor állok rendelkezésedre, egy végső következetlenséggel kijelented, hogy már nem jössz, majd a sógorod jön. - Ezért az egyért azonban lekötelezve érzem magamat. Mert már igen óhajtom, hogy leszámoljunk és végezzünk, s örülök, hogy ezt végre lehetővé teszi egy olyan ember, a ki nem idegbeteg s a kivel lehet beszélni. - 2.) Az, h[ogy] 25 frtnyi előleg javadra áll, soha se jött kérdésbe. - 3.) Azonban tévedsz, ha ugy számitod, h[ogy] ötödfélezer sor forditással vagyok hátralékban. - Szerződésünk értelmében jan. 15-től-jun. végéig 5500 sor forditás esik a hatodfél hónapra. Forditottam pedig: 1. Az özvegy 240; 2. Szép Hector 285; 3. Tettlegesség 355; 4. Nikita 470; 5. Szöktetés 330; 6. A függöny 240; 7. Hortense királynő 360; 8. Axiomák 150=2430 sort, levonva e 2430 sort az 5500-ból marad hátralékban 3070 sor. - Hátra van még tudnom: mit kivánsz e 3070 sorért? s elfogadható számitással lépsz-e fel e tekintetben? E célból várom tisztelt sógorodat. - 4.) Hogy a lapod most mikor jelenik meg, nekem mindegy. Erre csak az a megjegyzésem, hogy miattam soha se késett a lapod, noha, ismétlem, se szerződésünkben se szóval, soha se köteleztem magamat, hogy mikorra szolgáltatom át a cikkeimet. - 5.) Azt irod, hogy a "Hét" nekem "egész télen tisztességes kenyeret adott". A "Hét" nekem nem "adott" se "kenyeret" se mást. A kenyeremet megszerzem én a Földhitelint[ézet]-nél; a luxuscéljaimra dolgoztam a ,,Hét"-nek, s ezért fizetett nekem a "Hét" "egész télen." Olyan munkáért, mely nagyon megérte azt a pénzt, a mi érte kijárt. Ez a munkadij alatta járt az ,,orsz[ágos] niveau"-nak, melyet korábban emlegettél. Azért a pénzért, a melyért én dolgoztam a "Hét"-nek, csak reportot irnak nálunk olyan quantumban, mint a milyet én szolgáltattam. Az én genre-omban dolgozó emberek ¼ annyi munkával keresik meg ugyanazt a pénzt a napi lapoknál v[agy] ha többet dolgoznak e ¼ résznél, jóval több fizetést is kapnak, mint nekem volt a "Hét"-nél. Szabadságuk van, nincsenek kötve se darab, se betűszámhoz, n[em] kell thémákra vadászniok s félannyi időt se vesz igénybe a lapjuk, mint a mennyi időt tőlem vett igénybe a "Hét". És végre mentek attól a temérdek szekaturától, a melylyel a veled való szerződéses viszony, ugy látszik, együtt jár. Nincs tehát mért emlegetni az orsz[ágos] niveaut. Az a fizetés, a melyet én a "Hét"-től huztam, alaposan meg volt érdemelve. Az, hogy én munkatársa voltam a "Hét"-nek, nem volt éppen rossz üzlet. - S ha valaki, a ki csak üzletet csinál ugy gerálja magát mintha philanthrop volna, az egyszerűen nevetséges. - Számoljunk le, kedves uram.

A. Z.

[1891] febr. 6. Éjjel.

Kedves Ambrus Ur!

Ha tényleg le akar kötelezni, ime, itt az alkalom. Küldöm a könyvet meg a kéziratot. Olvassa el kérem a bevezetés LXXIII usque CI lapjait, figyelje meg kérem mint zakatol Janet szivattyu-gépének minden kereke, mily akadozva csörtet elő a gondolat, milyen plump a gondolatok összefüzése (- és mindebben mégis mennyi báj! -) viszont mily hibás és magyartalan az én forditásom. A ceruzát kérem, ne tessék kimélni. De az idejét igen. Legalább lehetőleg. Nem volna arány (vagy igen megszégyenitő volna reám nézve) ha Ön sok órát töltene annak a javitásával, a mit én 14 óra alatt sebtiben lefirkantottam.

Kárpótlásul Maupassant novelláit is küldöm; gyönyörködjék szerzőnek ezen korábbi, frivolabb, cynikusabb és fecsegőbb genre-én - de kérem majd csak Janet után ("bis dat etc.") mert nem annyira a kéziratra, mint a francia textusra jövő héten már ismét szükségem lehet.

Reménylem hogy addig is lesz még Önhöz valamelyik vendégszerető kávéházban szerencséje hivének

Léderer Bélának

[A Petőfi-Társaság levélpapirján.]

115/T 891

Budapest, [1]891. dec. 27.

Tisztelt Uram!

Van szerencsém tudatni, hogy a "Petőfi-társaság" Önt e hó 23-ikán tartott közgyülésében buzgó és sikeres irodalmi munkássága elismeréseül, rendes tagjának megválasztotta.

Fogadja, igen tisztelt Uram, e hivatalos értesités kapcsában, szives üdvözlésemet, melylyel maradok kész szolgája

Szana Tamás
titkár

[1892, jan. 6.]

Nemzeti Szinház
25/1892.

Igen tisztelt Uram!

A nemzeti szinháznál legujabban rendszeresitendő drámabirálói állások egyikét van szerencsém Önnek felajánlani, tisztelettel kérvén, hogy ajánlatom elfogadása iránt mielőbb nyilatkozni sziveskedjék, hogy előterjesztésemet az Intendans Urnak megtehessem.

Netaláni felvilágosításokkal szivesen szolgálok a nemzeti szinház igazgatósági irodájában és kiváló tisztelettel maradok

alázatos szolgája

Paulay Ede
igazgató

Budapesten 1892 január hó 6-án

[Levelezőlapon.]

[1892. febr. 4.]
Szombat este találkozás a Fiuméban!

Kedves Spekim.

Igen nagyon kérlek hogy Sipuluszszal, Herczeggel és velem a vasárnapi Kisfaludy-lakomára okvetlen gyere el. Ezt a diszes megjelenést nem engedhetjük el Szász Károlyéknak. Sipulusz már biztos, hogy jön. Mellettünk fognak ott demonstrálni, - Szászék megpukkadnak.

Hived

Bandi

[névjegyen]

[1892. márc.-ápr.]

Mikor ezeket a sorokat irom, teljesen tudatával birok annak, hogy helytelent cselekszem, de én megbocsátok magamnak e helytelenségért, bocsásson meg maga is nekem ezért a hizelgő szerénytelenségért - Isten bizony nem is tudom, hogy süssem ki, hogy mit akarok tulajdonképpen - Én május vége felé azaz a futtatások után Erdélybe utazom - és ott egy magáért azaz a Midás királyért lelkesülő leány seregnek meg igértem, hogy meg szerzem az ,,Ő" képét - és magammal viszem - Azért tehát teljes tisztelettel járulok szent szine elébe és kérem, hogy adjon nekem egy fényképet saját magától. Mikor erre a kényes ügyre vállalkoztam, nem tudtam, hogy ilyen nehezen fog menni a dolog - Már 10 napja hajhásszák ismerőseim minden fényképésznél a maga képét - minden siker nélkül - és ezért szántam rá magamat erre a nagy lépésre - Mit reméllem nem lessz okom megbánni. - ha kérésemnek eleget tenni szives lessz, kérem a képet nevemre Post restante a főpostára küldeni - Legyen nyugodt, mert képével semmi vissza élés nem fog történni.

Tisztelettel

[1893.] nov. 24/25. Éjjeli 4 óra.

Csak most jutok hozzá, édes kis angyalom, hogy magának irhassak, pedig egész nap, mindenütt, minden munkám közben, látom a maga édes, szép szemeit, és bizony nehezemre esik leőrölni azt a sok mindenféle dolgot, a mi engem mind nem érdekel. Ne haragudjék, hogy csak igy irok; nincs más papirom s nem akarom megvárni a reggelt.

Arra szeretném kérni: irná meg kivételképpen azokat a mindennapi apró históriákat, a melyek maga előtt "közönbösek" de előttem nem, mert maga körül történnek. Nem volt valami boszankodása az én kérésem miatt, a melyet olyan jó szívvel teljesített a kedvemért, édes kis drágám?!

Ugy-e nem határoz a szerződés dolgában, a mig meg nem állapodtunk?... Az igazat megvallva, kezdek nagyon aggódni. Mondja, mit gondol, nem fogja-e egyszer megbánni, hogy áldozatot hoz értem?!

Csókolja meg helyettem Édes Mamájának a kezét (nagy hálával vagyok iránta) s szeressen egy kicsit.

A ki örökre a tiéd

[1893] Péntek

Kedves, jó Barátom!

Paulay igazgató azt mondta nekem, hogy ma elküldte neked a Három testőrt és hogy jó volna, ha talán barátilag sürgetném nálad a gyors elintézést. Én ugyan rögtön kijelentettem neki, hogy ez felesleges lesz, mert sürgetés nélkül is hamar végezni fogsz vele, mint végeztél annak idején a Nábobbal, - a direktor tudtán kivül azonban még is kérlek, szakits magadnak minél előbb időt a Testőrök számára, ezzel igazán nagy hálára fogsz kötelezni. Remélem, nem leszel érzékeny és nem veszed illetéktelen beavatkozásnak sem a Paulay ötletét, sem az én levelemet.

Maradok igaz hived

Herczeg

[A Budapesti Hirlap fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1894. jan. 3.

Kedves Barátom! Nem várhatok addig, a mig találkozunk, hogy meg ne köszönjem gyönyörü tárcádat. Ez több mindannál, a mit könyveim dolgában reméltem. Forrón köszönöm azt a soha meg nem hálálható örömet, melyet a tárcával szereztél és azt a nagy tisztességet, hogy a tárczát te irtad.

De, engedelmeddel, ezuttal nem követem a zárjel közé irt megjegyzést szerénységemről: bizony ahány ablakom van, annyi ablakba kiteszem a tárcádat.

Tisztelő hived és hálás barátod

Sebők Zsigmond

Budapest, [18]94. máj. 12.

Tisztelt Barátom!

Bátor vagyok Hozzád azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulni, légy szives a Kisfaludy-Társaság junius 7-ki ülésére egy kisebb rajzot vagy elbeszélést irni.

Kérésemhez elnökünk Beöthy Zsolt kérését is csatolom. Ugyis nagyon régen nem olvastál már semmit a Kisfaludy-Társaságban, pedig bőségesen volna mit.

Szives válaszodat kérve kiváló tisztelettel régi hived

Vargha Gyula
Budapest, II. Bimbó u. 10. szám

[A Magyar Hirlap szerkesztősége levélpapirján.]

Budapest, 1894. jul. 4.

Édes Speki,

Baross meghalt és a Baross kihalt. Vége mindennek! Azóta már Göre is lakkcipőben jár, Bródy levágatta a haját, Márkus Miksa megőszült én pedig nem találom a helyemet.

Bizony isten igaza van Heltainak a ki egyre azt hajtogatja, hogy "olyan szomorú ez az élet."

Sajnos igaza van. Már csak azért is, mert én leveled után két napig vártam hogy valami nagyobb summát küldhessek, de nem lehetett még. Küldök tehát most - egyidejüleg érkezik - ötven frtot és két vagy három nap mulva reméllek még ötven frtot küldhetni.

Ird meg kérlek vagy táviratozd meg hová küldjem, azt is mikor jösz haza, azt is mikor irhatsz már, mert bizony nagyon elkelne egy-egy tárcád.

Ölel igaz szeretettel Igaz hived

Fenyő

[1894. jul.]
Czimem: München
Max-Josefstrasse 1.

Kedves barátom!

Az ujságok sokat hazudnak, de azért néha - s különösen mikor a tények elferditésére látszólagos ok nem forog fenn - igazat mondanak, s azért tán nem vagyok ama bizonyos vidéki olvasó, ki mindent elhisz, amit nyomtatva lát, midőn - bár bámulok fölötte - hitelt adok ama néhány nap előtt olvasott hirnek, hogy eljegyezted magad. Nem ismerem jegyesedet s nem tudom kicsoda, de ismerem jó izlésedet és nemes érzetedet, azért tudom, hogy eme frigyhez csak gratulálhatok, s azért, kérlek, fogadd eme idegen földről érkező szerencse kivánataimat ép oly szivesen mint amilyen őszintén és rokonszenvesen küldöm. Azt találom nagyon igazad van. Olyan átkos hajlamok felett rendelkező décadent természetnek nem való egyedül és erkölcsi támasz nélkül - s a nő vagyis inkább feleség fizikai támasszá is válik gyakran - neki menni eme rongyos, piszkos, komisz életnek. Az ember belefullad a sárba. Az asszony szépen kihúzza megint, megmosdatja, uj ruhát ad rá, (pénzt csusztat a zsebébe, ha van neki); nem történt semmi és mehet ismét tovább tüskén-bokron keresztül neki a nagy sötétségnek...

Tudom az elméletet - látod - magam még csak nem is gondolok a gyakorlatra. Miért? Nem tudom, vagy tán tudom is, s el is mondhatnám élő szóval, leirni nem lehet.

Mit mivelsz külömben, mit irsz? Szeretnék felőled már valamit hallani, s tolladból bübájos Harun ál Rasid Züm Züm meséket olvasni. - Allah but najzif males - de gaz liberális Attila nem küldi nekem a M[agyar] Hirlapot holott megigérte.

Én magam pingálok szorgalmasan - jelenleg egy madonnán dolgozom, - s ha isten is ugy akarja a téli tárlaton ki is állítom.

Üdv kedves barátom háromszor üdv, üdv, üdv. Irj ha nem vagy nagyon lusta, s látogass meg ha teheted.

Milliószor ölel hived

Somssich Jóska

Herczeg F. Szemere A. Bosnyák Z. s a baráti körnek szives üdvözletemet.

1894. jul. 16.

Igen tisztelt kedves jó Uram!

Illenék és kellenék, hogy megköszönjem ezt a jóságos, szépséges remek tárcát, de nem köszönöm meg, mert nem tudom megköszönni. Szavam nincs rá, csak szószegény érzésem.

Igy még nem becsült meg engem senki és bizonyára nem is fog.

Hát csak annyit mondhatok, hogy hálával őrzöm meg az Ön meleg, jószivének ezt a meg nem érdemlett megnyilatkozását, és hát mégis csak: köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Sirig, siron tul is hálás tisztelője, mély szeretettel

Gárdonyi

B[uda]p[est], [1894. szept. 10.]

Édes Ambrus!

Utolsó cikke a melyet szives volt rólam vagy inkább nekem irni, annyira a lelkem mélyéig hatolt, hogy lehetetlennek tartom, hálás szivvel köszönetet nem mondani érette.

Annyira viszhangra talált bennem minden egyes szava olyan tisztelettel borulok le mindeneket megsejtő, gyöngéd, nagy lelke előtt, hogy mindezt el kellett mondanom, ha nem élőszóval, hát legalább igy papiron, a miért is egyuttal bocsánatát kérem hogy terhelem vele.

Az Isten áldja meg érette.

Igaz hálás hive

Küry Clára

B[uda]pest, 1894. dec. 8.

Kedves Uram!

Szokásom szerint az utolsó órákra halasztottam a felolvasni való megirását s most oly rosszúl vagyok, hogy képtelen volnék a dolgot befejezni. Nagyon sajnálom, hogy ezuttal nem lehet szerencsém a Petőfi-Társaságban felolvasni s kérem fogadja kiváló tiszteletem kifejezését.

Ambrus Zoltán

[1894.]

Kedves Zoltánom!

Megfontolva mindazokat a bölcs tanácsokat, amelyeket darabomra vonatkozólag adtál: ezeknek megfelelően gyökeresen átdolgoztam. A fő dolgokban lépésről-lépésre szigoruan tanácsaidat követtem. Miután igy elkészültem a darabbal s csak a leirás van hátra, - szeretném beadni. De miután annyit s annyit fárasztottalak már, nincs lelkem (tudva, mennyi a dolgod!) hogy előzőleg ujból tegyem.

Ez tehát a tervem. Beadom név nélkül s kiviszem, hogy először ne te, hanem pl. Várady[!]... stb. s végül kapjad csak Te. Ha azután elfogadjátok s lesznek észrevételeid, - tudom, hogy lesznek, az én javamra - akkor majd kegyesen közlöd velem, hogy a nyár folyamán (ha már átment a kritikákon) ezek alapján javithassam...

Most tehát, kedves Zoltánom, ne fáradj a nálad levő kézirattal.

Amelyért a napokban érte küld a sok alkalmatlanságért bocsánatot kérő igaz hived

Zoltán

[Fejléces hivatalos papiron: Nemzeti szinház (nyomtatva),
a két szó között a tölgyfalombos magyar címer.]

Budapest, 1895. jan. 2.

Igen tisztelt Uram!

Bocsásson meg, hogy sok elfoglaltsága mellett egy kéréssel terhelem még.

Szándékomban áll Sudermann új darabját, az itt mellékelt ,,Schmetterlingsschlacht"-ot szinre hozni. A darab a bécsi Burgszinházban is szinre került, még pedig jelentékeny sikerrel; magam is láttam és mély hatást tett rám.

Mégis, mielőtt végkép elhatároznám magamat szinrehozatala iránt, igen óhajtanám az Ön nagybecsü véleményét hallani.

Ez kivül esvén drámabirálói kötelességén, teljes bizalmassággal intézem Önhöz e kérdést, mi ha terhére van, tessék tartózkodás nélkül kinyilatkoztatni, - és indiscrèt kérésemtől elállok.

Fogadja kiváló tiszteletem kifejezését.

Festetics Andor
h. igazgató

Szabadka, [18]95. jul. 18.

Kedves uram,

Igen tisztelt barátom,

Ugy értesültem a M[agyar] H[irlap]-ból, hogy Fenyő Sándor távollétében ön szerkeszti az ujságot. Bátor vagyok hát megkérni valamire.

Az Egyenlőség cimü hetilapnak közelebbi számában cikkely jön tőlem, mely arról szól, hogy a zsidóknak - hálából a recepcióért és ama humánus bánásmódért, melylyel e szép hazában ezer év óta részesülnek - tömegesen kellene a milléniumra nevüket megmagyarositani. A cikk egyúttal felhívja a zsidó hitközségeket, hogy ily irányú mozgalmat indítsanak agitatórius bizottságokat szervezzenek. Arra kérem már most a jó ügy érdekében, hogy tegye szóvá majd e dolgot a Magyar Hirlapban is, s propagálja ott az eszmét; esetleg irasson róla egy vezércikkelyt, a mi a M[agyar] H[irlap]-ban többet használna az ügynek, mint bármimás. Ismétlem: az ügy érdekében kérem e szivességre; az én jelentéktelen nevem egészen ki is maradhat a játékból.

Örülök, hogy ez alkalommal meggratulálhatom a Ninive Pusztulása És Egyéb Történetekhez. Ilyen pompás beszélykötet Franciaországban se jelenik meg minden decenniumban. Akik önt Anatole France-hoz hasonlítják, csak France-nak hizelegnek. Az ön iróniája finomabb és az espritje elevenebb a máskülönben oly előkelő francia íróénál. A Szeptember-t nagy érdekkel fogom olvasni, ha készen lesz. A kik itt hétről-hétre olvassák, el vannak ragadtatva tőle. Annak idején bátor leszek tudatni önnel, hogy minő hatással lesz én rám. Hát a Midás Király mikor jelenik meg? Az lesz csak esemény a mi irodalmunkban!

Fogadja, kérem, őszinte tiszteletemnek és barátságomnak nyilvánitását, a melylyel vagyok egészen az öné

Milkó Izidor

[A Magyar Hirlap szerkesztőségének levélpapirján]

Budapest, 1895. aug. 27.

Kedves Béla,

Ugy hiszem, kérésedben arról a leveledről van szó, a melyben a tárca-fordítások anyagára vonatkozó kivánságaidat közölted a szerkesztőséggel. Ezt a leveledet megkaptuk, s a szerkesztőség intézkedett, hogy Habár ur jövőre vigye el hozzád a külföldi ujságokat, hetenkint két szállitmányban.

A mi pedig a felmondás tudomásulvételét illeti, tudatnom kell veled a szerkesztőségnek azt az eredetileg kifejezett és konzekvens felfogását, hogy szerződésedet érvénytelennek tekinti, tárczáidat (3 eredeti és 2 forditott) havi 100 frt tiszteletdij mellett mindaddig közli, mig te a szerződést érvényben levőnek tekinteni kivánod.

Igaz hived

Ambrus Zoltán
mint a Magyar Hirlap
helyettes szerkesztője

B[uda]pest, 1895. okt. 21.

Igen tisztelt Uram!

Bátor vagyok Önt kérni, legyen kegyes ha csak teheti olvassa el Zsolt vezér c. darabomat - mely birálat végett Önnél van - mielőbb. Szives utasitásait örömmel fogadom s hasznomra forditom - amint Girolamonál is tettem. Ne ütközzék meg a vigjáték elnevezésen, történeti szinmü az inkább s egyáltalán nem vindikál magának mást - mint amit érdemel. Nem is hosszú, s egy szabad órájában végig olvashatja.

Ne vegye rossz néven alkalmatlankodásomat, de szives jóindulata felbátorit reá. Kérem, tartson meg abban továbbra is s vagyok kiváló tisztelettel kész szolgája

Somló Sándor

[A Hét szerkesztősége fejléces levélpapirosán.]

[1895] nov. 5.

Kedves Speki!

Örömmel gratulálok neked gyönyörü regényed nagyon sikerült hangulatos befejezéséhez (természetesen magamnak is) és alig várom hogy könyvalakban is megjelenjen, hogy ujra és egy szuszra elolvashassam.

Azt hiszem, hallottad, hogy nagyon rosz bőrbe voltam. Most már ötödik hete. Ma talán szabad lesz egy órára felkelnem. Vasárnap még nem irhattam neked a sok hideg borogatás miatt.

Kedves Speki! Nagyon örülnék, ha ujra beállanál A Hét chroniqueurjei közé. A te helyed mindig üres, mert betölthetetlen. Számithatok ujra reád?

Melegen üdvözöl öreg hived

Kiss

[1895.] nov. 31. Szombat.

Kedves jó Zoltán

fogadja hálámat jóságos kritikájáért; nagyon boldoggá tett vele. Ha a főpróba után - a melyen, szivemből köszönöm hogy megjelent - beszélhettem volna Magával ugy bizton tudom nem estem volna abba a hibába amelyet fölemlit de amin azonban azt hiszem már a mai előadáson is segithetek. -

Abban a reményben hogy a legközelebbi napokban látni fogom és személyesen köszönhetem meg az örömet mit nekem szerzett a viszontlátásig szivből üdvözli hálás hive

P. Márkus Emilia

[Névjegyen.]

[1896. jan.-febr.]

Ki a legfinumabb ember a világon? Ki tudja, hogy szegény kis fiuknak jól esik, ha megsimogatják őket? S kivel szemben érzem én magamat fekete uzsorásnak? Én tudom, - de hát sohasem fogom Őt szinről-szinre látni? S ki pazarolhatja a dicséretet, mert maga rá nem szorult? Lássa, éppen a Keszler-cikkely felől akartam örjöngeni, de most nem tehetem. Bál után való reggel fönn voltam a hivatalában, de nem találtam ott.

[Névjegyen.]

[1896.]

Tisztelt barátom, én elolvastam Midást, ime bosszum, olvassa el Bácsy Jakabot.

Mikor látjuk Bécsben?

Hive

Thallóczy

Kérem ne tartson jó historikusnak, mert azok meg jó belletristának mondanak.

[Névjegyen (nyomtatva) : Herczeg Ferencz (jobb alsó sarokban):
Budapest, VIII. Muzeum utcza 9.]

[1896.]

Édes Zoltán,!

Igazán szép volna Tőled, ha jan. 1.-től kezdve regényt irnál nekünk. Egy-egy folytatás megirásához egy heti időd van; játszva megirhatnád. A regényt Wolfnerék könyvalakban is kiadnák és Te, a kinek könyveit eddig mindig többé-kevésbé élhetetlen emberek adták ki, meglátnád aztán, hogyan értünk mi a könyvterjesztéshez.

Szives válaszodat várja s köszönt

Hétfőn

Herczeg

[1896.]

Kedves Barátom!

Kiadóimmal értekeztem és most barátságunkra és irói ambiciódra hivatkozván, ujból és forma szerint felszólitlak: csinálj regényt az Uj Idők számára. Témád bizonyára van több is, dolgozd fel azt, a melyhez legtöbb kedved van. Minél hosszabbra szabod, annál jobban örülünk neki. Előre is megigérhetem, hogy

1. Wolfnerék jól meg fogják fizetni a regényedet,

2. miután megjelent az Uj Időkben újra megveszik és kötetben is kiadják,

3. Karlovszki Bercivel - a kinél jobban a franciák se dolgoznak - fogom illusztráltatni.

Nem foglak tovább kapacitálni. Engem lapom jól felfogott érdeke ösztönöz ez ajánlat megtételére, szeretném, ha téged is csak jól felfogott érdeked ösztönözne ennek elfogadására. Legokosabb volna, ha mindjárt munkának látnál. Megirhatod folytatásokban, de szeretném, ha - az illusztrátorra való tekintettel - legalább is 5-6 folytatással megelőznéd a közlést.

A dologban senki mással nem kell érintkezned, csak velem.

Maradtam igaz barátod:

Herczeg Ferenc

[Fejléces levélpapiron; "Spett Dezső örökösei gyógyszertára a "Megváltóhoz" Mezőturon."]

Mezőtur, [1]897. jan. 22.

Kedves Zoltánom!

Bocsánatát kérem - hogy első alkalommal is a mikor levéllel keresem fel - egy kéréssel terhelem.

Ugyanis Zagyva Lajos kir. közjegyző neje - a ki a legjobb barátném itt - megkért engem - a kinek van Pesten egy fiatal másodéves bölcsész unoka testvérje - Vojnovits Géza - igen szellemes okos fiu - a ki az édes anyját évek óta tartja - ha szives lenne annak a fiatal embernek azon lapnál a hol befolyása van édes Zoltánom - valami állást szerezni - végtelen örülnék rajta - ha szives jósága mellett ezt kivihetné és ha terhére nem esne - tegye meg kérem - egy tehetséges fiut segitene sikerre - és egy család jó létét is elősegitené. -.

Legyen szives kérem nekem megirni - hogy tehet e valamit érdekében - ha kedvező választ kapok - ugy ő majd elfog menni oda - a kellő utasitásokért.

Hogy vannak kedves Zoltánom? hogy van Etuska? - Vasárnap át jön az édes jó Vilma - Gyomáról hozzánk tegnap irta ezt meg nekem - bár Magokat is láthatnám néha itten - de szivesen venném látogatásokat - ha lemennek Gyomára - akkor nem esik fáradsággal sem a látogatás -. Mindkettőjöket csókolja - s öleli - szerető nénjek

Mari

[1897. ápr.?]

Édes jó barátom!

Olyan hamar eltünt a próbáról pedig ugy de ugy szerettem volna kérdezni egyetmást játékomra vonatkozólag - különösen a III dik fölvonásra nézve ahol éreztem, nem volt emelkedés; pedig bizony annak kellene legcsattanósabbnak lenni. Kérem segitsen benne, irja meg édes aranyos jó barátom, mit lehetne tenni hogy hasson az utolsó jelenés, hogy ne legyen középszerű. Egy megjegyzése megvilágitja előttem az egész helyzetet. Ne haragudjék hogy ilyennel terhelem és ne itéljen el hogy mindig csak akkor jelentkezem ha jóságát kérem. De nekem oly kevés jó őszinte barátom van. -

Nagyon izgatott vagyok, mint rendesen, de most betegebb is, mint rendesen mert nagyon meg van erőltetve a sok tanulással s a sok gonddal pici kis agyvelőm! Évára is most kellett készülnöm.

Ezer üdvözlettel s hálával várja válaszát lekötelezett hive

P. Márkus Emilia (Emma)

[1897.] Szerdán, hajnalban.

Kedves Etuskám!

Kassáról jövet, a honnan olyan itélet-időben jöttünk, a minőt még nem láttam, itt rekedtem Miskolcon, a hol reggeli egy negyed négykor a váróteremben irom ezt a pár sort. A Pestről jövő vonat ugyanis Füzes Abonyban kisiklott, csak reggelre ér ide s én, a ki ebben az órában akartam Szerencsen át Debrecenbe indulni, kénytelen vagyok itt rostokolni, mert a késedelem miatt Szerencsen már nem csatlakozhatnám a Debrecenbe menő vonathoz. Ez felforgatja az egész programmomat, s még most azt se tudom, mikor fogok innen elindulhatni, mert minden vonat (a hazafelé vivő is) 3-4 órai késéssel várható.

Ezekből a vasuti kalamitásokból azt következtethetem, hogy az egész országban olyan rettenetes idő volt az éjjel, mint errefelé. Féltél?

Ugy gondolkozom, hogy most már csak Debrecenbe juthatok el (nem tudom, melyik vonattal) a programmom többi része elmarad. Ott a Bika fogadóban fogok szállani.

Ha csütörtökön estére nem lennék otthon, ne nyugtalankodjál. Nem akarnám, hogy kirándulásom puszta vasúton ülésből és váróteremben való várakozásból álljon, azért egy napot mindenesetre Debrecenben töltök. Pénteken minden bizonynyal otthon leszek.

Nézz át Mamáékhoz s mondd el neki peches kalandomat.

Mindnyájatokat ölel csókol

Szerető Zoltánod

[A Pesti Napló szerkesztősége fejléces levélpapirján.]

Budapest, [1898.] jan. 14. délelőtt.

Tisztelt Uram!

Mindenkor ugy néztem Önt, mint egy idetévedt Robinsont a mi irodalmunk elhagyatott, vad szigetén. Azt hiszem: igen gyakran a Robinson rémületével kell néznie a mi kannibáljaink pusztitásait. Kissé megsebzetten kóboroltam én is a vad szigeten s talán vad voltam magam is. Ön jóakaró szárnyai alá vett: Robinson a kis vad Pénteket. Boldoggá tett vele.

Engedje meg, hogy amit hosszú hónapokon át félénkségből el kellett hallgatnom, most néhány szóval megirjam Önnek.

Mindenkor igaz tisztelője:

Kabos Ede

Lőcse, 1898. máj. 16.

Igen tisztelt Uram!

Igen kérem, ne vegye rossz néven, hogy csak most küldöm meg könyvem egy példányát. A tiszteletpéldányok elküldése bizományosomra volt bizva s igy a hiba könnyen megtörténhetett. De hiszen kritikáiból igen jól tudom, hogy nem szokott külsőségek után itélni.

Igen kérném, ha alkalmilag, akár szóbeli nyilatkozatával, akár irásbeli ismertetésével előmozditani sziveskednék a munka kelendőségét, mert bizony nagyon ráfér. Kiadása ugyanis 1440 frtba került, levéve ebből az Akadémia támogatását: 500 frtot s jutalmát, az 50 aranyat: 270 frtot még mindig 670 frtot kell törlesztenem, erre nézve pedig csakis az eladott példányok után befolyó összegekre számithatok, amikre tehát ugyancsak rá vagyok igy utalva.

Nagyon kérem, ne riasszák el az első physikai és anatómiai fejezetek, talán tulságos rendszerességükkel, de mely nélkülözhetetlen volt ilyen munkánál; a későbbi psychologiai fejezetekben azt hiszem mégis csak akadnak érdekes dolgok s bizonyos tekintetben ujak is, legalább az aesthetikai jelenségekre való alkalmazásuk tekintetében. Különösen a suggestió, a müvészi suggestió vizsgálatát és az érzelmi állapotok, a lelki indulatok physiologiai elméletét emelem ki, mint talán a legérdekesebb részletet, amelyek az aesthetikai jelenségeknek ép arra a je ne sais quoi-ként említett titokzatosnak látszó lényegére vonatkoznak. Természetes, az ilyen téren végleges magyarázatokról, teljes megoldásról szó sem lehet, de haladni némi részben is e felé felettébb érdekes.

Igen kiváncsi vagyok tartalmas és szellemes kritikái után, vajjon milyen véleményben lehet könyvem felől. Igazán sokat tehetne ismertetésével a könyv kelendősége érdekében, amire mint feltüntettem, mód felett rá vagyok utalva.

A legkiválóbb tisztelettel és nagyrabecsülő üdvözlettel készséges hive

Dr. Pekár Károly

Felső-Alap, [1898.] aug. 18.

Kedves Ambrus,

Meg szeretném önnek mondani mily hálás a szivem ön iránt azokért a szép és meleg sorokért, melyeket kedves halottam emlékének szentelt.

Az egész napi sajtóban ön méltatta őt legjobban, érdeme szerint: Látom hogy ön jól ismerte őt, s igy csak természetes ha szerette is. De családja és szük kis baráti körén kívül oly kevesen ismerték! A részvétért, melylyel engem vigasztalan bánatomban felkeresett fogadja hálás és tiszteletteljes köszönetemet.

özv Arany Lászlóné

9. York Buildings WC
London

1898 [okt. 29.]

Kedves Zoli,

bizonyára váratlan neked, hogy tőlem kapsz levelet, de annak oka magad vagy, minek irsz olyant a mit az ujságok emlegetnek. Látom, hogy "Pókháló kisasszony"-t adtál ki, - a nyáron már igérted, hogy a Szeptemberedet ideadod, de most már szavadon foglak s kérlek küldd el mind a kettőt; itt még más magyar könyv jólesnék, nemcsak az olyan, a mit Magyarországon is élveznék.

Másik kérésem... [szakadás]... cikket küldtem s levelet is irtam neki. Életjelt nem láttam. Kérlek tudd meg a czikk sorsát, igaz hogy az ilyen aktuális firkának ephemer az értéke s ha nem használta akkor, most már alighanem papirkosárba való. Tudakold meg a sorsát. Legalább praktice megtudom kellek-e neki munkatársul - már mint kül- vagy nem. Hiszen tudom, hogy a kellő qualifikációval nem birok, hogy magyar ujságiró legyek.

Szomaházynak már illő formában, mond meg hogy ha még nem fizette meg a kártyakönyvébe is ott azért[?] a honoráriumot - 5 frt adott egyszer - legalább küldhetné egy példányt belőle az neki pénzébe nem kerül. Tudom, hogy az autogrammjaid értékesek s csaknem olyan ritkák, mint Poe-éi talán[?] az de azért ha időd van gibicelés vagy aktiv pénzvesztés helyett irj nekem, a ki itt tőletek nagyon elszakadva meglehetősen árva vagyok.

Üdvözöl hived

Pulszky Károly

[Nyomtatott fejléces levélpapiroson: felül a bal sarokban, piros betükkel nyomtatva:
Gárdonyi Géza [alatta:] Eger.]

1898. dec. 29.

Kedves Zoltán

Veled szemben én most nagy zavarban vagyok, mert te olyan szivességet tettél nekem, amit én nem viszonozhatok.

Mert az lenne a viszonzás, ha a jövő esztendőben én emelnélek be téged a Petőfi-Társaságba.

Mivel hogy ezt a legjobb akarattal se tehetem Zoltán, ird fel az ajtódra: "Gárdonyi tartozik nekem 1,000.000 forinttal s mindaddig mig ezt meg nem fizeti érezze magát adósomnak!"

Én fájdalom nem igérhetem hogy neked a nevezett összeget egyhamar megadjam.

Gárdonyi

1899. jan. 2.

Igen tisztelt Uram!

Az ajánlás kellő időben elment. Pénteken egy kis előértekezletünk volt Bartók Lajos lakásán s egyhangulag megegyeztünk, illetve inditványomat mindenki elfogadta, sőt hogy az Ön jelöltsége minél impozánsabb leszen, Bartók is ajánlotta. Igy tehát három ajánlása lesz. (Legalább ugy tudom Herczeg F. is ajánlta.)

Eddig tehát következőkről biztosithatom: Bartók, Jakab Ö, ifj. Ábrányi K. Szüri Dénes - az enyémmel öt biztos szó, ami már valami. Szigeti Józseffel beszélni fogok - ez hat, hiszem Rákosi Viktor is velünk lesz=7, Herczeg=8. Ha még négy szót kerithetünk - és keríteni fogunk - nyert ügyünk van, mert a szavazatok - az öregek csökönyössége, sőt mondhatnám maradisága miatt nagyon megoszlanak s ez a mi nagy előnyünk. Reméljük hát a legjobbat! a siker reményében üdvözli önt készséges barátja

Somló Sándor

Titoktartás!

[Fejléces papíron: az Otthon Írók és Hírlapírók Köre levélpapirján.]

[1899. jan. 31.]

Fanfare et clairon
     en avant
31 közül 16-tal mint iró megvagy.
                    Hurrá
                    Sipulusz.
Éllljjjen!

Budapest, 1899. febr. 2.
Vas u. 5.

Tisztelt Tagtársam!

Fogadja meleg üdvözletemet megválasztatásához, a melynek sikerében az én szavazatomnak -sajnálatomra - nem volt része, mert én a "költők" csoportjára tartogattam azt, és pedig annál fogva, mivel az volt a hitem, hogy ott szép eredménnyel került ki a neve, s viszont kételkedtem az első csoportnál történő szavazás sikerében.

Szívélyes üdvözlettel vagyok igaz tisztelő hive

Szüry D.

[névjegyen.]

[1899. febr. eleje]

Lederer Béla [eddig nyomtatva] őszinte örömmel gratulál ahhoz, hogy a Kisfaludyak elvégre helyre hozták a mulasztottakat. Adja az Ég hogy a társaság sok fényes sikerének legyen színhelye. Szives üdvözlettel hive

L. B.

[1899. febr. 8.]

Kedves Ambrus Ur!

Igen nagy örömömre szolgált, hogy önt az én kedves, mondhatnám kedvenc irómat beválasztották a nagyképüek közé. Gratulálok nekik, és ott leszek a székfoglalóján.

Rákosi Szidy

[1899. febr.]

Kedves Zoltánkám,

Küldöm a cédulákat és a mi több: egy gyakorlott beteg intelmeit. Nyugodalom, jó ebédek pont délben, kis vacsorák korán! Meglásd nem lesz semmi baj. Jel az egész, hogy jobban megbecsüljed a testedet és kiméljed valamicskét, mert ami több a soknál, azt te sem birod mindég.

Most olvasom a Pókháló kisasszonyt, gyönyörü szép.

Vigyázz magadra és ha valamiben szolgálatodra lehetek, ha valamely megbizásod akad számomra: parancsolj velem.

Ölel hü barátod

Bródy Sándor

[1899. febr.]

Kedves Ámbrus!

Ugy sajnáltam mikor hallottam hogy beteg! ugy örültem mikor irta hogy jobban van! A könyvet nagyon szépen köszönöm éppen azelőtt való nap már megvettem, a hajótörötteket pedig négy példányban s el osztottam minden ismerősömnek óriási lelkesedésemben s el határoztam mig ilyen szépeket ir nem haragszom meg magára még akkor sem ha nem jön el s kosarat ad meghivásomra.

Gyors erős, tartós javulást! üdvözli

Fesztyné

[Utóirat a lap felső szélén:]

Minden vasárnap este három vagy négy cigány pajtás el jön legyen olyan egészséges hogy maga is jöhessen előleges meghivás nélkül.

B[uda]p[est], 1899. febr. 22.

Van szerencsém rendelkezésére bocsátani a M[ariage] B[lanc] forditásának utolsó felvonását a francia szövegkönyv kiséretében, a melynek használatára nézve legyen szabad megjegyeznem a következőket:

Ez a szövegkönyv két különböző textust tartalmaz, a Lemaitre eredetijét s azt az átdolgozást, melyben a darabot a Th[eâtre] Français előadta. A mint a forditási munkálat elvállalásakor közölni szerencsém volt, az utóbbi szöveghez tartottam magamat, először is; mert a Français változtatásait és törléseit nemcsak helyeseknek, hanem a siker érdekében föltétlenül szükségeseknek is tartom, és másodszor, mert azt hiszem, hogy a két variansnak a forditás kéziratában való visszatükröződése nem csupán nehézséggel járt volna, de zavart és félreértéseket is okozhatott volna.

Mindamellett, bár a Lemaître eredetijének a Fr[ançais]ban törölt és megváltoztatott sorait leforditani annyivel fölöslegesebbnek véltem, mert a francia kiadványnak futólagos áttekintése is meggyőzheti a Nemzeti Szinház t. vezetőségét a Fr[ançais]beli átdolgozás szükségességéről, mégis, a mennyiben Méltóságod meg kivánná, a supprimált és megváltoztatott sorok leforditását is, nagyon természetesen kész vagyok pótlólag ezt a munkát is elvégezni, s e tekintetben csak Méltóságod szives rendelkezését várom.

Sajnálattal jelentem továbbá, hogy a francia czimre nem sikerült magyar aequivalenst találnom. Ugy hiszem, a "fehér" jelző a magyarban ily összeköttetésben nem alkalmazható, annyival kevésbbé, mert nekünk a "bal blanc" vagy "faire du blanc" szólamokra nincsenek analógiáink. (Hallottam ugyan már "fehér esték"-ről, de nem hiszem, hogy e csinált szólamot a vidéken is megértik.) De a cimnek nem csak szó szerint való fordításáról kellett lemondanom; egyátalán nem sikerült olyan magyar cimet találnom, mely fedné az eredetit, s szinlapra való formában fejezné ki, hogy e darabban egy nem consumált házasságról van szó. A ,,tiszta" "szeplőtlen" vagy ,,ártatlan" stb. epithetonokat a házasság szóval összeköttetésben nem tartom használhatóknak, mert az a házasság, mely nem consumáltatik, éppenséggel nem mondható tiszta valaminek, ellenkezőleg ,,tiszta házasság"-ok alatt azokat szoktuk érteni, a melyek rendesen egy tucat gyermekig consumálódnak. A "vértelen" vagy "élettelen" jelzők használatát se tartanám szerencsésnek; a "lelki házasság" mást mond stb. stb. Így kénytelen voltam elejteni az eredeti cimet s jobb hiján a banális de inkább alkalmazható "Szomoru házasság" vagy "Szomoru nász" cimet ajánlom.

Kérem, fogadja Méltóságod ama szives elhatározásáért, mellyel a fordítási dij utalványozására vonatkozó kérésemet teljesiteni kegyeskedett, hálás köszönetemet.

Kitünő tisztelettel:

A[mbrus] Z[oltán]

[Arcoi szines képeslevelezőlapon.]

Arco, [18]99. márc. 4.

Kedves Drága Anyám! Jól vagyok: a mai napot Arcoban töltöttem, de este megint Rivában leszek. Ide várok tőled egy pár sort (Hotel zur Sonne). Ha tovább megyek, azonnal tudósitalak.

Kezedet csókolja szerető fiad

Zoltán

Budapest, 1899. márc. 28.

Kedves Vilmuskám!

Meglehetősen elkésve gratulálok a születésed napjára, de az nap is, mint sokszor, gondoltam rád, csak nem jutottam hozzá, hogy irjak, mert napközben tizféle dolgom van, s mire haza érek, rendesen annyira fáradt vagyok, hogy egyik napról a másikra halasztgatom a levélirást.

Rivába irt soraidat csak akkor kaptam meg, a mikor már haza jöttem; utánam küldték, mert Rivából eljövet hátra hagytam a pesti adresse-emet. Vagy tiz napot töltöttem ott és Arcoban (vasuton egy negyedóra), és a Garda-tó körül, a mely gyönyörü vidék. De pechem volt; az első három napot kivéve, mindig rossz idő járt, s elmenekültem Meránba, a hol szintén nem volt jó idő, s a hol valósággal megbetegedtem. Azzal a meggyőződéssel ültem vasutra, hogy tüdőgyulladásban vagyok, de nem lett semmi komolyabb bajom. Elég az hozzá, örültem, hogy olyan állapotban értem haza, a minőben elmentem. Igy járok én a kirándulásaimmal.

Mama tegnap és ma ide benn volt; most este megint ki akar menni. Mutatta a leveledet, de elfelejtettem megkérdezni tőle, Dobozon vagy-e még? Oda irok; azt hiszem, megkapod igy is, ugy is. Gizus Kigyósra irt neked a születésed napján.

Isten éltessen, kedves jó testvérem! Nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám, ölel csókol szerető bátyád

Zoltán

Naphegy [1899?]

Édes Zoltán!

Noha nem igen törődsz a szobrászokkal, neked azonban mégis szeretném megmutatni szobrom fényképeit (Erzsébet) a te finom lelkednek való dolog ez.

Mikor jösz vagy mikor jöjjek én?

Ölel hived

Fadrusz

[1899?]

Kedves Uram,

keservesen vártam tegnap, még keservesebben várom ma. Könyörüljön rajtam s irja meg azt a Krónikát, vagy mást. Ha egyéb nem akad, irja le harmincötször az ábécét, mert betü kell minden áron.

Köszönti hive

Kóbor Tamás

[1899 vége?]

Kedves és tisztelt Ambrus Ur, kétségbe ejt, hogy éppen kegyeddel szemben kell akadékoskodnom és kellemetlenkednem, de amennyiben csakugyan a kegyed érdekéről vagy kényelméről volna szó és velem való összefüggésben: éppen az ezek iránt szivem szerint való kötelességem kényszerítenek rá. Kegyed tulbecsüli a tudásomat, éppugy, mint az ismereteimet - de ez hagyján, s én belátom, hogy az intelligenciám pótolhatja ezeket. Ám a körülményei annak, ahogy én a Revuebe irnék: ezek teszik lehetetlenné, hogy olyan mértékben használhassak az ujságnak, mint kivánatos volna. B.-nek: ez világos előttem, határozott szándékai és mondanivalói vannak, amelyek részben megfelelnek az én gusztusomnak részben nem de mindenesetre azzal járnának, hogy ő inspirálna, én pedig az ő tolla volnék. Ezt pedig, hét esztendő alatt, megelégeltem. S megelégeltem a postamunkát s a kötött munkát is, meg a hasból való irást s meg általában a kereteket s a tekinteteket. Állandó belső munkatárs pedig éppen ezeket nyögi. Ha én valaha revuebe irnék, ugy képzelem, hogy ugy, akkor s olyan rendben dolgoznám, amint kedvem tartja s a körülményeim megengedik, s ekkor ha egyszer valami dolgom elkészül (ami nem bizonyos) ezzel a kész dologgal állitanék be a barátaimhoz, hogy kell-e nekik vagy sem. Igaz, az én mai körülményeim ilyen munkát oly becsületesen, alaposan és lelkiismeretesen, mint én gondolom - fizikai időkörülményeknél fogva sem engednek meg. De megtörténhetik, hogy e körülményeimben, legalábbis fizikai idő dolgában, elkövetkezhetik valami, efajta változás, mely valamivel inkább lehetővé tenné számomra a becsületes és komoly munkát, melyet eddig csak vágyaimból ismerek. Ma azonban!... s különben is, ami különösen az én mostani testi és lelki állapotomat illeti, egyéb rögtönös változást nem képzelhetek el a foglalkozásomban, mint hogy valaki sürgősen szabadságra küld, legalább egy hónapra. Ha nem revueről, s nem a kegyed nevéről volna szó, talán beugornám, de a kegyed neve és, engedje hozzá tennem, magam előtt a magam reputációja, azt parancsolja, hogy kiki kegyedhez és magához méltóan prezentálodjék a közönség előtt - s én erre ma a mi revüenk kiadói és egyéb viszonyainak objektív, s a magam körülményeinek szubjektiv okainál fogva képtelen vagyok. Ha, ami talán messze sincsen, az én körülményeim megváltoznak, s maga az a faktum, hogy az ujság megindult, s B.-nak már egynémely tapasztalatai is vannak, az objektiv körülményeket is megváltoztatta, s talán már tavaszra is, inkább kötélnek állhatok. Addig is, de azontúl is, afféle becsületes és szilárd egyik alapkövül, aminek én lettem volna való, azt hiszem, Papp Dani nagyon jó volna - annál is inkább, mert ő, erősebb egyéni itélet hiján, könnyebben inspirálható, mig énnekem csak maga az a megfigyelés, hogy más is ugy gondolkozik, mint én, elég, hogy sulyul nehezedjék a tollamra, s félszegen, erőltetetten és szintelenül irasson velem. Keserves órák, melyekben ugy vergődtem, mint a kocsi elé fogott inasgyerek, bizonyitják, mennyire nem képzelődöm én ebben.

Egyszóval: egyelőre a Revue alig számíthat rám - tőlem nem függő okoknál fogva. Persze, az a baj, hogy amennyiben szükség volna rám, most volna szükség - de hát mit tegyek? Ha a Revue körül valami intelligensebb hordár vagy kőmivesmunka akad, az ujság vizrebocsájthatása kedvéért szivesen megcsinálom, akármilyen anyagi föltételekkel. De a kegyed Revuejénél én ilyesmit nem képzelhetek el.

Ne haragudjék, hogy ily hosszan irok - nem akarom, hogy éppen kegyed tartson engem perfidnek vagy bolondnak. Már most csak azt nem tudom, milyen formában adjam én be mindezeket B-nak? Aztán: ma este mégis eljöjjek-e a Royalba? Kegyednek magának még igy is lehetnék-e oly boldog, hogy valamivel szolgáljak? Mindezekre kérem, ha csak egy sort is, szives feleletét - délig vagy délutáni 3-ig a lakásomra (Mária utcza 10. házmester) azontúl a M[agyar] H[irlap] szerkesztőségébe, ahová nyolc órakor bemegyek. Bocsánatot kér, hogy háborgatja tisztelő és szerető szolgája

Veigelsberg Hugó

[1900. jan. eleje]

Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Három napja ülök az iróasztalomnál, hogy beváltsam az igéretemet és megirjam a kért apróságot. De képtelen vagyok egy valamirevaló mondatot összehozni. Csak dadogás és nyögés és szenvedés - egy csomó foszlányokra tépett papiron: ez az eredmény. Valójában szégyen az ilyesmit bevallani. De nem tudok és nem is akarok mentséget hazudni. Egyszerűen csak azt jelenti ez, hogy beteg vagyok, hogy az utóbbi hetek nagyon megviseltek - és hogy nem szabad... [szakadás: igéretet tennem?]. Tudom, hogy ennek az én állapotomnak a megértése nem segiti kegyedet tul azon a kellemetlenségen, hogy mig az én irásomra várt - elkésett a másokéitól. Az én sajnálkozásom őszintesége itt mit sem ér. Elhagyom tehát és vagyok tisztelője

Osvát Ernő

[Névjegyen.]

B[uda]pest, 1900. jan. 20.

Blaskovich Sándor és Ambrus Zoltán uraknak.

Tisztelt Barátaim! Minden örömömmel gratulálok a Szemlétekhez s magam is rajta leszek, hogy legalább egy-két előfizetővel hozzájáruljak fenmaradásához, melyet szivből kivánok.

Igaz hivetek

[nyomtatva:] Endrődi Sándor

[Névjegyen.]

[1900. jan. 25.]

Kedves Zoltánom!

Miután emlitetted, itt küldöm a multkor felolvasott szinházi cikket, ha a kevéssé rendes leirásból elolvashatod; aztán légy szives visszajuttatni hozzám; örülnék, ha egy s más része vagy fölfogása reflexiódra adna okot. Az első Uj M[agyar] Szemlét köszönettel megkaptam, már előbb átolvastam gazdag, jó tartalmát, mely hála Isten modern és magyar, és alapos, - vaskalap nélkül, sőt azt egyenest főbe üti a rokkant B[uda]p[esti] Szemle" fejével együtt.

Üdvözöl s ölel hived

Lajos

[1900. jan.] Hétfő.

Kedves Ambrus ur, itt a külföldi krónika, amelyet, főképp balkáni vonatkozásai miatt, jó lesz elolvasni a képviselő urnak is, s amelyből kimaradt az angol s az amerikai napi politika, amivel ráérünk a jövő hónapban is, és a francia községi választás, amit szándékosan hagytam ki, a B[laskovich] S[ándor] ur gallofil érzéseire való tekintettel. Azt hiszem, nincs akadálya, hogy, ha ő a dolgot szükségesnek és fontosnak itéli, Várnai urral rövid külön krónikácskát ne irasson róla. Az én krónikám különben rendelkezésükre áll szabad furásra és faragásra.

A hosszu krónika alól, kérem, mégis csak tessék elvenni a nevemet s valami betüt irni alá, teszem X-et. Vannak rá okaim melyeknek fölsorolásával nem akarok többet fontoskodni kegyed előtt. Nevessen ki; de szeressen tovább - kezd rá nagy szükségem lenni.

Tisztelő szolgája

V. H.

NB. Nincs pénz, melyet e hónapban sokallanék főképp a kül[földi] krónikáért, mellyel sok a vesződségem.

[1900. jan.] Hétfő.

Kedves Ambrus ur, imhol a krónika, melyet ma délelőtt oly kutyafuttában voltam kénytelen lefirkálni, hogy nem tisztességesen megirni, de még csak át is olvasni sem értem rá. Ezért stilus dolgában: kérem, éljen azzal a hatalmával, mely kegyedet nemcsak mint szerkesztőt illeti meg. Más dolog a cikkely tartalma. Ebben én már ugyis tekintetbe vettem mindent, amit egy jegyemmel megjelenő dologban általában tekinthetek, s épp ezért siettem oly veszettül, hogy kegyeteknek mégis legyen egy kis érkezésük előzetesen elolvasni. Sok minden van benne: agrarizmusról, autonómiáról, bérkérdésről, Széllről és Szilágyiról, ami nem tudom, nem turbálja-e a B[laskovich] doktor ur cirkulusait? Ezt jó volna ma a rendes esti szerkesztőségem után való időben a Muzeum-kávéházban megbeszélni. Ha kegyed mégsem jöhetne el, talán volna kegyes esti fél kilenckor betelefonáltatni a M[agyar] Hirlap. Ha értesítést nem kapok, olybá veszem, hogy ott lesz. A cikknek nagy baja, hogy minden fenéről szól, viszont mégis sok minden kimaradt belőle. Dehát ki tökéletes? Én nem. Viszont L[átásig] üdvözli s ő nagyságának kezét csókolja tisztelő és szerető szolgájuk

Veigelsberg Hugó

[Az Uj Magyar Szemle fejléces levélpapirján: nyomtatva:

UJ MAGYAR SZEMLE

Politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti folyóirat
Szerkesztik: Dr. BLASKOVICH SÁNDOR ÉS AMBRUS ZOLTÁN.
Szerkesztőség: BUDAPEST, VIII. ÜLLŐI-UT 1. SZÁM.]

[1900. febr. eleje]

Kedves Zoltán,

Blaskovich beszélt Széll Kálmánnal, a ki szivesen beleegyezett abba, hogy Bezerédy szinházi dolgokról adatokat adjon. Ennélfogva Blaskovich holnap délelőtt felmegy a belügyminisztériumba Bezerédihez, holnap délután 5 és ½6 közt pedig elmegy hozzád és átadja az adatokat.

Reggel jelentkezni fog egy szedő-gyerek. Szász cikkét, illetve cikkének elküldött részét kegyeskedjél e gyereknek kiadatni, hogy a nyomda dolgozhasson, azaz szedhessenek.

Ignotusékat értesitem, hogy holnap este a Muzeumban találkozunk.

Üdvözöl a viszontlátásig igaz hived

Ernő

Rákos-Palota, 1900. febr. 13.

Tisztelt Uram!

Még néhány héttel az ,,Uj magyar szemle" megjelenése előtt hallottam, hogy Ön valami nagyobb szabású szemlét tervez, hol tere, bőséges tere nyilik az essayknek, tanulmányoknak és kritikáknak; hol nem fogják az irót bizonyos tárczalábak korlátozni. Valamennyiünk közös ideálja a "Revue des deux Mondes" lebegett szemeim előtt és vártam. Most ugy érzem teljesen ki vagyok elégitve. Ha még most nem is oly roppant terjedelmű ez az új, uttörő lap, mint az a hetvenesztendős óriás, - belső tartalma versenyre kelhet vele. Bár elterjedése is hozzá méltó lenne!

Nagy serkentés volna komolyabb iróinkra nézve, ha ez az új orgánum behatóan foglalkozna velök és a sablonos négysoros "megemlítések" helyett komoly kritikával igyekezne lecsiszolni apró kinövéseiket. A nagyközönség is nyerne vele mert megismerné iróit igazi valójában és aszerint tanulná meg őket becsülni vagy elitélni. Mindezt fölösleges elmondanom Önnek, hiszen ez benne van az Ön programmjában.

Szeretnék a Szemle munkatársa lenni. Itt mellékelek egy rövidebb kritikát Bodnár Zsigmondról, erről a különös gondolkodóról, akivel alig foglalkoztak még, de aki számtalan tévedései mellett is megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Én éppen azokat a hibáit tárgyalom, melyek folytán elvesztette ugy a tudósvilág, mint a nagyközönség elismerését, de amely hibák nem helyrehozhatatlanok. Szeretnék magával az elmélettel is behatóan foglalkozni, de ezt egyelőre - mint cikkemben is kifejtem - még korainak találom. Későbbre azonban minden esetre fönntartom szándékomat.

Ha megfelel tanulmányom, sziveskedjék erről értesíteni, hogy annál nagyobb ambicióval folytassam a munkát, s küldhessek Önnek ujolag egyetmást, essay, tanulmány vagy kritika alakjában.

Tisztelettel

Harsányi Kálmán
Cim:
Rákos-Palota Bem-utcza 2.

[1900.] febr. 15.

K[edves] B[arátom]!

Ha még lehet változtasd meg Wesselényi levelében a csorda-szót csoport-ra. Kónyi óhajtja. Vagy még jobb: küldd el a kefelenyomatot l-2 órára. Kónyi fél, hogy az erős kifejezéseket rossz néven veszik.

Riedl
Andrássy ut 82.

[Külön lapon:]

Jobban szeretném, ha csak chiffre volna a cikk végén. Ha azonban sulyt helyezel reá, ird ki nevemet.

üdvözöl

Riedl

Budapest, 1900. febr. 25.

Nagyon Tisztelt Szerkesztő Ur! Nagyon lekötelező, szives sorait köszönöm. De most már - ha nem haragszik érte - igazán nem igérek. Csak épen - annyit, hogy szorgalmasan dolgozom a Tolstoi essain és majd azonos igyekszem, hogy a szorgalmam ne lássék fontoskodásnak. Áprilisra - most ugy hiszem - készen leszek vele. De kisebb-nagyobb apróságokat most is küldök, Marcius 5-ig. Mauclair könyvéről (L'ennemie des rêves) egy nagyobb tollfuttatást rendeztem. De ez is jöhet majd az Értesitőben. Ha különösen óhajtaná, hogy egyik-másik könyvről cikket irjak, - rendelkezzék velem, tisztelő szolgája

Osvát Ernő

[francianyelvü névjegyen;
A névjegy hátlapján:]

[1900. márc.]

Édes Ambrus Ur,

Az összeférhetetlenségi cikk érdekében irtam a francia képviselőházhoz, hogy küldjék el azt a törvényjavaslatot a mi jelenleg a francia parlament asztalán van - azt gondoltam azomban, hogy nem fogok kapni semmit, most azomban még is el küldték s igy kérem a Balogh kéziratát ide adni, hogy rögtön hozzá küldethessem, hogy ismertethesse cikkében a javaslatot, nagyon örülök hogy ez a Pierre ur elküldte.

Blaskovich

Budapest, 1900. ápr. 1.

Nagyságos Szerkesztő Ur!

A Magyar Szemle számára ohajtanék egy - hitem szerint - odaillő kis dolgozatot küldeni. Ennek tárgya volna a Gr. Széchenyi és Kossuth közt 1841-43-ban lefolyt tollharc néhány részlete, a b. Wesselényi levéltár adatai alapján, melyben a két államférfi levelei alapján dolgoznám fel az adatokat. Ha méltóztatik egy pár sorban értesiteni, hogy Nagyságod elfogadja-e? igen lekötelezne. Mely mellett vagyok Nagyságodnak, szives válaszát kérve tisztelő szolgája

Ferenczi Zoltán
Egyetemi könyvtári ig.
Ferenciek tere 5.

1900. ápr. 27.

Kedves Zoltán

Ha valamelyik kritikusom az Én Falum most megjelent II kötetén konstatálná, hogy engem a magyar orthografia tekintetében a Köztelek szamárkiállitására kell küldeni, kérlek jegyezd meg csillag alatt, hogy ezt a munkát nem az iró korrigálta. Légrády ugyanis kiadta anélkül, hogy nekem levonatot küldött volna róla, s én már napok óta ájultan fekszem, hogy ilyen gyalázat ért: korrektori ostobaság egy kötetbe gyüjtve, s kiadva az én nevemmel!

Szemlédnek előfizetője vagyok (Szilágyi Béla könyvkereskedő utján) s bámulom a lapodat, micsoda magasságban tudod tartani.

Szerető szolgád

Gárdonyi

[1900. ápr. máj.]

Kedves barátom!

Pár nap óta olyan nyavalyás vagyok, hogy félek, nem készülök el a cikkel. Nehogy ez zavarba hozzon, előre figyelmeztetlek e nagyon valószinű eshetőségre. De a juniusi számra egy D'Ann[unzio] egész irodalmi müködését felölelő essay-féle dolgot szivesen irok. Ird meg, vajon igy is reflektálsz-e munkámra.

Szerető barátod

Radó

Budapest, 1900. máj. 31.

Igen tisztelt Szerkesztő Ur!

Megtisztelő felhivásának, hogy irjak valamit az Uj Szemlébe, csak most tehetek eleget mikor A magyar nemzet története Szent Istvánig cimü dolgozatom kéziratát az akadémiától visszakaptam. Küldöm tehát mellékelve az I. és II. fejezetet ez az ad hoc titulus alatt: "A magyar nemzet első szereplése", a jegyzetek nélkül, melyek oly terjedelműek, hogy azokat a szöveg alatt közölni nem lehet. Mutatványnál egyébiránt nem is oly lényeges a jegyzet. Abban az esetben, ha Szerkesztő Ur érdemesnek találná a kézirat közlését, kérnék correcturat, mert rossz irásom mellett különben, könnyen igen nagy, értelemzavaró hibák maradhatnának benn a cikkben.

Kiváló tisztelettel Szerkesztő Urnak kész szolgája

Pauler Gyula
II. Lánchid utcza 2. sz.

[1900. jul.]

Kedves Zoltán,

Itt vagyok Somorján és epedve vágyom vissza Pestre. A társaság, a helyzet, a lét itt: mindez oly különös, kényelmetlen és unalmas, hogy életem legszebb percei közé számithatom azokat az időket, a melyek a Szemle megjelenése előtt szoktak bekövetkezni. Mily szivesen lennék oldalad mellett! Somorja a leglehetetlenebb hely a világon, hozzá képest Török-Bálint Páris. És a német, cseh és haragos morva tisztek közt én, a szelid magyar bárány, képtelen alak vagyok. Senkim nincsen, a kihez egy szót szólhatnék; a szórakozásnak bármily kis mértéke is az álmok országába való. Ha eddig is buta voltam: néhány hét mulva ne lepjen meg, ha egy ázsiai barmot látsz magad előtt. Három napja nem láttam ujságot és ha nem esik meg rajtam az a szégyen, hogy előfizetek egy lapra: négy hétig nem is fogok olvasni. Ellenben a Szemlét igen várom, a Szemle hivatott arra, hogy - katonai nyelven szólva - körülöttem felderítőszolgálatot tegyen. Talán nincsen tulsok baj miatta? A kedves és jó Osváth[!] buzgólkodik? Ha akármely dologban fölvilágositásra van szükséged: légy kegyes ide fordulni, elérkeztem ahhoz az állapothoz, mikor egy hir, egy levél óriási örömöt szerez, mert itt bizony másféle örömben nem lehet részem. A viszontlátásig üdvözöl igaz hived

Ernő
Kadét - tűzmester
Somorja
Pozsonymegye
Korona-szálloda

[1900. jul.?] Szombat

Mélyen tisztelt Uram!

Látogatásom alkalmával mélyen tisztelt Szerkesztő Ur volt oly kegyes megigérni, hogy Maupassantról szóló könyvismertetésem felől szives itéletét velem közölni fogja. Ez igéretre támaszkodva, bátorkodom mélyen tisztelt Szerkesztő Urat arra kérni, hogy velem - a valószinüleg elutasitó itéletet - közölni kegyeskedjék. Félek ugyanis, hogy a hosszas hallgatást nem a ,,qui tacet consentire videtur" jelének kell vennem.

Szives fáradozását hálásan köszönve, maradok kiváló tisztelettel

Hatvany Lajos
Graz
Maria-Grün. Sanatorium

[1900. aug.]

Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur!

A Szemle alakjában ma kapom szives feleletét. Engedje meg mélyen tisztelt Uram, hogy hálás köszönetet mondjak szives elnézéséért s azért a kegyes fáradozásért, mely cikkemet közölhetővé tette. Majdnem minden sorban ott látom egyengető keze nyomát, mely elsimitotta a naiv kisérlet szögletes fordulatait és érdességeit. "Lieber Vater wie hast du dich verändert" kiáltottam fel az egyszeri svábbal, midőn cikkem javitott kiadását megláttam!

Hálás köszönettel maradok

Hatvany Lajos

[1900. szept. eleje]
Kedden este

Kedves Ambrus Ur, a Nemzeti Müvészet cikkelyben ezt, hogy: tudománytalan kivánság, két helytt is visszakorrigáltam arra, ami eredetileg ott állott: tudománytalan barbárságra. Most jut eszembe, éjjel, a redakcióban, hogy ez talán nem is sajtóhiba volt, hanem a kegyed változtatása. Ebben az esetben kegyeskedjék ugy korrigálni, ahogy kegyednek tetszik.

Aztán: ez a mű, bármennyire egyet értek a benne foglaltakkal, szépészeti tekintetben s mint irodalmi müremek éppen nem felel meg a gusztusomnak, vagyis, más szóval, rossz és unalmas, s nekem fáj a gondolat, hogy az én becsületes polgári nevem, melyet eleddig effélékkel meg nem gyaláztam, most elveszitse a szüzességét. Ha tehát kegyed is osztja e müről való ítéletemet, s a nemzetközi revue-szokásokkal megférőnek itéli: kedves volna, ha a nevem helyett valamiféle chiffreket vagy álnevet irna inkább alája.

Tisztelő szolgája

Veigelsberg

Budapest, 1900. Szept. 26.

Nagyon Tisztelt Szerkesztő Ur!

Az apró cikkeket holnap délelőtt, még idejekorán elküldöm. A "Morgen, Morgen nur nicht heute" most az egyszer nem éppen a lustaságomat jelenti, hanem inkább azt, hogy minden mulandó ugyan, csak a bajok, a gondok, a kellemetlenségek örökkévalók. Ez a nem annyira fenséges, sőt inkább kicsinyes örökkévalóság foglalta le magának a Kegyed nagyon tisztelő hivét

Osvát Ernőt

[1900] nov. 8.

Kedves Ambrus ur,

A Péterfy emlékének szentelt szerencsétlen plaquette sok felé ressensust keltett s keserüséget okozott nem egy jó emberemnek. Szeretném tehát ha lemondana arról a merész gondolatról, hogy Szemléjét ezzel beronditsa. Ha mégis ragaszkodnék jogához, ugy arra kell kérnem okvetlenül hogy néhány rövidke passzus törlésébe ill. módositásába beléegyezzék. E passzusokat bármikor igen szivesen kijelölném.

Még csak annyit kell jelentenem, hogy szombaton reggel Bábocskára utazom, de a jövő hét vége felé ismét Pesten leszek.

Kezét szoritja igaz és hálás tisztelője

Léderer Béla

[1900. nov.?]

Kedves és igen tisztelt Szerkesztő Ur!

Bródy urat már vagy két hete hiába várom. Pedig már meg van Péterfy életrajza, két korrekturáját átnéztem. Vargha urral is beszéltem, de azt mondotta, hogy a cikknek megjelenésére ő nem adhat engedelmet, Beöthytől függ. Már most kérem, hogy kegyeskedjék intézkedni, mert imprimáltatnom kell s a magam részéről mindent megtettem, hogy a cikk megjelenhessek az Uj Magyar Szemlében.

Kiváló tisztelettel igaz hive:

Angyal D.

Budapest, 1901. jan. 17.

Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur,

A korrekturalapokat, a melyeket ma reggel kaptam meg, helyesbitve van szerencsém elküldeni. Továbbá mellékelem azt a referádát is, a melyet az Értesitő számára a Mücsarnok kiállitásáról irtam. Minthogy meglehetősen maliciózus, jobbnak véltem nevem helyett chiffret irni alája. Elolvasása után mélyen tisztelt Szerkesztő Ur reménylhetőleg helyben hagyja ezt, valamint talán azon sem botránykozik meg, hogy cikkecském tenorja merőben elüt a napilapokétól. Azt hiszem, nem igazságtalan.

Ma olvasom a lapokban, hogy Böcklin meghalt. Ha célszerűnek méltóztatik tartani, ugy én nagyon szivesen vállalkoznám arra, hogy essay alakjában, ugy mint annakidején Munkácsyról, nekrológot irjak róla. Terjedelme körülbelül egy iv volna, esetleg valamivel több is. Igen kérném, legyen szives e dologban becses véleményét, illetőleg elhatározását velem mielőbb, talán holnap, üzenet vagy levél alakjában közölni. Ha mindenféle dologgal nem volnék annyira elfoglalva, fölhasználtam volna ez alkalmat, hogy személyesen tegyem tiszteletemet. Reménylem, hogy e mulasztásomat legközelebb helyrehozhatom.

Szives válaszát várva maradtam kitünő tisztelettel mélyen tisztelt Szerkesztő Ur igaz hive

Dr. Éber László

[A Royal-szálloda levélpapirján.]

[1901. jan. 17.]

Kedves Zoltánkám,

szépen kérlek, menj el a főpróbára, én már utálom az ügyet, nem leszek ott. Hanem délután várlak az Otthonban, hogy megmondjad nekem: mit és hogy lehet segiteni a nagyobb büzökben? Szépen kérlek jere el, vagy ha nem lehet, hova menjek én? Ne légy rideg keresztény, hálára kötelezed a zsidót aki most rád van szorulva.

Ragaszkodással hived

Sándor

[1901. febr. 12.]

Édes Spekim,

a sváb kérése meg az enyim is, hogy a M[agyarorszá]g becstelen támadása ellen védd meg te is pár szóval az Ocskay brigadérost.

Bródy is ir a M[agyar] H[irlap]ba, Vészi pláne vezércikket ir a Budapesti Naplóba, a sváb külön hangsulyozta nekem, mennyire szeretné, ha te is megvédened őt a hazaárulás sulyos ügyében. Előre is köszöni igaz hived

János

Budapest, 1902. [jan.-febr.]

Igen tisztelt Uram!

Négy évi munkásságom eredményét a magyar parlamentben - ország világ szine előtt legyalázta és nevetségessé tette egy kiváló politikus, a kinek itéletét művészi dolgokban el nem fogadhatom.

A szakavatlanság[!] forumától a szakavatottság fórumához fellebbezek, és kérem Önt tisztelt uram sziveskedjék feb. 4 ikén kedden délelőtt 9-3 ig (Uj parlament) képemet megtekinteni és róla véleményt elmondani. Nem hizelgést sem feltétlen elismerését keresem, hanem a méltó itéletet. Ugy hiszem hogy magyar müvész jól jár ha művészetét magyar mübiráló szakavatottságának és igazságszeretének[!] védelme alá helyezi.

Kiváló tisztelettel:

Dudits Andor

N. b. Bejárat az Alkotmány utcai oldalon a főbejárattól balra "Épitő iroda" jelzett kapunál.

[1902. aug. 15. után]

Tisztelt Hajdu Ur!

Kérem szépen, legyen olyan szives, mondja meg az Uraknak: valahányszor ketten is küldenek a ,,Hét"-nek cikket azok közül, a kik nem minden héten irnak, mint Tóth Béla vagy Molnár Ferenc, valahányszor tehát kézirat-bőség esete áll elő: az Urak mindannyiszor szükségesnek látják engemet megregulázni. A témák megválasztásának kérdését én már régen tisztába hoztam a Szerkesztő Urral; ő azt a direktivát adta nekem: ne törödjem vele, mit irnak mások, csak irjak; ha két cikk lesz ugyanarról a témáról, nem baj, mert nem lesz az ugyanaz. A minthogy a czikk, melyet küldtem, nem is Inczédiről szóló cikk, mint a másik, hanem egy egészen más valamiről szóló czikk, az Inczédi halála alkalmából. Lehetett tehát egészen fölösleges, de nem azért, mert Inczédiről már volt cikk. Tévedés az is, hogy a kihagyott ,,Innen-onnan" idejét multa volna; mert ez nem a körmendi esetet tárgyalta, a mi már meghaladott dolog, hanem: a tanároknak az eset után a miniszterhez küldött memorandumát, melynek tartalma szerdán, tehát: egy nappal előbb jelent meg a budapesti lapokban, mint ahogy az "Innen-onnan"t postára tettem. (Minden "Innen-onnan"-t az az nap érkezett lapok közleményeire célozva irtam.) Hogy pénteken ünnep volt, azt csakugyan későn tudtam meg; de ha erre egy levelező lapon előbb figyelmeztettek volna, a mi Budapesten mindig meg szokott történni: egy nappal előbb küldtem volna a dolgaimat.

Ezuttal egy Berzsenyit küldök. Remélem, az senkinek a kész cikkét nem fogja kiszoritani.

Tisztelettel

Ambrus

[A budapesti Royal-szálló fejléces levélpapirján.]

[1902.]

Kedves Ambrus Ur,

Kiállitásom megnyitása előtt - szeretném Önnek megmutatni dolgaimat, nagyon megörvendeztetne, ha becses látogatásával megtisztelni kegyeskednék.

Csütörtökön és Pénteken egész nap rendezkedem. Royal B.

Készséges hive:

Rippl-Rónai

1903. febr. 3.

Kedves Barátom!

Szabad-e reménylenünk, hogy holnap voksodat Ferenczi Zoltánra fogod adni, a Bristol tagjára, Petőfi biographusára?

Szives üdvözlettel

Riedl Frigyes

[Névjegyen.]

[1903.] febr. 5. Szerda.

Kedves Uram! Ma délután 5 órakor a Kisfaludy társaságban tagválasztás van. Gárdonyiról van szó. Radó Antal arra kért, figyelmeztessem, hogy jöjjön pontosan, kérem, ne mulassza el. mert nagy az agitácio Gárdonyi ellen.

Szives üdvözlettel tisztelője

Wolfner

München, [1]903. máj. 8. Péntek

Kedves Szerkesztő Ur, azután hogy utoljára együtt voltam Önnel, még 4-5 napig maradtam Pesten, csupán azon reményben, hogy Önnel még együtt lehetek, és beszámolhatok tárgyalásaim eredményéről. (Reménylem, nem betegség akadályozta, hogy jöjjön?)

Természetesen másnap voltam Révaiéknál, s Mórral hosszasan tárgyaltam a dologról. Nagy örömmel jöttem onnan el, mert végeredményben oda jutottunk, - ahová én mindig szerettem volna - t. i. hogy az ügy nyélbe van ütve és keresztül vitele (Mór szerint) tisztán csak attól függ, hogy Szerkesztő ur mikor fejezi be ezt az ujabb munkáját, mely természetesen nagy szerepet fog játszani az egész ujabb kiadás kalkulálásában. Mellesleg jegyzem meg, hogy ezen körülmény egyszersmind amolyan válasz-féle is volt az én honorárium-kérdésemre, a mi azonban sehol sem befolyásolná természetesen a dolog létrejövetelét - bár (ugy láttam) kinosan magas anspielungokat csináltam. Révai Mór nagyon jóakarólag, sőt látható örömmel kezelte az egészet, mindamellett, hogy több izben világossá tette előttem, hogy "az ilyen dolgokban a tapasztalat minden részről sok méltányosságot követel"... megértettem, azért örültem, végül részletekbe bocsátkoztunk s most már dolgozhatom is, a mihez nemsokára hozzá is fogok.

Megvettem a M[agyar] Könyvtár két Berzsenyijét, ujra alaposan átnéztem s ugy érzem, megint csodálatosan tisztában vagyok a dologgal.

Mindez persze nem zárja ki, hogy Szerkesztő Urral feltétlenül ne kellene még tárgyalnom, annál is inkább, mert ugy tudom, ezen ujabb illusztrált kiadásunk elrendezésileg is sok tekintetben változni fog.

*

E levelemnek tulajdonképpeni célja: Szerkesztő Urnak tudomására hozni, hogy egy, esetleg két Berzsenyihez (fejezethez) egy-egy illusztrációt szándékozom nemsokára csinálni. Miután Révaiék kész dolgot is akarnak látni, szeretnék ezekhez a kész illusztrációkhoz egy-két előzetes vázlatot (megjegyzésekkel és kérdésekkel terhelve) magánuton a Szerkesztő Urhoz juttatni, hogy azután utbaigazitásával, végül jóváhagyásával(?) megkezdhessem a tul[ajdon]képpeni kivitelt (melyért kár volna, ha "csak" valamely ,,eszmei" hiba miatt volna hasznavehetetlen.) (Ezt a fölényes hangot piktoroktól tanultam.)

Nagyon kérném válaszát - bár erősen feltett szándékom minél kevésbé terhelni - arra nézve, helyesli-e ezt az egész tervezgetést, azután pedig, körülbelöl mennyi időt enged még az Ön ujabb művének befejezte az első Berzsenyi megillusztrálásához. (Bár minél kevesebbet!)

Mindezekre, a mennyiben bármi is akadályozná Szerkesztő Urat, nem feltétlenül remélem válaszát, miután a jövő hó végén ugy is hazautazom s ugy gondolom, akkor sem volna késő ezeket személyesen megbeszélni, ahoz, hogy a nyáron be is fejezhessem munkámat.

Azt azonban minden bizonnyal szeretném hallani, hogy Szerkesztő ur jól van, egészséges és jókedvű.

A minek őszintén örülne tisztelő hive

Feiks Jenő

Én - hála Istennek - jól élek.

Czim: Amalienstr. 50/b.

[1903. máj. 8-9. körül] Vasárnap.

Kedves barátom,

Nagy rémülettel látom, hogy a regényed, ahelyett hogy kibonyolódnék, inkább bebonyolódik. Se vége, se hossza, se határa. Nekem szükségem van a helyre és senkinek sem engedhetem, hogy a lapomban kárt tegyen, neked se. Ha két hét alatt vége nem lesz a regénynek, én pontot teszek még a mondat közepén is és azzal vége. Azért nagyon kérlek, ehhez tartsd magad. Arra is hajlandó vagyok, hogy külön mellékletet nyomatok és amennyit egy hét alatt összeirsz, akárhány oldal, mind kiszedetem. De én két hétnél tovább ezt a nyomdai akadályt nem türöm.

Isten veled!

Hived

Kiss József

B[uda]pest, 1903. máj. 23.

Köszönöm, hogy szives voltál a regényt befejezni. Nem sajnálom, hogy erőszakot alkalmaztam, és te se sajnáld, legalább van egy olcsó bünbak, akinek esetleg a regény fogyatékosságait a nyakába lehet varrni. Csak akadémice beszélek, mert én a regényedet nem olvastam; majd elolvasom a Pallas kiadásában.

Üdvözlettel:

Kiss

B[uda]pest, 1903. máj. 24.

Nekem nincs szükségem bünbakra, a kinek a regényem fogyatékosságait a nyakába varrjam. Annál kevésbbé, mert könyvalakban az egész regény fog megjelenni és nem csupán a két harmada és az utolsó harmadának a vázlata. A ,,Hét"-ben azt tehettél a regényemmel, a mit akartál, mert, sajnos, nem voltam eléggé óvatos, és mert annak idején eszembe se jutott, hogy képes léssz ellenem elkövetni azt, a mit elkövetni méltóztattál. De ha a "Hét" gráciájából csorbát kellett ejtenem az irói reputációmon: gondom lesz rá, hogy ezt a csorbát kiköszörüljem.

Üdvözöl

Ambrus

B[uda]pest, [1903.] máj. 31. Vasárnap

Kedves barátom,

Mint a Jövendő és az Uj Idők munkatársa bizonyára nem szorultál A Hét vasuti jegyére. E lapok szerencséjüknek fogják tartani, ha neked jeggyel szolgálhatnak. Nekem pedig kell a jegy saját munkatársaim számára. Légy hát oly kegyes és küldd vissza haladéktalanul a vasuti jegyemet. Tisztelő hived

Kiss József

[1903. jun. eleje]

Kedves Zoltánkám,

Ismerem az állapotot: nekünk ilyen kényszerű pihenés kell. Jót tett nekem is, jót tesz neked is. Ne bolondozzál a fizetséged dolgával, az neked jár nemcsak szerződés, hanem jog szerint is. Sok előleg is jár és én ha betegségtől féltelek azért féltelek, mert előleget nem veszel. Mért nem?

A pénztár ma zárva van, holnap délelőtt 9 től azonban küldhetsz, egyenesen a pénztárhoz ahol a "fizetési iveden" ki van utalványozva.

Ölel csókol és szeretnélek már látni

Sándor

Csak féljegyet de 1. oszt. adtak

[Képes levelezőlapon.]

[1903. jun. 13.]

Firenze, szombaton este. Kedves Gizuskám! Ebben a roppant városban annyi a látnivaló, hogy bűn volna l-2 napot még itt nem tölteni. Csak azután megyek Riminibe, s Riminiből Ferrarán és Venezián át hazafelé. Mindnyájatokat csókol szerető apád.

[Képes levelezőlapon.]

Rimini, 1903. jun. 17.

Kedves kis barátaim!

Áttanulmányoztam Riminit, a mennyire lehetett - mert itt a szezon csak juliusban kezdődik, s a Lidója most még egy minden lélektől elhagyatott pusztaság, a hol minden zárva - s az eredmény nem kedvező. Ez a hely nekem nem tetszik. Sok okból; majd elmondom. Most csak azt jegyzem meg, hogy a hires olcsóság mesebeszéd. Holnap indulok Ferrarán át Velencébe, s onnan haza. Jól vagyok. Csókollak, s alig várom, hogy ujra lássalak benneteket.

Szerető öregetek

[A Révai Testvérek Irodalmi Intézet levélpapirján]

Budapest, 1903. aug. 17.

Mélyen tisztelt Ambrus Ur!

A Révai cég évenként irodalmi kalendáriumot szokott kiadni vevői számára, melybe azonban elég jó neveket szed össze: Eötvös Károlyt, Mikszáthot, Jókait, Molnár Gézát, Salgó Ernőt, Marczalit. Nagyon szeretnénk, ha az idén egy Berzsenyit kaphatnánk, "Berzsenyi a könyvekről" nagyon jó théma volna, melybe finoman egy kis reklámot lehetne rejteni a hazai könyvek és magyar kiadók mellett. A czikket természetesen meghonorálnánk, s Révaiéknak az ellen sincs kifogásuk, ha utóbb megjelennék A Hétben is.

Nagyon kérjük, méltóztatnék erre mielőbb válaszolni, akár igen a felelet, akár nem. A cikkre magára szept. elejére lenne szükségünk.

Szives válaszát mielőbbre várjuk, egy-két szóban.

Jó pihenést és munkakedvet kiván a legnagyobb tisztelettel és ragaszkodással

Voinovich Géza

[1903. aug. vége]

Mélyen tisztelt Nagysád! Hosszabb távollét után hazatérve, csak most kapom kézhez becses sorait, a melyekre a következőkben van szerencsém válaszolni:

A Regénytár kész programmal indul meg. Minthogy az egyes köteteknek határidőre, pontosan kell megjelenniük, még a hirdetés közzététele előtt gondoskodnunk kellett róla, hogy a forditók azonnal munkához lássanak. Azért a programmban fölsorolt munkákat a forditók között fölosztottuk, s a vállalkozó cég a forditásokra vonatkozó megbizásokat már akkor kiadta, sőt a szerződéseket is megkötötte.

Ujabb megbizásról tehát csak két esetben lehet szó. Ha a forditók valamelyike önként visszalép vagy a kikötött határidőre munkáját el nem késziti; és abban az esetben, ha a programmban bármely okból valami változás történik.

Mind a két eset könnyen megtörténhetik. Erre való tekintettel jegyzéket vezetünk azokról az irókról, a kik hajlandók fordítást vállalni, s szives soraira támaszkodva N[agysá]god nevét azok közé jegyeztük fel, a kiknek közremüködését szükség esetén okvetlenül kérni fogjuk.

kiv[áló] tisz[telettel]

Kedves Géza!

[1903. nov. eleje]

Nagyon szeretném - önzésből is, de a "Jövendő" érdekében is, - ha nem hagynád el a ,,Jövendő"-t. Abból, amit Tőled hallottam, és abból, amit Bródytól hallok, ugy látom, hogy erre nincs is komoly ok. De nincsen ok arra se, hogy nehezteljetek egymásra. Azért arra kérlek: engedd meg, hogy a nevedet ne vegyük le a lapról. Ha nem utasitod vissza ezt a kérésemet: Bródy fel fog keresni Egerben, s azt hiszem, a kölcsönös kimagyarázkodás után bele fogsz egyezni, hogy a status quo ante teljesen helyreálljon.

Szives feleletedet kéri és ölel igaz hived

Ambrus

1903. nov. 9.

Kedves Zoltánom

Sándorra én nem haragszom, de nem szeretek olyan kocsin ülni, amely nem a kocsis dirigálása szerint megy, hanem a lovak akarata szerint. Azt elhiszem hogy Sándor nem dobja el az én kéziratomat, de az is bizonyos, hogy ő a rendetlenségbe nem tud rendet tenni. Hogy egyebet ne emlitsek: egyszer se kaptam meg pontosan a havi dijamat, a félévi osztalékról meg ma is hallgat a kiadóhivatal.

Hát ha az édesapám szerkesztené is az ilyen rendetlen lapot, azt mondanám hogy nem kérek belőle.

A nevemet, ha rajta kivánjátok tartani, ám tartsátok. Én ugyan komikusnak látom, hogy ott van a nevem, másutt a munkám.

Szerető szolgád:

Gárdonyi Géza

B[uda]pest, 1904 febr. 11.

Nagyságos Ur!

A Kisfaludy-Társaság nagygyülésén élénken megragadta figyelmemet "Szent Szerafin megtérése" cimü elbeszélésének különösen azon része, midőn felizgatott képzeletének látománya után, önzéséről és addigi eltévesztett élet-elveiről beszél neki a halál.

Oly szép és nemes az a tanitás, hogy önkénytelenül az jutott eszembe, mennyire szeretném ezen arany-igazságokat unokáimnak tanitásul mélyen bevésni emlékezetükbe.

Mialatt erre gondoltam, az a kivánságom támadt, hogy fel fogom kérni az elbeszélés iróját, lenne oly jó ezt a részletet abba az emlékkönyvbe beirni, melyet oly igen szeretek egy-egy becses lappal gyarapitani.

Azon reményben küldöm leányom emlékkönyvét, hogy oly szives lesz kérésemet teljesiteni.

Szives engedelmével vasárnap a reggeli órákban elküldök majd az albumért.

Bocsássa meg, hogy ismeretlenül bár bátorságot vettem magamnak ezen kérésre.

Maradok szivélyes üdvözlettel és tisztelettel

Rudnay Józsefné

[1904. febr.]

M[élyen] t[isztelt] Mélt[óságos] Asszony!

Miután éltem a szerencsével, hogy a nagy érdekességü album egyik lapjára följegyezhettem az oly szives figyelemben részesitett sorokat: kérem Méltóságodat, engedje meg, hogy a kitüntető engedelemért és a hozzám intézett jóságos szavakért legalább ez uton hálás köszönetemet fejezhessem ki.

[Idézet a lap másik oldalán:]

Az élet: az Isten mindenhatóságából kisugárzó erő. A ki csak magának él: azt tékozolja el, a mi nem az övé.

Az élet: megbizás. A ki csak az önzésének él, visszaél azzal a megbizással, a melyet az élettel kapott.

Az életnek rendeltetése van; célt kell szolgálnia. A ki az életet csak arra használja fel, hogy minél hosszabbra nyújtsa, mert élni jól esik: életét elvonja rendeltetésétől, elsikkasztja céljától.

Mindenki annyit ér, a mennyit másoknak tesz, - a mennyi áldozatra, a mennyi önfeláldozásra képes, - a hányszor koczkára teszi jólétét és egész életét az egyetemesért.

Az Isten nem óvja az egyén életét; csak az egyetemes életet óvja. Hogy mik a céljai az egyetemes élettel: nem nyilatkoztatja ki a halandónak. De hogy az élet nem tulajdonunk, csak véges birtokunk, beleirta lelkünkbe. És szivünk megmondja, hogy mire való ez a földi pálya: azért van, hogy közremunkáljunk az Ő céljaira!

[A Mübarátok Köre, Budapest, fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1904. ápr. 7.

Igen tisztelt Uram!

Engedje meg, hogy régi ismeretségünkre hivatkozva, egy bizalmas kéréssel alkalmatlankodjam.

A Mübarátok Köre, melynek titkára vagyok, holnapután, szombaton, d. e. 10 órakor egy uj kiállitást mutat be a sajtó képviselőinek. Kevés, mindössze 20-25 kép lesz együtt, de - főként Vaszary Jánostól - igen szép dolgok. Az egésznek kevéssé lármás, inkább intim karaktere van, hisz félig meddig maga a Kör jellege is kizárja a nagy reklámmal dolgozást.

Mindamellett a kiállitók iránt való tekintetből nagyon kivánatos volna, hogy erről a kiállitásról a sajtóban néhány komoly szó hangozzék el olyan helyről, melyet a jobb izlésü közönség is autoritativnak ismer el.

Talán szabad remélnem, hogy nem fogja tőlem alkalmi hizelgésnek venni, ha Önre gondolok s kérem szenteljen idejéből nehány percet, tollából nehány igazságos meleg sort ennek a kiállitásnak!

Igaz tisztelettel kéri kész szolgája

Palmer Kálmán

A kiállitás a Kör helyiségében: Váci utca 25. sz. a. van. (I. em.) s szombaton d. u. 5-ig lesz nyitva.

[A Pallas Nagy Lexikona szerkesztősége fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1904. ápr. 12.

Mélyen tisztelt Ambrus Ur!

Bocsánatot kérek az alkalmatlankodásért, egy pár utbaigazitásra lenne szükségem. Nem szeretném személyesen háborgatni Szerkesztő Urat, méltóztassék utbaigazitását egyszerüen e levélre, az illető pont után egy szóval odairni.

Az első kérdésem: méltóztatik-e kivánni, hogy a kiszedett iveket esetről-esetre bemutassam. Már vannak ivek a Raszkolnyikovból és a Twistből: vagy azokat magam imprimálhatom, vagy esetleg vannak-e oly munkák, a melyeket a Szerkesztő Ur látni kiván, mint ez esetben talán Balzac és Mayer[!] kötetje lenne. Ez esetben azonban, nem tudom, nem volna-e jobb, ha csak a második revisiót méltóztatnék megnézni, a miben sajtóhiba legalább jóval kevesebb van.

A második kérdésem két most szedés alatt levő munkára vonatkozik.

Szabó Endre a "Bűn és bűnhődés" cimét "Bűn és bünhödésnek akarja szedetni, pedig - én azt hiszem - "bűnhődés" a helyes. Ez gyerekesség, de jobb az ilyenekre is vigyáznunk.

A második Fái Numa Roumestanjának cime, mert kétségtelen, csakis igy lehetséges és csak igy hangzik jól; de ha Aran[!] Jenőt, Péter és Jánost, Corpis[!] Dánielt stb. mondunk hová lesz a következetességünk? Bár az is igaz, hogy a többi neveknek van magyar alakjuk, mig a Numának nincs. Kérjük, méltóztassék ebben is dönteni.

A fiu, a ki e levelünket viszi, megvárhatja a választ. Ha ez lehetetlen volna, méltóztassék a levelet kint hagyni, hogy reggel érte mehessen.

A legnagyobb tisztelettel alázatos szolgája

Voinovich Géza

[1904. ápr. közepe]

Kedves Voinovich Ur!

Az első kérdésre nem tudok felelni. A fontosabb és sürgősebb letárgyalni valók ugyanis egyelőre megakadályozták annak megállapitását, hogy Révai Urék a Regénytárral kapcsolatos munkakörnek mekkora részét bizzák rám s a részleteket illetőleg mennyiben reflektálnak szolgálataimra.

Föltéve a jobbik esetet, t. i. hogy Révai Urék értékelik mindazt a szolgálatot, a melyet teljesiteni képes vagyok, s igénybe kivánják venni közremunkálkodásomat a détailokra vonatkozólag is:

azt hiszem - tekintettel arra, hogy Ön oly szives és osztozik velem a szerkesztői felelősségben, s e mellett kész elvégezni a szerkesztői munká... [szakadás] nagyobbik és kellemetle... [szakadás] ...szét is - elég lesz ha.... [szakadás] ...a második reviziót... [szakadás] ... s az első öt kötetből, a sürgősségre való figyelemmel csupán Meyert és Balzacot.

Ad 2. Az a véleményem, hogy: "Bün és bünhödés" épp oly jó, mint "Bűn és bűnhődés". Sőt jó a "bűnhödés" és a "bünhődés" is. A magyarban nem ritkaság, hogy többféle alak egyformán helyes, mert a szó kiejtése a vidékek szerint különböző, s nem lévén kész irodalmi nyelvünk, a tradició és egyforma példák hiányában,... [szakadás] ...irodalmi közhasználatra nem... [szakadás, talán: lehet] ...hivatkozni, igen sok esetben.

Azt ajánlom tehát, hogy koncedáljuk Szabó Bandinak a ,,bünhödés"-t, annyival inkább, mert Szabó Bandi egyike a legrettenetesebb embereknek, s ezt máris bebizonyitotta, a mikor egy saját sütetű, uj módi "y" betü - ő ezt igy képzeli: ,,ÿ"- [beszurás] érdekében nem tudom hány óra hosszat óhajtott konferenciázni. Koncedáljuk neki a ,,bünhödés"-t, mert ugyis sok bajunk lesz vele olyankor, a mikor már nem engedhetünk.

Egyébként az a nézetem, hogy nemcsak fölösleges... [szakadás]... határozottan igen ves... [zedel] ...mes dolog megenged... [szakadás] ...a forditók bele avatkozhassanak az efféle kérdések eldöntésébe. Ez szerkesztői munka; mindenütt a világon a szerkesztőség állapítja meg az ilyesmit, s a forditónak ebbe nincs beleszólása. Mikor én a Magyar Könyvtár...

[Folytatása hiányzik]

[A Klasszikus Regénytár levélpapirján.]

Budapest, 1904. máj. 8.

Mélyen tisztelt Nagysád!

Néhány napi távollét után hazatérve csak most kapom kézhez lekötelezően szives sorait.

Az oly kedves formában ajánlott regényt nem ismerem; szerzőjét is csak igen kevéssé, mert eddig csak apró dolgokat olvastam tőle. Ezekből az apróságokból következtetve, nem tudom elképzelni, hogy az "Anima sola" bele illenék a Regénytár programmjába. A legmodernebbek közül ugyanis csak igen keveset vehetünk be a programmba: tehát közülük csupán azokat választjuk, a kik máris irodalmi nagyságokká nőtték ki magukat vagy pedig, ha a legelsőkkel nem is egyenranguak, nemzetünk irodalmát a legméltóbban képviselik. Ez az elvi álláspont ránk nézve olyannyira irányadó, hogy a már hirdetett programmból is töröltük Fr[enssen] Jörn Uhl-ját, s valószínű, hogy két más jelenkori irónak a munkáit szintén kihagyjuk a programmból.

A másik nehézséget az okozza, hogy egyebekben a Regénytár programmján csak igen keveset változtathatunk. Egy vagy talán 2-3 mü elmarad ugyan, de másfelől helyet kell szoritanunk l-2 olyan már klasszikussá vált irónak, a kik a hirdetett programmban nem szerepelnek. Az "Anima sola"-t tehát aligha lehet beleilleszteni a mi programmunkba. De nem szivesen mondok le Nagysád forditásáról s azért arra kérem, legyen kegyes módot nyujtani, hogy ezt a forditást elolvashassam. Mert ha nálunk nem is, esetleg el lehetne helyezni a fordítást egy másik készülő vállalatban. Szó van t. i. egy ujabb Regénytárról, a melyet egy másik cég indit meg. Hogy a két vállalkozás ne ártson egymásnak, a vállalkozó cégek egyességre léptek, a mely egyesség értelmében a második Regénytár 2 év mulva indul meg, felöleli nemcsak a XIX. század, hanem a régibb idők regényirodalmát is, s nem a hosszabb, hanem a rövidebb regényeket választja. Az emlitett egyesség értelmében ez ujabb regénytár programmját a két szerkesztőség együttesen állapitja meg. Nagyjában már ez is megtörtént ugyan, de ez ujabb Regénytár programmjában még sok változás történhetik. Azért semmiesetre se volna céltalan, ha az A[nima] S[ola] fordítását elolvashatnám.

Abban a reményben, hogy szolgálatára lehetek kitünő tiszt[elettel] vagyok Nagyságodnak készséges

hive

[1904. nyara?] Kedd.

Kedves barátom. Légy szives, üzend meg, hogy e héten számithatok-e rád? Irhatsz cikket és apróságot. A Berzsenyi-novellákat, tekintettel terjedelmükre, ezentul 40 frttal fizetem darabját. Mi lesz Siófokkal? Én föltétlen megyek pénteken-szombaton.

Ölel hived

Kiss József

[A Klasszikus Regénytár fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1904. jul. 7.

Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur!

Bocsánatot kérek a késedelemért, igazán nem rajtam mult: A Miss Rovel első kötetét egyáltalán nem lehet megszerezni, antiquáriusoknál sem. Különös, hogy egy regénynek az első kötete jobban fogy. Keresés közben azonban ráakadtam Meta Holdenis régi, első kiadására, mikor még két kötetben volt, s ebben megtaláltam az előszót. Azt hiszem, nagyon jól lehetne használni, csak néhány ujabb munkáját kellene megemliteni, kivált a Vörösek és feketéket, a mit adunk is. Azt hiszem, 1-2 oldalnyi hozzáirással elérjük a nálunk megszabott 1/2 ivnyi terjedelmet.

Jó volna a szedésnél ezt a régi kiadást használni, melyet Szerkesztő Ur bizonyosan maga corrigált, de ennek meg a második kötetét nem birjuk fölhajszolni!

A mi a Balla dolgát illeti, én jártam Hampelnénál - tegnap beszéltem vele, ő már belefogott Ivanhoe-ba, az ura átnézi, már dolgoznak javában, igy hát nem kivánhatjuk, hogy abbahagyják a munkát és visszaadják a megbizást. Ödön igazgató ur, a kinek szóltam Balla dolgában, idegenkedik attól, hogy Ballára uj forditást bizzunk, s Mór ig[azgató] távollétében egyáltalán nem akar megbizást adni valamire.

Ha Szerkesztő Ur elutazása előtt még egyszer bejönne az irodába, jó volna, ha beszélni tetszenék Ödön urral. Ő 14-15-én készül elutazni.

Azt hiszem, most mindenről beszámoltam, a miről kellett. Szégyenlem, hogy ilyen későn, de Cherbuliez csak ma került elő, Hampelnéval is - többszöri keresés után - csak tegnap beszélhettem.

Ujság különben, csak annyi van, hogy Szabó Endre megküldte a Nov forditásának teljes kéziratát. Minden iró és minden könyv teljesen egyformává lesz az ő kezén, s bogaraitól sem fogunk győzni szabadulni. A Novot, a melyet a németek Neulandnak forditanak, ő Őstalajnak irja. Arra a fogalomra, a mi után ő tapogatózik, szüz-föld a magyar szó; de kérdés, jó forditás-e ez? Nekem sem az ős, sem a talaj nem tetszik, azt hiszem, Szerkesztő Urnak sem. De ez a harmadik sorozatra tartozik.

A legnagyobb tisztelettel alázatos szolgája

Voinovich Géza

Bovarynéból nem kaphatnánk még kéziratot?

[A Révai Testv. Irod. Int. Rt. levélpapirján.]
[Gépirat.]

Budapest, 1904. nov. 4.

Nagyságos
Ambrus Zoltán urnak
Budapest.

Dr. Voinovich ur értesitett bennünket a Bovaryné dijazására vonatkozó óhajtásáról. Magunk is teljesen méltányoljuk azt a rendkivüli és megerőltető munkát, amelyet t. Szerkesztő Ur ezen mű befejezése körül kifejtett és méltányoljuk annál is inkább, minthogy erre a müre forditott munkássága folytán anyagi körülményei pillanatnyilag megromlottak.

Ezek folytán nem ragaszkodunk ahhoz a jogi állapothoz, mely e mü forditása tekintetében közöttünk annakidején létre jött, hanem készséggel kijelentjük, hogy a dijazást azon kulcs szerint fogjuk eszközölni, amelyet a Klasszikus Regénytár első skálája szerinti forditásnál alkalmazunk.

Ezen készséges kijelentésünkkel szemben azonban azt a kivánságot fejezzük ki, és annak teljesitését biztosra elvárjuk a Kegyed részéről, hogy ugy a Cherbuliez, mint a Bovaryné előszavait nekünk a legközelebbi 8 napon belül szintén át fogja adni, hogy a régóta vajúdó második sorozat végre közrebocsátható legyen.

Teljes tisztelettel

[pecsét:] Révai Testvérek Irodalmi Intézet
Részvénytársaság
[kézjegy:] R

München, [1]904. nov. 14.

Kedves Szerkesztő Ur,

igazán sajnáltam, hogy mielőtt eljöttem, még egyszer nem láthattam. Ügyünk ugyan - mint irtam is - vigasztalanul állott, de legalább elbucsuztam volna ugy Öntől, mint ettől a kedves tervemből és örömömtől.

Révaitól, akinél két délután is voltam, azzal bucsuztam el, hogy ezzel a többórás kedv- és kilátásrontással sem tudta elvenni teljesen ambiciómat.

Ebben azonban tévedtem. Mert most hogy visszajöttem és keserü mellékérzésekkel eszembe jutott ez a munka - nem voltam képes többé nekilátni: fel kell adnunk a dolgot.

Révai szerint az ügyről évek multán is csak ,,esetleg" lehet szó.

Évek multán pedig én, a hogy magamat ismerem, Magyarországi ügynökkel még kevésbé fogok tárgyalni, mint ma. Ez volt az utolsó szál, a melyre szeretettel gondoltam, a mi Pestet illeti.

Egyébként - tudni fogja Szerkesztő Ur, hogy vagyok velök.

Elég az hozzá, ma azt irtam Révainak, hogy inkonzekvens vagyok: visszakérem tőle 6 drb. rajzomat melyeket mint önálló müveket hagyok megdögleni.

Persze az a lehetőség is el van véve, hogy más ember adja ki. Mert Révai, a ki számtalan számot vetett papirra előttem, ennél a ,,felvetés"-nél bebizonyitotta, bár a siker itt lehetetlen, mégis csak tekintélyes árért engedné Berzsenyit más számára ,,lózkaufolni". Rábeszélt, vegyem meg én, s adjam ki én.

De nincs pénzem.

Már most én főleg azért irok egyidejüleg a Szerkesztő Urnak, hogy a dolgokat nézze meg: ezt bizonyára megérdemelném. (Révait kérem, esetleg küldje Önhöz.)

A mi magát a munkaidőt illeti, ezért persze nem vagyok sajnálatraméltó. Örülök, hogy ennyim van legalább és tudom, hogy nem ártott nekem.

*

Egyébként minden a régi, jól vagyunk és aránylag szorgalmasan dolgozom is. Igazán örültem, hogy a Szerkesztő Urat láthattam, még pedig, ha nem csalódom, némi fellendülésben, ha nem is mindig kellemes munkában.

A feleségem üdvözletét csatolom, én pedig maradok mindenkor mindenét szivesen illusztráló hive

Feiks Jenő

Budapest, 1904. nov. 15. (Este.)

Mélyen tisztelt Uram!

Amint a lakásán hagyott névjegyből látni méltóztatik, kerestem. Azután megnéztem, hogy vajjon nem találhatnám meg a Muzeum kávéházban, ahol a multkoriban találkoztunk, de itt se voltam szerencsésebb. Ilyen formán kénytelen vagyok iráshoz folyamodni, bár sokkal jobban szerettem volna élőszóval mondani el a mondandómat.

Kéréssel jövök Önhöz.

Hallottam, hogy Blaskovics[!] Sándor este[?] megjelenő ujságot indit, aminek Ön lesz a főmunkatársa. Facér vagyok és igen lekötelezne, ha sziveskednék fölhivni reám a Blaskovics[!] ur figyelmét. - Ez a kérésem, amelynek teljesitését annál is inkább nagyon kérem, mert nagyon szivesen dolgoznám az Önök kellemes társaságában. Nagyon kérem, hogy sziveskedjék engem alábbi cimemre pár sorban értesíteni a további fejleményekről s a mennyiben szükség volna reám, kérem: rendelkezzék velem. Bármikor és bárhol rendelkezésére állok s ma is megkerestem volna Önt akárhol is, ha tudtam volna, hogy merre induljak el. S hogy még ma irok, annak az az oka, hogy félek, hogy - mint ez az életben annyiszor megtörtént már velem - elkésem.

Vagyok Önnek mélyen tisztelt uram régi tisztelője és hive

Thury Zoltán
VI. Podmaniczky utca 59. IV. 16.

[Roma 1904?]

Igen tisztelt Uram!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, nem volna-e hajlandó a szerkesztésében megjelenő "Klasszikus regénytár"-ba fölvenni Ippolito Viero nagyszerű munkáját, a "Le confessioni di un ottuagenario"-t?

A regényt most olvastam el, és annyira megtetszett, hogy a legnagyobb örömmel vállalnám el a leforditását, bárha rengeteg munka. Az első kötete 488, a második 518 oldal tehát körülbelül 65 iv. Abban az esetben ha nem ismerné a munkát és látni kivánná előbb, szivesen elküldeném az első kötetét. Egyelőre ezt a kurta kis előszót csatolom ide amely talán érdekelni fogja.

Én erősen hiszem, hogy tetszeni fog Önnek s hogy a gyüjteménynek diszére válnék ez a regény - s azt hiszem egy- vagy másfél esztendő alatt el is tudnék készülni a forditásával.

Ha tehát az ajánlat kedves Önnek, és megbizik a forditói képességemben, ugy kérem értesítsen engem rövidesen, mert e hó közepén tul már nem vagyok Rómában, s csak késő ősszel jövök vissza. Ha pedig az ajánlatom nem fogadná el - arról is értesitsen, hogy tudjam magam mihez tartani.

Kiváló tisztelettel és üdvözléssel

Erdős Renée
Roma. Via dell' Olmata 9
Convento

[1904?]

Megtisztelő felszólitására, legnagyobb sajnálatomra, nem válaszolhatok ugy, a hogyan óhajtanám.

Kevéssel azután, hogy Pozsonyban találkoznunk szerencsém volt, mintegy három évvel ezelőtt, hirtelen elhatározással visszavonultam a szinházi birálattól és a szinházak látogatásától. Annyira visszavonultam hogy három év óta egyáltalán nem voltam budapesti szinházban, s a szinházi körökkel sem érintkezem. Ezt a szinházak vezetői tudják, következésképpen én ma már az elfelejtett emberek közé tartozom, a kinek az ajánlata kevesebbet érne a semminél, mert ismeretessé vált, hogy a szinházak iránt többé nem érdeklődöm, hogy a szinházak mai dolgairól a legkevésbbé se vagyok tájékozva, hogy a mire emlékszem, az már a multhoz tartozik (s a mult a szinháznál soha se jó ajánlólevél.) De ha találkoznék is bpesti szinházigazgató, aki talán emlékeznék rám, és figyelembe venné az ajánlásomat, meg kell vallanom őszintén, hogy a mai budapesti szinházigazgatóknak egyikével se vagyok olyan barátságos viszonyban, a mely lehetővé tenné, hogy bármit is kérhessek tőlük. Azért bármennyire szeretném, ha Nagyságodnak szolgálatára lehetnék, be kell látnom, hogy ez ma már nem áll módomban.

Abban a reményben, hogy Nagyságod köteles nyiltságomat nem fogja rossz néven venni, nagy sajnálatomnak kifejezése mellett kitünő tiszt[elettel] maradtam aláz[atos] szolgája:

[1905. febr.-márc.]

Kedves barátom,

Leveledből sajnálattal látom, hogy megint kitört rajtad a veszekedési mánia. Ennek a szenvedélyednek a kielégitésére én nem vállalkozom; keress más, alkalmasabb médiumot.

Kifakadásaidra egyszerüen nem reagálok.

Ha tovább is közlöd a Berzsenyi-ciklust: jó, ha nem: az se ejt kétségbe. Megvárom, mig a rohamod elmulik s méltóztatol közölni velem, hogy reflektálsz-e rá, vagy sem.

A.

[1905. máj. 25. körül]

K[edves] K[ornél]!

Csak most köszönöm meg ,,Iván"-t, a mikor már ismerem ajándékod egész értékét. Kérlek, hogy addig is, a mig a hatásról, a melyet rám tett, hosszasabban szólhatok valahol - reményem van rá, hogy ezt már legközelebb megtehetem - fogadd hálám kifejezését azért, hogy gondoltál rám, s lehetővé tetted, hogy gyönyörű munkádat mindjárt a megjelenésekor megismerhessem.

Megtisztelő szivességedért hálás hived:

Ambrus Zoltán

[1]905. máj. 28.

Kedves Zoltán!

Szivből köszönöm soraidat. Mikor Ivánt magam vittem el neked, csak az volt célom, hogy elolvasd. Tudtam, hogy ha végig tudod olvasni, - akkor érdemes is volt megirni. Most azt irod hogy végig olvastad, - s ez a kritika nekem elég. Ami ezenfelül jő, több mint amit reméltem. Még egyszer köszönöm e sorokat tőled. Kit épp ugy szeretek, mint amily nagyra becsülök. Mert ismerem lelkednek kvalitásait. A rokonléleknek vittem el könyvemet, s boldog vagyok ha nem idegenitettelek el. És talán e könyv után te is jobban ismerhetsz engem, mint az élet külszine után eddig ismerhettél.

Soraidat még egyszer köszönve ölel tisztelő barátod

ifj. Ábrányi Kornél

Budapest, 1905. jun. 22.

Igen tisztelt Uram!

Lederer munkáit rendezvén a kiadásra, négy forditását találtam a franciából a Budapesti Szemlében. Egyik: Fatuskó, France Anatoletól. 2. Egy boldog ember, Bergeret Gastontól - 3. Judea helytartója s 4. Clementia leánya France Anatoletól. Gyulai azt sejti, hogy Kegyednek része van e forditások valamelyikében. Nagyon lekötelezne, ha szives volna tudósitani arról, mi igaz ebben? Forditott-e ezek közül Kegyed csak egyiket[!] is, és melyiket? válaszát igen kérem, sziveskedjék minél hamarabb hozzám juttatni...

Kiváló tisztelettel igaz hive:

Angyal Dávid
Kmetty utca 21. sz.

[A Révai Testv. Irodalmi Intézet Részvénytárs. fejléces levélpapirján]

Budapest, 1905. jun. 28.

Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur!

Itt küldöm Demailly cimlapját. Hogyan irjuk a cimlapon a két Goncourt nevét? Gyulára és Ödönre leforditani neveiket képtelenség, a Jules és Edmond is bajosan maradhat, bár ez volna a legizlésesebb. Megállható volna talán az is: Irta a két Goncourt, de ez meg sokaknak gyerekesnek tetszhetik.

Méltóztassék ebben dönteni, s a cimlapot visszaküldeni, vagy ezzel a fiuval, vagy azzal, a ki holnap Midásért megy.

A legnagyobb tisztelettel

Voinovich Géza

Vác, államfogház [1]905 jul. 4.

Igen tisztelt Szerkesztő Ur,

tovább maradtam Székesfehérváron, mint terveztem ezért nem volt alkalmam személyesen bucsut mondani s most igy levélben pótolom.

Julius 1-én vonultam be s szeptember 8-án szabadulok ki. Addig egy köménymagfa erdőnek tavalyi termését fogom elfogyasztani reggelire és vacsorára s egy egész légy-nemzetet teszek tönkre. Egyébként megvagyok s olvasok, amennyi belém fér. Csak némelykor ugrálok fel éjszakánként s tiszta szerencse, hogy be van csukva az ajtóm, mert külömben a becsukottság minden ethikai szabálya ellenére kisétálnék a Dunapartra, a honnan most is behallik ide a fürdő gyerekek zsivaja.

Nagyon érdekes könyvet olvasok most: Carlyle franczia forradalmát. Olyan gyönyörü képek vannak benne, csak hihetetlenül gyalázatos forditás.

Nagyon érdekes a társaság, a mely itt összeverődött. Ősz szakállu patriarchák - nemzetiségi agitátorok - jó ismerősként érkeznek s minden lakónak van valami bogara. Már t. i. a hosszabb idejünek. Van egy fiatal szerb szocialista, ez tényleg az egész séta idején, egy nagy zöld hálóval a kezében, bogarak után futkos. Csak ugy csurog a veritek róla nagyon kétségbeesett, ha előbb csöngetnek, mint egy szöcskét megfogott. Az az egyetlen vágya, hogy ugy lenne berendezve a fogház: a séta addig tart, a mig lepke mutatkozik. Általán az egész szocialista pártvezetőség - vagy heten vannak, mintegy három esztendei értékben - természetrajzi alapokra rendezkedett be. Egész kis muzeumuk van bogarakból. Az egyik tizennégy hónapra van itt, a családja szintén Vácra jött lakni az asszony és három gyerek - a negyedik jön - mindennap meglátogatják. A legkisebb eljátszik a börtönőr bácsival. Tegnap nagy eperestét rendeztünk. Az 56 lépés hosszú udvar tele van virággal és gyümölcsfával. A séta óra alatt mindenki kivitte az ujságját a fa alá s a társadalmi egyenlőség kedvéért ketten mentek fel reá, rázni. Egy szocialista s egy jogász. Látta volna Szerkesztő ur, hogy a 70 éves patriárcha hogyan szedte az epret a leglehetetlenebb kosztümben.

Itt van Stieder György, a kinek 680 napja van leülni való. Most már a vége felé jár. Ő képviseli a plutokratiát. A patricius, a ki csak a légycsapójára vigyáz, a többi nem érdekli a világon. És igy tovább. De kell, hogy az emberek alapjában jók legyenek s csak az élet körülményei kényszeritsék őket egymás ellen. Mert idebenn olyan szép türelemmel vannak egymás iránt, hogy gyönyörüség nézni. Sehol a nézeteknek olyan szabadsága, mint a fogházban. A gentry és a legradikálisabb nemzetiségi, vagy szocialdemokrata végig hallgatja a másikat s aztán ő is elmondja a magáét, de mintha előbb egy kukkot se hallott volna a másiktól.

Igy szórakozom, nézve itt is az embereket, a legérdekesebb thémáit a világnak.

Nem is tudom, minek irtam ilyen hosszan. Jól esett egy kicsit beszélgetni. De most még egy kérésem is van Szerkesztő Urhoz. Nagyon szépen kérem, irjon egy levelet valamely berlini könyvkiadóhoz, vagy irasson valakivel, hogy az "Ellen von der Weiden" cimü regénynek ki a szerzője s hova kellene a forditás megengedéséért irni? Ugye nem haragszik, hogy e kéréssel terhelem? Nekem nagyon nagy szivességet tesz vele. Talán Budapesten is meg lehetne a könyvet kapni ebben az esetben lenne kegyes nekem utánvétellel ezt megküldetni. A szerzőjét nem tudom, azt hiszem északi norvég vagy svéd irónő. De azt bizonyosan tudom, hogy Berlinben német forditásban jelent meg néhány éve. Kérem még Szerkesztő Ur, hogy jelentse a Nagyságos Asszonynak kézcsókomat.

Remélem mindnyájan jól érzik magukat s elmennek pihenni a nyáron valahova. Ha ugyan dolgai elengedik Pestről. Szerkesztő Urat legmelegebben sokszor üdvözli tisztelő hive

Fényes László

[A Hét fejléces kártyáján.]

[1905 július első fele.]

Kedves Barátom!

Egy-két kérdést intéztek hozzám a Berzsenyi-lányok ügyében. Hogy be van-e fejezve, nincs-e befejezve? Légy szives adj erre nézve valami direktivát, mit mondjak. Legjobban szeretném, ha te azt magad intéznéd el. Nem akarom magamra venni annak ódiumát, mintha önkényileg én avatkoztam volna bele ebbe az ügybe.

Mellesleg megjegyzem, hogy amennyiben vasuti jegyed még nem volna, ezt most Vörös Lászlónál kieszközölhetném.

Hived

Kiss József.

[1905. jul. első fele]

Kedves Barátom!

A ,,B[erzsenyi] l[ányok]" könyvben több lesz, mint a mennyi már megjelent. Hogy folytatást hosszabb idő óta nem küldtem, ez mindenekelőtt azért történt, mert olyanforma nyilatkozatot tettél előttem, a melyből az derült ki, hogy a folytatásnak nem igen örvendesz. Ezt a föltevésemet megerősitette az, hogy a vasuti jegyet elvontad tőlem, a mit a "Hét"-től való consilium abeundinak kellett tekintenem.

Már pedig a ,,B[erzsenyi] lányok"-nak ugy a formája, mint a közlése módja megengedte, hogy közlését akkor hagyjuk abba, a mikor akarjuk.

Te a folytatást azóta nem reklamáltad (bár annakelőtte minden egyes folytatásért elküldtél), - én tehát ezt az ügyet elintézettnek tartottam.

Most irt szives soraidból se tünik ki, hogy a folytatást kivánod-e avagy sem? Kérdésedre tehát csak azt lehetne felelnem, hogy a ,,B[erzsenyi] lányok" be van fejezve vagy nincs befejezve: a hogyan akarod.

De minthogy magából a tényből, hogy ez irányban kérdéssel fordulsz hozzám, az látszik, mintha helyesebbnek tartanád a dolgot a "Hét"-ben is folytatni, ehhez hozzá tehetem, hogy: ha ebben a föltevésemben nem tévedek, és ha - mint irod - szives léssz a vasuti jegy birtokába visszahelyezni (a mit én a "Hét"-nél való munkásság egyik honoráriumának tekintek): rajtam nem fog mulni, hogy a ,,B[erzsenyi] lányok" a "Hét"-ben is egészen megjelenjék.

Hived

A.

[A Hét fejléces kártyáján.]

[1905. jul. első fele].

Kedves Barátom.

Pakkolok és megyek Füredre. Szerdán itthon leszek. Addig küldd el a fotográfiáidat aláírva. Csütörtökön beadom. Ma már találkoztam Vörös Lászlóval. Beszélhettem volna vele, ha tegnap válaszoltál volna. A Berzsenyit megirhatod a jövő hétre, illetve mindjárt. Nagyon sietek és látogatóim is vannak. Pardon.

Hived

Kiss

Báthory-utca 3. 1905. okt. 17.

Kedves és tisztelt Ambrus ur, a toll bosszut áll a gyámoltalan írón, s őt, ha magasztalásokat irt, olyannak mutatja, mint aki gondolatban a kidicsért fölött állónak érzi magát; rendjelosztogató fejedelemnek, akihez ezért köszönő audienciára kell járulni. Fáj, hogy éppen kegyeddel szemben kerültem ebbe a gyászos és nevetséges helyzetbe - pedig nyilván ebbe kerültem, különben nem köszönné meg azt a masinamunkát, melyet Révai Móric barátunk megrendelésére szállitottam. Kétszer volt alkalmam kegyedről irni, s mind a kétszer elszomoritott, hogy hiján vagyok annak a pontosan itélő és biztosan kifejező tehetségnek, mellyel általánosságban kóválygó lelkendezés helyett pontosan és plasztikusan meg tudnám irni s meg is tudnám okolni, amit kegyedről s irásairól tartok. Igen örülök, hogy nem szorult rám, de épp ezért talán nincs benne tolakodás, ha megmondom, hogy hálás vagyok: nem éppen kegyednek, de szinte a világegyetemnek, nem éppen azért, hogy kegyed barátságával megtisztel, de pur et simple azért, hogy kegyed van. Ez érzésem akkor sem volna más, ha kegyed olyan valakinek itélne engem, akivel rosszul kell bánni, s ezt az érzésemet profanálnám, ha megköszönném kegyednek, hogy elejétől fogva s mindig jó és gyengéd volt hozzám, s azt mondanám, hogy az én hódolatom s ragaszkodásom ennek viszonzása.

Meleg üdvözlettel kegyednek s kézcsókommal ő nagyságának maradok tisztelő és szerető hivük

Veigelsberg Hugó

[1905. dec.] Hétfő.

Kedves Zoltán,

háromszor is kerestelek a héten, legutóbb ma délután, borzasztóan sajnálom, hogy nem találkozhattunk. A lapot holnap okvetlenül le kell zárni, nagyon kérlek, hogy ha lehetséges délig irj valamit. Esetleg folytatod a Berzsenyit úgy-e? Ez esetben jó volna, ha az általános titkos választásról nyilatkoznék az öreg. Hadd legyen politikánk is. Azután arra kérnélek, hogy a Szerkesztői üzeneteket ismét légy kegyes ellátni. Ölel igaz hived

János

Hétfő

[Az Ujság levélpapirján.]

[1906.] febr. 15.

Kedves Uram, a mai komisz időben félek az ügyésztől. Még megesik az a szégyen, hogy lefoglalnak. Kérek, ha lehet, még ma másikat. Azután a szokásos kétheti rimánkodás: vasárnapra novellát!

Hivséges hive

Ágai

Budapest, 1906. márc. 11.

Hosszabb ideig nem voltam Budapesten s azért a hozzám intézett nagyon megtisztelő és még a mult hó 26-án irt sorokra csak most válaszolhatok. A levélben kifejezett szives engedelemmel élve, magyarul irok, mert németül rosszul beszélek s ha e sorokat németül irnám, attól kellene tartanom, hogy másodszorra se sikerülne a kis novella alapgondolatát megvilágitanom.

A "Gyémántgyürü" apró homályosságainak - a melyekre az irót a tárgy kényessége kényszeritette - magyarázata a következő:

A gyürü nem veszett el. Tulajdonosa (az a szini iskolai növendék, a ki már rossz utra tért, s a ki ezt a gyürüt gazdag pártfogójától kapta) délelőtt mutogatta az iskolában, aztán haza ment, otthon eltette, de erről később megfelejtkezett, s délután, mikor megint az iskolába ment, énekórára, az énekóra alatt egyszerre csak eszébe jutott a gyürü, de csupán arra emlékezett, hogy a gyürüt társainak mutogatta s hogy a gyürü kézről-kézre járt, de arra már nem emlékezett, hogy ez még délelőtt történt, hogy azóta a gyürüt otthon eltette és hogy délután már nem hozta magával az iskolába. Abban a gondolatban, hogy a gyürünek az ujján kellene lennie, de már nincs ott, hirtelen azt képzelte, hogy tréfából eldugták, vagy pedig ellopták tőle; elmondja az énektanárnőnek, hogy a gyürűje, miután kézről-kézre járt, eltünt - szóval ok nélkül, csupán feledékenységből gyanusitotta meg társait. Azzal, hogy gyanakodva kereste a gyürüt, az iskolában persze nagy felfordulást okozott, mert társai nem tudták, hogy a gyürüt délután már nem hozta magával; mindegyik azt képzelte, hogy délután is a tulajdonos ujján volt a gyürü, s hogy ez délután is mutogatta több társának (neki nem, hanem másoknak igen), talán azoknak, a kik a közelében ültek, talán olyanoknak, a kik délelőtt még nem látták - és nem tudtak mit gondolni. Azt mindegyik tudta, hogy ő délután már nem látta a gyürüt, de mindegyik azt képzelte, hogy mások azonban látták, s egyre többen és többen gondolták azt, hogy a gyürüt valaki ellopta. Csak nagy későn jutott eszébe valamelyiknek, hogy: ki is látta hát délután a gyürüt? - és csak akkor derült ki, hogy a tulajdonos egyszerüen tévedett, a mikor, mialatt az egész osztály felügyelet alatt maradt, a tulajdonos haza ment s nagy meglepetésére otthon megtalálta a gyürüt, a melyet feledékenységből az iskolában keresett.

Ez a novella alapjául szolgáló főesemény. A novella czélja mindenekelőtt képet adni arról, hogy a tévedésből eredő gyanusitás, mely csupa olyat sujt, a kik a tolvajlásban mindannyian egyformán ártatlanok, milyen különböző hatással van egy egész csapat leányra, a kik közül a tolvajlásban egy se bünös, de a kik egyébként éppen nem egyformák, a kik között vannak már teljesen megromlott lelkek, vannak a kik félig-meddig romlottak, van egy pár demivierge, a ki testileg ártatlan, de egyébként már nem tiszta lélek, és van véletlenül egy egészen ártatlan, egy egészen tiszta lélek is.

A kis leány - nemcsak hogy nem lopta el a gyürüt, nemcsak hogy nem esett kisértésbe, nemcsak hogy nem kivánta meg a gyürüt, s nemcsak hogy a gyürüre vonatkozó bünös kivánság nem fordult meg a fejében, ellenkezőleg: ő az egészen ártatlan, egészen tiszta lélek, a kinek még semmiféle bünös gondolat nem fordult meg a fejében, és éppen azért viselkedik ugy, mintha bünös volna, mert ő még egészen ártatlan és egészen tiszta. Ő még elhül, elszörnyed arra a gondolatra, a mi többit is bosszantja vagy dühösiti (ahhoz képest, hogy romlott vagy kevésbbé romlott lélek) de sokkal kevésbbé zsenirozza, mint az egészen ártatlant. Ezt lázba ejti az a gondolat, hogy ő is a tolvajlással gyanusitottak között van, ez még ájuldozik arra a gondolatra, hogy őt is megmotozzák, mint a hogy a gonosztevőket szokás; ennek a szemérmét még sértik az egyre szigorubbá váló motozással együtt járó barbár durvaságok. Ez a kis lány még asszonyi testeket se látott, e motozás alkalmával lát először; s a neki uj látvány, a vetkőződéssel kapcsolatos - hogy ugy mondjam: - illetlenségi kiállitás, a melyben neki is részt kell vennie, és a kutatással járó, nem részletezhető durvaságok az ő szemérmére olyan felforgató hatással vannak, hogy ez a hatás akkor se lehetne sokkal nagyobb, ha férfiakat kellene látnia hasonló helyzetben. A motozással járó szemérmetlenségek és a gyanu, a melyet magán érez, - pedig a lázassága természetesen mindinkább feléje irányitja a gyanut, - ő neki még olyan rémületet és izgalmat okoznak, hogy ő - ő egyedül - egészen kikel magából, szégyenkezésében alig van eszénél, mint egy alvajáró veti magát alája a kénytelen megpróbáltatásnak, és mire mindannyian túl vannak ezen a - neki rettenetes - jeleneten - már ő is átélt valamit, már az ő szemérme is sebet kapott.

A novella alapgondolata tehát rámutatni:

Hogy az értelmetlenség és a lelketlenség, a mely nem ismer más szentséget, csak a tulajdon szentségét, egy romlott teremtés képzelt jogainak érdekében hogyan sért egy sokkal nagyobb szentséget, az ártatlan lélek szentségét, - hogy a barbárság (a melyet itt a tanárnő korlátolt gondolkodása képvisel) hogyan öli ki a szemérmet lassanként ilyen jelenetek rendezésével, abból, a kiben a lélek még egészen ártatlan volt akkor, a mikor ezt a lelket a barbárság gondjaira, vezetésére bizták.

Ez a novella csak egyik darabja az ugyane kis leányról szóló egész novella-ciklusnak, a melyből eddig három novella jelent meg. Mint a ciklus többi darabjai ez a novella is rámutat továbbá (egy szini iskola alakjainak rajzában) arra is, hogy a szinészet mesterségének olyan állomásai és elő-állomásai is vannak, a melyeknek uralkodó szelleme jobban kedvez azoknak, a kik a szinészetet csak másnemű kereset palástjául vagy cégtáblájául használják, mint azoknak a meg nem romlott lelkü fiataloknak, a kiket akár a hivatottság akár pusztán a kenyérkereset szüksége vonz a szinészi pályára.

[1906. márc.-ápr.]

Mélyen tisztelt Ambrus ur!

Személyesen akartam tiszteletemet tenni egy nagy kéréssel. A Nemzeti Szinháznál be van adva egy darabom, a mely, a mint mondották, a mai nap folyamán Önhöz kerül. Már most természetesen a világért sem jelentkezem azért, hogy bármi irányban protekcióját kérjem. De igenis kérek valamit, a mi ugy hiszem talán teljesíthető lesz. Nekem ez az első szinpadi kisérletem. Tisztában vagyok azzal, hogy nagy hiányok és fogyatkozások vannak benne. Azt is tudom, hogyha Ön, mélyen tisztelt Ambrus ur azzal a jóakarattal tüntetne ki, hogy a darabot nem ugy mint egyet a számos közül, a melyet haza küldenek a szinháztól, - hanem mint egyed munkát olvasná el, rendkivül becses és érdekes dolgokat mondhatna nekem - a melyeknek a darab átdolgozásánál esetleg nagy hasznát venném. Én tehát arra kérem, méltóztassék a darabot a szokottnál rövidebb idő alatt elolvasni, ugy hogy én esetleg a nyár folyamán már Ambrus ur véleményéhez képest javithatnék rajta.

Ha ellenben azt találná, hogy értéktelen, köszönettel fogom ezt a véleményét is venni.

Most kiutazom Hatvanba. Talán kegyes volna nekem oda egy sorban megirni, hogy mikor tehetem tiszteletemet. Ne vegye rossz néven kérésemet.

Őszinte tisztelője

Wolfner Pál
Cim: Hatvan, Kastély.

1906. jun. 5.

Kedves Zoltán,

,,az asszonyok vallomásai" - ez már a nagy irodalom. Ha az irigységnek vagy rosszaságnak bármely qualitása volna benne[m] - mint ahogy szégyen nem szégyen de nincs - most irigyelnélek és bosszankodnám, s az fölvillanyoz, amire nem képes a tenger, a napsütötte hegyszakadékok és minden egyéb fene amit természetnek neveznek. Nagy dolognak kell lenni az irásodnak, ha engem, aki irtózom a betüvetéstől irásra kényszerit. Te mégis csak eljutsz magadhoz és a magad becsületes jogaihoz és megalkodhatod a dynastiát - amit tréfásan annyi idő óta emlegetsz - egymagadban, csak vigyázz az egésségedre, amely egy kis becézéssel ha bánsz vele - ugyis törhetetlen, mind jobb lesz és mikorra más megöregszik: te fiatal leszel.

Délutáni álomból ébredve irom e sorokat[?]. Kinos egy álom volt, vasrácsos ajtón át nézett be hozzám Hercl Dóri, meg egy másik ismeretlen ur. Be is akartak jönni, el is akartak kerülni. Megnézem mit akar a két jó héber. "Kimegyek hozzájuk." Igy rebbentem föl. Azért nincs semmi baj, csak egy kis buskomorság, mi egyéb amiből nem tudok kivergődni. (A váltóm - amit te aláirtál - ilyenkor szintén az eszembe jut, de Ernő elintézi.) Nem akarom rontani a kedvedet, de annyi sok bolondot beszéltem neked az utolsó időben, hogy - ezt már el kell viselned - elmondom a való igazságot is, hogy elmondhassad a fiaimnak, ha egyszer majd, ha már értik a dolgokat, megmagyarázhassad nekik az apjukat. (Te meg tudod.) Gyorsan coupiroztam, minden átmenet nélkül egy testi és lelki mérget és ezalatt el voltam hagyatva, magamba zárkóztam, még lóditottak rajtam, ahelyett, hogy egy kissé erősitettek volna. Azt hittem erősebb vagyok - ime gyengébbnek mutatkozom. Aztán retrospektive, az én vérmérsékemmel megállapitani bizonyos undoritó dolgokat - ettől nem lehet táplálkozni, erőre kapni. Ám még próbálkozom, a gőg, meg a dac visz rá és nem az életkedv. És még az irodalom. Ha még egyszer csak egyszer én is csinálhatnék, nagy irodalmat. Egy morphinista és végképp tönkrement fiatal Rittmeister van itt, ha józan, azt mondja: "Wenn ich nur einmal zum[!] Armée zurückgehen könnte!"

Igy fölpiszkált, helyesebben fölfrissitett a munkád. Őszintén és szépen köszönöm neked. Nehogy szegény Tóth Bélának gondolj engem ezért az "irodalmi levél"ért. Az ő phisikailag is rossz szivének és agyának a mértékéig akkor se jutok el amikor már tördelik a pénz-cserepet, hogy a szememre tegyék. (Ismered ezt a ritust?) Jó kedvet, sok pénzt, addig is amig szájadban a legvastagabb és legfinomabb szivarral lefüstölöd az egész világot.

Fényes Lászlót ha látod szépen tiszteltetem, mindég akarok neki irni, de sok és nehéz az elmondani valóm. A hegyek közül - mert innen már szököm - majd csak megirom.

Isten áldjon, meleg szeretettel régi hived

Bródy Sándor

[1906. közepe]

Kedves Zoltánkám,

dühösit hogy nem költöttek föl.

Ne gyere el. Dolgozzál és egyébbel ne törődjél mint a munkáddal, magaddal az egésségeddel.

Nagy vágyakozással várom a köteteidet. Azt hiszem, hogy nagy és ujfajta örömed lesz bennük és megjelenésüknek körülményeiben. Csak már jönnének. A tizenegy év előtt Midásról irott kis tárcához sok hozzáfüzni valóm van és talán jobban is fogom megirni most.

Ölel hü embered

Bródy Sándor
helyesebben
a félig szélütött kankutya

Budapest, [1]906. nov. 6.

Kedves jó Uram,

november 12 én a Kisfaludy-társaság 70-ik évfordulóját üli megszületésének. Látva azt, hogy a Szerda kegyelettel ápolja az emlékezés virágait, azt gondoltam, hogy jó helyre adom az én virágaimat is, ha a Szerda irodalmi rovata vezetőjének küldöm meg.

Ez a cikkecske csakis a multról szól rideg objektivitással. A jelent nem bolygatja...

Milyen gyönyörüek Istenben boldogult Péterfynek versei. Akár csak Lenaut olvasnám! De hallgassunk e halálra mellőzött emberről midőn a Kisfaludy-társ[aság] multjáról szolunk.

Baráti kézszoritással

Bayer József

[1906. nov. 18.]

"Az Ujság" vasárnapi számában "Egy lap-alapitás története" cimen olyan tartalmu közlemény jelent meg, mely kételyt támaszthat az olvasóban: vajon kifogástalanul jártam-e el akkor, a mikor vállalkoztam, hogy a Szerdá-nak hetenkint egy irodalmi cikket fogok irni havi száz forintért. Erre a meggyanusitásra ki kell jelentenem a következőket:

1. Midőn Gundel Antal és dr. Hubert Emil urak, a kiket addig nem ismertem, fölkerestek, és közölvén velem, hogy Gundel ur hetilapot fog inditani, felszólitottak, hogy az emlitett feltétel mellett vállaljam el meginditandó lapjok irodalmi rovatának vezetését, továbbá, hogy minél több egyéb közleményt is irjak számukra, mert óhajtásuk az volna, hogy bár egész irodalmi munkásságomat lapjok számára köthetnék le - nem titkoltam el Gundel Antal ur előtt, hogy én nem bizom abban, hogy lapjok prosperálhat, és azt se, hogy semmi kedvem belemenni egy nagyon is kockázatos vállalkozásba. Gundel Antal ur a tárgyalások során - mert hetekig tartott, mig rá tudott beszélni az általa felajánlott egy éves szerződés aláirására - ezekkel a nyilatkozatokkal nyugtatott meg:

Ő tisztában van vele, hogy a lap rövid időn nem lehet rentabilis, de ő várhat, mert atyja, Gundel János, rendelkezésére bocsátotta az első év költségeire szükséges nagyobb összeget, s biztositotta őt arról, hogy a legrosszabb esetben három éven át is folyósitani fogja a lap fenntartására szükséges költséget. Ő különben ambicióból inditja meg a ,,Szerdá"-t, s nem azért, mintha ennél jövedelmesebb vállalkozást nem tudna elképzelni. De bizik abban, hogy lapja a kontemplált magasabb nivóval meg fogja hóditani az olvasóközönség komolyabb elemeit, és ezt a magasabb nivót azzal szándékozik biztositani, hogy a szokásosnál nagyobb irói honorárium felajánlásával megszerezheti a lap számára legjobb iróink legjava munkáit. Bizik továbbá abban, hogy vállalkozása idővel sikerrel fog járni azért is, mert atyja, Gundel János, a ki a vendéglősök ipartestületének elnöke, a maga összeköttetéseivel ki fogja vinni, hogy a vendéglősök hirdetéseik közlése fejében a lap annyi példányára fizessenek elő, hogy már ez maga meg fogja tériteni a költségek jelentékeny részét, de minthogy elegendő pénz áll rendelkezésére, bizik abban is, hogy a reklámozással stb. lassankint megszerzi előfizetőkül a komolyabb olvasmányok kedvelőit. Nyomatékul végre felajánlotta, hogy a rovatvezetésen kivül teljesitendő munkámra minél nagyobb összegű előleget vegyek igénybe, mert ezzel is biztositani akarja, hogy munkálkodásom nagy részét lapja számára köthesse le.

II. Én szerződéses kötelezettségemet, melynek honoráriuma ugyanannyi, a mennyit hetenkint egy czikkért a ,, Fidibusz"-tól kapok, pontosan és olyan módon teljesítettem, hogy minden egyes számba legalább kétszer annyit irtam, mint a mennyire a Gundel Antal ur ajánlotta szerződés kötelezett. Minden más egyéb a ,,Szerdá"-ba irt; munkám honoráriumának megállapítását a szerkesztőségre biztam, s ezt minden egyes esetben Gundel Antal ur és dr. Hubert Emil urak együtt állapitották meg.

Ezek után csak a legnagyobb felháborodással vehetem tudomásul, hogy a midőn a "Szerda" megszünéséről ,,Az Ujság"-ból értesülök, az "Egy lap-alapitás története" cimü közlemény, a melylyel az Ujságot felültették,  tisztességes nevemet bizonyára nem Gundel Antal ur tudtán kivül meghurcolja.

Ambrus Zoltán

[A Magyar Posta Táviró és Távbeszélő Tisztviselők Kaszinója levélpapirján.]

Budapest, 1906. nov. 25.

Nagyságos Uram!

"Az Ujság" ma megjelent számából olvastam "A javasasszony" tárca cikkét.

Ha ez esemény nem a képzelet szüleménye, ha a benne felemlített álnevü urak tényleg léteznek, ugy nagyon kérem és alázatos tisztelettel kérem hogy azt a ferencköruti lakást és lakója cimét velem közölni kegyeskedjék.

Évek óta szenvedek, meghülésből kifolyólag szerzett gégehurutban, orvosokkal, tanárokkal kezeltettem de eredménytelenül, azzal a tudattal élek hogy a betegség az orvosi tudomány mai állása szerint gyógyithatatlan, szeretnék még egy próbát tenni, talán sikerül, - hisz' Nagyságodnak nem kell mondanom hogy mennyire sóvárgom a gyógyulást.

Iró emberek mélyebben látnak, mélyebben éreznek, minden e tárgybani magyarázatot feleslegesnek tartok, annyit jegyzek csupán meg, hogy egy egyszerű, szegény postatisztviselő vagyok nevem nem akarom elárulni hogy magam esetleg ne blamirozzam.

Ismételten könyörgöm szives válaszáért melyet RR 30 jelige alatt keresek a főpostán és vagyok egyik ismeretlen

lelkes tisztelője

[1906. nov. vége]

Tisztelt Uram,

Vasárnap közölt tárcacikkem egészében képzelet munkája ugyan, de alapgondolatát csakugyan megtörtént dolog szolgáltatta. A kitől ezt a történetet hallottam, az igazi történet főszereplőjéről csak annyit tud, hogy Ó-Budán lakik. Azt hiszi azonban, hogy ön többet tudhat meg és talán utbaigazitást szerezhet Márkus József laptulajdonos és szerkesztő urtól (Teréz körút 38.); róla ugyanis azt hirlik, hogy az illetőtől szintén eredménnyel kért tanácsot. Forduljon hozzá; ha csakugyan ismeri az illetőt, öntől, a betegtől, nem fogja megtagadni a felvilágositást.

Tisztelettel:

Ambrus Zoltán

[A Hét levélpapirján.]

[1906. dec.] Kedd

Kedves barátom,

Lederer Béla testvérei nevében arra kérlek, hogy össze gyüjtött munkái megjelenése alkalmából irassak róla. Lederer Bélát életében is kevesen ismerték, most meg alig emlékszik rá valaki. Te vagy az egyetlen competens kortársa, aki irhatna róla. Ha ellenedre nincs, elküldeném neked a könyveket.

Tisztelettel:

(A karácsonyi számra!)

Kiss József

[1906. dec.] Szerda

Kedves barátom,

Sokkal fáradtabb vagyok, semhogy bárminő uj kötelezettséget vállalhatnék, s egy-két nap mulva elutazom, hogy néhány hétig pihenhessek.

Azért megtisztelő felszólitásodnak, hogy Lederer Béla összegyüjtött munkáiról irnék a Hét karácsonyi számába, legnagyobb sajnálatomra nem tehetek eleget.

Meg vagyok győződve, hogy a Hét dolgozótársai között többen vannak a kik hamarább és jobban irhatnak Lederer Béla könyveiről, mint a hogy a kitüzött rövid időn belül én tehetném.

Tisztelettel

[1907. jan.] Vasárnap este

Kedveseim!

A hotelben nem igen tudok irni, mert a mig világos van, kint járkálok a városban, messze a lakástól, este pedig otthon rosszul világit a magasan csüngő egy szál villamos körte. Kávéház - a szónak pesti értelmében - itt már alig van; azért sörházakban irom, a mit innen haza küldök: a Révai-féle reviziókat, cikket a Fidibusznak és a leveleimet is. Azért nem irhatok nektek olyan hosszasan, mint kedvem volna. De ti ugyan nem kényeztettek el. Ma megint nem kaptam tőletek egy sort sem. Gizus az én kedvemért sem irna 1-2 sort?

Pedig attól függ, hogy maradok-e még tovább is. (Egyébként maradhatnék.) De már nagyon kezdek nyugtalankodni rajtatok. Igazán nem hallgattok el semmit? Irjatok!

Sokszor csókol

szerető öregetek

[Nyomtatott fejléc:]
Café Restaurant de la Paix.
5, Place de l'Opéra Paris.
Adresse Telegraphique
Paixora-Paris.

Paris le... jan. 29. 1907. Kedd este.

Kedveseim!

A náthám miatt ma este nem mertem elindulni. Holnap, szerdán este indulok, és ha az ut annyira fáraszt, mint a mikor jöttem, Münchenben és Bécsben is megpihenek. Igy valószinüleg csak szombaton érkezem haza.

Tudom, Etuskám, hogy a késedelmemmel bajt okozok neked, de egy-két nap, azt hiszem, nem ejt kétségbe.

Ha ez a levél még Carmen előtt talál: csak bátorság! Carmenhoz nem sokat ér a szép hang, még az énekelni tudás is keveset, Carmenhez bátorság kell.

Mert nálunk ezt nevezik a szinjátszásban müvészetnek.

Csókol mindnyájatokat

szerető öregetek

[1907. szept.- okt.]

Kedves Kálmán!

Hálás szivvel köszöni meghálálhatatlan szivességedet igaz hived

A[mbrus] Z[oltán]

[1907. szept.- okt.]

Mélyen tisztelt Elnök Ur!

Engedd meg, hogy e sorokkal fejezhessem ki hálámat azért a szives és fölötte megtisztelő ajánlásért, a melylyel összegyüjtött munkáim megjelenése alkalmával kitüntetni méltóztattál. Kegyességedet nagyon köszöni tisztelő igaz hived

A[mbrus] Z[oltán]

[1907. szept.-okt.]

Kedves Pista!

Hálával teli szivvel köszönöm a sok szépet és jót, a mit rólam irtál. Igen jól esik, hogy dicsértél; még jobban esik, hogy ilyen szives barátsággal vagy irántam!

Nagyon, nagyon köszönöm!

Igaz hived

Ambrus

[Levélpapir fejléce: Felső-Alap Fejér megye.]

[1]907. okt. 17.

Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur!

Még nem láttam, csak Az Ujság-ból olvasom, hogy az Uj Magyar Szemle föltámadt. Adjon neki munkatársainak kitartása és a közönség értelme hosszu életet. Roppant nagy szükségünk volna egy okos, komoly és modern Szemlére, a melyben olyan emberek hallatják szavukat, mint Szerkesztő Ur, és Ignotus ur, a ki - ugy veszem ki - szintén dolgozik.

Most veszem észre, hogy odáig ragadtattam magam, hogy mint valami nagyfejü capacitás, gratulálni kivánok az uj lapnak. De igazán nagyon örvendenék egy ily revuenek. S mindjárt ajánlkozom is valamire, ha t. i. kellek. Kiss József az ősszel jubilál. Szivesen irnék róla egy kisebb essayforma valamit, természetesen csak akkor, ha erre a témára nálamnál[!] érdemesebb ember nem akadna, a mint hogy biztosan fog akadni!

Nagy tisztelettel és ragaszkodással

Szerkesztő Urnak hálás hive

Voinovich Géza

Delatyn, 1907. nov. 5.

Nagyságos Ur!

Bocsanatot kerem, hogy én csekély ember batorkodom olyan hires iró elő mint a Nagyságos Ur, egy kéréssel lépni.

Lengyel vagyok. A magyar nyelvet nyolc év óta nagy előszeretettel tanulom. Valoságos érdekkel és győnyőrködessel olvasom az Ő ,,Az Ujságban" megjelent novellait. Ohajtanám is nemélyeket kőzülük és első sorban a "Nagyapó álmát" "Az erős asszonyt" és Sári és Váry-t a lengyel nyelvbe megforditani, hogy olvassa is a lengyel, kinek a mü eredeti nyelve érthetlen.

Kérem azért alázatosan, hogy sziveskedjék nekem arra becses engedélyét adni.

Bocsasson meg, kérem, ha hibasan irok, miért a magyar nyelvet itt lengyelorszagban csak a könyvekből tanultam.

Rémélyem, hogy a Nagyságos Ur, kérésemet megvetni nem fogja és előre küldem meg a legszebb köszönetemet.

Kiváló tisztelettel

M. Barlas
népiskolai tanitó
és cs kir. járásbirósági magyar tolmács
Delatyn (Galiczia)

[1907. dec. eleje]

Igen tisztelt Szerkesztő Ur!

Nagy szomoruságomra be kellett látnom, hogy a legutóbbi években sokkal több munka-kötelezettséget vállaltam magamra, mint a mennyinek most már egyátalán meg tudok felelni. - Be kellett látnom továbbá azt is, hogy bármily anyagi előnyökkel jár is rám nézve a ,,Fidibusz"-szal való összeköttetésem: ez a kötelezettségem szintén azok közé tartozik, a melyeknek már eddig sem tudtam ugy megfelelni, a hogyan óhajtottam volna, ezentul pedig minél tovább halad az idő, egyre kevésbbé tudnék megfelelni.

Ez a belátás arra kényszerit, hogy a F[idibusz] szerkesztőségéből - a mennyiben a dátumra nézve is megnyerhetem igen t. Szerk. Ur szives beleegyezését - a jövő évi febr. hó 1-én kilépjek.

Nemcsak illőnek, hanem szükségesnek is tartottam ezt már most, hetekkel előbb, jelenteni, mert tudom ugyan, hogy azt a munkát, a melylyel a F.-nak szolgálatára lehettem, a F. szerkesztősége a legkönnyebben s valószinüleg csak előnyösebben pótolhatja, ugy h[ogy] a F.-tól való megválásom csak személyes ügy és pedig olyan személyes ügy, a mely egyedül rám nézve jár veszteséggel: mindamellett megtörténhetik, hogy igen tisztelt Szerk. Ur már most gondoskodni kiván annak a csekély munkának az ellátásáról, a melyet mindeddig én végeztem.

Azért kérem, kegyeskedjék engem a F. szerkesztőségének kötelékéből 1908. febr. 1.-én elbocsájtani s ez időtől kezdődően nevemet a lapon megnevezett dolgozótársak neve közül kihagyni. Természetesen jan. 31-ig kötelezettségemnek a kéziratszolgáltatás tekintetében pontosan meg fogok felelni.

A mikor ezt tisztelettel jelentem, legyen szabad egyszersmind megköszönnöm igen tisztelt Szerk[esztő] Urnak kitüntető figyelmét és irányomban tanusitott szives jóindulatát. Mindig hálával fogok emlékezni a baráti jóakaratra, a melylyel megtisztelni kegyes volt s a melyet talán ezután se fogok elvesziteni és nagyon fogok örülni, ha valaha alkalmam nyilhatik bármelyik vállalatának szolgálatára lenni.

Fogadja igen t. Szerk. Ur köszönetem és igaz tiszteletem kifejezését.

Lekötelezett hive

A. Z.

[Az Egyetértés politikai napilap fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1907. dec. 3.

Kedves Zoltán!

Imé aláirva az ajánlat. Hogy én egy ujat irjak, annak nincs célja. Először: ennél jobban a fene tudja megirni. De ha Dosztojevski irná meg hát azt hiszed hogy hajtanak rá? Ismered a Petőfi-választó ülések levegőjét, ott irásbeli kapacitácziónak nincs helye. Alig várják, hogy leőrölje a titkár a textust, aztán szavazzunk! Ha lehet: irasd alá még néhány barátunkkal, mert azt tapasztaltam, hogy ez az egy kötelező.

Köszöntelek igaz baráti megemlékezéssel régi hived

Váradi Antal

Budapest, 1907. dec. 4.

Kedves Zempléni Ur

A mellékelt ajánlást, amelyet Váradi Antal kollégánk is aláirt, azzal a kéréssel van szerencsém elküldeni, hogy ezt hivatalosan tudomásul venni és ha netalán valami formahibát talál benne, erről engem kollegiális szivességgel privátim értesiteni méltóztassék. Ki akarnám zárni ugyanis annak a lehetőségét, hogy az ajánlást a tagválasztó ülés semmisnek nyilvánitsa, és ha ajánlásom szövegének valami hiánya van, ezt még kellő időben pótolni óhajtom. Nem kellene Önt ezzel a kéréssel terhelnem, ha a Petőfi Társaság alapszabályai kezemnél volnának, de ilyen nyomtatvány nincs nálam, és nem is tudom, hogyan juthatnék hozzá.

Lekötelezne továbbá, ha olyan szives volna és közölné velem, mely napon lesz a tagválasztó ülés? - Ha ugyan a napra vonatkozólag már megtörtént a megállapodás. Ha még bizonytalan, mikor lesz, akkor az volna a kérésem: annakidején ne tessék megfeledkezni a nekem szóló meghivó szives elküldéséről.

Kiváló tisztelettel és üdvözlettel igaz hive:

Ambrus Zoltán
VIII. Erzsébet körút 8. sz. III. em. 9.

Hatvan, 1907. dec. 13.

Igen tisztelt Szerkesztő Ur!

Hálás köszönet szives értesitéséért és igazán lekötelező fáradozásáért. Reménylem, hogy Zempléni kollégánk negativ magatartását nem veszi túlságosan a szivére. Az, ugy látszik, csakugyan ősi magyar irói szokás, amelyről, és még külömbekről, mostani aspirációmnál sokszor meggyőződtem.

Ugy hallottam, hogy a tagválasztó ülés napja dec. 27.-ike, de nem hiszem, hogy ezen a pénteki napon választanak; valószinübb, hogy a választás a következő napon lesz.

Kilincseléseim nem mindig lelketviditó Odysseájának papiroson az az eredménye, hogy körülbelül husz "biztos" szavazatra számithatok. Ámde szintén ősi magyar szokás szerint, amint erre figyelmeztettek, már többször megtörtént stb. -

Különben - vederemo.

Mindenesetre fogadja, kérem, ismételt hálás köszönetem és igaz nagyrabecsülésem kifejezését, mellyel vagyok s maradok

őszintelt hive

Szécsi Ferenc

Rozsnyó, 1907. dec. 22.

Igen tisztelt Uram!

Felajánlhatja-e egy kicsiny ismeretlen piktor müveit egy nagynevü magyar irónak a nélkül, hogy hatáskereséssel ne vádolják, vagy tolakodónak ne tartsák, aki ajándékokkal kellemetlenkedik, éretlen, értéktelen ajándékokkal?

Ezek a kérdések tolultak elémbe, midőn "Ninive pusztulásá"hoz készitett négy rajzomat irójának, Ambrus Zoltánnak felajánlani, - s evvel egy kedves tervemet megvalósitani - a levéliráshoz fogtam. Azzal biztattam magam, hogy megtehetem ezt, szándékom nem lesz félreértve. Hiszen én, mint müvész, adósa vagyok "Midás király" szerzőjének, azért a bámulatos megértésért, mellyel ott a müvészélet gyönyörüsége-kinja oly kérlelhetetlen igazsággal van megírva; s ez a megértés érlelte bennem Ninive pusztulásának olvasása után azt a szeretettel dédelgetett tervet, hogy én Ninive pusztulását illusztrálom, s ha kiállithatom e képeket, (vagyis megnyerem rájuk a hivatalos elismerést) felajánlom irójuknak.

Ez megtörtént. A képek ott lógnak, a Nemzeti Szalón karácsonyi kiállitásán, a földszinti baloldali terem falán. S ha Ön nem sajnálja a fáradtságot, elmenni megnézni e rajzokat, bizonyára meglátja bennük, minden gyöngeségük dacára a szeretetet, mellyel Ninive pusztulásának oly ragyogó és folytottan gunyos meséjét kisérni próbálta az illusztráló. Áttenni szinfoltokba azt, ami ott tökéletesen van megirva. S igy a képekben feltetsző törekvések sem lesznek értéktelenek, mely törekvések modern francia vagy angol irók helyett, magyar irónál keresnek és találnak dus és hálás anyagot az illusztrálásra.

Végtelenül fogok örülni, ha ezt a csekélységet Ön, igen tisztelt Uram, elfogadja tőlem s ebbeli hajlandóságáról pár sorban értesiti őszinte bámulóját

Tichy Gyulát

Hatvan, 1907. dec. 30.

Igen tisztelt szerkesztő Ur!

Engedje meg, hogy - mielőtt ezt élőszóval tehetném - ezen az uton mondjak Önnek szivből eredő köszönetet igazán lekötelező, eredményes támogatásáért.

Őszinte nagyrabecsüléssel és rokonszenvvel köszönti

hálás hive

Szécsi Ferenc

[Szabó Endre, az Üstökös szerkesztője fejléces levélpapirján]

[1907. dec. 31.]

Kedves Ambrus Uram!

Nagyon szépen köszönöm, hogy igy teljesitette a kérésemet, mert valóban ez az eredmény - az Endrődi megválasztása - az, amiben nekem is őszinte és nagy örömem telik. Csakhogy akkor, mikor én azt a levelet d. u. 2 órakor megirtam, még szó sem volt Endrődiről. Még Endre sem tudott felőle (akinek a megbizásából irtam), pedig kedden este alaposan megbeszélték Herczeggel a választást. Délután 4 órakor sem volt szó, mikor Endre a levelet postára tette. Mindenki Ferencziről beszélt s csak igen kevesen gondoltak arra, hogy a Pekár szivesen felajánlott munkálkodását igénybe vegyék. Az elnökséget ugyanis nem szánták kitüntetésnek, hanem olyan sulyos kötelességnek tekintették, melynek elviselésére nem irodalmi érdem, hanem tevékenység kell. Csak este 5 órakor a Herczeg lakásán tartott értekezésen sikerült Endrődit rávenni arra, hogy vállalkozzék. Akkor Endre is ott volt, ezt a határozatot aztán elmondta nekem s akkor már igazán mind a ketten sajnáltuk, hogy a levél elment.

No de szerencsére jól végződött minden, annak kivételével természetesen, hogy Ön nem jött el, mert bizony mindig nagyon örülök, ha látom, s most ez elmaradt. Nagyon kedves, hizelgő ürüggyel, de mégis csak elmaradt. S minthogy e veszteség folytán egy kis bosszuállásra jogom van: ime elküldöm az uj könyvemet azzal a határozott kéréssel, hogy abból tiz sort - büntetésből - okvetetlenül elolvasson. De megenyhitem a büntetést azzal a kéréssel, hogy erre a levelemre most már igazán ne válaszoljon. Immár teljesen meg vagyok győződve az Ambrus Zoltán korrekt neveléséről, mely levelek megirásában is megnyilatkozik; rossz véleményem ez irányban sem támadhat, nyugodt lehet. Hiszen én nagyon jól tudom, hogy mennyit ér az ideje és igazán vigasztalhatatlan lennék, ha miattam levélirásra pazarolná.

Most pedig még egyszer bocsánatot kérve mindenért legszivesebb üdvözletünk kifejezésével vagyok igaz hive

Szabóné

[1908. jan. eleje]

Mélyen tisztelt Nagyságos Asszony!

Nagyságod - szép szóval és nagyon kedves formában - vádol engem. Elnézéssel teljes, csodálatraméltó gyöngédséggel teszi ezt; előre megbocsátja vélt haszontalanságomat; és gondoskodik róla, hogy, ha vádja talán rosszul esik, viszont örömet is szerezzen nekem, mert végezetül megjutalmaz, noha rosszul viseltem magam. Kedvesebben már nem lehet vádolni: de mégis csak vádol.

Vádol, vagy legalábbis nagyon gyanusit, azzal, hogy:

1. hazudtam,

2. a választás előtt irt szives sorait ürügynek használtam fel arra hogy - miután kivánságát nem teljesitettem - lustaságomat palástolhassam és ravaszul mentegetőzhessem,

3. mindezt pedig azért cselekedtem, hogy a jólneveltségemet bizonygassam.

Szerencsére, tanuim vannak.

A Petőfi-Társaság tagjainak valamelyik értekezlete után a mikor először esett szó Ferenczi jelöléséről, Kiss József azzal közölte velem ezt az ujságot, hogy neki F[erenczi] jelöltsége nem tetszik. F[erenczi] jóformán uj ember a Társaságban; alelnököt a régibb emberek közül kellene választani. Elmondta továbbá, hogy neki az az impressziója: Herczeg azért pártolja F[erenczi] jelöltségét, mert, mint elnök kevesebbet kiván foglalkozni a Társaság ügyeivel, s Ferencziben olyan helyettest keres, a ki mindig rendelkezésre áll. Végül, Kiss József megkérdezte tőlem, hogy mit szólok mindehhez?

Azon a nézeten voltam és vagyok, hogy: nem kivánatos, hogy Herczeg ezentul kevesebbet foglalkozzék a Társaság ügyeivel, - hogy a P[etőfi] T[ársaság] alelnöke nem segédje az elnöknek, - hogy ez az alelnöki állás dignitás, melynek betöltésénél a kimagasló irói érdemet nem lehet figyelmen kivül hagyni, - hogy az a tevékenység, melyet az alelnöki állás megkövetel, nem olyan nagy, hogy ennek a Társaság bármely öregebb tagja meg ne felelhetne, - hogy a Társaság egy nemrég választott tagjának alelnökké választása egyértelmű volna a sokkal régibb tagok irói érdemeinek lekicsinylésével, - szóval, hogy nagy hiba volna, ha alelnökké a fiatalabb tagok egyikét választaná meg a Társaság - akármelyiket.

Kiss József megjegyezte, hogy szó volt Szana jelöléséről is. De Szana vonakodik, mert a titkári állás jövedelméről nem akar lemondani. Legalább K[iss] J[ózsef] azt hiszi, hogy Sz[ana] ezért vonakodik.

Azt a meggyőződésemet fejeztem ki, hogy: ez nem ok, az a javadalmazás csekélység, Sz[ana] nem szorult rá, bizonyosan nem is ragaszkodik hozzá, s talán csak szerénykedik.

Végül Kiss Józseffel abban állapodtunk meg, hogy meg kellene kérdezni Szanát, nyilatkozzék határozottan. Ha ő csakugyan nem fogadná el az alelnökséget, szavazzunk Endrődire, s igyekezzünk rábeszélni minél több kollégát, hogy: szavazzanak velünk. (Melyikünknek jutott eszébe először Endrődi, már nem emlékszem határozottan; de ugy rémlik, Endrődit én emlitettem először.) Kiss J. vállalta, hogy akcziót csinál. Ajánlottam neki, s megigérte, hogy azonnal fölkeresi Endrét a B. kávéházban: reméltük, hogy ideánkat Nagyságod is, Endre is helyeselni fogják. Én csak arra vállalkozhattam, hogy akikkel a Társaság tagjai közül legközelebb találkozom, beszélni fogok a dologról.

Kiss J. néhány nap mulva tudatta velem, h[ogy] Endrét nem találta, de találkozott Váradival, Ábrányi Kornéllal, Hatalával és másokkal - már nem emlékszem kikkel - s abból a mit ezekkel beszélt, azt az impressziót meritette, hogy a Társaság legtöbb tagja ugy gondolkozik erről a kérdésről, mint mi, s hogy sokan fognak velünk szavazni. Én László Mihálylyal és Sebők Zsigmonddal beszéltem az alelnök-választásról. László is, Sebők is azt mondták nekem, h[ogy] Szana n[em] fogja elfogadni az alelnökséget, de szivesen szavaznak akár rá, akár Endrődire.

Egy órával ama gyülés előtt, a melyen H[ercze]g[e]t elnökké választottuk, találkoztam Szanával is, a ki kérdésemre ugy nyilatkozott, hogy ő nem aspirál az alelnökségre, de egyszersmind kijelentette azt is, h[ogy] őt elhatározásában a titkári jövedelem egyátalán n[em] befolyásolja. Nekem ugy tetszett, h[ogy] megválasztása esetén elfogadná az alelnökséget. Azért az elnökválasztó ülés kezdetén az ő jelölése mellett igyekeztem hangulatot kelteni. De éppen az ülés folyamán olyanok, a kikhez Szana bizalmasabb, közölték velem, hogy: tévedek, mert Sz[ana] semmi esetre se fog vállalkozni. Később tehát, még az ülés alatt Endrődi mellett igyekeztem korteskedni azok közt a kik a közelemben ültek s a kikkel beszélhettem. Az ülés után pedig Endrődit megkérdeztem, elfogadja-e az alelnökséget, ha őt választjuk meg? E[ndrődi] azt felelte, hogy ő se aspirál erre, de feleletéből megérthettem azt is, hogy a fait accompli előtt meg fog hajolni. Mikor elváltunk, tudattam vele, h[ogy] ha nem is reflektál erre a tisztségre: azt hiszem sokan leszünk, a kik ő rá fogunk szavazni.

Tévedés tehát, hogy az alelnökválasztó ülés előtt való nap délután öt óráig szó se volt Endrődiről. Az eredményből legalább azt kell következtetnem, h[ogy] Kiss József nagyon is sokat beszélhetett róla. Mindenesetre foglalkoztak ezzel a kérdéssel olyanok, a kik előtt talán mi tettük szóvá Endrődi jelöltségét, s a kik nem oly kevéssé agilis természetüek, mint én. Meglehet, hogy talán csak Endre és Herczeg nem tudtak E[ndrődi] jelöltségéről, a mi egy kissé furcsa, de néha megtörténik ilyesmi.

Nagyon csodálnám, ha ezekre a pourparler-kra a melyeket igazolásomra soroltam fel ilyen untató részletességgel, s ezért N[a]g[yságo]d bocsánatát kérem - az emlitettek nem emlékeznének.

Legyen szabad remélnem, hogy ezzel a tulságosan teljes és tökéletes kimagyarázkodással sikerül eloszlatnom azt a gyanut, hogy ürügyet keresgélve füllentettem, s mindezt azért, hogy az illedelmességemet bizonyitgassam. És ebben a reményben a jutalmat, melyet elnézése, bocsánata és kegyessége utalványozott ki annak, a ki erre fölötte érdemetlennek látszott - köszönettel fogadom el. A hozzá kapcsolt kikötést - hogy csak tiz sort olvashatok el belőle - N[agysá]g[o]d n[em] gondolhatta komolyan. Abban a képzelődésben élek, hogy a szellemi érdeklődésem fiatal maradt, hogy a szép könyv olyan hatással van rám és olyan örömöket szerez nekem, mint valaha - és az olyan emberre, a ki még keresi az örömöket, rá lehet-e bizni egy szép leányt, azzal a kikötéssel, hogy: teljes szabadsága van, de ne éljen ezzel a szabadsággal, s a szép arcról a fátyolt csak egy pillanatra szabad fellebbentenie?

Kezét csókolja hü szolgája:

A[mbrus]

[1908. jan. 5. után]

Igen tisztelt Uram!

Bocsássa meg, hogy még az ünnepek előtt irt, nagyon megtisztelő, lekötelezően szives soraira csak most válaszolok. Karácsony előtt néhány nappal elutaztam s azóta mostanáig nem voltam itthon; igy az Ön nagyon kedves és engem igazán mélyen megható sorait is csak most kaphattam meg.

Engedje meg, hogy mindenekelőtt ezeket a nagyon szives szavakat köszönjem meg. Ha nem is tartozom azok közé, akikben a tultengő önérzet folytonosan szomjazza az elismerést és a dicséreteket, én se zárkózhatom el az elől a kérdés elől, hogy hiába vagy nem hiába irok-e, rám nézve se lehet közönbös, hogy találok-e, vagy nem találok olyan olvasókat, a kik ugy éreznek és gondolkoznak, mint én, és igy természetesen csak nagyon jóleső érzésekkel tölthet el, a mikor olyan rendkivül kedves formáju megtisztelésben részesülök, a milyennel Ön tüntet ki. Lehetetlen ennek a megtisztelésnek az örömét egészen át nem éreznem, mert hiszen az után, hogy Ön az én régen irt elbeszélésemet illusztrálásra méltatta, az Ön nagyon szives szavainak egész jelentőségét át kell értenem, és az a tény, hogy Ön nem is csak egy, hanem négy munkáját áldozta annak, a mit én megirni igyekeztem, olyan kitüntetés, a mely bárkire nézve csak megható lehet. Azért engedje meg, hogy először is ezért a tényért s azokért a nagyon kedves sorokért, a mellyekkel ezt közli velem, mondhassak Önnek köszönetet, egyszerü szavakkal, de nagy megilletődéssel. Ön szivességét azzal tetézte, hogy ezeket a rajzokat, a melyek senkinek se lehetnek annyira becsesek, mint nekem, felajánlotta számomra ajándékul. Tartok tőle, hogy miután több mint két hét mult el, a nélkül, hogy a minden esetben lekötelező szivességre válaszoltam volna - talán nem tudva mire vélni érthetetlen hallgatásomat, - azóta már másképpen rendelkezett a rajzok felől. Ezt nagyon természetesnek találnám. Mégis kérem, legyen szabad erre a szives ajánlatra is ugy felelnem, mintha nem követtem volna el mulasztást s mintha Ön a kedves ajándékot csak tegnap ajánlotta volna fel nekem. És kérem, fogadja érte meleg köszönetemet.

Bizonyára nagyon meg kellene gondolnom, hogy szabad-e illik-e ennyire becses ajándékot elfogadnom? De azon kivül, hogy Ön ezt a nagyon kedves karácsonyi meglepetést olyan formában ajánlotta fel, a mely szinte lehetetlenné tette, hogy lemondjak róla, nem hallgathatom el, hogy: igenis, nagy hálával fogadnám el, annak ellenére, hogy alig lehet reménységem az Ön szives jóságának valamelyes viszonzására. Nagy hálával fogadnám el, nemcsak önzésből - mert ezek a rajzok rám nézve becsesebbek, mint bárkire nézve, s másképpen lehetetlen volna hozzájok jutnom - de azért is, mert olyan rokonérzés jelei nyilatkoznak meg bennök, melynek az emlékét szeretném megőrizni.

Nagy hálával fogadnám el - de ezzel már alighanem elkéstem. Sajnos, még csak nem is láthattam a képeket. Mire hazaérkeztem, a Nemzeti Szalónt már zárva találtam; ott már az uj kiállitást rendezik.

Igy csak arra kérhetem, ne rójja terhemre az akaratlan mulasztást és fogadja meleg köszönetem és hálám kifejezését.

Ha véletlenül még eddig nem rendelkezett volna másképpen, nagy örömet fog szerezni nekem. De lekötelez, ha a másik esetben is tudatja velem, hogy nem neheztel hosszú hallgatásomért.

Hálás hive

[1908. febr.?]

Igen tisztelt Szerkesztő Ur!

Élek a joggal, melyet Kemény Simon révén nekem adni szives volt és küldöm ezt a cikket az Uj Szemle számára. Nem tudom, mennyiben felel meg Önnek és lapja szellemének, csak azt tudom, hogy nagyon örülnék neki, ha tetszését megnyerhetném vele. Tudom, hogy a cikk jobb is lehetne, sőt sokkal jobb, de akkor - sokkal hosszabbnak is kellene lennie. S azt hiszem, már igy is elég hosszu. Meg kell jegyeznem, hogy a cikk-részlet egy könyvből, melyen egy ideje dolgozom s még jó ideig dolgozni fogok.

Abban az esetben, ha szerkesztő ur közlésre méltónak találná, roppant örülnék neki - kérem, bocsássa meg szerénytelen tolakodásom - ha a Szemle következő számában jelenhetnék meg, mert a cikket forditani fogják két-három nyelvre - s a forditásokon szeretnék mielőbb tulesni. Ugyanez okból nagyon kérem szerkesztő urat, legyen kegyes nekem a Szemle illető számából 2-3 példányt küldetni.

Ha cikkem az a sors éri, hogy szerkesztő ur közlésre alkalmatlannak találja, kérem szives visszaküldését.

Fogadja szerkesztő ur, legmélyebb tiszteletem kifejezését ismeretlen igaz hivétől

Fülep Lajostól
Firenze
Via dei Robbia 62, III.

[1908. febr.?]

Igen tisztelt szerkesztő Ur.

Végtelenül örülök neki, hogy a cikk, bár némi föntartással, de megnyerte tetszését, valamint annak is, hogy ép az Ön lapjában fog megjelenni. Ez már maga a kritika-nyilvánitásnak egy neme és ezért külön köszönettel tartozom.

A mi a megjelenés idejének hátrább tolódását illeti, azt hiszem, nem lesz túl nagy baj, mert a forditásra szánt szöveget ugy is kiszándékoztam egésziteni, ezt időközben megcsinálhatom. A magyar közlésre szánt cikket nem mertem hosszabbra nyujtani. A honoráriumot, kérem, méltóztassék firenzei cimemre küldetni. Fogadja érte, szerkesztő ur, előre hálás köszönetem.

Mély tisztelettel mindenkor szolgálatkész hive

Fülep Lajos
Firenze,
Via dei Bobbia 62, III.

Lovrana, Hotel Lovrana. [1908.] jul. 15.

Igen tisztelt kedves szerkesztő ur, tegnap e csöndes és büzhödt tenger partján egy fiakker robogott végig, amelyből egyben csakhamar Fáy Nándor bukott karjaim közé. Négy másodperc mulva már tudtam az Ön cimét, s azt, hogy Ön már a cimén nyaral, sietek tehát felhasználni az alkalmat, s anélkül, hogy Önt egy anzichtkártya erején tul óhajtanám megterhelni, ezennel életjelet adok magamról, s közvetitem ama dörgő üdvriadalt, amelyet az Ön éltetése céljából egy üveg Szent Mórok (Saint-Marceaux, mint Saint-Marcel többese) hangjainál elkövettünk, feleségem, csekélységem és Nándorom "als Gast". Az Ambrus-asztal igy majdnem teljes számban együtt volt, s az Ön nézetét és itéletét különböző dolgokról hol Nándorom képviselte, hol Csekélységem. Képzelheti, milyen rosszul járt Ön e képviseletekkel. Ön bizonyára éppoly kiváncsi egy közös barátunk legutóbbi meglepő életfordulatának részleteire (hogy diskrét legyek), mint én. Nándorom sok gyönyörüt mesélt erről, de tulajdonképpen olyan dolgokat, amelyeket mi már rég tudtunk.

Egyébként itt meleg van és a tenger, mint látom, két anyag összetételéből: zsidókból és vizből áll, főként Abbáziában, ahova be-benézünk undorodni. Lovrana csöndesebb és keresztényebb. Itt a tenger gyermekekből és vizből áll. Abbáziában nyaral Heltai Jenőné, Jenő 18-ikán jött, mint hirlik és viszi őnagyságát a Lidóra. Ugyanott nyaralnak Izrom agg szülei, akikhez Izrom minden vasárnap leizzad ide, ami nagyon rokonszenves vonás a publikum előtt. Nem irigylem Izrot, amint e hőségben egész éjjel utazik, de a hálókocsit sem. Ennyit Izorról.

Csekély magam szorgosan irok innen a Naplóba humort és komort vegyesen s némi szinmüvészeti jegyzeteket is üzök, de egyelőre komolyabb megerőltetés nélkül.

Ennyit magamról.

A viszontlátásnak majdan hüvösebb időben előre is örülve, kérem adja át Őnagyságának tiszteletteljes kézcsókomat és fogadja üdvözletét igaz tisztelőjének és hivének

Molnár Ferencnek

Temesvár, 1908. okt. 27.

Nagyságos Uram!

Ugy gondolom, leghelyesebb, ha egyenesen a dologra térek: én erkölcsi támogatást jövök  kérni Nagyságodhoz. A mellékelt regényről van szó.

Évek óta irogatok; ez az első nagyobb munkám. Szakvéleményt, és ha a munka jó munkának bizonyulna, egy pártfogó szót szeretnék kérni nagyságodtól, ami megnyitná előttem az utat az érvényesülés felé.

Nagyságos Uram! Teljesen ismeretlen vagyok - mihez kezdhetek?!

Összeköttetéseim - ami által szakvéleményhez, vagy épen pártfogáshoz juthatnék, - nincsenek, pusztán a tehetségemre pedig, mai viszonyok között nem igen támaszkodhatom.

Hiába próbálnék - egyedül a magam erejében bizakodva, - valamelyik laphoz bejutni, hasztalan kisérlet lenne.

Nagyságos Uram, tudom, hogy alkalmatlankodásom hijján van minden jogosultságnak, - tudom mekkora áldozatot kérek, mikor Nagyságod elé teszem e regényt, hogy azt átlapozni szíveskedjék, - de azt is tudom, hogy komolyan és becsületesen dolgoztam rajta és midőn értékesiteni szeretném, sok hónap fáradságos munkáját, alkalmatlankodásomért ez a tudat az egyetlen mentségem Nagyságod és önmagam előtt. Komoly, lelkiismeretes munka és ezért az egyért talán számithat némi jóindulatra, Nagyságod talán nem fogja olvasatlanul félretenni.

Jó munka-e vagy értéktelen, van-e joga helyt kérni a valamirevaló munkák között, nem vagyok illetékes megitélni, de ismételten kérem Nagyságodat, ha figyelemreméltó munkának bizonyulna, ne tagadja meg befolyásos támogatását - egy pártoló szót, ami ismeretlen nevem előtt utat nyitna. Alkalmatlankodásomért mégegyszer bocsánatot kérve, magamat Nagyságod jóindulatába ajánlom kitünő tisztelettel

Bardócz Margit

[A Vasárnapi Ujság szerkesztősége levélpapirján.]

Budapest, 1908. nov. 4.

Igen tisztelt Uram,

a novellát sikerült beszoritani a karácsonyi albumba, egypár már kiszedett dolgot ki kellett ugyan hagyni miatta, de az nem baj, ugyse voltak valami jók, az Öné pedig első rangu. Nagyon örülök, hogy a mit már régóta szerettem volna, most beteljesült: Ön is ir a V[asárnapi] U[jság]ba. Remélem, most majd más alkalommal is fel fog minket keresni, - csak arra kell kérnem, lehetőleg olyan terjedelmü dolgokat adjon nekünk, a melyeket egy számban közölhetünk, mert tekintve, hogy ugyis mindig két regényünk megy folytatásokban, novellát pedig egy számban csak egyet adhatunk, annak az egynek nem szabad megszakitottnak lenni. Ez ugyan az én irodalmi izlésem elleni dolog, mert nekem egyik legkedvesebb müfajom az olyas terjedelmü novella, mint ez a Lillias - de Magyarország az az ország, a hol a journalistikai szempont mindig nagyobb ur, mint az irodalmi szempont.

A novella honoráriumát, 180 koronát kiutalványozhattam s Ön még a holnapi nap folyamán meg fogja kapni. Szerettem volna többet kivasalni érte, de sajnos, nem sikerült, mert a karácsonyi album budgetjét máris jóval tulléptük s H[oitsy] ur számolni kénytelen a Franklinnál most uralkodó krajcáros szatócsszellemmel. Ha egy számra való novellát kaphatunk, azért majd remélem, sikerül legalább is 60 koronát utalványoztatni.

Maradtam kiváló tisztelettel igaz hive

Schöpflin Aladár

B[uda]p[est], 1908. nov. 8.
Bardócz Margit, Temesvár

Igen tisztelt Nagysád!

Bocsássa meg, hogy egy kissé késve, röviden s nem azzal a körülményességgel irok, a melyet már csak udvariasságomtól is megkövetelhetne. Szives, kedves, okos sorai, a melyek irodalmi tehetséget is sejtetnek, de mindenesetre vonzó és megnyerően szeretetreméltó egyéniséget tükröznek, bizonnyal hosszabb, beszédesebb választ kivánnának, mint a milyen tőlem kitelik. Bocsássa meg, kérem, azt is, hogy egyszerüen a köteles őszinteséggel felelek, a helyett, hogy minden mentségemet előadnám tehát kellő részletességgel megmagyaráznám: miért nem teljesithetem első kivánságát, azt tudniillik, hogy regényét olvassam el.

Én már évek óta rendkivül elfoglalt ember s most még hozzá beteges is vagyok. A "rendkivül", tessék elhinni, nem frázis. Évek óta csak a legnagyobb üggyel-bajjal tudok eleget tenni elvállalt munkabeli kötelezettségemnek és nincs módomban nem vállalni új kötelezettségeket; ugy hogy naponta 10-12 néha 14 órát kell dolgoznom, hogy nagyobb késedelem nélkül végezhessem el a sok időhöz kötött és még több hátralékos, tehát még sürgősebb munkát. Ennek következtében nemcsak hogy minden szórakozást meg kell vonnom magamtól, de még az olvasáshoz sem jutok hozzá abban a mértékben, a melyben óhajtanám és szükségem volna rá.

Most, - éppen azért, mert már hosszabb ideje betegeskedem is, különösen el vagyok halmozva restanciával. Azt irhatnám Nagysádnak, hogy: egy kis idő mulva, néhány hét mulva, időt fogok szakitani a regény elolvasására. De azon kivül, hogy nem akarnám próbára tenni szives türelmét, attól tartok, hogy minden jóakaratom mellett is halasztgatnom kellene - és talán hónapokig - ennek az igéretnek a beváltását. Ne vegye tehát rossz néven, hogy bár minden jószándék és hajlandóság megvolna bennem regényével kivételt tenni, még ennek az elolvasására se merek vállalkozni, - csakugy nem, mint nem vállalkozom hosszabb kéziratok elolvasására máskor sem. (Mert rengeteg kéziratot kellene elolvasnom, ha minden ilyen kivánságnak eleget akarnék tenni.)

De nincs is szükség rá, hogy regényét éppen én olvassam el. Nagysádra nézve az a fontos, hogy megtalálja azt az érvényesülést, mely - szives sorainak elolvasása után ugy hiszem, ugy sejtem, azt mondhatnám: bizonyosan - megilleti. És e tekintetben talán szolgálatára lehetek. Azért szives helybenhagyásának reményében, megkértem Osvát Ernő barátomat, a Nyugat szerkesztőjét, hogy olvassa el a regényt; Nagysádnak mindenekelőtt ugyis az a célja, hogy hozzáértő és elfogulatlan birálótól kapjon véleményt. Az ő itéletében én föltétlenül megbizom, mert jól ismerem az irodalom iránt való nagy szeretetét, rengeteg olvasottságát és kitünő judiciumát.

Abban az esetben, ha Osvát ugy találja, hogy Nagysádnak ez a munkája még nem olyan, a mellyel a nyilvánosság elé állani Nagysádra nézve kivánatos volna: ezt őszintén meg fogja mondani. Abban a másik, jobb esetben pedig, a melyet remélek, ha t. i. már ezt a munkáját is olyannak találja, a mely számot tarthat a közönség érdeklődésére: Osvát is, én is rajta leszünk, hogy Nagysád a budapesti lapok valamelyikében megtalálja azt a tért, mely az érvényesüléséhez szükséges.

Nagyon fogok örülni, ha igy talán szolgálatára lehetek, és még egyszer kérem szives bocsánatát.

Kitünő tisztelettel

A[mbrus] Z[oltán].

[Képes levelezőlapon. Cimzése: Ambrus Zoltán urnak, Európa.]

[1908. dec. 13.]

Szép Ernő és Bakti Gyula!

[1908.]

Kedves Zoltán!

Köszönöm kedves soraidat. Bizony szeretnélek már látni. Holnap pénteken este különben is a Fészekben leszünk baráti körben. (Kertész utca és a Dob utca sarkán)

Pista is ott lesz - valószinüleg Pósa is - gyere hát el te is. Egy pár jó barátom éppen az Árva Bandimra akar eggyet kocintani. Nagyra venném, nagyon megbecsülném és nagyon örülnék neki, ha te is eljönnél. - -

Hát ha lehet, gyere el, ott aztán megbeszéljük további találkozásainkat, mert az már csakugyan nem járja hogy egy olyan jó izü kis compania, a milyen a miénk volt, ugy hulljon szanaszét ebbe a sivár szürkeségbe...

Kedves nőd őnagyságának kézcsókomat küldve ölel szeretettel a viszontlátásig hived

Feszty Árpád

Páris, [19]09. febr. 17.

Mélyen tisztelt Uram,

Hálásan köszönöm szives készségét a forditások engedélyezése ügyében és hogy megtisztelő soraira csak most válaszolok, annak oka, hogy egy szerkesztőség döntő válaszát vártuk. Az Illustration-nal tárgyaltunk - ez a legjobban fizető lap Párisban - de sajnos eredménytelenül. A szerkesztő kitörő tetszéssel fogadta a Grizeldisz témáját, de mert a lap még soha forditást nem közölt, ezuttal sem térhet el elveitől. Igy kénytelenek vagyunk, máshol elhelyezni. Az elhelyezéssel forditó társam M. Delaquys fáradozik, akinek egy regénye most folyik az Illustration-ban. Mihelyst pozitiv választ kapunk az összes feltételeket közölni fogjuk Uraságoddal.

- Ami a forditást illeti a legnagyobb gonddal csináljuk és nagyon szivesen beküldjük. Delaquys forditói ügyességéről különben, Uraságod a Revue de Hongrie-ben most folyó Jókai-regényből is meggyőződhet. Miután két másolatot készitünk, az egyik kéziratot még e hó végén be fogom küldeni.

Szivességét ujra hálásan köszönve maradok legnagyobb tisztelettel:

Fóti József Lajos
29bis rue Monge.

B[uda]p[est], 1909. jul. 6.

Mélyen tisztelt Uram,

Ön a nagy megértő, a mély gondolatok kedves mestere, remélem nem érti félre, hogy mikor első könyvem megjelenik: sietek vele Önnél kopogtatni. Sok gyönyörüséggel és sok okulással vagyok Önnek adósa, s ezt az adósságomat megvallom ezentul is gyarapitani vágyom.

Maradok igaz tisztelője, hive

Móricz Zsigmond

B[uda]pest, 1909. szept. 15.
VIII. Kőfaragó-u. 9.

Igen tisztelt Uram!

Bizonyára ismeri zeneszerzői müködésemet, - már a mennyire állandó párisi tartózkodásom alatt hirem idáig eljutott s igy mellőzve valamelyik közös ismerősünk közbenjárását a megismerkedéshez, magam mutatkozom be.

Csak röviden óhajtom érinteni jövetelem célját abban a reményben, hogy kedvező válasza esetén személyesen sokkal részletesebben mondhatom el terveimet.

Tudomásomra jutott t. i. hogy Ön egy operettszövegen dolgozik Heltaival együtt. Beöthy direktor még a mult évben emlitette, hogy hozzak valami szép muzsikáju darabot. Van ugyan egy vigoperám, de az ily átmenő műfaj (az opera stilus és az operette között) nem illik bele a szinház programmjába. Minthogy szimfonikus vagyok, nem tehetem meg, hogy vaudeville-zsánerü muzsikát irjak, mint nagyjából a mai operette irodalom termékei mutatják. Másrészt szent meggyőződésem, hogy elkell érkeznie annak az időnek (vagy máris itt van), mikor a közönség feltétlenül megköveteli a müvésziesebb de azért mégis könnyen érthető muzsikát, a mely speciális műfajt képvisel s jogosult marad minden időkig. Értem péld[ául] a francia operetteket vigjáték sujet-kkel. (Lili, Hervé, Planquette, Messager stb.)

Ily tendenciáju darabnak megzenésitését örömmel fogadnám s oly szöveget óhajtanék, melyhez szubtilisan finom, pergő ritmusu zene kell káprázatos hangszerelésben, de azért minden taktusa csupa lyra s könnyen felfogható legyen. Az ily fátyolkönnyű, szines témák nem maradhatnak hatástalanok s megtalálják az utat az elismeréshez. Bizonyos vagyok benne, hogy jó uton járok, mikor az operetteknél is a belső értéket hangoztatom. Gyorsan dolgozom, rögtön tisztába irok mindent s képes vagyok nov[ember]-decemberig a partiturát elkésziteni, esetleg előbb is. Jelenleg a jourban vagyok, mert most fejeztem be egy 1 felv.-os operát Hevesi Sándor scenáriójával, s igy teljesen átadhatom magam a munkának. Ha tehát tervemet közös munkálkodásunkra nézve szimpátiával fogadja, legyen kegyes egy napot fixálni a találkozásra nézve, - lehetőleg a napokban még, mert a jövő hét végén vissza utazom Párisba s ott óhajtanám a munkát befejezni, egyszersmind valamelyik kiadómnál elhelyezni. A bécsi Universal-Edition is átvenné a müvet, mert relatioba vagyok vele.

Azt hiszem hive annak, hogy uj emberekkel, uj ideákat valósitson meg, s ha igy van, nem csalódhatom kedvező válaszában.

Fogadja igen tisztelt Uram, megkülönböztetett nagyrabecsülésemet s tiszteletemet

Lavotta Rudolf

[1909. szept. vége]

Igen tisztelt Szerkesztő Ur!

Nem kételkedhetem többé abban - a mitől egy kicsit mindig és egyre jobban tartottam - hogy a készülőben levő regényemet nagy sajnálatomra lehetetlen befejeznem a kellő időre. Nagy feneket találtam keriteni neki, - a gyors munkában jobban megnyult, mint szerettem volna, - s hogy csak minimális mértékben is megfelelhessen a kompozició arányosságára vonatkozó kivánalmaknak: még igen sok munka van vele. A karácsonyi albumra tehát még abban az esetben se tudnék elkészülni vele, ha rászánnám magamat arra, hogy a kvalitás kérdésével ne törődjem, - s ha a befejezés terminusát 3-4 héttel meg lehetne hosszabbitani. Így csak sulyosbitanám és tetézném a hibát, ha annak a reménye nélkül, hogy a befejezést igen rövid időn szállithatom, a meglevő, mintegy öt nyomtatott ivnyi kéziratot a nyomda rendelkezésére bocsátanám, annyival inkább, mert 10-12 iven a regény már nem fejezhető be; legalább 15 iv lesz.

Mindenesetre nagy hibát követtem el, a mikor, noha a regényt hamarosan kellett elkésziteni, a megirására vállalkoztam s az egyetlen mentségem az, hogy az idővel nem tudok eléggé számitani és elég jól gazdálkodni azonkivül pedig éppen most hátráltattak késleltettek körülmények a mikor a legjobb esetre, a legzavartalanabb munkára kellett számitanom. Belátom, hogy ezt a megbizást csak fiatalabb, kevésbbé nehézkes járásu embernek lett volna szabad vállalnia, olyannak, a ki szabadabban rendelkezik az idejével, mint én. De a hiba már megtörtént s most csak bocsánatot kérhetek azért, hogy zavart és kellemetlenséget okoztam.

Kérem, legyen olyan jó, tolmácsolja ezt a bocsánatkérést a Főszerkesztő Ur előtt is, a kinek szives elnézését azért merem remélni, mert a hibát a tulságos buzgóság követtette el velem. Bár eleve is aggasztott a terminus közelsége: minden áron jelét akartam adni a szolgálatrakészségemnek, s meg is feleltem volna a feladatnak, ha véletlenül szerencsésebb témát találok.

Minthogy a megbizás idején a regényre százötven korona előleget kaptam, legyen szabad megkérdeznem:

reflektálni méltóztatnak-e a regényre, ha ezt, a mikor elkészülhetek vele, a Vasárnapi Ujság jövő évi folyama számára ajánlom fel, vagy ennek a kérdésnek a tárgyalását még idő előttinek találják? Az utóbbi esetben természetesen a fölvett előleget azonnal vissza fogom tériteni, hálás köszönetemmel.

Szives feleletét kéri, bocsánatkéréssel és kiváló tisztelettel

őszinte hive

A[mbrus] Z[oltán]

[A Vasárnapi Ujság szerkesztőségének fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1909. okt. 3.

Igen tisztelt Uram,

nagyon sajnáljuk, hogy igy esett a dolog s a regény nem készült el, hiányzani fog karácsonyi albumunkból. De nem tehetvén egyebet, bele kell nyugodnunk. Ha elkészül a regény s nálunk kivánja közöltetni, nagyon szivesen átvesszük; az előleg elszámolására akkor is lesz idő.

Szivesen üdvözli őszinte hive

Schöpflin Aladár

[1909. okt.?]

Mélyen tisztelt Elnök Ur!
Méltóságos Uram!

Legyen szabad e sorokkal jelentenem neked, mint az akad[émiai] Péczely-jutalom bírálójának, hogy pályázom az idei Péczely-dijra, - amelyért ez alkalommal, ugy értesülök, 1907. és 1908.-ban megjelent, és nemcsak történelmi regények pályázhatnak - "Solus eris" c. regényemmel, a mely a 1907. évben és évszámmal jelent meg.

Kérlek, légy kegyes munkámat szives figyelmedre méltatni.

Mély tisztelettel igaz hived

A[mbrus] Z[oltán].

[1909.] nov. 21.

Diszkréció!

K[edves] b[arátom]! Nem jó hirt mondhatok. Hogy mikor döntenek, nem tudom, azt hiszem decemberben. Mert dec[ember] végéig muszáj. Elkéstek, mert ugy látszik, megfeledkeztek az ügyről. Az irodában összeállitották a megjelent müvek jegyzékét, ebben a tied nem fordul elő. Ugy látszik, ott nem tudták, hogy te is szóba jöhetsz. (Beöthy nem is kapott erre vonatkozó levelet). De ez még nem volna baj. Nagyobb baj az, hogy ha van történeti regény, akkor ennek, ha csak nem nagyon rossz elsősége van. Tört[énelmi] regény pedig van, a Pekár-é. Ugy hogy ez mindenesetre veszedelmes versenytársad, mert Herczeg is, Mikszáth is szóba jöhetnének de azok már kaptak P[éczely] dijat és igy nem aspirálnak rá, mutatja az, hogy elfogadták a birálói tisztséget. Tehát gare! Hogy mit lehetne tenni és lehet-e egyáltalán, nem tudom.

Szives üdvözlet

Alexander

[1909?]

Igen tisztelt Nagysád! A legnagyobb örömmel állnék rendelkezésére, de hogy már a legközelebbi napokban tehessem tiszteletemet, ezt valósággal lehetetlenné teszi rendkivüli elfoglaltságom. Tessék elhinni, hogy ez nem frázis; annyi időhöz kötött, tehát halaszthatatlan és hátralékos, tehát még jobban sürgetett munkával vagyok elhalmozva (máskor is, de különösen most) hogy a felébredésem pillanatától kezdve késő éjjelig dolgoznom kell, mert különben képtelen volnék eleget tenni a kötelezettségemnek. Ilyen körülmények között nem is gondolhatok arra, hogy annyi időt szakithassak magamnak, a mennyi a forditás és az eredeti összehasonlitásához szükséges. Mégis szeretném látni a forditást. Nem küldhetné el Nagysád 1-2 napra, hogy legalább átfuthassam? Őszintén megvallva, a forditással szemben csak egy aggodalmam van. Én az irásaimban soha se keresem az illetlenséget, de a hol ilyennek minősithető valamit irok le, azt szükségesnek tartom. S ha az ilyesmit Nagysád a forditásban enyhiteni igyekeznék, mint ez a "Protekció" forditásában történt, ebbe, megvallom, nem szivesen nyugodnám bele. Azért nagyon lekötelezne Nagysád, ha olyan kegyes volna a forditást l-2 napra elküldeni.

Szives bocsánatát kéri, - rajta lesz, hogy minél hamarabb tehesse tiszteletét, - és kezét csókolja Nagysádnak tisztelő szolgája

A[mbrus]

Jászapáti, 1910. jan. 6.

Kedves Barátom!

E pillanatban olvastam el Lullabyt.

Haj! micsoda örömet szereztél vele énnekem, az én falusi magányomban a hol százezer ember között egyedül vagyok európai ember.

Ha az én nagyrabecsülésem számit előtted valamit, vedd szives tudomásul, hogy nagy tisztelőd "lettem", pedig eddig is az voltam.

Én mint tudod pictor is vagyok és pedig rossz pictor. Mert egy olyan ember, a ki tulterheli magát ismeretekkel, nem lehet jó pictor.

Nekem pedig olyan feladataim vannak, a melyek kedvéért komoly könyveket kell tanulmányozni.

- Most a főváros megbizásából Budavár 1849-i ostromát gyurom. Különben is katona és pedig jó katona voltam.

Természetes hogy nekifeküdtem a szabadságharc történetének és lázban égtem a pokol és förtelem láttára a mivel Görgey alakját körülveszik a nagy idők irói.

Emberek, a kiknek annyi sejtelmük sincsen katonai kérdésekről, mint egy bakafrajternek, merészkednek köteteket irni egy háborúról.

- A történetirás kell, hogy kérlelhetetlen igazságot szolgáltasson ebben a dologban.

- Nem Görgey volt az áruló, ha árulóról beszélni lehet, de a nemzet nagy szentje, a ki a márciusi napok után megszünt nagy próféta lenni és egy feketelelkü Otellóvá törpült és Szemere Jago által az orránál hagyta magát vezettetni, minden lépésnél árulója volt Görgeynek. (pl. Móri csata stb.)

Gyönyörüen megirtad, nagyrabecsülését küldi lelkes hived

Vágó Pál

[A Magyarországi Épitőmunkások Országos Szövetsége fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1910. febr. 5.

Nagyságos
Ambrus Zoltán urnak

Budapest,
Erzsébet körút 8.

Nagyságos Uram!

Vagyok bátor sajnálattal értesiteni, hogy létesitendő szinpadunk engedélyezését Andrássy Gyula belügyminiszter ur megtagadta. Indokok voltak: főként Földek érdekei s azután, hogy a szövetség tagjai nem olyan "intelligensek", hogy ilyen irányu szinjátszásra volna szükségük. Egyebekben a főkapitány okoskodását tette magáévá a belügyminiszter.

Amidőn erről Uraságodat értesitem, vezetőségem nevében köszönetet mondok Önnek szives közreműködéséért s ezzel beszélgetés alapján történt megállapodásunk, mely a müintézet vezetésére vonatkozott, tárgytalanná vált. Mi a magunk részéről más utakat fogunk megkeresni, hogy a munkásság számára nevelésről gondoskodjunk.

Kiváló tisztelettel:

Garbai Sándor

[P- H.]

[Nyomtatott fejléc:
A Magyar Könyvtár szerkesztősége
Budapest, VII. Károly-körút 15.]

[1910. febr. 5-6. körül]

Kedves Barátom!

Ime az 50 k., melyet légy szives egy a Lampel R. (Wodianer F. és fiai) céghez intézett levélben nyugtázni. A levelet nekem küldd el.

Tegnapelőtt magam is bementem Palásthy urhoz és közöltem vele, hogy a 12 frt másolási dijat, tekintve az ügy sürgősségét, megadjuk, de azzal a kikötéssel, hogy a másolatot pár nap alatt elküldik, még pedig 10-15 lapos részletekben, amelyek elsejét már tegnapra kértem. Máig azonban nem kaptam semmit. Mivel te ugyis közel lakol a szinházhoz és neked ott bizonnyal nagyobb auctoritásod van, igen kérlek, nézz be ma délelőtt P[alásthy] urhoz és sürgesd meg a dolgot. Mára már, azt hiszem, elkéstünk, de hétfő reggelre (9-ig) nagyon szeretném az egészet megkapni. A Vigszinháznál egy nap alatt megcsinálják az ily másolatot.

Közlöm még veled, hogy Mikszáth neked akarja juttatni a Péczely-dijat. A másik két biráló: Herczeg és azt hiszem Beöthy, akiknek elseje bizonnyal pártodon lesz. B[eöthy]vel még nem szóltam e dologban.

Ölel igaz hived:

Radó

[Képeslevelezőlapon.]

[1910.] febr. 8.

K[edves] B[arátom]! Tegnap Hellebranddal kerestük a regényedet, de müveid I-XII kötetében nem találtuk. - Heinrich szerint a Péczely-jelentés hanyagság miatt késik.

Sziv. üdv.

Riedl
Andrássy ut 82.

[1910. febr. 10. körül].

Kedves Barátom!

"Solus eris" c. regényem munkáim V. kötetében 1-232 l[apon] jelent meg. A kötet külső cimlapja: Solus eris irta A. Z. Révai testv. irod. int. r. t. Budapest. Belső cimlapja: a.) A. Z. munkái V. Solus eris. Budapest MDCCCCVII Révai testv. VIII. Üllői ut 18. b.) A. Z. Solus eris. Budapest MDCCCCVII Révai testv. irod. int. VIII. Üllői ut 18.

Ez a "Solus eris" csak ebben az évben (1907) és ebben a gyüjteményben jelent meg könyvalakban, előbb nem. Még ujságban sem jelent meg egészen előbb, mert a "Hét"-ben csak az első része és a vázlata jelent meg. Ha parancsolod, elküldöm a kötetet.

Nagyon köszönöm szives értesitésedet és kérlek, ha véletlenül megtudod, mikor fognak határozni, légy olyan kegyes és tudasd velem.

Hálás hived

Ambrus
Erzsébet körút 8.

[Képeslevelezőlapon.]

[1910.] febr. 22.

K[edves] B[arátom]!

A tegnapi bizalmas értekezleten a főtitkár kijelentette, hogy az Akadémia elnöke nagyon óhajtja Pekár megválasztását. Ezért elmaradt más irói kandidáció. -

Péczely-dijat állitólag Pekár kapja.

Régi hived

Riedl

Budapest, [1910. febr. 25.]

Igen tisztelt Uram!

Bocsásson meg, kérem, hogy ismeretlen létemre ily bizalmas levéllel zavarom.

Méltóztatik tudni, hogy a Nemzeti Szinház drámabiráló bizottsága elfogadta és előadásra ajánlotta A Szilágyi-lányok c. darabomat. Tudomásom van róla, hogy a döntő szót darabom mellett Ön mondta ki, igen tisztelt Uram, s legyen szabad - a hizelgéstől teljesen távol álló természetem dacára - kimondanom, hogy irodalmi pályámon az én érzésem és felfogásom szerint - ennél nagyobb elismerés és kitüntetés még nem ért. Ezért soha se felejtem el azt a napot, melyen az Ön szavazatáról értesültem.

A darabot a Nemzeti Szinház igazgatója visszautasitotta, kritikájában teljesen silány fércmunkának tüntetve fel azt. Én, ugy érezvén, hogy e rosszakaratu birálat nemcsak darabomat sujtja, de a drámabiráló bizottság igen illusztris tagjaiból alakult többségnek itéletét is pellengérre állitja - nem tudtam szó nélkül hagyni az igazgatónak hozzám intézett levelét, hanem válaszoltam rá.

Miután pedig levelemben éppen az Ön, valamint Alexander és Ábrányi urak véleményére igen nyomatékosan hivatkoztam - kötelességemnek tartom az igazgató ur levelének másolatát / alatt, a magamét pedig // alatt Önnek, igen tisztelt Uram, megküldeni, megjegyezvén, hogy Alexander és Ábrányi urakkal e leveleket szintén közlöm.

Nagyon megköszönném, ha kegyeskednék engem követett eljárásom helyessége felől pár sorban megnyugtatni.

Alkalmatlankodásomért ismételten szives elnézését kérve, - mély tisztelettel, igaz nagyrabecsüléssel és őszinte hálával vagyok alázatos szolgája

Szász Károly
IV. Molnár utcza 13.

[1910. febr. vége]

Igen tisztelt Uram!

A Nemzeti Szinház drámabiráló-bizottsági tagsága régebben bizalmi állás volt. A bizottság tagjait - a minisztérium hozzájárulásával - az igazgató nevezte ki, a végből, hogy az irodalom nézőpontjára helyezkedve tanácscsal szolgáljanak a szinháznak.

Ha ebben az időben minduntalan megtörtént volna az, a miről szives soraiban megemlékezni méltóztatik (hogy t. i. az igazgató másképpen határozott, mint a hogy a bizottság többsége javasolta) akkor - bár ,,megszégyenités"-ről talán ez esetben se lehetett volna szó - ez bizonyára nem járhatott volna más konzekvenciával, mint hogy a bizottság tagjai visszaadták volna megbizásukat annak az igazgatónak, a ki véleményt kért tőlük, de a véleményüket nem fogadja el.

Ezt a régi rendszert azonban a közoktatásügyi minisztérium mintegy másfél évvel ezelőtt megváltoztatta. Ujjászervezte a bizottságot, uj szabályzatban határozta meg a bizottság hatáskörét s a bizottság tagjait ekkor már nem az igazgató, hanem maga a minisztérium nevezte ki. És uj szabályzatával a minisztérium azt is törvénynyé tette, hogy: az igazgató nem adathat elő olyan darabot, a melynek előadását a drámabiráló bizottság nem ajánlotta, de viszont az igazgató nem köteles előadatni minden olyan darabot, a melyet a bizottság elfogadhatónak itélt.

Az uj rendszer inaugurálásával tehát a minisztérium bizonyos ellenőri szerepet juttatott a bizottság tagjainak, s bár a bizottság ellenőrző müködését meglehetősen szük körre korlátozta; a bizottság tagjai most már nem az igazgatónak, hanem a minisztériumnak a megbizottjai.

A drámabiráló bizottság többé nem tanácsadó testület, hanem a hivatalos ellenőrzés egyik szerve. Az igazgató a bizottság tagjaitól nem kér véleményt, hanem köteles a bizottsági tagok szavazatát meghallgatni, mert olyan darabot a melyet a bizottság visszautasit, az igazgató nem adathat elő. Viszont a bizottság javaslata nem köti az igazgatót; függetlenül határoz arról, hogy az ajánlott darabot elő akarja-e adatni, vagy nem. A benyujtott darabokra nézve a bizottság csak az első fórum; a második ujabb fórum: az igazgató.

A bizottság szerepe elvégződik akkor, a mikor határozott arról, hogy visszautasitja-e a benyujtott darabot, vagy eljuttatja a második fórum, az igazgató elé. És miután ezt a feladatát teljesitette, a bizottság tagjait az igazgató kritikája nem érdekelheti jobban, mint bármely egyéni vélemény.

Kétségtelen, hogy a bizottság hatásköre kicsiny, és hogy a bizottság ellenőrző müködését a szabályzat szük körre szoritotta. De minthogy a bizottság megakadályozhatja a Nemzeti Szinházba nem való daraboknak az előadatását, a mi nélküle könnyen és gyakran megtörténhetnék, azt hiszem, igy is hasznos szolgálatot tehet ugy a szinháznak, mint az irodalomnak.

A bizottság nem oktroajálhatja rá a véleményét az igazgatóra; az elvet, mely ilyen függetlenséget biztosit a Nemz[eti] Szinház igazgatójának, csak helyeselni tudom. De minthogy az igazgatót már a szabályzat erejénél fogva sem köti a bizottság javaslata:

bár azzal a kritikával, a melyet másolatban méltóztatik közölni velem s a melyet Tóth Imre igazgató ur irt alá, a legkevésbbé se érthetek egyet, nekem az igazgatósági határozattal szemben nem lehet semmi észrevételem.

Kitünő tisztelettel

[Az "Istituto Nazionale per le figlie dei Militari" levélpapirján]

Torino 3/12 1910.

Illustre Signore,

Potre i dire... "Una voce interna mi sussurra ch' Ella conosce l'italiano e percio mi prendo la libertà di scriverle nella mia lingua..." Ma il Suo acuto spirito indagatore, potrebbe sorprendere sotto il complimento, un' altra meno peregrina ragione, ed io preferisco metter le mani innangi, e dirle candidamente: ,,E verissimo, io la conosco, l'ammiro la lingua magiara, ma non mi attento di adoperarla con Chi n'è cosi gran signore, e la piega in modo tanto superbo a esprimere i più fuggevoli moti del pensiero, le più tenui sfumature del sentimento, i più alati capricci della fantasia... Non voglio ch'Ella senta in me il barbaro, non voglio disporla male, compromettendo lo scopo di questa mia!

Il periodico Viaggi e Racconti (che va formando una delle nostre migliori collezioni di opere e straniere, e gia si onora dei nomi dell'Jókai e Mikszáth) desidera ora da me la versione del Suo Midás király... Oh s'Ella mi dicesse che non le torna sgradito di veder divulgata l'opera Sua nella patria di Laura Dianti! I lettori di Viaggi e Racconti sono tali da saperla degnamente apprezzare ed io, incoraggiata dalla Sua parola, mi accingerei alla simpatica ma non facile impresa, con spirito più tranquillo e più vivo fervore...

Di Sei
dev.[otissi]ma Ammiratrice
Rina Larice

[1910. dec.]

Kedves Barátom! Igen leköteleznél, ha olyan szives volnál és leforditanád olaszra ezt a néhány sort, a melyekkel a szintén itt küldött levélre szeretnék válaszolni. Hogy mért arabusul, mikor nem tudok arabusul? Meg fogod érteni, ha átfutod az olasz levelet. Bocsásd meg hogy kicsiny okból zavarlak és terhellek, de azt remélem, hogy nem okozok vele neked tulságos alkalmatlanságot, vagy ha elfoglaltságodban boszantana, hogy ilyen kicsinységgel zaklatlak, baráti nyiltsággal közlöd velem, hogy hagyjalak békében. Minden esetben kérem szives elnézésedet s az olasz levél visszaküldését.

Tisztelő igaz hived

(Folytatva:)

Mélyen tisztelt Nagysád!

Nagyon szives és megtisztelő soraira, a melyek Budapesttől való távollétem következtében csak most jutottak kezemhez, - bár sajnos, csak éppen értek egy kissé, de nem beszélek olaszul: kedves kötelességemnek tartom az Ön anyanyelvén - a világ legszebb nyelvén - válaszolni.

Talán nem kell mondanom, milyen öröm lesz rám nézve, ha regényem az Ön kegyességéből olasz nyelven is meg jelenhetik, de mindenesetre el kell mondanom, mekkora hálát érzek Ön iránt, hogy nem csak szives figyelmével tüntette ki, de a forditás sok türelmet kivánó munkájára méltatja hosszu regényemet.

Melegen köszönöm kegyes érdeklődését s kérem, ha nem esik terhére, kötelezzen le a Viaggi e Racconti egy számának megküldésével is.

Nagyon hálás hive és szolgája

[1910?]

Mélyen tisztelt Nagyságos Asszony!

Kegyes bocsánatát kérem, hogy oly hosszu idő óta nem adtam életjelt, és hogy a reliquiát mindeddig nem küldtem el Nagyságodnak.

Még abban az időben, a mikor szives engedelmével élve a regényt én is elolvashattam, egy alakuló félben levő részvénytársaság alapitói arra szólitottak fel, vállalnám el a szerkesztését annak az illusztrált hetilapnak, a melyet az alapitók kiadni szándékoztak. Minthogy erre hajlandó voltam, ugy terveltem, hogy a regényt ebben a lapban közölni fogom, természetesen N[agysá]god beleegyezésének kikérésével. Abban a hiszemben, hogy a lap ügye hamarosan fog eldőlni, szándékomnak a bejelentését arra az időre tartottam fenn, a mikor már bizonyosat irhattam volna. Sajnálatomra azonban a tervezett vállalat hosszas kisérletezés és sok terminus-elhalasztás után se valósulhatott meg. Hogy a dologból nem lesz semmi, azt mintegy két hónappal ezelőtt tudtam meg. Ekkor már oly sokáig éltem vissza Nagyságos Asszonyomnak a jóságával, hogy eljárásomnak az igazolását csak valamelyes eredmény esetén remélhettem. E célból más helyütt tettem lépéseket, de megint az a kellemetlenség ért, hogy a feleletre kitüzött határidőt kétszer is meg kellett hosszabbitanom. Ha azonban e hónap végéig sem tudom elintézni a dolgot, tovább már nem várakozom, mert mélyen fájlalom, hogy Nagyságod kegyességével ilyen sokáig éltem vissza. Ebben az esetben az ereklyét julius elsején el fogom küldeni, a jobbik esetben előbb lemásoltatom, s csak azután küldöm vissza N[agysá]god kegyes elnézését kérve a késedelemért.

Abban a reményben, hogy Nagyságod kegyeletes szándékból eredő késlekedésemet meg fogja bocsátani kitűnő tisztelettel maradtam alázatos szolgája

[1910.]

Mélyen Tisztelt Uram,

Tóth Imre igazgató ur, "Az utolsó nap" cimü darabomat visszaadta avval a megjegyzéssel, hogy a dráma biráló bizottság hajlandó vele mégegyszer foglalkozni, ha kellően átdolgozom. - Nekem magamnak is támadtak időközben kétségeim és némely helyen átdolgoztam már a magam jószántából is. (A negyedik felvonást lényegesen.) De mielőtt mégegyszer benyujtom nagyon szeretném a bizottság részletes kifogásait ismerni, de kivált az önét, hogy esetleg, ha meggyőződésemmel nem ellenkezik, a szerint igazodhassam.

Kérem szépen, ha nincs ellenére és érkezése van, hogy szabjon nekem időt és helyet ahol találkoznánk, ami megtiszteltetés volna számomra és ami akkor is nagy örömet okozna nekem, ha a darabra vonatkozólag eredményre nem vezetne.

Igaz őszinte tisztelője

Balázs Béla
Budapest I. Lógody ut 85.

[1910.]

Mélyen Tisztelt Uram,

Ime itt küldöm Önnek az Ön tanácsai szerint átdolgozott illetve inkább csak átfestett darabot; hiszen csak arról volt szó, hogy a szándékolt és meg is lévő szineket erősebben hozzam ki. Az igazat megvallva teljesen beláttam ennek szükségességét, de némely helyen nem örömmel tettem. Én a drámában elevenség ölőnek érzem a mindent definiálást, kimondást és - "Brot ist schmackhaft, aber nur für einen Tag. Doch Saatfrucht soll nicht vermahlen werden." - Nem tudom célnak vállalni a közérthetőséget. - De hagyján! Nagyrészét ez átfestésnek annyira beláttam, hogy nem csak a szinpadon hagyom meg (ha ugyan rá kerül) hanem még könyvben is, és nagy hálával tartozom Ambrus urnak, hogy ezekre a helyekre figyelmeztetett.

"Átfestettem" a következőket: "Hogy Simonetto mért akar meghalni" - egyenesen kimondatom az I. felvonásban - És egy másik helyen is élesebbre rajzoltam. - 2. Hogy mért küldi oly fanatikusan már "holnapra" el Rafaelt. Kimondatom. És az őriztetés és a harc zavarában való szökési alkalom kicsinyes motivuma teljesen kimarad.

Egyáltalában sokkal erősebben van aláhuzva, hogy mért küldi el Rafaelt. Hogy mivel birja Simonetto Liviát a "nem"-re azt ugy hagytam. Nem hiszem hogy erősebb érveket használhatna mint hogy (akár igaza van akár nem) "utjában állsz". De ami fő: nem akarom hogy ugy hasson a jelenet mintha észokokkal meggyőzte volna. Ilyen dolgokban és ilyen körülmények közt már csak akaratok és szenvedélyek vannak. Ugy hasson ez a jelenet, hogy Simonetto fanatizmusának szuggesztiójával gyüri le azt a nőt és teszi rabjává. Jöjjön az ki, hogy nem meggyőzte, hanem lenyügözte és Liviát megfogta az ő fekete örvénye. Már szívesen halna meg vele, és egy kicsikét és egy sajátságos módon Simonettoba is szerelmes. És én érzem, hogy ezt jól csináltam. Ha Simonetto vitatkozásban győzné meg, akkor mind ennek vége volna. Már csak azért is mert tulajdonképpen nincs is igaza és mert tulajdonképpen egy rejtett féltékenység lappang a legtisztább szándékai alatt hiszen részben éppen annak tragikumát rajzolom - ha a legtisztább cselekedeteknek nem valamennyi oka tiszta -

Azt a jelenetet, amikor Livia Rafaelnek a ,,nemet" mondja, - kiépitettem, mert azt csakugyan lehetetlen volt ugy - Tudom hogy szinpadon mindennek egy bizonyos ideig kell tartania, hogy elhigyjük - a pillanatig tartó meglepetések nem hagynak nyomot. -

Bocsásson meg uram, hogy ily hosszu levéllel veszem idejét igénybe - De valami okból vagy érzésből, talán csak azért, mert annyit foglalkozik darabommal szükségét éreztem, hogy, beszámoljak Önnek. Nem tudom, hogy most "igen" szavazatra érdemesnek tartja e - de tudom hogy az nemcsak nekem hanem az igazgatónak is roppant sokat jelentene és ezért jó reménységgel de mindenesetre őszinte tisztelettel és hálával vagyok hive

Balázs Béla

[1910?] Szerda.

Kedves jó Szerkesztő Ur,

Legutóbbi találkozásunk óta háromszor tettem tiszteletemet, de sajnálatomra egyszer sem találtam itt. Pedig megirtam az ablak mellett 4-5 regényt és 6-7 szindarabot.

Ezuton üdvözlöm tehát és remélem, a napokban nagyobb szerencsém lesz.

Tisztelettel üdvözli

Molnár Ferenc

Utóirat. A pech egyébként is üldöz. Ahová ülök, ott nem nő fü. A Mauthner boltjából kidobtak, mert egy egész raktárra való fümagot meddővé tettem, mikor szeretettel ránéztem.

Fenti

[1911. febr.] Vasárnap.

Kedves Zoltánom, mióta Párizsból hazajöttem, mindenütt kereslek és seholsem tudlak megtalálni, képzelheted, szeretnék már beszélni veled, Lemallier mesterről és egyéb ügyekről. A Centralba már nem jársz, mondják ott nekem, hát hol vagy megtalálható? Ird meg egy pár sorban!

Addig is, amig személyesen, élőszóval megköszönhetem, engedd meg, hogy e levél kapcsán köszönjem meg azt a meleg irást, amellyel munkáimról a Nyugatban megemlékeztél, szivből sajnáltalak, hogy ilyen hálátlan föladatra kellett vállalkoznod. Ölel igaz hived

János

B[uda]pest, [1]911. február 21.

Nagyon tisztelt Uram!

Három dologban vagyok bátor egyszerre alkalmatlankodni. Az első, hogy Maupassant Notre coeurjét a Klasszikus Regénytár forditója igen rosszul keresztelte magyarban A mi szivünk-re. Azt hiszem, jobb lenne: A férfi sziv. Kérnék erre egy szónyi választ.

A második pont: méltóztassék megirni Maupassantról az előszót. Nunc ad fortissimum. Tegnap a M. T. Akadémia I. osztálya jelölő-értekezletet tartott, s ezen a főtitkár ur fölemlitette többek közt Ambrus Zoltán nevét. Rögtön jó fogadtatásra talált. Én, bár nagyon uj jövevény vagyok ott, nem állhattam meg, hogy szintén föl ne szólaljak - s türelemmel és helyesléssel hallgattak. Ferenczi Zoltán is pártolta, - s a vége az lett, hogy az üresedésben levő 4 hely egyikét a jelölő értekezlet e névnek nyitva tartotta. Persze, ez nem jelenti azt, hogy 5ik ajánlat is nem kerül, mert lehet oly tag, a ki az értekezlettel nem törődve, az utolsó percben uj névvel áll elő. De ott volt az osztály nagyobb része s az igen jól fogadta a tervet. Az ajánlás megirását rám bizták, de aláirásra majd próbálok tekintélyesebb tagot is keriteni. Mielőtt azonban megirnám, tanácsosnak látom megkérdezni: nincsen-é ellene kifogása Nagyságodnak, ha az ajánlás benyujtatik. Jó lenne Herczeg Ferencet fölkérni az aláirásra, mert ő rendes tag és "szépiró". Az ily csatlakozás történhetik egyszerü levélben is, melyben az illető kijelenti, hogy kéri nevét alájegyeztetni a benyujtott ajánlásnak.

Minderre egy sornyi választ kérek: beadhatom-e az irást. Ferenczi Zoltán is aláirná, a ki szintén pártolta a gondolatot. A levélben méltóztassék egy sort irni a Notre coeur cimére nézve is.

Mély tisztelettel

Voinovich Géza
VIII. Sándor u. 6.

[A Magyar Figyelő levélpapirján.]

B[uda]pest, [1]911. febr. 27.

Kedves Barátom,

utólagos beleegyezésed reményében hozzácsatlakoztam Voinovich Géza ajánlatához. Mert hallom telefonon, hogy a dolgod "jól áll" az akadémiában.

A másik, - mit mondani akarok: mivel nem akartál a premierekről irni, egy fiatal irótársunkkal próbaképpen csináltattam tudósitást, a Pekár- Schnitzler- Lengyel- darabokról. Ez a cikk a Te pornográfia-cikked után fog megjelenni. Mondanom sem kell talán, hogy a Te rendelkezési jogod a M[agyar] F[igyelő] színházi rovata fölött sértetlen marad és ha kedved lesz premierekről irni, az ifju ur félreáll. A nyomdában levő cikked különben nagyon tetszik. Szivéből köszönt hived

Herczeg Ferenc

B[uda]pest, [1]911. máj. 6.

Igen tisztelt Ambrus Ur!

A Balling cikket sikerült visszaszereznem. Talán ma még értékesithető az Ujságnál. Én nem ajánlhatom sem Önnek, sem Lándor urnak, sem sajátmagamnak, hogy a M[agyar] N[emzet]-ben adjuk.

Igaz tisztelője

Dr. Mikes Lajos

Budapest, 1911. máj. 16.

Igen tisztelt, kedves Barátom!

A nagyon megtisztelő felszólitásra szeretnék határozott igennel felelni, annál inkább, mert mindig örömest állok rendelkezésedre és érzem, hogy a Kisfaludy Társasággal szemben sok a mulasztásom. De lehetetlen többet igérnem, mint hogy: megpróbálom. Egy heti nem veszedelmes, de nagyon elgyötrő influenza után ma keltem fel először s még most sem vagyok egészen jól. Azonkivül felolvasásra alkalmas novellát én ritkábban tudok irni, mint novellista kollégáim, a kiknek hamarabb akad megfelelő témájuk, s most se számithatok rá biztosan, hogy a kellő időre meg tudok irni valamit, a mi felolvasható. De nagyon szeretném, ha mégis teljesithetném ezt a nekem kedves kötelességet, s azért arra kérlek:

légy kegyes a lehetőséget számomra e hó 25-éig fentartani. Addig talán meg is irhatom a novellát; de ha nem is, ezen a napon már bizonyosan irhatok arról, hogy például junius 3-4-ére elkészülhetek-e vele. Ha azonban ezt a 25-iki terminust hosszunak találod, és nem tarthatod fenn számomra a jun. 7-iki ülésen való felolvasás lehetőségét ilyen nagy ideig, ugy kérlek, tekintsd ezeket a soraimat tiszteletteljes bocsánatkérésnek, a melyben a felajánlott szerencséről való lemondás is benn foglaltatik. Ebben az utóbbi esetben, hogy a mulasztást valamelyest pótoljam, mihelyt tehetem, megirom a kivánt novellát a legelső őszi ülések egyikére, s ujabb felszólitás nélkül is el fogom küldeni Hozzád, hálával és kitünő tisztelettel maradván igaz hived

Ambrus Zoltán

[1911. szept. 22 - 23.]

Igen tisztelt Igazgató Ur!

A soron kivül olvasott ,,Fortunátus"-ról véleményemet a következőkben van szerencsém előterjeszteni:

Nekem a darab minden irodalmi érdekessége és értéke mellett sem tetszik, mert 1.° inkább történelmi karrikatura, mint történelmi szindarab, és mert 2.° sok szinpadi, de még több psychológiai képtelenséget találok benne. Móricz Zsigmond azonban olyan kiváló tehetség s irói neve máris olyan kitünő hangzásu, hogy a "Fortunátus"-nak a Nemzeti Szinházban való előadása szinte kötelességnek tünik fel, annyival inkább, mert a darabtól, hibái ellenére is siker várható s még balsiker esetén is elháritja a felelősséget a szinháztól az iró neve.

Véleményem megokolását bármikor készségesen részletezem. Ezuttal a sürgősségre való tekintettel csak a rezümét kivántam előterjeszteni.

Bécs, 1911. nov. 2.

Kedves Hatalmas!

A császár minden negyedórában érdeklődik irántam. Telefonon szokta megkérdezni: "Mit csinál a szenegambiai ember?" Mert november idején csak Szenegálban és Gambiában (Afrika) hordanak olyan kalapot, mint én, s igy Bécsben való megjelenésem nemcsak óriási közfeltünést, hanem a legnagyobb aggodalmakat és gyanut keltette. A rendőrség nyilvántart. (Afrikára vonatkozólag, lásd: Hahóthy: Földrajz.)

Kasznár nemcsak tárt karokkal és örömrepesve, hanem egyszerűen elolvadva fogadott. Mintha Vilmos császár érkezett volna, rögtön kiutalta szállója legjobb szobáját. A főlépcsőtől jobbra I. emelet első ajtó: ez én vagyok. Én nézek a térre és a templomra. A kétágyas bálterem különben két személyre 14 korona, egy személyre kilenc. Egyelőre csak kilencet fizetek.

Elfelejtettem neked megmondani, hogy a legközelebbi napokban két kis francia könyvnek kell megérkeznie a derék Chrétien apótól. Az egyik könyv a Duc de Chartres vagyis XVIII. Lajos (lásd: Hahóthy: Világtörténelem) hibás cselekedeteiről, a másik egy meg nem nevezett főuri nő apró illetlenségeiről és helytelen tetteiről szól. Minthogy ugy a boldogult király, mint a főuri nő már előre ki vannak fizetve, nem szeretném, ha irataik elkallódnának. Azért kérlek, közöld szegény Farkas Andrással, hogy addig is, a mig az uj lakásba beköltözünk, a levélhordók hol találhatnak.

Farkas Andrással, kérlek, semmi szin alatt ne vessz össze. Ha valamit felszámit, a mit te nem akarsz fizetni, vállalom a felelősséget, és ha el akarod odázni az ügy elintézését, csak hivatkozzál rám, hogy majd rendbehozom a dolgot, mihelyt hazaérkezem.

A 4-iki dátumot és Lujza titkáromnak a Józsefvárosi Bankhoz való elküldését semmi szin alatt se felejtsd el!

A mennyiben kegyed periodikusan visszatérne és véletlenül iráskedv töre ki rajtad, cimem: Hotel National, Taborstrasse.

Nagyon örülve, hogy divat dolgában nemcsak Mangold Béla Kolos bukott meg előttem, de Te is elveszitetted minden szavahihetőségedet, tisztelettel jegyzem magamat Hatalmasságod örök rabszolgájának:

az Öreg

[1911. nov.- dec.?]

K[edves] B[arátom.]

Már vagy három hét óta szerettem volna egy kérdéssel jelentkezni Nálad egyik jóemberem, Osvát Ernő érdekében, a kit nagyrabecsülök. De minthogy három csütörtök is elmult a nélkül, hogy a Figy[elő] vacsorákra eljöhettél volna, azt pedig nem tudtam, mikor kereshetnélek fel a szerkesztőségben, Adorján Andor urat kértem meg - a kiről tudom, hogy hamarabb beszélhet Veled, mint én - mondaná el helyettem: miről volna szó, mennyire megérdemli Osvát a pártfogást, s miért történik, hogy ezzel a kéréssel zaklatni merlek. Adorján ur megigérte, hogy lesz szives tolmácsolni a kérésemet. Nagyon kérlek, hallgasd meg ezt jóakarattal, s ha egyáltalán lehetséges, ne tagadd meg pártfogásodat attól, a kit szives jóindulatodba ajánlok. De mindenképpen bocsásd meg, hogy ismét kéréssel terhel már oly sokszor lekötelezett hived:

A[mbrus]

[1911. dec. 3.]

Igen tisztelt Szerk[esztő] Ur!

Nagyon szivesen állanék a "Kultura" rendelkezésére, de őszintén meg kell vallanom, hogy csak abban az esetben tehetném ezt, ha nem kellene kisebb honoráriummal érnem be, mint a mennyiért azoknak a lapoknak dolgozom, a melyekkel állandó összeköttetésben vagyok. Szokásos föltételeim: novellisztikus dologért, ha ez nem halad tul 6 napilap-tárcahasábnyi terjedelmet, 120 K-t, ha terjedelmesebb: 150 K-t; másféle munkáért (hasonlóképpen a terjedelemhez képest) 100-120 K-t. Bizonyára csak kevés vállalat fizethet ekkora honoráriumokat s nem is számitok rá, hogy a "Kulturá"-nak, vagy bármely olyan vállalatnak, melynek még el kell számolnia a kezdet nehézségeivel - ezek a föltételek konveniálhatnak. De illőbbnek tartottam ezt őszintén közölni, mint a szives felszólitást válasz nélkül hagyni, vagy őszinteség helyett valami ürüggyel térni ki a megtisztelő kivánság teljesítése elől.

Ha a lap küldésével leköteleznek, ennek igen fogok örülni.

Kiváló tisztelettel

[1911?] Szombat.

Kedves jó szerkesztő uram,

bel- és külföldi élet-tanulmányutamból visszatérve napról napra fájdalommal konstatálom, hogy nem tudok Önnel találkozni. Pedig tudja, mennyire boldog vagyok, ha a társaságában lehetek. Már ezt az utat kell választanom, hogy megtudjam, hol van például délután. Jár-e még a Centralba? Simplon? Hazám? Valami uj? Nagyon megörvendeztetne, ha egy sort irna a P[esti] H[irlap]-hoz nekem, hogy hol keressem föl. Rosszul esnék, ha ilyen technikai okokból elfelejtene és kedves elhunytjai közé sorolna.

Tisztelettel üdvözli igaz hive

Molnár Ferenc
(az a kövér ősz monoklis,
akivel az a ... stb.)

[A Pesti Hirlap fejléces kártyáján]

B[uda]p[est], 1912. márc. 28.

Mélyen tisztelt Uram, -

Osvát Ernő és Szini Gyula barátaimtól tudom, hogy Ön olykor egy-egy dolgomat figyelemre méltatta s nem tart éppen tehetségtelennek. Egész irói pályámon ez a hir okozta nekem a legnagyobb örömet. Fogadja érte hálám jeléül szivesen uj könyvemet. Szivből adott ajándék.

Mély tisztelettel

Gellért Oszkár

B[uda]p[est], [1]912. ápr. 1.

Mélyen Tisztelt Uram,

Miután sajnálatomra nem volt szerencsém Mélyen Tisztelt Urammal személyesen beszélni, legyen szabad ez uton kérnem a "Hét" szerkesztősége nevében nagybecsü válaszát az alábbi kérdésre:

- A magyar dráma az utóbbi években világirodalmi exportcikk lett. Mennyiben vált ez hasznára irodalmunknak? -

Tisztelettel kérem, méltóztassék a 25-30 sorra terjedő választ egy boritékban holnapra (kedd) lakásán cimemre letenni, hogy a déli órákban átvehessem.

Azon reményben, hogy kérésem nem ütközik akadályokba s szivességéért hálás köszönetet mondva vagyok Mélyen Tisztelt Uramhoz megkülönböztetett tisztelettel

Kárpáti Aurél
a Hét munkatársa

[1912. ápr. eleje]

Kárpáti Aurél Urnak, a Hét munkatársának.

Igen t. Uram,

Nagyon sajnálnám, ha rossz néven venné, h[ogy] ebben az esetben n[em] állhatok rendelkezésére, de mégis lehetetlen szives kivánságát teljesitenem.

És pedig azért, mert: elvből soha se válaszolok körkérdésre. Ugy vélekedem ugyanis, h[ogy] a körkérdésekre való válaszolás az iróra és a müvészre nézve: a reklám-szerzésnek egy módja, a mely semmiesetre se kifogásolható, de a melyet felhasználni én mégsem óhajtok. És ha ebben az esetben szivesen tennék is kivételt, köt az álláspontomhoz, hogy: ugyanezzel a megokolással már sokszor tértem ki hasonló alkalmak elől s a következetlenségemet másokkal szemben n[em] tudnám igazolni. Legyen szabad hivatkoznom arra, h[ogy] ilyen ankétekben soha se veszek részt.

Mindenképpen nagyon örültem volna, ha személyesen lehetett volna szerencsém. Azért is, mert talán sikerült volna meggyőznöm arról, hogy ez az állásfoglalásom n[em] olyan gyermekesség, mint a milyennek feltünhetik. De abban a reményben vagyok, h[ogy] máskor talán szerencsésebb lehetek és őszinteségem ez alkalommal sem fog nehezteléssel találkozni. - Kiváló tisztelettel.

[A Nemzeti Szinház fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1912. ápr. 28.

Igen tisztelt Uram!

Egy orosz iró, Andrejeww[!] Leonid, aki tudtommal politikai okokból menekült hazájából ezt a darabot adta át nekem, azzal a kéréssel, hogy ha lehetséges fogadjam el előadásra. A szindarab eredetileg orosz nyelven iródott, s ebből készült ez a francia forditás. Nagyon kérem Nagyságodat, tegye meg nekem azt a nagy szivességet: olvassa el a darabot s kegyeskedjék véleményt adni arról, hogy a Nemzeti Szinházban előadható-e, s érdekünkben áll-e, hogy a darabot megszerezzük. Miután pedig a szerző sürgeti a választ, nagyon lekötelez, ha véleményét velem mielőbb közölni kegyeskedik.

Készséges hive:

Tóth
igazgató

[A Nemzeti Szinház fej léces levélpapirján.]

Budapest, 1912. máj. 1.

Igen tisztelt Uram!

Megkaptam az orosz darabról szóló szives véleményét, s el nem mulaszthatom, hogy külön is meg ne köszönjem azt a lekötelező szivességét, amellyel kérésemet oly gyorsan és kimeritően teljesiteni méltóztatott.

Őszinte nagyrabecsüléssel és köszönettel vagyok készséges hive:

Tóth
igazgató

[A Nyugat szerkesztőségének fejléces kártyáján.]

[1912. jun.?] Csütörtök

Mélyen tisztelt és kedves Uram,

mire sorai megjöttek, a dolog már rendben is volt, s a Mozi Bandi - engedje meg futtában ezt a szót: ez a dickensi kis remek hibátalan és hiánytalan fog megjelenni.

Én itt rettenetesen lekötött vagyok s most még az a veszedelem is fenyeget hogy e hó derekán fel kell szaladnom Berlinbe, s Pörtschachba csak aztán mehetek. De, reméllem, ezt eltolhatom

Ö n[agysá]gát és önt is szerető tisztelettel üdvözli régi hivük és szolgájuk

Ignotus

[A Magyar Figyelő fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1912. okt. 1.

Kedves Barátom,

az uj szinházi esztendő kezdetén arra kérlek, légy szives a M[agyar] F[igyelő] számára folytatni azokat az összefoglaló szinházi kritikákat, a melyek a multban oly nagy mértékben megnyerték a redakció és a publikum tetszését. Mivel ugy tapasztaltam, hogy a magyar szerzőkkel nem óhajtasz foglalkozni, ezeket kiszolgáltattam Kemény Simonnak, a ki legujabb füzetünkben már meg is kezdte a cikkezést. Kemény azonban nem fog külföldiekről irni, azok ha Magad is ugy akarod, a Te kizárólagos vadászterületed. Irjál akkor és annyit, a mikor és a mennyihez kedved van. Mindenesetre minél sürübben és minél többet.

Köszönt hived

Herczeg Ferenc

B[uda]p[est], 1913. márc. 11.

K[edves] B[arátom]!

Nagyon fogok örülni, ha megint többször láthatlak. Egy idő óta nincs se törzsasztalom, se rendes társaságom; ha néha házon kivül vacsorálok, a Metropole szálló Miksa utca felé eső éttermébe - a muzsikátlan helyiségbe - szoktam menni. Ezt a helyet azonban nem nagyon merem rekomendálni, mert este 9-10 tájban tulságosan népes. Azért azt ajánlanám: találkozzunk valamelyik este az Orsz[ágos] Kaszinó pincéjében, a hol meg lehetne beszélni, melyik hely volna legalkalmasabb a hetenként vagy kéthetenként való találkozásra. Proponálok mindjárt időt is: hétfőn, 15.-én este 9 és 10 óra közt az Orsz[ágos] Kaszinó pincéjében leszek; ha ez az idő vagy hely Neked nem konveniál: szerdán, 17-én este 9 után a Metropole-ban. Abban az esetben, ha olyan időt választottam, a mikor nem jöhetsz vagy ha ugy az egyik, mint a másik hely ellen van valami kifogásod, kérlek, irnál még egyszer. Ha nem irsz, várlak.

Szeretettel üdvözöl igaz hived

A[mbrus] Z[oltán]

[A Budapesti Hirlap fejléces levélpapirján.]

1913. ápr. 22.

Igen tisztelt Uram,

mint az "Élet" könyvkiadványainak intézője, szeretnék igen t. Uramtól egy kötet - akár szépirodalmi, akár egyéb - dolgot kiadni. Amennyiben valamennyi később kiadandó kötet is biztositva volna a Révai Testvérek részére, a közbenjárást ebben az irányban, ugy hiszem, magamra vállalhatnám, mert igen régi és jó összeköttetésben vagyok a nevezett céggel és talán nekem is módomban lehet, hogy vele szemben hasonló előzékenységet tanúsitsak.

Ha tehát volna valami kiadható dolog, - akár ujabb, akár régi, - méltóztassék velem közölni, hogy hol és mikor lehetne, erről beszélni?

Én a magam részéről a B[udapesti] H[irlap] szerkesztőségében vagyok minden d. e. 9-¹/₂12-ig, és d. u. 7-8 közt biztosan, - de szivesen eljövök bárhova.

Előre kell bocsájtanom, hogy egy 15-20 ives kötetért, ha már megjelent dolgokról van szó, semmiképpen sem fizethetek többet, mint ezer koronát, és hogy csak a nyomásra kész anyag átadása után két nap múlva fizethetek.

Kiváló tisztelettel vagyok kész szolgája

Dr. Szabó László

B[uda]p[est], 1913 jul. 4.

Igen tisztelt Szerkesztő Ur!

Az "Est" közlése szerint egy délvidéki főgimnáziumi igazgató a közoktatásügyi minisztériumhoz küldött jelentésében többek között az én munkáimról is azt irta, hogy nem lehet helyök az ifjusági könyvtárakban. És ezt a véleményét igy okolta meg: "Az az iró, a ki azt hirdeti, hogy a házasság a legnagyobb nyomoruság, mert tiz évi házasság után elviselhetetlen az élet a férfira és a nőre, hogy a házasságot a régi rabszolgatartó etika teremtette: az az iró nem szólhat az ifjusághoz."

Méltónak tartja-e valaki az én munkásságomat arra, hogy az ifjuság is megismerje, vagy nem - ezzel a legkevésbbé se törődöm. Tiltakoznom kell azonban az ellen, hogy nekem akárki olyan ideákat tulajdonitson, a melyek a munkáimban nincsenek benn. Én soha sehol se hirdettem azt, hogy a házasság tiz év multán a legnagyobb nyomoruság, se semmi effélét. Ha tehát a délvidéki igazgató ur az én munkáimról csakugyan azt jelentette, a mit az "Est" közlése idéz: ugy gratulálnom kell a közoktatásügyi minisztériumnak az informálójához.

E soraim szives közlését kérve, kiváló tisztelettel maradok igaz hive

Ambrus Zoltán

[A Bristol-szálló fejléces levélpapirján.]

Budapest, [1913.] jul. 26.

Igen tisztelt Ambrus Ur!

Bizonyára méltóztatott már értesülni a kellemetlen hirről, hogy lapunk megszünik. Illett volna azonnal irnom, de egyrészt hihetetlen gyorsasággal történtek a dolgok, s magát a tényt Az Est jóformán mindjárt közölte (s ugy tudom Riminibe is jár ez az ujság), másrészt a részleteket csak ma éjjel tudtuk meg s erre vártam.

A miniszterelnök régi elvi álláspontjának megfelelően a mult héten határozta el a dolgot s minden előzetes megbeszélések nélkül közölte a tényt Lándorral, a ki ezt érdembe vágó megjegyzés nélkül tudomásul vette. Azután néhány nap alatt megtörtént a technikai elintézés s most vasárnap, 27.-én jelenik meg az utolsó szám. A szerkesztőség tagjai megkapják törvényes járandóságukat s a lap élén megjelenő pár bucsuzó szóval be lesz fejezve az ügy.

Hogy mint fordult igy a dolog s hogy közben mik történtek s esetleg mi fog történni velünk, azaz hogy milyenek a remények, ezekről Lándor vagy levélben, vagy esetleg már élőszóval fog Ambrus urnak referálni. A többi mondani valót, szives engedelmével én is későbbre hagyom valamint a bucsuzást is. Egyelőre csak azt akarom még közölni, hogy hir szerint az őszszel már meg fog jelenni egy kormánypárti néplap esetleg az Athenaeumnál. Már arról is beszélnek, ezt azonban nem tudom, igaz-e, hogy ez a napilap Herczeg Ferenc szerkesztésében jelennék meg.

Szives elnézését kérem hanyagságomért s kérem, ha parancsol valamit Ambrus ur velem, kegyeskedjék közölni. (Cimem VII. Dohány utca 56. II.)

Egyébként kellemes időtöltést kiván alázatos szolgája

Süle

Vác, államfogház [1913. jul.-aug.?]

Kedves jó Szerkesztő Uram,

ugyané postával részletes irásmüvet küldtem Mihály ügyében Bárczynak, Pécelre, ajánlva. Az eredményről azonnal értesiteni fogom.

Tisztelettel régi hive

Molnár Ferenc

U. i. Itt nagyszerü lenni.

Budapest, 1913. szept. 28.

Nagyságos Uram!

Miután nem volt szerencsém otthon találnom Nagyságos Uramat, engedje meg, hogy levélben forduljak Nagyságos Uramhoz; abban a reményben, hogy Révészek c. drámám révén még emlékszik a nevemre.

Ezelőtt körülbelül 5 héttel a szinpadot is lefestve a Kárpáthi[!] Aurél kérésére elmondtam néki Kőmives Kelemenné cimü drámám tartalmát. Ő azt mondta rá, hogy a Kőmives Kelemenné szerepe önfeláldozásával nagyon is tulteng. Én hivatkoztam Euripides aulisi Iphigéniájára, Alcestisre, a Szegény Henrik legendájára, mint a női hüség és önfeláldozó készség legnemesebb példáira. Ő azonban ugy látta, hogy Kőmives Kelemennéből (a Hevesi Sándor ellenem sokat hangoztatott véleménye:) egy nő gyülölő drámát kell irni: Az asszony akadály a férfira, el kell tiporni! Ő, - mondta - meg is irná, de nem érez magában drámai erőt. Ennek ellenére négy hét alatt megirt egy Kőmives Kelemen cimű drámát és benyujtotta a Nemzeti Szinházhoz. A darab, mint mondja, teljesen különbözik az enyémtől, s azért irta meg, mert meg akarta menteni a témát, nehogy elrontsam, mert Hevesi is azt mondta néki, hogy a Kőmives Kelement csakis úgy lehet és kell megirni. Én, - bár a dolgot nem tartom egész kollegális eljárásnak, - azt feleltem, hogy a Kőmives Kelemenné szabad téma s a magyar irodalomnak csak az a fontos, hogy ha valaki megirja, jól irja meg. Győzzön a jobb! - Kárpáthi[!] helyeselte álláspontomat, s abban állapodtunk meg, hogy megkérjük Tóth igazgató urat és a drámabiráló bizotság[!] tagjait, hogy várják be az én darabomat s együtt birálják el. - Az igazgató urnál voltam is; ő azt felelte, hogy nékik kötelességük elbirálni minden darabot, ami beérkezik, de nem hiszi, hogy a bizotság[!] tagjai tulságos hamar elintéznék a dolgot. Én már megkértem Császár Imrét és Ivánfit, ők készségesen megigérték. Alexander Bernát urhoz ma megyek el, Ábrányi Emilnek ma irok, Ignotust Ady Endre kérte meg. Darabomat - nagy része székely ballada formában -, számitásom szerint október 15-re fejezem be, rögtön eljuttatom Nagyságos Uramhoz. Hiszem, hogy öröme telik majd benne. Gondolom, a Kárpáthié[!] jó lehet, mert hiszen egy remek székely balladához nagy ihletés nélkül, azt gondolom, senki se merne nyulni. Mégis az az érzésem, hogy a Nemzeti Szinház esetleges tulgyors döntését, - miután azt értesülésem szerint nagyon szoritják (Hevesiék) éppen azért, hogy megelőzzenek s befejezett ügy elé állitsanak, - az enyém olvasása után - legalábbis sajnálná.

Kérem tehát Nagyságos Uramat, legyen kegyes ha megkapná birálatra a Kárpáthi[!] Aurélét, bevárni az én darabomat is.

A legnagyobb tisztelettel

Ábrahám Ernő

[A Magyar Tudományos Akadémia levélpapirján.]

B[uda]pest, 1913. okt. 3.

Kedves barátom!

Tegnap este érkezett becses soraidra örömmel értesitelek, hogy még december 15-én is megtarthatod székfoglalódat. Fogadd el, kérlek, ezt a kedvező terminust!

Hisz én csak azon veszekedem, hogy a január 1. megjelenő Almanachban te ne szerepelj az I. osztályban egyesegyedül (noha páratlan legény vagy) mint olyan, a ki az Akadémiával szemben legeslegelső kötelességét nem teljesitette.

Kedves jó feleséged kezeit őszinte tisztelettel csókolva szivesen üdvözöl igaz hived

Heinrich Gusztáv

[Az "Élet" folyóirat szerkesztőségi levélpapirján.]

1913. november 20.

Nagyságos Uram,

kegyeskedjék megengedni, hogy a mai postával elküldött levelet, illetve az abban Nagyságodhoz terjesztett kérdést szives és jóindulatu figyelmébe ajánljam. Amennyiben nagymérvű elfoglaltsága közepette a hosszabb irásos válaszadás Nagyságodat fárasztaná, talán szabad legyen azt az expedienst felajánlanom, hogy esetleges szóbeli közlés után jegyzeteket közölhessünk, amelynek megszövegezése után a formába öntött feleletet Nagyságod elé terjeszthetnénk. Ha kegyes volna engem v. más munkatársunkat valahol elfogadni s ez alkalommal esetleg gyorsirói feljegyzéseket késziteni. Egyébként természetesen Nagyságod választása a döntő, a fődolog az, hogy a kérdéses ügyben Nagyságos Uramnak, mint a magyar irodalom vezértekintélyének nagyfontosságu véleményét megtudhassuk. A feleletre dec. 3.-ig lenne szükségünk.

Abban a reményben, hogy kérésem kedvező elintézést nyer, maradtam Nagyságodnak hódoló tisztelettel kész szolgája

Pethő Sándor

[1913. nov. 20. után]

I[gen] tiszt[elt] kedv[es] Szerk[esztő] Ur,

képzelheti, milyen szivesen állnék rendelkezésére már csak azért is, h[ogy] valamelyes jelét adhassam, milyen hálás vagyok az ,,Élet"-nek velem szemben tanúsitott szives figyelmességéért. De sajnos, ez a jelen alkalommal lehetetlen. Éspedig azért, mert vagy egy negyed század óta, elvből, soha, semmiféle körkérdésre n[em] feleltem, s ha olykor-olykor, mint ez alkalommal, készségesen tennék kivételt, n[em] tehetném ezt a nélkül, hogy ellenkezésbe ne jussak azokkal a nyilatkozataimmal, a melyekkel a hasonló kivánságok teljesitése elől már számtalanszor kitértem. Azért kérem, ne vegye rossz néven, h[ogy] az oly lekötelezően szives formában közölt felszólitásra se felelhetek ugy, a hogyan méltán várja s méltóztassék megengedni nekem, h[ogy] más - rám nézve kedvezőbb - alkalommal fejezhessem ki, mennyire lekötelezettje az ,,Élet"-nek és Szerkesztő Urnak, tisztelő igaz hive

[A ,,Pesti Futár" hetilap levélpapirján]

1913. dec. 12.

Igen tisztelt szerkesztő Ur!

Nagyon elszomoritott a levele, amelyben arról értesit, hogy nem irhat önéletrajzot a Pesti Futárba. Soha nem kértem még Öntől ilyen komolyan kéziratot, mert azt hiszem, Ambrus Zoltán nélkül mégsem jelenhetik a magyar irók önéletrajza cimü karácsonyi szám. Ez olyan volna, mintha a kölniviz-kereskedők listájából hiányozna a Mária Farina neve. Ambrus Zoltánt mindnyájan legjobban tiszteljük és szeretjük, őt tartjuk a legelsőnek, az ő neve nélkül egy ilyen iró-szám nem csonka, hanem süket, vak, egészen életképtelen. Éppen azért nagyon kérem, legyen kegyes ha csak pár sorban is elküldeni életrajzát, ha egyebet nem, két-három mondat kiséretében a lexikoni adatokat.

Bocsánatot kér igaz tisztelője

Nádas Sándor

[1913.]

Igen tisztelt Igazgató Ur!

A hozzám birálat végett küldött "Róma" cimü szindarab kéziratában a szerző neve mellett a Bárd-féle szinházi ügynökség bélyegzőjének lenyomatát találom.

Én a nevezett szinházi ügynökséggel egy szindarab megirására nézve szerződéses viszonyban vagyok. Minthogy elkerülni óhajtom, hogy a most divatos, mindenben inkompatibilitást szimatolás erre a szerződéses viszonyra hivatkozva szavazatomat meggyanusithassa, azt a kérést vagyok bátor előterjeszteni, kegyeskedjék engem fölmenteni az alól, hogy erről a szindarabról véleményt mondjak.

Abban a reményben, hogy kérésemet teljesiteni méltóztatik, a "Róma" c. darabot jelentés nélkül van szerencsém visszaküldeni. Bocsánatot kell kérnem, hogy ezt nem tettem meg azonnal, a mikor a darabot megkaptam, de csak most, a darab elolvasása után vettem észre, hogy e munka ügyében a véleménynyilvánitástól tartózkodnom kell.

Kitünő tisztelettel

A[mbrus] Z[oltán]

[A Hotel Ungarische Krone, Wien levélpapirján]

Wien, [1914.] Húsvéthétfő.

Kedves barátom,

Az egyetemen a modern litteraturáról tartok előadásokat. Herczeget befejeztem, most rád kerül a sor. Légy szives a mellékelt kérdésekre való egész rövid feleleteidet bpesti cimemre elküldeni: Andrássy ut 82.

Régi tisztelőd

Riedl Frigyes

[Uj oldalon:]

1.) Melyik a legjellemzőbb müved?

2.) Ugy hiszem te uj genre-t kezdtél: a párbeszédes rajzot. Igen?

3.) E részben Herczeg F. és Molnár F. téged utánzott? Igen?

4.) A philisterség rajzában észrevehető nálad Flaubert hatása. Igen?

5.) Melyek véleményed szerint legjobb müveid?

6.) Melyik iró hatott legerősebben reád?

[1914. ápr.?]

Kedves Barátom!

Igyekszem kérdéseidre a lehető legrövidebben válaszolni, már amennyire egyáltalán tudok.

1. Hogy melyik a legjellemzőbb munkám? Nem tudom. Azt hiszem, az én munkáim meglehetősen egyformán jellemzők. Talán a "Midás király" tünhetik fel a legjellemzőbbnek, mert ez a legterjedelmesebb munkám s a nagyobb kompozicióban mégis csak jobban bemutatkozhatik az iró, mint egy-egy rövid lélegzetü novellában.

Különben ma még remélem, hogy a legjellemzőbb munkámat csak ezután fogom megirni.

2.) Párbeszédes rajzot csakugyan korábban kezdtem irni, mint az irótársaim. Legalább nem tudok arról, hogy másvalaki korábban irt volna ilyet.

3.) Hogy Herczeg és Molnár e részben engem utánoztak volna? - nem hiszem. Csak: későbben kezdtek ilyet irni, mint én.

4.) Shaksperet kivéve, talán egy irótól se tanultam annyit, mint Flauberttől, a kit igen nagy regényirónak tartok. De hogy a filiszterség rajzában érezhető volna nálam Fl[aubert] hatása? - nem gondolnám. Fl[aubert] filisztergyülölő volt; nekem a filiszterség a legkevésbbé se antipatikus.

5.) Arra a kérdésre, hogy melyek véleményem szerint a legjobb munkáim? nem igen tudok felelni.

Annak következtében, hogy egyik nagyobb munkámon se dolgozhattam állandó nyugalomban és zavartalanságban: egyik nagyobb munkámat se irhattam meg végig ugy, a hogyan szerettem volna. E tekintetben ("az egész mü" sikerültsége dolgában) a kisebb munkáim (pl. a novelláim egy része) engem magamat jobban kielégitenek.

De "Midás" első részét sikerültnek tartom s azt hiszem "Giroflé és Girofla" se egészen rossz első része egy olyan münek, a melynek a második részét talán soha se fogom megirni.

6.) Hogy melyik iró hatott legerősebben rám? Nem tudom, hogyan érted. Úgy-e, hogy minden iró vagy csak az elbeszélők közül? Ha ugy érted, hogy minden iró közül, akkor felelhetek: Shakspere. De a második esetben már nem tudok felelni.

Az, hogy mindig nagyon szerettem a francia irodalmat, bizonyára hatással volt arra, hogy minő kis ismereteket vagy legalább látókört szereztem. De a regényirók közül, rám mint olvasóra, Dickens és az oroszok ugyanolyan nagy hatással voltak, mint a franciák közül Fl[aubert] és Guy de M[aupassant] - mint író, a legnagyobb igyekezetemmel mindig azon voltam, hogy emancipáljam magamat minden irodalmi hatás alól, hogy minden olvasmányomat elfelejtsem, a mikor irok és csak abból meritsek, a mit láttam, éreztem, gondoltam, képzeltem.

Nagyon megtisztelő szives figyelmedet igen köszöni régi igaz hived

[1914. máj. 1 - 2.]

A R.[évai] T.[estvérek] Irod. Int. tek. Igazgatóságának

Bpesten.

F. é. ápril. hó 29-ikén kelt b. levelüket nem hagyhatom válasz nélkül.

Én az Intézetnek felajánlottam valamit, a mi nem csak rám nézve jelentett volna anyagi előnyt, hanem az Intézetre nézve s, annál inkább, mert ajánlatomon felül belementem volna abba s, hogy a szóbanforgó anyagi előnyt megfelezzük, - és mert néhány száz novellám közül husz darabnak egy nagyon elterjedt hetilapban időnként való közlése könyvalakban megjelent munkáim kelendőségének nem csak, hogy nem árthatna, hanem ezt, mint a képzelhető legjobb reklám, csak elősegithetné.

A t. Igazgatóság ezt az ajánlatomat még diskusszió tárgyává sem akarta tenni. Rendben van. Minthogy - nem szerződésünk, hanem ujabbkeletü megállapodásunk értelmében - az Intézet kiadásában könyvalakban megjelent munkáimból a hirlapokban csak akkor közölhető ujra valami, ha az intézet ehhez beleegyezését adja, a t. igazgatóságnak jogában áll a kért beleegyezést megtagadni és ajánlatomat visszautasitani. Ebbe bele kell nyugodnom és bele is nyugszom és a t. igazgatóság követeléséhez képest ebben az ügyben a tárgyalás folytatásától elállok.

Tiltakozom azonban f. é. ápril 29-én kelt b. levelüknek ama kifejezése ellen, hogy én valamit el akartam adni, a mit egyszer már eladtam. Én az intézetnek szerződésünkkel tizenhat kötetnyi munkám könyvalakban való kiadásának jogát adtam el, de sohase adtam el ezek hirlapokban való közlésének jogát. A könyvalakban való kiadás joga és a hirlapokban való közlés joga két különböző dolog. Erről az utóbbiról hosszadalmas szóbeli tárgyalásaink során soha szó nem esett, s arra vonatkozólag, hogy a "kizárólagos és korlátlan tulajdonjog" kifejezésben, (a mit én csak a könyvalakban való kiadás kizárólagos és korlátlan tulajdonjogának értelmeztem) ez is benn foglaltatnék, szerződésünk aláirásakor nem kaptam figyelmeztetést.

Igaz, hogy ez később megtörtént; és az is igaz, hogy (mert szerződésünknek egy pontjából - melynek egész jelentőségét szerződésünk aláirásakor nem vettem észre - csakugyan ki lehet olvasni azt is, hogy könyvalakban kiadott munkáimnak a hirlapokban való ujra való közlése nem történhetik meg az intézet hozzájárulása nélkül): én a pörösködés elkerülése végett belenyugodtam abba, hogy az intézet erre is igényt tart. De ebben az ujabb keletü megegyezésünkben, a melynek - mint méltóztatik látni - minden konzekvenciáját levonom, ha a békesség kedvéért le is mondtam arról, hogy a hirlapokban való közlés jogáról szabadon rendelkezhessem, ezt a jogot nem adtam el. Eladásról akkor lehetne szó, ha ezért bármikor valami ellenértéket kaptam volna.

A mi a b. levelükben emlitett másik dolgot illeti, erre több megjegyzésem van:

1. Azt méltóztatik irni, hogy szinházi kritikáimnak a M[agyar] K[önyvtár]-ban való kiadása az intézet kiadásában megjelent munkáimnak olyan konkurrencia, mely emezek "elterjesztését hathatósan megakadályozza", hogy a nekem ez ügyben tett "koncesszió" az intézetnek kárára van.

Arra nem terjeszkedem ki, hogy szinikritikák tizenöt kötet belletrisztikai münek és egy kötet irodalmi essaynek nem csinálhatnak konkurrenciát, ezek elterjesztését nem akadályozhatják, ellenkezőleg, mint minden, a mi egy iró nevét ismertebbé teszi, ezek elterjedését csak elősegithetik.

Nem terjeszkedem ki arra sem, hogy ezen az alapon, ezzel az okoskodással az intézet előállhatna azzal a követeléssel is, hogy ezentul soha se adjak ki könyvet (se az intézetnél, se másutt), mert az uj könyv a már régebben megjelentnek konkurrenciát csinál, elterjedését megakadályozza, tehát ezentul már csak ujságba irjak, ha már nem sziveskedem meghalni, a mit az intézet a legszivesebben látna, mert igy ujabb dolgozatokkal nem csinálhatnék konkurrenciát a már megjelenteknek.

Csak a "koncesszió" szóval óhajtok foglalkozni.

Szerződésünk uj munkáimnak könyvalakban való kiadására vonatkozólag az intézetnek opció-jogot biztosit. Az opció-jog tudtommal csak elsőbbségi jogot jelent, de nem pallos-jogot. A mi szerződésünkben tehát csak azt jelenti, hogy: minden ujabb munkámat, amelynek a kiadását óhajtom, először is az intézetnek kell felajánlanom, s ha az intézet reflektál rá, hogy kiadja, nem adhatom ki másutt. De nem jelenti azt, hogy: ha az intézet a felajánlott munkát nem akarja kiadni, akkor én ezt nem adhatom ki másutt sem, hanem temessem el a pincébe, vagy fütsek be vele, és haljak éhen, végezzem ki magam, huzzak a nyakamra selyemzsinórt. Következésképpen: az, a mit "hozzájárulás"-nak méltóztatik nevezni, tulajdonképpen csak: nyilatkozat arról, hogy az intézet a felajánlott munkát nem akarja kiadni. De nem "koncesszió", mert szerződésünk nem fosztott meg attól a jogomtól, hogy azt a munkát, a melyet az intézet nem akar kiadni, kiadhassam másutt. És az, a mit a szerződésünk rám ró, hogy t. i. minden egyes alkalommal a hányszor az intézet nem akarja kiadni valamelyik munkámat mielőtt máshová fordulhatok, irást kell szereznem arról, hogy az intézet a szóbanforgó munka kiadását megtagadta: ez még nem állapítja meg azt, mintha az intézet valami nagy gráciát gyakorolna velem szemben, a mikor többé semmiféle munkámat nem adja ki, minden ujabb munkám kiadását sorra megtagadja, ellenben, igenis, kiállittatja számomra azt az irást, mely lehetővé teszi, hogy máshová fordulhassak, a mihez természetadta és szerződéssel biztositott jogom van. És ha az intézet ilyenkor ezt vagy azt a kikötést foglalja bele a felajánlott munkám ki nem adásáról kiállitott nyilatkozatába (s én ezeket a kikötéseket az intézet kiadásában megjelent munkáim kelendősége érdekében, vagy mondjuk: ugy az intézet, mint a magam érdekében, mindig respektálom is), ez még nem jelenti azt, mintha az intézetnek joga volna: meg nem engedni, hogy azokat a munkáimat, a melyeket nem hajlandó kiadni, máshol kiadhassam, - vagy mintha az intézetnek joga volna megszabni, hogy azokat a munkáimat, melyeknek a kiadását megtagadja, milyen föltételekkel, melyik kiadónál, milyen alakban stb. adhatom ki. Ha az intézetnek ehhez joga volna, akkor szerződésünk opciópontja csakugyan azt jelentené, hogy: a melyik munkámat az intézet nem adja ki, azt nem adhatom ki másutt sem, (mert hiszen a t. igazgatóság előállhatna teljesithetetlen föltételekkel is, pl. hogy csak ahhoz a kiadóhoz fordulhatok a ki kész a munkáimat személyesen árusitani, vagy tessék akármilyen furcsát gondolni) - már pedig, hogy az opció-pont ezt jelentené, azt hiszem, a t. igazgatóság maga sem állitja. Vagy azt méltóztatik ,,koncesszió"-nak nevezni, hogy az intézet ilyen alkalmakkor többször fölmentett a formalitások - pl. a felajánlott munka bemutatásának kötelezettsége - alól? Ha igen, erre csak azt felelhetem, hogy: 1. nem igen volt mért ragaszkodni a formalitásokhoz, mert hiszen ismeretes munkákról volt szó, a melyeknek az ujságokban vagy folyóiratokban való megjelenéséről az intézetnek is tudomása volt, - és 2. inkább méltóztatott volna megkövetelni a formalitásokat, ezek betartása rám nézve mindig kevesebbet jelentett volna annál, hogy amikor másutt adok ki olyan munkát, a melyet az intézet maga nem akart kiadni, utóbb mint vádlottnak kell hosszasan védekeznem.

2. Noha szerződésünk jogot adna nekem arra, hogy mihelyt a t. igazgatóság bármilyen formában (akár azzal is, hogy 15 nap alatt nem felel az ajánlatomra) kifejezi felajánlott munkám kiadásának a megtagadását, minden további aggodalmaskodás nélkül más kiadókhoz fordulhassak, -

a már említett okból, továbbá azért, mert mindig sulyt helyeztem arra, hogy a t. igazgatósággal való kontaktusom a lehető legbarátságosabb maradjon, de talán azért is, mert nem vagyok barátja a pörlekedés legenyhébb fajtájának, a hosszadalmas vitatkozásnak sem:

a hányszor a t. igazgatóság valamelyik munkámat visszautasitotta, s az erre vonatkozó nyilatkozatot kellett kérnem, hogy más kiadóhoz fordulhassak, mindig rajta voltam, hogy azokat a - b. levelükben "előfeltételek"-nek nevezett kivánságokat, a melyeket a t. igazgatóság ilyen alkalmakkor kifejezett, teljesithessem.

Teljesítettem abban az esetben is, a melyet a vád hangján méltóztatik szóvá tenni. Az a mit most ugy tetszik formulázni, hogy szinikritikáimat és egyéb szinházi dolgozataimat "körülbelül egy oly terjedelmü és áru kötetben" kellett volna kiadnom "mint a kiadásukban megjelent munkáim kötetei" - nem szerepelt a kivánságok közt. A mint erről a nekem küldött levél másolatából könnyü meggyőződést szerezni. Nem is szólva arról, hogy a t. igazgatóság a szóbeli megegyezés alkalmával, a melynek alapján a "Magyar könyvtár"-ral a szerződést még az nap megkötöttem, semmi egyebet nem kivánt tőlem, mint hogy szinházi dolgozataimért legalább 800 K.-t kell kapnom s hogy szerződésembe foglaljam bele azt a kikötést, hogy ezeket a szinházi dolgozataimat is bármikor fölvehetem munkáim összkiadásába.

3. A mi a b. levelükben emlegetett - de régóta már csakis emlegetett - 2000 K.-s honoráriumot illeti: azért a kéziratmennyiségért, a melyet a M[agyar] K[önyvtár]nak 800 K.-ért adtam el, az intézettől semmiesetre sem kaptam volna 2000 K-t és bár pontosan nem tudom kiszámitani, mennyit kaptam "volna", annyit mondhatok, hogy aligha "kaptam volna" 800 K.-nál többet. Mert iv és iv, nyomtatás és nyomtatás közt nagy különség van. És ha az egyik kiadásnak egy-egy ive körülbelül kétszer annyi kéziratot emészt fel, mint a másik kiadás egy-egy ive, s akkor, ha amannak az ivét valamivel nagyobb összeggel fizetik, mint a másiknak az ivét, ez még nem jelent nagyobb honoráriumot. Ennek a megvilágitása végett csak arra az egy tényre hivatkozom, hogy "Giroflé és Girofla" cimü regényem, mely Singer és Wolfner kiadásában 20 ivnyi terjedelemben jelent meg, az intézet kiadásában csak 11 ivet foglalt el. Röviden: az intézet, ha egyátalán kiadna az ujabb munkáimból valamit, ezért nekem nem fizetne többet, mint a mennyit a kézirataimért bárhol felajánlanak. És talán nem méltóztatnak tagadni, hogy: az a 800, K -, a melyet megadnak, még mindig több, mint az olyan 2000 K, a melyet nem adnak meg.

Az, h[ogy] mindebből ,,kellő tanulságokat" méltóztatnak "levonni", sajnos, nekem már nem fenyegetés.

Igazán nem tudom, hogy még mit veszithetek az intézetnél. Talán azt, hogy nem méltóztatik kiadni a munkáimat? Ebbe már, kérem szépen, beleszoktam.

Legyen szabad egy méla akkorddal végeznem. Az én idegeimnek az olyan nyájasságok, hogy ,,még egyszer el akarom adni azt, a mit már egyszer eladtam" - nem tesznek jót. Aztán sokkal öregebb és betegesebb vagyok, semhogy a hosszas vitatkozás ne fárasztana. A vitatkozáshoz különben sem rendelkezem annyi erősséggel, mint az igazgatóság; nincsenek gépiróim és minden időmre szükségem van, hogy egyátalán meg tudjak élni. A köztünk levő vitában az itéletet azokra bizom, a kiknek majd kedvök lesz foglalkozni a vagyon szerzésre irányuló ravaszságaim történetével. Azért a levelezést, akár méltóztatik válaszolni valamit, akár nem, a magam részéről befejeztem.

[1914. máj. közepe]
Csütört[ök].

K[edves] B[arátom]!

Te tudományos vizsgálat tárgya vagy. Légy oly szives mellékelt levelet - rövid, 4-5 szóból álló észrevételeddel együtt - boritékban künn hagyni.

4-5 kor érte küldök.

Tiszt[elettel]

Riedl

[1914.] máj. 18.

Kedves Barátom,

Nagy félreértés! Az illető nem plagiummal vádolt téged, a mint ezt már el is mondtam, hanem valamivel, a mi minden irónál előfordul szükségképen és a mi minden irod.[almi] mü eleme: motivum asszimilációval.

A német irodalom t.[örténet] péld.[ául] kideritette Goethe Faustjának motivumainak kapcsolatát. Az irodalom nagy motivumvándorlás.

Tisztelőd

Riedl

A mellékletet nem kérem vissza.

[Az Országos Monográfia Társaság fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1914. máj. 21.

Igen tisztelt Bátyám Uram!
Kedves Mester!

Kötelességemnek tartom bejelenteni, hogy a Századok Legendáit végleg beszüntettem. Csalódással zárom le egy nagy ambicióval nekilenditett vállalkozás utolsó aktáit. Nálunk csak a ponyvának van sikere, tehát létjoga is.

Azt ugyan el kell ismernem, hogy a kötet-alak sokkal jobbnak bizonyult, sőt határozottan lukrativ is volt; de mégsem volt érdemes folytatnom nékem: több volt vele a gond a haszonnál.

Amikor tehát a végleges beszüntetést bejelentem, legyen szabad hálás köszönetemet kifejezni Néked azért a szives támogatásodért, amellyel a vállalkozásomnak magas színvonalra való emelését nagy neveddel és nagyértékü irásaiddal elősegiteni szives voltál. Bizom abban, hogy lesz még tér, ahol tartósabb sikert remélhetek a Te szives segitségeddel.

A mi a köztünk fenmaradt csekély ügyet illeti, sietek megnyugtatni Téged: az ne okozzon gondot Néked, majd elintézzük valamikor valahogy.

Fogadd kiváló tiszteletem nyilvánitását!

Régi igaz hived

Virter Ferenc

1914. máj. 25.

Kedves Barátom!

Régente, annak következtében, hogy az iró ideáinak minden terjesztése hasznos és munkája szövegének a puszta sokszorositása is népnevelő hatásu lehetett, más volt az irodalmi erkölcs, mint ma. Ezért történhetett meg (a kedves eszmék sikeresebb terjesztése érdekében), a mire hivatkozol, hogy nagy írók is átvettek más szerzőktől motivumokat.

Ma is jogosultnak tartom az enyémtől eltérő felfogást, de az én felfogásom az, hogy:

ha az iró ma tudatosan vesz át motivumokat a másik szerző hasonló nemü munkájából, tehát: regényiró a regényirótól (mert ha a regényiró históriai munkából, memoárokból, naplókból, levelezésekből merit motivumokat, ezt már éppen olyan megengedhetőnek tartom, mint ha az életből meritené) -: ez, ha talán nem is mondható a plágium enyhébbik esetének, mindenesetre lefokozza az "átvevő" irót, mondjuk: a kitalálók vagy a termelők osztályából a forgalmat szolgálók, a sokszorosítók, a népszerüsitők osztályába.

Ehhez a felfogásomhoz képest én, a ki mint iró is mindenekelőtt lelkiismeretes és a hivatását megbecsülő akartam lenni, tudatosan soha se vettem át motivumot más elbeszélőtől, s a tudattalan átvétel (a reminiszcencia) lehetőségével szemben is a legszigorubb ön-ellenőrzést fejtettem ki, - azzal is, hogy mindig kerültem az olvasmányaimban tárgyalt témákhoz és motivumokhoz hasonló témákat és motivumokat, - és a leggondosabban védekeztem, azzal, hogy (egyetlen tárcanovella esetét kivéve, melynek egész története van) soha se irtam meg másoktól hallott történeteket, se fantasztikumokat, hanem még fantasztikumok formájában is: csakis csupa látott dolgot.

De legyen szabad a megtámadtatás esetében az önérzetemet is megszólaláshoz juttatnom: én nem is szorultam rá, hogy másoktól legyek kénytelen "kölcsönözgetni" motivumokat. Pro 1°: nagy szomoruságomra, soha a századrészét sem irhatom meg annak, a mit magam gondoltam el s a mit kedvem volna megirni - mért csenegetnék hát motivumokat másoktól? Pro 2°: én magamat - ha a produkcióm nem is felelhet meg a tehetségemnek - sokkal gazdagabb tehetségü elbeszélőnek tartom, semhogy valaha ilyes kisértésbe eshettem volna, semhogy ne tartottam volna magamra nézve a képzelhető legmegalázóbb dolognak azt, hogy akár a nálam nagyobbaktól, vagy: pláne a nálam szegényebb tehetségüektől lopkodjak! És itt meg kell jegyeznem, hogy én azoktól a külföldi belletristákról, a kik körülbelül abban az időben vagy még későbben kezdtek produkálni, mint én: meglehetősen keveset tartok és ha nagy elbeszélőknek tekintem Flaubert-t meg Guy de Maupassant-t, a Maupassantra következő francia elbeszélés-irodalomról már nem tartok sokat.

Azért engem, igenis, bosszant az a föltevés, mintha olyan külföldiek, a kiket kevésre taksálok vagy a kiknek a hire olyan kevéssé érdekelt, hogy el se olvastam a müveiket, rám "hatottak" volna.

Tehát kérlek, engedd meg, hogy az inkrimináló levélre megtehessem az észrevételeimet és letárgyalhassam ennek a tartalmát, s először is a fölvetett kérdést.

1. már konstatáltam, hogy reminiszcenciáról sem lehet szó, mert Georges Rodenbach Bruges la Morte c. regényét soha sem olvastam. (Nem is fogom elolvasni soha, mert mindabból, a mit a néhai Rodenbachról olyan kritikusok irtak, a kiknek a véleményére adok, Rodenbachot igen termékeny, de fölötte közepes irónak kell tartanom, a kinek az elolvasására én már nem pazarolhatok időt.)

2. Konstatáltam azt is, hogy Midás király a Magyar Hirlapban nem 1894-ben jelent meg, a  hogyan tanitványod irja, hanem 1891. szept.-től 1892. márciusáig. Ha tehát Rodenbach regénye 1892-ben jelent meg: Midás királyt akkor irtam meg, a mikor a Bruges la Morte még nem jelent meg. De, ugy látszik, tanitványodnak az évszámok gyönge oldala s nem lehetetlen, hogy a Bruges la Morte nem 1892-ben, hanem korábban jelent meg. (Nem érek rá azzal foglalkozni, hogy erről meggyőződést szerezzek.) Ha igy volna, csak azt ismételhetem, a mit már mondtam, hogy: Georges Rodenbachnak soha egy sorát sem olvastam. Nem lehet szó tehát se "Rodenbach-reminiszcenciák"-ról, se arról, hogy én Midás király c. regényemben Rodenbachtól "átvett motivumokat asszimiláltam" volna.

3. Tanitványod azt a gyanuját fejezi ki, hogy "talán, ha a Magyar Hirlapban eltemetett négy kötetre való Midás király-t elolvashatná, ott, az össze nem préselt eredetibb alakban még nyilvánvalóbb megegyezéseket találhatna."

Tanitványod téved. A Magyar Hirlapban eltemetett, de a Muzeum könyvtárában megtekinthető Midás király nem négy kötetre való, hanem kevesebb, mint az a Midás király, mely a Révai-féle kiadásban két kötetben jelent meg. Ezt a regényt én munkáim gyüjteményes kiadásában nem összepréselten, hanem kibővitetten adtam ki. Kétféle változtatással:

I. Stiláris változtatással. A hol a purizmus dühöngése idején irt eredeti alakban a használatos, de rosszul képzett magyar szó helyett - helyesen képzett magyar szó hijján - idegen szót használtam, a könyvben már magyar szót használtam, akármilyet. Megváltoztattam egy pár nevet, kiirtottam a szövegből egy pár belecsuszott germanizmust vagy latinizmust, kijavitottam egy-két stilushibát s mindazt, a mi az eredetiben iráshibából vagy sajtóhibából lompos vagy félreérthető volt. Tehát csak szavakon vagy egyes mondatokon változtattam.

II. Ahhoz, a mi a Magyar Hirlapban megjelent, még hozzáirtam néhány ivnyit. A Magyar Hirlap szerkesztője ugyanis annak idején, a mikor a regény második részének a közepe táján dolgoztam, egyszerre ugy kezdte sürgetni a regény befejezését, hogy azt a részt, a melyen éppen dolgoztam, el kellett hamarkodnom. Később, mikor Midás király végre könyvalakban is megjelenhetett, hogy a regény második részén valamicskét javitsak, legnagyobb hiányát pótolni s a legszembeötlőbb hézagot kitölteni igyekeztem. Tehát ahhoz, a mi a Magyar Hirlapban megjelent, ott, a hol a főalak naplót ir: még hozzáirtam néhány fejezetet. Az inkriminált rész ("Biró régi lakása s Masa látogatása", a mire tanitványod ráfogja, hogy "nincs Rodenbach-reminiszcenciák nélkül") egészen ugy jelent meg a Révai-féle kiadásban, a hogyan a Magyar Hirlapban, vagyis: rövidités nélkül.

Szóval: mindaz, a mi a Magyar Hirlapban megjelent, szók és egyes mondatok hijján megjelent a könyvkiadásban is, - nem összepréselten, hanem ellenkezőleg: kibővitetten. Következésképpen, ha tanitványod elolvasná a Magyar Hirlapban megjelent Midást, az eredeti alakban nem találhatna "még nyilvánvalóbb megegyezéseket".

Kérlek, magyarázd meg tanitványodnak, hogy annak, a ki irodalomtörténettel akar foglalkozni, le kell szoknia a felületességről és "talán"-ok, "ugy gondolom"-ok, "ugy tudom"-ok alapján nem lehet kritizálni és még kevésbbé gyanusitgatni.

4. Tanitványod többek közt ezt irja: "Nem gondolok olyan erős hatásra, mint a milyen Thaïs és Ninive közt van..." Nem szeretek a munkáimról értekezni, de egyszer végre erről is nyilatkoznom kell.

Thaïs csakugyan nagy hatással volt, nem Ninivé-re, hanem rám: néhány órára dühössé tett és még sokáig boszantott azzal, hogy milyen tartós kellemetlenséget szerzett nekem.

Thaïs ugyanis éppen akkor került először a kezembe, a mikor Ninive nagy része már készen volt, de a vége még nem. Sajnos, elolvastam és éppen azért olvastam el, mert a hogy beletekintettem, már látnom kellett az én elbeszélésem meg a francia elbeszélés tárgyának és keretének a hasonlóságát, s kiváncsi voltam rá, hogy az alapötlet hasonlósága milyen más hasonlóságokhoz vezethet? "Mért ne olvasnám el?! - igy gondolkoztam - hiszen azon, a mit Ninive utolsó fejezetében meg akarok irni, egy jottát se változtathat az, akármit olvasok a francia szerző munkájában!"... De megbántam, nem azt, hogy ekkor, hanem azt, hogy egyátalán elolvastam; mert jobban szeretném, ha Thaïsról is ugyanazt mondhatnám, a mit Rodenbach regényéről.

Thaïs elolvasása, - ismétlem, - csakis azzal a hatással volt rám, hogy nagyon felboszantott a malőröm látása. Mert azonnal tisztában voltam vele, hogy finomabb megkülönböztetésre képtelen kritikus-növendékek azt fogják képzelni és nem mulasztják el majd rám kenni, hogy Thaïs erős hatással volt Ninivére. Ekkor már igen szerettem volna Ninivét örökre eltemetni a fiókomba; de, fájdalom, soha se voltam abban a kellemes helyzetben, hogy arról az anyagi értékről, a melyet rám nézve a munkám jelentett, lemondhattam volna. Bele kellett törődnöm tehát abba, hogy a Thaïs tárgyával és keretével való hasonlóság ellenére is ki kell adnom Ninivét, s abban kerestem megnyugvást, hogy találok majd distingválni tudó kritikusokra is, a kik észre fogják venni, hogy Thaïsban és Ninivében a tárgy meg a keret hasonlóságán kivül minden egyéb - s kivált mindaz, a mi fődolog, a mi lényeges: - csupa különbözőség, hogy például: (a sok különbözőség közül csak ezt az egyet emlitem) a mit Ninive akar mondani, az éppen az ellenkezője annak, a mit Thaïs mond.

De persze, minél serdületlenebb kritikus valaki, annál nagyobb diadallal esik neki a jelentéktelen dolgokban való hasonlóságnak, s mihelyt Ninivét könyvalakban is kiadtam, a tudós Lázár Béla személyében csakugyan megjelent az első - ilyen - bölcselő.

Még hozzá, vagy tiz évvel később megint irtam egy kis novellát, a mely - külsőségekben - szintén hasonlitott egy kevéssé egy olyan Anatole France-novellára, a melyet csak az enyém megjelenése után olvastam, - és mert régebben elkövettem azt a hibát, hogy Lederer Béla ösztökélésére és Gyulai Pál felszólitására leforditottam Anatole France egyik könyvének néhány fejezetét: ennyi éppen elég volt rá, hogy rajtam száradjon az a megbélyegzés, a mely kitartóan bizonygatja, hogy Anatole France erős hatással volt rám s kivált Thaïs a Ninivére.

Titkos drámairók, a kiknek a tetszését mint a Nemzeti Szinház drámabirálója nem szerezhettem meg, mindig szivesen csináltak propagandát ennek az engem eredményesen kisebbitő ,,megállapitás"-nak; és mert ujra meg ujra találkoztak - a kritikus álarcában jelentkező - rosszhiszemüek, a kik a Lázár ur fölfedezését buzgón szajkózták, idővel beugrottak ennek a kritikának - mely a szakértő, hivatalos, hatósági fémjelzés megbizhatóságát és csalhatatlanságát szimulálta - jóhiszemü, de gyönge judiciumu birálók is. És tanitványod most már ugy hivatkozik arra az "erős hatás"-ra, mely "Thaïs és Ninive közt van", mintha ez valami minden kétségen kivül lévő dolog volna.

Ez a vád pedig velem szemben egyszerüen: méltatlanság. Mert Anatole France rám, mint iróra, soha a legcsekélyebb hatással se volt. Nem is lehetett volna; mint olvasó: meg tudom becsülni; de nem tartozik a kiválasztott, a kedves iróim közé. Nem szeretem. Nem szeretem benne: az embert, a ki pl. egy jó ideig folyton csak "disznó"-zni tudta Zolát, aztán, attól fogva, hogy egy táborba kerültek, folyton csak istenitette, - nem szeretem benne: a gondolkodót, a ki ma szkeptikus, holnap pedig pártpolitikus, de mindig igazi filozofiai erő nélkül való, - nem, szeretem benne: a kritikust, a ki néha a pártosságig elfogult, nem elég judiciózus és nem egyszer, minden nagy müveltsége mellett is, az itéletében szinte barbár, - nem szeretem benne: még az irómüvészt se; ezt is nagyon kritizálhatónak tartom s meglehetősen précieux-nek találom. A régibb dolgai bizonyára jobban tetszettek nekem, mint az ujabb produkciója; de amazok közül is talán csak az egy Sylvestre Bonnard-kötetet tudtam zavartalanul élvezni; az ujabb dolgaiban pedig egyre több van, a mit nem tudok méltatni.

Ha valaki azt bizonyitgatná, hogy Flaubert vagy Maupassant, Dickens vagy Dosztojevszkij "erős hatással" volt rám: erről nem vitatkoznám. Tudatosan ezektől se vettem át motivumokat és nem hiszem, hogy a regényeimben és az elbeszéléseimben egyáltalán volnának "reminiszcenciák". Mindig rajta voltam, hogy azt irjam meg, a mit az élet juttatott eszembe s nem a többi elbeszélő.

Végül:

a mi azt a teóriát illeti, a melyet legutóbb irt szives soraid tanitványod felszólamlásának magyarázatául igy fejeznek ki: "az irodalom nagy motivum-vándorlás"... "a motivum-asszimiláció minden irodalmi mü eleme és szükségképpen előfordul minden irónál" - erre a teóriára is volnának megjegyzéseim. És pedig:

1. Az élet a fődolgaiban mindig ugyanaz. Tehát az örökkön ujra kezdődő élet és a szükségképpen hasonló életjelenségek a nemzedékek során át egymást felváltó uj meg uj emberekben szükségképpen fölkeltik nemcsak a végetelenségig sokféle impresszió- és gondolat-kombinációkat és variánsokat, hanem ugyanazokat az impressziókat és ugyanazokat a gondolatokat is. Következésképpen: az impressziók, a gondolatok, az ötletek, sőt ezek kifejeződés-formái is nagyon hasonlók lehetnek olyan embereknél és olyan íróknál is, a kik egymás létezéséről nem is tudnak és egymás irásmüveit soha se látták. És mert az impresszió, a gondolat, az ötlet, sőt ezek kifejeződés-formája is ujra meg ujra megteremhet, sőt szükségképpen újra meg újra megterem: az irodalmi müvekben található egyes, aprólékos hasonlóságokból még nem lehet arra következtetni, a mi bizonyára szintén sokszor megtörténik, hogy t. i. a később jelentkező iró az impresszióját, gondolatát, ötletét vagy ezek kifejeződésformáját máshonnan szerezte, valamelyik régibb irótól "átvette" és "asszimilálta" volna. S az irodalomtörténeti kutatásnak talán a professzióval együtt járó, de a rendőri mindenkit gyanusitás és a detektiv-buzgóság tulságaira emlékeztető tévedése az, ha minden olyan gondolatban (vagy mondjuk: motivumban), mely valami már kinyomtatotthoz hasonló, okvetetlenül, mindenáron emennek a származékát akarja látni - mintha a gondolatot (vagy a motívumot) egy idő óta folyton csak lopkodnák egymástól az irók, - mintha a gondolat (vagy a motivum) nem teremhetne meg ujra, a már meglevőhöz hasonló csak ugy, mint a nem hasonló.

2. Vannak nem irók és irók is, a kik csak máshonnan szerzik, bevásárolják vagy lopkodják a gondolatot. Vannak mások, a kik csereberélik; termelik is, kölcsön is kérik; adják is, veszik is. És vannak olyanok is, a kik a nagy gondolatvásárban nem a keresők, hanem a kinálók (néha talán a hasztalanul kinálók) közé tartoznak. Azt a kérdést, hogy az iró e háromféle csoport közül melyikbe tartozik, nem lehet figyelmen kivül hagyni akkor, a mikor az iró osztályozásáról, értékeléséről van szó. Egy iróra nézve se lehet közönbös tehát, hogy őt a motivum-liferálók vagy a motivum-lopkodók közé számitják-e.

3. Minthogy az irodalmi müvekben található kisebb-nagyobb hasonlóságok fölfedezése nem mindig jelent egyet a motivumok kapcsolatának a kideritésével, sőt a motivumok filiációjának a feszegetése körül temérdek tévedés történik: az a fiatalember, a ki az irodalomtörténeti kutatás nehéz, sok körültekintést, éles itéletet, lelkiismeretességet, pontosságot, tiszta munkát követelő feladatainak akar élni, a következtetéseiben ne legyen könnyen ugrándozó és mindenben kételkedése alól ne vonja ki a saját ötleteit sem.

Kérlek, bocsásd meg, hogy mindezzel ilyen hosszasan foglalkoztatlak, s ha ráérsz, légy kegyes megmondani tanitványodnak, mit feleltem ,,zavargásá"-ra.

Szives baráti figyelmességedért hálás régi igaz hived

Ambrus Zoltán

Budapest, 1914. máj. 27.

Igen tisztelt Uram,

talán olvasta a lapokban, hogy az Apollo mozgószinház ma, csütörtökön este bemutatja egy kinemaszkeccsemet, amelynek "Fixirozzák a feleségem" cimet adtam. Azt hiszem nem szerénytelenség, ha a mult vasárnap tartott főpróba sikere után azt állitom, hogy ezzel az irásommal megközelitettem egy olyan pr[o]bléma megoldását, amely a drámai szinpad jövő alakulására kétségtelenül kihatással lesz.

Fogadja kérem tőlem az ide csatolt jegyet és örvendeztessen meg azzal, hogy a bemutató előadások valamelyikére - ma este 6, 8 vagy 10 órakor eljön és megnézi darabomat.

Tisztelő hive

Karinthy Frigyes

[1914. máj. 27.]

Kedves Barátom,

Köszönöm fontos leveledet. Utólagos beleegyezésed reményében megmutattam Beöthynek is, ki szintén nagy érdekkel olvasta.

A ,,motivum" és "asszimiláció" szót bővebb értelemben veszem, mint te. Minderről reménylem lesz alkalmam szóbelileg is véleményemet elmondani.

Tisztelőd:

Riedl Frigyes

[1914. máj. 29.]

Kedves Barátom!

Elfelejtettem mondani: "Midás király" a "Magyar Hirlap"-ban nem 1894-ben jelent meg, - a hogy a hozzád küldött levél irója mondja - hanem 1890-ben vagy legkésőbb 1891-ben; Rodenbach regénye tehát (ha 1892-ben jelent meg) későbbi keletü.

A napokban (mihelyt a hirlap könyvtárban utána nézhetek) közölni fogom veled "Midás" megjelenésének pontos idejét, azzal a kéréssel, hogy irnád meg ezt a szives meggyanusitónak.

Tisztelő igaz hived:

Ambrus

[1914. máj. 30.]

Kedves Barátom!

,,Midás király" és inkriminált része a "Magyar Hirlap"-ban - e lap szolgájának ide zárt tanusitványa szerint - 1891 szept. 27-től fogva 1892 márc. 20-áig jelent meg.

Igen leköteleznél, ha olyan szives volnál és figyelmesebb elolvasás végett elküldenéd nekem 1-2 napra a panaszos levelet, a melyet a multkor csak futólag olvashattam el.

Üdvözöl tisztelő igaz hived

Ambrus
VIII. József körút 87. III. 12.

[1914. jun.-jul.?]

Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur!

Nagyon köszönöm a szives figyelmeztetést.

A novella megjelölt része 1872-ben játszanék, a mikor Pest még nem volt Budapest, de még csakugyan nem volt meg a csendőrség intézménye sem. Az akkor élő tizenegy éves kis fiu fantáziájában tehát csak a csendbiztos, a perzekutor, vagy ennek legénye, a pandur szerepelhetett, a csendőr még nem. És nem gondolhatott a kis fiu kakastollra sem. Ha jól emlékszem: azok a csendbiztosok, a kiket én ismertem, darutollat, a pandurok pedig árvalányhajat viseltek a kalpagjukon.

Irás közben nekem is eszembe jutott ez, de mert a novellában sehol se szóltam arról határozottan, hogy melyik évben történik ez a régi história, ugy gondoltam, a csendőrök emlegetése nem anakronizmus, ellenben, ha csendbiztost vagy pandurt emlegetnék, a mai olvasó előtt ez a korrajzolásnak valami gyönge kisérleteként tünhetnék fel, pedig korrajzot irni nem akartam, erről az időről nem is tudtam volna.

Nem vettem észre, hogy amikor azt irom: ,,Pest akkor még nem volt Budapest" később pedig csendőröket emlegetek, ugyanerről az évről szólva - mégis csak leirom az anakronizmust.

Nagyon örülök rajta, hogy mélyen t. Szerk. Ur figyelmét ez nem kerülte ki és olyan kegyes volt, hogy figyelmeztetett rá.

Hamarjában nem tudom a hibát másképpen javitani ki, mint annak a mondatnak a kihagyásával, hogy Pest akkor még nem volt B[uda]pest, vagyis a történet időpontjának homályban hagyásával és igy az ellentmondás kiküszöbölésével.

De ha ez a novellám könyvalakban is megjelenhetik, ugy fogom kijavitani a hibát, hogy az anakronizmus lappangva sem fog bennemaradni a mesében.

Kérem mélyen t. Szerk. Urat, fogadja nagyon megtisztelő kegyes figyelméért és lekötelező szivességéért hálás köszönetemet .

Mély tisztelettel maradok igaz hive

[1914.] Csütörtök.

Kedves jó szerkesztő Uram!

az utóbbi hónapok nagy nyargalásaiban már pesti látogatásaim is 12-36 órára zsugorodnak össze, ugy, hogy teljesen elszakadtam Öntől és ha nem látnám néha cikkeit az Estben, semmit se tudnék Önről. Most is naponta átlag 7 órát ülök vonaton, ennyibe kerül egy-egy távirat az Est számára, mert a magam hasából nem akarok stratégiát csinálni. A legközelebbi vöröscsikos tábornoki nadrág pedig 3 és 1/2 órányira van innen. Most egy kis nyugalmam van, hát engedje meg, hogy emlékeztessem arra a kövér és őszes öreg urra, akivel e 40 éves háboru előtt együtt szokott ülni - nem tudom, hogy hivják most: "Hazafi" vagy "Rágóczi" vagy "Lándor" kávéházban. Ha nem átallja, irjon nekem egy levelezőlapot amin irja meg, hogy hogy van. Cimem: Molnár Ferenc, Feldpost 39. A régi tisztelettel és szeretettel üdvözli

Molnár Ferenc

[Az Előre hetilap fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1915. jan. 26.

Igen tisztelt Ambrus Ur!

Hálásan köszönöm az Évkönyvet és nagyon kérem, bocsássa meg a nem illő hanyagságomat. Ha elfogadja némi mentségül, azzal védekezem, hogy ebben a könyvben olvashattam müforditói munkásságomnak az egyetlen komolyabb nyomtatott dicséretét, s igy sajnáltam megválni a könyvtől, a melyet aligha szerezhetek meg. Köszönöm szivességét és elnéző türelmét.

Igaz tisztelő hive

Dr. Mikes Lajos

[1915? febr. 7.]

Kedves fiatal barátaim,

a nagyon kedvesen irt megtisztelő, igen szives meghivásra természetesen azt szeretném felelni, hogy akkor állok rendelkezésükre, a mikor akarják. Nemcsak azért óhajtanám ezt, mert jól esett kedves figyelmességük, hanem azért is, mert nekem igazán öröm volna, ha egyszer kifejezhetném azt a tiszteletet, szeretetet és különös nagyrabecsülést, a melyet Kolozsvár és a kolozsváriak iránt már régóta érzek.

De, sajnos, most, márciusban nem mehetek el Kolozsvárra. Az egészségem ugyanis nem olyan jó, hogy a hosszabb időt kivánó utazást, mely a mai viszonyok közt többféle kellemetlenséggel járhat, megkockáztathatnám. Nagyon kell óvakodnom a legkisebb meghüléstől és ezt ilyenkor a vasuton nehéz elkerülni.

Azért, bár nem szivesen teszem, kénytelen vagyok lemondani arról a szerencséről a melyet felajánlanak.

Abban a reményben, hogy más alkalommal még részem lehet abban az örömben amelyet most meg kell tagadnom magamtól, kérem tartsanak meg szives jóindulatukban, és fogadják kedves megemlékezésükért hálás köszönetemet.

[1915. febr.?]

Igen tisztelt Kolléga Ur!

Kérem, bocsássa meg, hogy még mult hó 21-én kelt szives soraira csak most válaszolok.

A Nemzeti Szinház drámabir[áló] bizottságát, melynek sokáig tagja voltam, a mult esztendő októberében feloszlatták. Nem volna illendő dolog, ha a hivatalos megbizás visszavonása után kéretlen tanácsokkal állitanék be a Nemzeti Szinházba, következésképpen csak privatim érdeklődhetem az iránt, h[ogy] elolvasták-e már Kolléga Ur vigjátékát.

A legutóbb mult hetekben minden ügyemet el kellett hanyagolnom, de a legközelebbi napokban fel fogom keresni Hevesi Sándor urat, a dramaturgot, és meg fogom kérni, hogy minél előbb olvassa el Kolléga urnak a darabját - ha ugyan ez még eddig nem történt meg - és akármi a véleménye, sziveskedjék értesitést küldeni Kolléga Urnak a Népszava szerkesztőségébe vagy Pécelre.

A késedelemért Kolléga Ur szives bocsánatát kéri készséges hive

[A Magyar Tudományos Akadémia levélpapirján.]

B[uda]pest, 1915. márc. 3.

Kedves barátom!

Elolvastam Háborudat. Nagyon érdekesnek és értékesnek találom. Azt hiszem, a hallgatók és olvasók is ilyennek fogják tartani. A felolvasás márc. 22én lesz. A dolgozatot szombaton (f. hó 6 án) d. u. 5 órakor hozom vissza.

Kézcsókkal és szives üdvözlettel igaz hived

Heinrich

[Az Országos Hadsegélyző Bizottság III. számu (kórházi) albizottságának levélpapirján.]

B[uda]pest, [1]915. márc. 9.

Kedves Barátom!

Ivánfi rosszul értette a sugót. Azt mondtam neki, hogy ezentul sok szabad estém lesz és hogy szeretnék Veled néha együtt vacsorázni. Semmi különös mondani valóm nincs, csak szeretnélek látni és Veled elbeszélgetni. Ha van valahol egy törzsasztalod, ahol található vagy, akkor értesits; ha nincs, akkor talán megállapodhatnánk valami csapszékben vagy kávéházban, ahol hetenkint, vagy kéthetenkint megihatnánk együtt egy üveg bort. Persze csak ugy, ha kedved és időd megengedi.

Szivből köszönt igaz hived

Herczeg Ferenc

[A Vasárnapi Ujság szerkesztőségének fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1915. márc. 15.

Tisztelt Uram,

a tavasz folyamán a V.[asárnapi] U.[jság]-nak uj regényre lesz szüksége. Mielőtt erre vonatkozólag bármi más intézkedést tennék, szeretném tudni, szóba állana-e ön velünk hogy egy regény irására felkérnők? Lehetne akár egy nagyobb regény, akár egy olyanféle terjedelmü novella, mint a tavalyi volt. Nekünk körülbelül május végére kellene elkezdeni a közlést, tehát ekkorra legalábbis jó részének készen kellene lennie. Ha Önben volna hajlandóság a dologra, akkor alkalmilag felkeresném a továbbiak megbeszélése végett.

Szives válaszáért holnap déltájban el fogok küldeni.

Szives üdvözlettel tisztelő hive

Schöpflin Aladár

Felső-Alap, [1]915. ápr. 5.

Mélyen tisztelt Ambrus Ur!

Nagyon kérem, ha még nincs máshová adva, legyen szives académiai székfoglaló elbeszélését a Budapesti Szemlében közölni.

Ezt én nem igen mertem remélni, azért nem kértem jó előre. De most látom, hogy az Akad[émiai] Értesitőben nincs, - a minthogy oda nem is igen való - az Académia pedig némi részben a székfoglalókra igényt tart, legalább annyiban, hogy az ő kiadványaiban lássanak napvilágot, a mire aztán az Értesitő hivatkozhatik. Ezért, hogy most mégis kérem a Szemle számára. Eleinte az is visszatartott, hogy nem adhatom rögtön, mert a májusi számban egy folytatást kell közölnöm. De ez talán nem akadály.

Ha megkaphatom, kérem a kéziratot nevemre a Franklinhoz küldeni.

Mély tisztelettel

Voinovich Géza

Eger, 1915. okt. 23.

Zoltánom!

Részvéttel olvasom a gyászod hirét. S megjelenik előttem a Karácsoni álomra való visszaemlékezéseim képeiben egy nemes arcu feketeruhás agg hölgy képe, amint a főpróba után ott áll a csarnok belső ajtaja előtt, s hogy kilépek, a kezét nyujtja:

- Magára vártam. Ambrus Zoltánnak az anyja vagyok...

S néhány olyan szót mondott, amelyet hálátlanság volna elfelejtenem.

Megcsókoltam a kezét s ugy éreztem, mintha nekem is anyám volna, - most pedig mintha nekem is gyászt kellene érette öltenem.

Veled érző barátod:

Gárdonyi

[1915. okt. vége]

Kedves Gézám!

A mig Édesanyám élt, gazdag voltam szeretetben, mert Ő csupa sziv volt és szeretetének áldásából nekem jutott ki a legnagyobb rész. Egyszerre elszegényedtem. Nagyon köszönöm kedves soraidat és jóleső részvétedet. Annál hálásabb vagyok érte, mert most, vigasztalanságomban, bizony nagyon rászorulok a szeretetnyilvánitásra.

Lesujtott barátod

A[mbrus] Z[oltán]

[1915. okt. vége]

Kedves Pistám!

Bocsásd meg h[ogy] csak most irok, bár a legelsők közt voltál, a kik szives sorokkal kerestek fel. Eddig még annyira se tudtam összeszedni magam, h[ogy] pár köszönő sort irhassak a jóembereimnek.

Nem hallgathatom el Te előtted, h[ogy] akármilyen öreg fiu vagyok a ki már maga is közelebb van a sirhoz, mint a fiatalsághoz: nekem ez borzasztó csapás volt. Én abban nőttem fel, h[ogy] n[em] voltam nyugodt, ha az Édesanyámat n[em] láthattam, h[ogy] Édesanyám nélkül a világ elképzelhetetlen, h[ogy] az Ő nagy szeretete minden bajomban vigasz és áldás.

Nagyon lesujtott vagyok.

Hálásan köszönöm szeretettel teljes, igazbaráti soraidat. Köszönöm, hogy részvéttel gondolsz rám; köszönöm, hogy jóságos szavakkal fordulsz hozzám, a mikor jobban rászorulok egy kis szeretetnyilvánitásra, mint eddig bármikor.

Az Isten áldjon meg érte.

Igaz szeretettel

hü barátod

B[uda]pest, 1915. nov. 2.

Kedves Zoltánom!

Szokatlan dolog, hogy az ember a részvétlevelére kapott válaszra megint irjon; - de engem annyira meghatottál, hogy vágytam ezt Neked megmondani. Aki annyi melegséggel tud ragaszkodni, mint Te, az csak igazán jó ember lehet. S a Te fájdalmad olyan, hogy csak megilletődve lehet rád gondolnom miatta. Én ötvenkét esztendős koromban vesztettem el az édesanyámat, akinek mindig kezet csókoltam az utcán is; az édesanyám hetvennégy éves korában hagyott itt bennünket és ámbár ennek már tizenöt éve, - én ma is siratom. Megértelek Téged sokszorosan; hisz én meg éppenséggel mindent elvesztettem már, aminek a neve gyöngéd szeretet lehetett. A feleségem, - anyácskám és kis gyermekem is egyszersmind, - negyedfél hónap óta a siré; - ki értsen meg téged, ha én nem? Bocsáss meg, hogy igy ömlengek, de én csak az élet bajaival szemben voltam erős; a gyászomban nem birtam más lenni, mint nagyon gyarló ember. Az édesapámat háromszor temettem el; itt amikor beszenteltük; Debrecenben egy januáriusi csikorgó éjszakán, amikor másodmagammal a családból vittem ki a temetőbe, és harmadszor: igazán végképen, másnap, a gyászszertartás után. A felnőtt legényfiam ötnegyedévig haldoklott a szemem láttára; a feleségem pedig nyolc hónapig; nekem hát kijutott. S eközben mindig ,,belletristának" kellett lennem, hogy éljek. - Minket, édes Zoltánom, az élet megpróbált. Az ilyen próbák közössége összébb hozza azokat, akik egymásra ösmernek. Én szomoruan ölellek meg most ezen a cimen is.

A szeretetem pedig a tied és az is marad. - öreg hü barátod

Bársony Pista

[1915. nov. eleje]

Kedves Pistám!

Köszönöm, h[ogy] még egyszer megirtad, milyen részvéttel gondolsz rám. Régóta tudom, h[ogy] a szenvedéssel szemben az a leggyöngédebb, a ki maga is szenved és a mi sorsunkban egy szomorú közösség: mind a kettőnket akkor ért nagy csapás és pótolhatatlan veszteség, a mikor az érzékenységünk még teljesen ép, de már tul vagyunk azon, hogy vigasztalódást találhassunk uj reménységekben.

Abba a korba jutottunk, kedves Pistám, a mikor az emlékeink már mindinkább megtelnek szomorusággal és egyre kevesebb szeretet marad körülöttünk. Bele kell nyugodnunk, hogy a körülöttünk élő uj emberek sokaságának mi örökre idegenek leszünk; szeressük hát egymást mi, a kik ugyanegy világból maradtunk itt és ne titkoljuk el egymás előtt, hogy még tudunk könnyezni.

[A Szegedi Napló napilap levélpapirosán.]

Szeged, 1915. dec. 2.

Nagyságos Uram!

Szávay Gyula az imént értesitett, hogy ő és néhány jóemberem a kiknek a nevét sem irta meg, zavarba hozó jóakarattal tagul ajánlottak a Petőfi-Társaságba. Kéretlen-váratlan jött ez a nagyon megtisztelő figyelem nekem, csöndes, magamnak cirpelgető vidéki tücsöknek, a kinek az ambiciói sohase mertek ennyire szállni. Ha nem jött volna, elmaradása nem fájna, ha azonban már megvan, és mégis balul végződne, az őszbecsavarodott fejjel már fájna egy kicsit.

Majd husz éve irogatok, megjelent egy-két kötetem, a miket, sajnos, nem tarthatok páratlanoknak, de talán szégyenkeznem se kell miattuk. Iskolához - tudtommal - nem tartozom, legalább mindig szerettem volna a magam kis ösvényén járni.

Java verseimből egy kötet most van sajtó alatt, szabad legyen ebből a mellékelt szemelvényt bemutatnom s ha ennek alapján nem méltóztatik támogatására méltatlannak tartani, tisztelettel kérem azt.

Nagyságos Uramnak nagyon régi becsülője:

Móra Ferenc

[A Somogyi-Könyvtár és Városi Muzeum, Szeged levélpapirján.]

Szeged, 1915. dec. 28.

Nagyságos Uram,

megválasztásom híre a Petőfi-Társaságba - nekem magamnak a legnagyobb meglepetésül - kint a torontáli puszták közt ért, a hol avar temetőket vallattam, s csak most jutok hozzá, hogy hozzám való jóindulatát megköszönjem. Igyekezni fogok, hogy legalább utólag rászolgáljak arra s hogy ne hozzak szégyent azokra, a kik nekem ezt a tisztességet juttatták

Mélységes hálával

Móra Ferenc

[1916. jan.]

Igen tisztelt Uram!

Költeményeit, melyek a határokon és az idegenben küzdő hőseink érzéseit, hangulatait olyan megkapóan tolmácsolják, nemcsak meghatottan, hanem egyszersmind a legteljesebb esztétikai érdeklődéssel olvastam el. Engedje meg, hogy gratuláljak a bennök megnyilatkozó bensőséghez, kifejező erőhöz és formaérzékhez, kiváltképpen pedig a versek közvetetlen és igazán magyar hangjához. Különösen tetszettek nekem a "Ha minden szem...", "Mi katonák..." és "Mikor" c. költemények, de ugy találtam, hogy mindannyin szembeötlő a hivatottság jele.

Köszönöm, h[ogy] oly szives volt és megismertetett háborus költészetünknek ezekkel a nagyon érdekes termékeivel és kérem, hadd fejezhessem ki e sorokkal örömömet, hogy ez alkalommal személyesen is szerencsém lehetett.

Fogadja stb.

[1916. ápr.?]

Tisztelt Uram!

F. hó 11-én kelt b. soraira a következőkben van szerencsém válaszolni:

1. Kizárólagos forditói engedélyt senkinek sem adok, nem adtam ilyet a "Budapester Presse" forditójának sem, tehát nincs akadálya annak, h[ogy] "Giroflé és Girofla" c. regényem egy másik német forditásban is megjelenhessen.

2. Szivesen meghosszabbitom azt a beleegyezésemet, h[ogy] regényeimet v[agy] novelláimat németre fordithassa, azzal a föltétellel, hogy a honorárium 50%-a a forditási engedély fejében engem illet.

Ehhez a föltételhez ragaszkodnom kell. N[em] azért, mintha azt képzelném, h[ogy] magyar irónak ez mostanában számbavehető jövedelmet jelenthet, hanem, mert - a nélkül h[ogy] ezzel a saját munkáimról is véleményt akarnék nyilvánitani - a magyar szépirodalmat n[em] tartom alantasabb nivójúnak, mint azoknak a nemzeteknek az irodalmát, a melyeknek a német kiadók hüségesen fizetnek jogdijat. És ha a magyar irók között is sokan vannak, a kik különös megtisztelésnek és szerencsének tekintik, ha a munkáik németül egyátalán, akárhogyan megjelenhetnek: nem ismerhetem el, h[ogy] a német kiadók a magyar belletrisztikát jogosan tekintik - Ön jól tud magyarul - Csáky szalmájának.

[1916. ápr.?]

Kedves Feri,

Természetesen a legkészségesebben állok rendelkezésedre. Végre is kulturális kötelesség megakadályozni, hogy Palya olyan kegyetlenül bánhasson el Cervantessel is, mint a milyen kegyetlen szokott lenni, ha halottakról van szó, a kik nem védelmezhetik meg magukat. Annak meg éppen nagyon örülök, ha Neked igazán szolgálatot tehetek vele, hogy vállalkozom.

Szeretettel üdvözöl igaz hived

Ambrus

[1916. ápr. 25. után]

Igen tisztelt Uram, -

kérem engedje meg, hogy az "Irodalom és kritika" cimü cikkében foglalt cselekedethez gratulálhasson azok egyike, a kik már régibb idő óta érdeklődéssel kisérik az Ön irói müködését.

Nem szoktam gratulálgatni. De Ön olyan kitünően fejezte ki a mit bizonyára sokan és sokszor gondoltunk el, de egyáltalán nem vagy nem a kellő módon hangoztattunk, hogy ez egyszer kivételt kellett tennem.

Igaz tisztelettel

Ambrus Zoltán

Olasz hadszintér, [1]916. máj. 24. Táb. posta 14.

Nagyságos Uram!

Az f. évi január hóban Nagyságodnak véleményadás végett személyesen bemutatott háborus versgyüjteményeim a Honvédelmi Ministerium 11. osztálya is a háborus költészet értékes termékeinek minősitette s 113.889/11 - 1916 H. M. rendelettel kiadását engedélyezte.

A költemények felett Nagyságod akkoriban egy hozzám irott levelében mondott szép véleményt, amit azóta is szivemen tartogatok, mint a magyar iróvilág egyik legnagyobbjának értékes sajátkezü sorait.

Most itt a fronton, reméllve, várva, bizva, küzdve, nemes ideálokkal teli azon alázatos kérelemmel fordulok Nagyságodhoz engedje meg hogy hozzám irott levelének verseimre vonatkozó első bekezdését a mögöttes országban kiadandó kötetem első lapjára iktassam.

Nagyságod tudta és beleegyezése nélkül nem akartam ezt tenni, nemes, önérzetes tiszti voltomhoz méltóan.

Hálám és köszönetem azon előérzetével, hogy Nagyságod mint - jelen irodalmunk büszkesége, kritikai s esztétikai tekintély egyaránt kiválóság - teljesiteni fogja egy izig vérig magyar poétatiszt szerény kérését.

Szives voltát egy pár szép hadi emlék küldésével lennék bátor meghálálni.

Kérésemre vonatkozó becses válaszát postafordultával elvárva maradok mélyen tisztelő híve

Felső vályi Nagy Géza
m. kir. honvéd hadnagy
a német lovagrend tagja

beosztva a m. kir. 20 honvéd tábori tarack ezred II. osztályához. Tábori posta 14.

A megjelenő kötet cime "Harci pihenő" lesz s Nagyságod sorai a következőleg foglalna helyet a kötet első lapján:

A "Harci pihenőn" szerzőjéhez.

"Költeményeit, melyek az idegenben és határokon küzdő... stb.

["Az Est. Magánügy" fejléces levélpapirosán.]

[1916.] máj. 24.

Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur!

Főszerkesztőm megbizásából kérem, sziveskedjék közbenjárni Heinrich Gusztáv Őméltóságánál, hogy amennyiben különös akadálya nincsen, sziveskedjék a jövő hétre kilátásba helyezett Görgei-memoárokat egy-két cikk erejéig, a könyv megjelenése előtt 2-3 nappal rendelkezésünkre bocsájtani.

Szives fáradozásaiért fogadja hálás köszönetünket.

Őszinte tisztelő hive

Salusinszky Imre

B[uda]pest, 1916. máj. 26.

Kedves barátom!

Itt küldöm a reviziós iveket. Kinyomatott példány még nincs. A mint lesz, nyomban megküldöm.

Azt is megizenem, hogy mikor szabad a cikkeket közzé tenni. Előbb ne tedd, mert elcsapnak.

Nagyon fontos a két Értesitő, melyet megküldök.

NB. Arthur leveleiben természetesen nincsen szó Kossuth-ról, kit ő nem is ismert, midőn e leveleket megirta. A Görgey István szövegéből mindent töröltünk, a mi Kossuthra vonatkozik.

Szivesen üdvözöl igaz hived

Heinrich G.

[1916. máj. vége?]

Igen t. Uram!

Nagyon sajnálom, h[ogy] n[em] lehetett szerencsém. Igy - mert néhány sorban n[em] világithatom meg eléggé az okaimat - attól tartok, neheztelni fog, h[ogy] megtisztelő szives ajánlatát n[em] fogadhatom el, mindenekelőtt: másokra való tekintettel, a kiknek hasonló természetü kivánságát n[em] teljesithettem. Régi meggyőződésem ugyanis, h[ogy] uj iró ajánlásával csak olyan régibb iró léphet a közönség elé, előszót csak az irhat más könyvéhez, a ki a legszélesebb körben népszerű, a ki számithat rá, h[ogy] nevét mindenütt, minden körben ismerik, a hová az ajánlott könyv elkerülhet. E nélkül az ajánló olyasmit arrogál, a mi n[em] illeti meg, - tekintélyként viselkedik azok előtt is, a kik semmit se tudnak róla, - s mikor a köteles szerénységgel szakitva, elárulja, h[ogy] ajánló soraitól hatást vár, ezzel a tulságos igényü fellépésével olyan tévedésbe esik, mely nevetségesnek tüntetheti fel. Már pedig én n[em] vagyok annyira népszerű iró, h[ogy] nálam erről a veszedelemről szó se lehetne; azért ha n[em] óhajtom, hogy arrogánsnak, tehát nevetségesnek tűnjek fel...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

[Folytatása hiányzik.]

Budapest, 1916. jul. 3.

Kedves Nagysád!

Ha megtisztel azzal, hogy még egyszer el méltóztatik olvasni az inkriminált cikket, meg fog győződni róla, hogy köztünk elvben nincs semmi véleménykülönbség. Mert ez a cikk nem azokról szól, a kik a külföldön is megmaradnak magyaroknak, hanem azokról, a kik idegen országba érkezve, sietnek elfelejteni az anyanyelvüket.

A mi a Bárány Róbert dr. ur személyét illeti, az ő tiszteletreméltósága minden vitán kivül van és nagyon természetesnek találom, ha az osztrákok büszkék rá. De magyarnak ő maga se tarthatja magát - csak magyarországi származásunak - mert különben mindenesetre megtanult volna magyarul. Megjegyzésem különben nem is Bárány dr.-ról szólt, hanem azokról a magyarokról, a kik minden Magyarországból származót, mihelyt ezek dicsőséget szereznek, magyarnak reklamálnak, akkor is, ha az illetők - mint Bárány dr. - nemcsak hogy idegen országban élnek, hanem már csakis ennek az idegen országnak a nyelvén beszélnek.

A megküldött és visszakivánt amatőrképet ide zárva, maradok kiváló tisztelettel készséges szolgája

[1]916. szept. 28.

Kedves Szerkesztő Ur, itt küldöm a meghivót. 25-35 sor teljesen elég, sőt tul sok. Vagy, ahogy parancsolja.

Ha nem fárasztó, a szombat déli Uránia főpróbáira is sziveskedjék elmenni.

Igaz szeretettel üdvözli tisztelő hive:

Miklós Andor

[1916. nov. 29.]

Igen tisztelt, kedves Tanár Ur!

Eddig csakis Molnár Ferenccel beszélhettem, aki megigérte, hogy el fog jönni a választásra és rá fog szavazni Mikesre. Mihelyt többet közölhetek, azonnal értesiteni fogom.

A viszontlátásig üdvözli tisztelő igaz hive

Ambrus

[1916. dec. 20?]

Kedves Mikes Ur!

Sokkal régibb barátsággal és ragaszkodással viseltetem Ön iránt, semhogy kötelességemnek ne tartottam volna, felhasználni minden beszélő képességemet a célból, hogy Önt beválaszthassuk. Sajnos, a Petőfi-Társaság kebelében van egy daganat, a melyet ugy látszik, már nem lehet kioperálni, s a melynek egyre növekedése ide s tova lehetetlenné teszi, hogy más is bekerülhessen a Petőfibe és ne csak olyanok, a kik dilettánsok vagy csakis dilettánsoknak látszanak. Ez az összetartó szövetkezet az idén is ügyesen dolgozott, csöndben, de szervezetten. Aztán meg volt egy kis pechünk is: ha Molnár nem betegszik meg (negyven fokos láza és tüszős mandulagyuladása van), az ő szavazata már javunkra billenthette volna a mérleget.

Talán a jövő évben még egyszer megpróbáljuk a dolgot, korábban fogva hozzá, mint az idén. (Két üres hely máris van.) Meglehet azonban, hogy a jövő választáson én már nem leszek ott. Herczeg a választás után azt mondta nekem, hogy le akar mondani az elnökségről. Nem nagyon igyekeztem lebeszélni, mert magam is olyanformán gondolkozom, hogy a nemkivánatos elemek már akkorra erőre kaptak, hogy ezzel szemben mind kevesebb kilátása van a küzdelemnek. Ha Herczeg megmarad a szándéka mellett, én se nézek többet, feléje se a Petőfi-Társaságnak; de ha eláll a szándékától, arra gondolva, hogy mégis csak kár volna átengedni a Társaságot a végső elzüllésnek, akkor jövőre talán reparálhatjuk, a mi most sokkal inkább bosszantott engem, mint Önt.

Nagyon örülnék, ha néha láthatnám, de a távolban is igaz barátja és tisztelő hive marad:

B[uda]pest, [1]916. dec. 22.

Kedves jó Ambrus Ur!

Azt kell mondanom, amit egyszer Falk Miksa mondott, mikor a képviselőválasztáson megbukott: Nem számitom a szavazatokat, hanem mérlegelem. És mert igy fogom fel a dolgot, boldognak és büszkének vallom magamat azért, amit Ön tett értem. Egy csöppet sem vagyok érzelgős ember, az érzéseimet pedig nem igen szoktam szavakba foglalni. De most engedje meg, hogy kimondjam, hogy kedves jó Ambrus urat nagyon régóta tisztelem, becsülöm és szeretem. Igaz baráti ragaszkodással vonzódom Önhöz nagyon régóta és köszönöm, hogy most értésemre adta, hogy erről az érzésemről tudomása van. Hálásan köszönöm szives fáradozását és maradok lekötelezett igaz hive

Dr. Mikes Lajos

[A Nyugat irodalmi és kritikai folyóirat fejléces levelezőlapján.]

1917. jan. 5.

A keddi vacsorán ott lesz

Ambrus Zoltán

Budapest, 1917. febr. 24.

Igen tisztelt, kedves Mohácsi Ur!

Köszönöm a levél leforditását és legépeltetését. A cikk már február 9-ikén megjelent a Presse-ben, csak a bevezető részt hagyták ki belőle, illetőleg dolgozták át (nyilván a cenzurára való tekintettel), - szóval azt a részt, a mely a háborut is emlegeti és a melyet aztán a Nyugat-ban adtam ki. Igy a Presse-tárca csak 7 hasábot tett ki, tehát a Démonok-ról szóló kritika is megjelenhetett volna, mert a bevezetés kihagyása illetőleg megröviditése és átdolgozása után a Démonokról szóló kritikával együtt se lett volna a tárca 10-11 tárcahasábnál terjedelmesebb. Éppen erre való tekintettel gondoltam, hogy nem illetlen, ha az elfelejtett honoráriumot reklamáló levél szives leforditását és legépeltetését Öntől kérem.

Szegény Lebit végtelenül sajnálom, de remélem, hogy jobban lesz, sőt egészen meggyógyulhat.

Köszönettel és tisztelettel igaz hive

Ambrus

Ujtátrafüred, [l]917.márc. 10.

hirtelen valami szokatlan melegség szaladt a szivembe, amikor a M[agyarorszá]gban igazgatói kinevezésének a hirét olvastam és biztos, hogy nem magam éreztem ilyen ritkafajtájú, minden tekintetben őszinte örömet. Ha Önnel szemben ülnék, mint egyszer-kétszer, sok évvel ezelőtt, akkor nem merném elmondani, amit leirok, mert belémfojtaná szerény, de egyuttal gőgös tekintetével. Nem tudom, hogy mennyit tud Ön arról, ami igazi és mély hatása volt fiatalabb irókra és ujságirókra. Én a legtöbb szépet Önnek köszönhetem, az Ön tanulmányaiból ismertem meg először a kiváló irókat és pontosan emlékszem, hogy a Vezető elmék nyomán olvastam el sorra az Ön által sorravett regényeket. Minthogy pedig én csakis ujságíró vagyok és szindarabot sose irok, s szivességet sose fogok kérni Öntől, el is hiheti, hogy örömöm teljesen, önzetlenül őszinte, amikor egészen egyszerű szavakkal gratulálok. Talán nem is hiszi, hogy mennyien vagyunk, akik Önnek köszönhetjük legnemesebb élményeinket.

Minden jót és főképen jó egészséget kiván a legmélyebb tisztelettel

Tábori Kornél

Sok lévén a dolga egyáltalán semmiféle választ nem várok erre a levélre: külömben is hazautazom nemsokára.

1917. márc. 10.

Nem hittem, hogy megérek ilyen örömnapot!

Nem magamért, nekem már semmi sem kell; hanem szegény elárvult szinházunkért, mely már a Madonna rózsájáig gurult le Oh! Csajtay a megmondhatója az örömömnek, a kinek két év előtt mint egyedüli kivánságomról beszéltem, melyet még az élettől várok, ez, a mi ma teljesedett!

Most, ebben az órában telefonálta meg Vojnovicsné,[!] a ki tudja, hogy késlekedve olvasom a lapokat, és én azt mondtam neki: Hát minden szépet, minden jót a mi ér, minden igazi örömömet tőle hallom meg! Isten áldja meg érte, a ki Önt végre, mégis nekünk adta! tisztelő hive

Jászai

[A Képviselőház alelnöke fejléces, préselt magyar cimeres hivatalos levélpapirján.]

B[uda]pesten, [1]917. márc. 10.

Igen tisztelt kedves Barátom!

Meleg érzéssel, őszinte örömmel köszöntelek a Nemzeti Szinház igazgatójának tövissel párnázott székében. Ezekből a tövisekből a Te igazgatásod alatt bizonyára virágok fognak fakadni a szinház és az irodalom számára - s ezért nem is annyira neked gratulálok, mint inkább a Nemzeti Szinház-nak!

Igaz nagyrabecsüléssel, tiszteletteljes ragaszkodással vagyok kész hived

Szász Károly

[Képes kártyán.]

Szabadka, 1917. márc. 10.

Kedves Barátom!

Végre egyszer: the right man on the right place!

Melegen gratulálok a Nemzeti Szinháznak uj igazgatójához, akinek kinevezése nagy szerencse az Intézetre.

De, ugy-e, kedves Barátom, azért hogy "nagy ur" lettél, nem feledkezel meg régi hiveidről, megtartasz engem nemes barátságodban s megtartod igért fölolvasásodat az ősszel a szabadkai "Szabad Lyceum"-ban? Természetesen nem kötelező a Cervantes-téma. Azt fogod előadni, ami Neked tetszik, s mi azt fogjuk megtapsolni, ami nekünk tetszik. (Tehát azt, amit fölolvasol.)

Csak arra kérlek tisztelettel, engedd meg, hogy fényes neveddel diszithessük őszi kampányunknak a sorozatát.

Még egyszer olyan lelkesen és olyan melegen, amilyen lelkesen és melegen csak a kipróbált régi barátok tudnak, gratulálok fontos és előkelő hivatalodhoz, s maradok igaz szeretettel

öreg barátod, régi bámulód

Milkó Izidor

Budapest, 1917. márc. 11.

Igen tisztelt Ambrus Ur!

Abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Szinház igazgatását elvállalta, fogadja szivből eredő üdvözlésemet. Igen tisztelt Ambrus ur bizonyára tudja, hogy ilyen sorok irása nem szokásom, hisz évek óta ugyszólván teljesen távol tartom magamat a müvészi élettől. De e kinevezés hire oly nagy örömet szerzett nekem, oly rendkivül jól esik nekem, hogy végre nálunk is némi méltánylásban részesül a tudás s nálunk is tere nyilik a hivatottságnak: hogy ezt az örömet ki kell fejeznem.

Gratulálok a Nemzeti Szinháznak.

Maradtam a régi becsüléssel és szeretettel igaz tisztelője

Palágyi Lajos

[Névjegyen.]

Békés, 1917. márc. 11.

Drága Szerkesztő Ur (utoljára hadd cimezzem igy) engedje meg hogy az Önt sujtott üdvözletek unalmát magam is gazdagitsam a magam üdvözletével. Nem tudom kitenni milyen jól esett szivemnek az Ön kinevezése, csakhogy nagyon de nagyon jól esett. Fájdalom az Ön közt, mint igazgató ur közt és szerénységem közt támadt rangkülönbség mindörökre eltilt attól hogy megcsókoljam Önt szeretetemben.

Szép Ernő

[Az Atheneaum, a Magy. Filozófiai Társ. folyóirata levélpapirján.]

B[uda]pest, 1917. márc. 13.

Kedves Barátom!

Végre!

Midőn azt olvastam, hogy Ambrus Zoltánt kinevezték a Nemzeti Szinház igazgatójává, az volt a benyomásom, hogy az állt: Ambrus Zoltán hosszabb utról haza érkezett.

Érezze jól magát itthon.

Igaz hived

Alexander Bernát

Baranovicii front, [1]917. márc. 13.

Mélyen tisztelt igazgató Ur!

Pár nap előtt a lövészárok egy meleg odujában, évek óta szakadatlanul itt harcoló tiszti körünkben szó esett az ujabb magyar irodalomról, annak a két alaposan elnyütt könyvnek associációja folytán, ami a gyalulatlan kis asztalon egy pislákoló petróleumlámpa alatt hevert s amelyeknek cime volt: Midás Király- Vezető elmék.

A beszélgetés, vitatkozás során felmerült a kérdés, hogy a mai irodalomban ki a legtöbb oldalubb, legmélyebb, legtartalmasabb egyéniség és általános volt a vélemény: e két münek szerzője az.

Annál nagyobb az örömünk mikor a ma hozzánk érkezett ujságokból értesülünk a Nemzeti uj igazgatójának kinevezéséről.

Szent meggyőződésünk, ha az ország litteratus embereit leszavaztatták volna, egyetlen név került volna ki az urnából: Ambrus Zoltán.

Kérem engedje meg nekünk, akik az ország általános örömében és megelégedésében - mint az Est vezércikkirója fejezi be mondatát - őszinte szivvel osztozunk, hogy üdvözöljük uj állásában, hisz isten tudja leszünk-e oly szerencsések, hogy a Nemzetit lássuk ismét "a szinpadi müvészet és irodalom egykori nemes világában", amint azt most az Est jövendölte meg.

Négy méterre a föld alatt, az asztalnak nevezett ládafenék szük lapján egy elhasznált töltőtollal irom e levelet, és kérem, nézzen el a külsőségektől.

A kolozsvári 51 gy[alog] ezred 8-ik századának tisztjei nevében

Perédy György
hadnagy
Civilben a Nagyváradi Napló
belső munkatársa.

[1917. márc. 16-18. körül]

Igen t. Hadnagy Ur!

Az a kitüntető és fölötte megtisztelő üdvözlet, melyet igen t. Hadnagy Ur a kolozsvári 51. gy[alog] ezred 8-ik századának tisztjei nevében volt szives eljuttatni hozzám, nagy örömöt szerzett nekem és mélyen meghatott. Kérem fogadják érte, szives jókivánságaikért és a bizalomért, a melylyel megtisztelnek, hálás köszönetemet.

A mikor külön is meg kell köszönnöm azokat a rendkivül szives és jóleső sorokat, a melyekkel megörvendeztetett, kérem legyen oly kegyes tolmácsolni az igen t. Tiszt Urak előtt, h[ogy] a kitüntetésre, melyben részesitettek, mindig hálásan fogok emlékezni.

Isten áldását kérve mindnyájukra maradok

Budapest, 1917. márc. 18.

Mélyen tisztelt Uram,

engedje meg hogy egy hü tanitványa és igaz szerető kollégája is kézszoritásra jöjjön s kivánhassa, hogy erőt, egésséget és jó szerencsét a festett egeknek atlasi emeléséhez!

Tisztelő hive

Móricz Zs.

[1917. március 20. körül]

Mélyen tisztelt Mesterem!
Kedves Barátom!

Fölötte szives jókivánságaid nagy örömöt szereztek nekem és egyszersmind mélyen meghatottak. Mert azóta, a mikor még az iskola padján ültem és Te, a ki alig voltál idősebb, mint én, Macaulayt magyaráztad nekünk - sokszor megtörtént, h[ogy] kitüntettél barátságos jóindulatoddal, a nélkül, h[ogy] nekem valaha alkalmam nyilt volna kifejezésre juttatni azt a nagy tiszteletet, melyet Irántad érzek... És ime, most is az elsők közt vagy, a kik szives megemlékezésükkel fölkeresnek, hogy azon a hangon szólj hozzám - a mult szavaival - mely nekem a legkedvesebb!

Kérlek, fogadd jóságos soraidért és azért a bizalomért, melylyel megtisztelsz, hálás köszönetemet és engedd meg ez alkalommal elmondanom, hogy a milyen gyakran támogattál szives szavakkal vagy azzal a buzditással, hogy soha sem hiányoztál azok közül, a kik az én pártomon voltak, olyan sokszor gondolok rád, hosszu idő óta, hálával és szerető-tisztelettel.

Hüséges tanitványod és igaz hived

[1917. márc. 20. körül]

M[élyen] t[isztelt] Nagys[ágos] Asszonyom!

Soha se felejthetem el, h[ogy] Paulay Ede volt az első, a ki jóindulatú érdeklődéssel és szeretettel fogadta azokat a kísérletezéseimet, a melyekben a N[emzeti] Szinház] iránt való érdeklődésem dadogva nyilvánult meg.

És soha se felejthetem el, h[ogy] a Nagys[ágos] Asszony is mindig jóságos volt hozzám.

Azért talán n[em] kell mondanom, h[ogy], nagyon kedves sorai és szives jókivánságai mennyire megörvendeztettek és milyen mélyen meghatottak.

Ön most is csupa jóság és kedvesség hozzám - és ez sokkal nagyobb öröm nekem, semhogy szavakba foglalhatnám.

Kérem, fogadja hálás köszönetemet és engedje meg remélnem, hogy ezentul is meg fog tartani szives jóindulatában.

Kezét csókolja hálás hive

Wien, 27. 3. [19]17.
I. Schwarzenbergstrasse 8.

[Nyomtatva:]
Dr. Hans Müller.
Hochgeehrter Herr,

gestatten Sie mir, dass ich persönlich an Ihre Türe klopfe und Ihr freundliches Interesse für mein Schauspiel "Könige" erbitte. Es wäre mein innigster Wunsch, dieses Werk am Ungarischen Nationaltheater zu sehen - und ich glaube nicht unbescheiden zu sein, wenn ich Sie, verehrter Herr, um Ihre Förderung in dieser Sache angehe.

"Könige" sind bisher an mehr als Hundert Theatern und überall mit gleichem Erfolge, gespielt worden. Dass es sich um eine deutsche oder österreichische Wirkung handle, ist gewiss ein Irrtum; wenn Sie, verehrter Herr, sich eine Vorstellung ansehen, würden Sie sogleich bemerken, dass überall nur die menschlichen Höhepunkte der Handlung den Erfolg bestimmen, nicht die anderen. Darum war dem Stück der Weg ins Ausland frei, nach der Schweiz, nach Schweden, nach Dänemark, das doch sicherlich nicht deutschfreundlich ist. Soll ihm nur in Ungarn die reperesentative Bühne des Landes verschlossen bleiben? Sie würden mich, verehrter Herr, zü grösstem bleibendem Danke verflichten und vielleicht auch eine Courtoisie gegen das österreichische Schrifttum bezeugen, wenn Sie - als Direktor aber auch als Künstler und Schriftsteller - dem Schauspiel "Könige" Gastrecht gewährten. Viele meiner ungarischen Freunde, die das Stück hier sahen, sagten mir spontan, dass es im Hof- und Nationaltheater genau den gleichen Erfolg hätte wie am Burgteheater; und da ich Ihre Schauspieler kenne und schätze, dass es kaum an irgend einer deutschen Bühne glänzender zu besetzen wäre als bei Ihnen.

Ich glaube allerdings, dass das "Ungarische Theater" mit meinem Verleger einen Vertrag geschlossen hat. Allein dr. Marton sagte mir, Direktor Beöthy würde ihm vielleicht im gegebenen Falle den Freundschaftsdienst zu tun, zurückzutreten.

Ich selbst aber bitte Sie nochmals herzlichst um den Collegendienst dieses mir besonders am Herzen liegende Werk in Ihrem Schutz zu nehmen. Nirgends und niemals habe ich für "Könige" persönlich gebeten. Lassen Sie mich, da ich es zum ersten male tue, gerade in Ungarn keine Fehlbitte tun.

In aufrichtiger Hochschätzung grüsst Sie sehr verehrter Herr Ihr ergebener

Dr. Hans Müller

[Nyomtatva]
Dr. Hans Müller.

Wien den 3. 4. [19]17.
I. Schwarzenbergstrasse 8.

Hochgeehrter Herr!

haben Sie vielen Dank für Ihre liebenswürdigen Zeilen, mit denen Sie mir eine aufrichtige Freude bereitet haben.

Ich bin so frei, Ihnen ein Buch des Schauspieles "Könige" zu übergeben und bitte Sie, die Worte der persönlichen Widmung als Zeichen meiner Sympathie für Ihre Person und ihr Wirken freundlich anzunehmen.

Wie sehr es mich mit Genugtuung erfüllen würde, das Werk unter Ihrer Leitung am Nationaltheater zu sehen, möchte ich nicht nochmals betonen. Widerholt sei nur, dass die volle dramatische Wirkung sich - wie bei jeden echten Theaterwerk erst auf der Bühne ergibt und das diese Wirkung durchaus unabhängig ist von jeder geographischen oder politischen Begrenzung; Beweis die auch im Ausland überall gleiche jubelnde Aufnahme. Denn nur das Menschliche im Conflikt und seiner Lösung wirkt hier.

Ich würde mich unendlich freuen, recht bald von Ihnen eine zustimmende Antwort zu erhalten, und diese Zustimmung wäre zugleich eine besondere Courtoisie gegen unser österreichisches Schrifttum.

In Aufrichtiger Hochschätzung begrüsse ich Sie, verehrter Herr, als Ihr Ihnen sehr ergebener

Hans Müller

[1917. ápr. 3. után]

Hochgeehrter Herr!

Szives bocsánatát kérem, hogy ennyire késedelmesen válaszolok, de hogy definitiv felelettel állhassak elő, részletes tájékozódást kellett szereznem s minthogy hivatalomat csak julius elsején foglalom el, a szükséges adatok beszerzése időbe kerül.

Az a nagyrabecsülés, melyet a Könige-nek mindenkiben föl kell keltenie, előttem is kivánatossá tette, hogy ez a mü, mely Ausztriában és Németországban oly kivételes sikereket ért el, magyar nyelven ne a Magyar Szinházban, hanem a Nemzeti Szinházban kerüljön szinre. De egyszersmind kétségtelennek tünt fel előttem, hogy a Nemzeti Szinház a Könige-t csak tartalmához méltó formában, jelentőségének megfelelő kiállitásban adhatja elő. Minthogy pedig a szinházon kivül állva, a Nemzeti Szinház diszlet- és jelmez-tárát eddig nem ismertem, mindenekelőtt az iránt érdeklődtem, hogy ez a Könige szinrehozatalához, legalább részben, felhasználható volna-e? Sajnos, azt kellett megtudnom, hogy a Könige előadásához teljesen uj kiállitás volna szükséges és hogy a korhü jelmezek és egészen uj dekorációk előállitása akkora költséget igényelne, hogy - tekintettel arra az előre meghatározott költségvetésre, a melyhez alkalmazkodnom kell - a darab előadását bizonytalan időre el kellene halasztanom.

Még hozzá, időközben arról értesültem, hogy Beöthy László ur, a Magyar Szinház igazgatója csak abban az esetben hajlandó a Könige-t a Nemzeti Szinház számára átengedni, ha ezért a Nemzeti Szinház részéről is megfelelő kompenzációban részesül, vagyis ha a Nemzeti Szinház teljesiti több olyan kivánságát, a melyek a Könige átengedésének conditio sine qua non-jai.

Ilyen körülmények között, igen nagy sajnálatomra, a Könige előadásáról kénytelen vagyok lemondani.

A midőn ezt közölni kényszerülök, ismételve kérem, fogadja a késedelmes válaszért bocsánatkérésemet és őszintén érzett sajnálatom kifejezésével igaz tiszteletem és különös nagyrabecsülésem nyilvánitását.

Kolozsvár, 1917. ápr. 8.

Kedves Barátom!

Voltam Jászaynál és bemutattam neki Elektra egyes részeit. Annyira tetszett neki, hogy mindjárt egy pompás görög müvészettörténeti diszmüvel ajándékozta meg Sophocles- "müvészforditó"-ját. Mindamellett kijelentette, hogy Elektrát ő többet nem játszsza (Medeára is csak nagynehezen vehették rá), azonban eljátszsza benne Klytaemnestrát, Elektrát pedig bátran rá lehet bizni Paulay Erzsire, ki az Arany Gyapjuban rátermettségének fényes bizonyságát adta. Aztán szivesen eljátszsza Klytaemnestrát Aeschylos Oresteiájában is. Ezt irjam meg Neked.

Az Oresteiára nézve megjegyzem, hogy régen beadtam a Nemzeti Szinházhoz az Oresteia szinre alkalmazott példányát. Azonban - mint emlitettem - a kérdést ugy oldották meg, hogy sem a Várady Oresteiáját, sem az enyémet nem adták (bár mindkettőért fizettek forditói honoráriumot), hanem adták a Leconte de Lisle halvány Erinyseit; mely után Alexander azt irta, hogy most már kétszeresen kötelessége a Nemzeti Szinháznak az eredeti Oresteiát előadni az én forditásomban, Kolozsvárt szinre került háromszor vagy négyszer. Nem tudom, a beadott példány előkerül-e. Ha nem, akkor majd a te regime-d alatt ujjal pótolom.

Egyelőre most Sophokles Elektráját és Oedipusát szeretném benyujtani, s ha erre nézve Tőled szives biztatást kapok hozzá fogok a leiratásukhoz.

Egy füst alatt megemlítem, mily különös, hogy a Nemzetiben szinre került Aeschylos Heten Théba ellen- és Perzsák-ja, mind a kettő Rákosi Jenőnek Wolzogen német forditása után készült paraphrasisában (a mit ő maga bevall) az én minden tekintetben jobb forditásaim mellőzésével. Bizom, benne hogy a te régime-d alatt az irodalmi szempontok fognak érvényesülni.

Kiváló szives üdvözlettel tisztelő hived

Dr. Csengery János

[1917. ápr. közepe] Szombat

Igen tisztelt, kedves Szerkesztő Ur!

Szeretném jelét adni, mennyire lekötelezett kedves figyelmessége és az a sok szives sor, mellyel rólam a legutóbbi időben többször is és több helyütt megemlékezett. És ha találok olyan szinházi témát, a melyről illetlenség nélkül irhatok, hétfőn vagy kedden reggel készségesen állok rendelkezésére valami rövidebb kézirattal. De ilyen témát találni nehéz; legalább eddig még nem jutott eszembe, miről lehetne - vagy jobban mondva: miről volna szabad - irnom. Minthogy a terminustól még két nap választ el, egyelőre nem mondok le minden reményről; de ha kedd reggelig nem küldhetnek semmit, kérem, ne tekintse ezt kényelmeskedésnek vagy annak, mintha az irányomban tanusitott kedves figyelmességről máris megfeledkeztem volna, hanem csak annak, hogy nem jutott eszembe olyan téma, melynek megirását össze tudtam volna egyeztetni a rám nézve már kötelező diskrécióval. A jóakaratomon semmi esetre se fog mulni a dolog s remélem, a rosszabbik esetben se fog kételkedni abban, hogy őszintén sajnálom, ha nem tudok rendelkezésére állani, s hogy mindig készséges hive maradok

A[mbrus] Z[oltán]

[A Vasárnapi Ujság szerkesztőségének levélpapirján.]

Budapest, 1917. ápr. 20.

Igen tisztelt Uram,

most érkezett kedves sorai megszégyenitenek. A mit irtam Önről, abból talán kiérzik igaz tiszteletem s az a magas fogalom, a melyet Önnek irói egyéniségéről alkottam magamnak, de nem olyan jó ez mint a milyet szerettem volna irni. A Pesti Napló-beli cikkem talán jobb lett volna, ha eredeti formájában jelenik meg, de a papir-nyomor miatt csaknem felét ki kellett hagynom s az ilyen operációban mindig az izmok és inak esnek le s csak a csontváz marad meg. Ha azonban Ön kiérezte azokat a motivumokat, a melyek czikkemet sugallták, akkor legalább részben meg vagyok nyugodva.

Szives üdvözlettel tisztelő hive

Schöpflin Aladár

[1917. ápr. 20. után?]

Igen tisztelt, kedves Szerkesztő Ur!

Nem lehet, hogy ujra elő ne álljak hálás köszönetemmel - olyan sok a köszönnivalóm. Azt a szivességet és kedvességet a melylyel nekem és rólam, most annyit irt, azt a barátságot, a mellyet irántam ezekben a napokban tanusitott, nem felejtheti el tisztelő igaz hive

Ambrus Zoltán

Budapest, 1917. máj. 21.

Nagyon Tisztelt Igazgató Ur!

Megtisztelő felszólitására elküldöm Andersen cimü munkámat. Direktor Ur nem veszi rossz néven, hogy ezt a másfélesztendős munkát magam is még egyszer átolvastam mielőtt elolvasásra átengedném olyan félelmetesen illetékes auctoritásnak, mint Ambrus Zoltán.

Ha megengedi, hogy - amennyire szerzőtől telik - objektiv véleményt mondjak, én a munkát legtöbb helyen olyan elvontnak tartom, hogy az egy kamarajátékszerü előadásban is legföljebb ha háromszor-négyszer adható. Nincs benne semmilyen eszmei mélység sem, ha csak az nem, hogy - hiányzik belőle az igazi szinpadi akció. A dialógusa sok helyen szaggatottan novellisztikus, ezt gyökeresen át kellene irni, tömörebbé, plasztikusabbá tenni. De a legnagyobb nehézség a hős figurája, ami szinészileg szinte megoldhatatlan.

És mégis szeretem ezt a munkámat. Kedvvel, ambicióval irtam, talán nem rossz olvasmány. Nem tudok vele szemben oly hideg lenni, mint pl. Az idegen leánynyal és nagyon fájna, ha egy szinházi előadáson csak az derülne ki róla, hogy rossz szinpadi mü. Amikor elküldöm, valóban csak attól félek, hogy Direktor Ur esetleg kisérletet tesz vele és előadatja. Mert nem életképes dolog.

*

Az estaminet-nek még egyszer utána néztem. Valóban az én szótáraim is csak mint söntésről, kávéházi helyiségről tudnak róla, a pilier d'e.-ról pedig mint kávéházi oszlopról, átvitt értelemben mint kávéházi ödöngőről, korcsmai korhelyről. Azt hiszem, hogy "A menyasszony" szövegében a buffet szóval lehetne leginkább helyettesiteni, mig a kredenc elnevezés, mint tréfás lefokozás megmaradhatna.

*

És most átadom Direktor Urnak az Andersent. Végtelenül érdekel a róla való itélete, de irásban is hangsúlyozom: az ügy nem sürgős, méltóztassék olyan sokáig disponálni a kézirattal, amilyen sokáig az csak Direktor Urnak kényelmes és jóleső.

Megtisztelő, nekem oly becses jóakaratát ismételten hálásan köszönöm és vagyok igaz tisztelő szolgája

Lakatos László

Kolosvár, Bartha u. 22.
1917. máj. 29.

Igen tisztelt Uram, mindenekelőtt fogadja igaz jókivánságaimat megválasztása alkalmából. Semmi sem örvendetesebb mintha igazi müvészek kerülnek vezető kulturális pozicioba. Azt hiszem Ön előtt sem ismeretlen eddigi müködésem: kulturkapcsolatot akartam teremteni mindenütt. Igaz éveken keresztül kizárólag idegen irodalmakban dolgoztam, de pár éve - minthogy erdélyi román vagyok - az idevaló lapokban is szót emeltem minden közeledés (kapcsolat) érdekében. Nekem kedvenc eszmém marad: francia, román és magyar irodalmat egymáshoz közeliteni. A háború - reményem szerint - nem változtat ezen, mert a progressiv gondolat megfékezi az ostoba nacionalismust s kidobja a szinpadról a frázist. Igen kiváncsi vagyok és kérem bizalmasan irja meg az Ön véleményét: lehet-e gondolni komolyan arra, hogy kölcsönösen kicseréljük egymás irodalmait, darabjait, irásait? Én az idők zordsága dacára most Madách Ember Tragediaját forditom, s tervem több érdekes dolgot franciául is látni.

Becsülettel hiszem azt, hogy Budapesten is igazi irodalmat szivesen vesznek: igy már most felhivom a figyelmét az uj román irodalomra, a melyet - egypáran - reformáltunk. Ha a háborunak vége lesz, idő és alkalom adódik erről meggyőzni minden becsületes kulturembert, Önhöz, mint egy kitünő modern iróhoz hivatalos minőségében is bizalommal fordulok: válaszoljon nekem hite szerint: a háboru után lehet e irodalmi ismerkedéseket rendezni? Nekem erős a hitem, hogy a chauvinismus marasmusba esett: az emberiség soha se lesz oly internacionális érzésü mint ezen mesterségesen vaditott idők után.

Kiváló tisztelettel hive

Isac Emil

[1917. máj. vége]

A[mbrus] Z[oltán] a ki nagyon köszöni szives üdvözletét és jókivánságait, örülni fog, ha abban a jobb időben, a melyre talán már nem kell sokáig várni, az Ön szivességéből megismerkedhetik az uj román irodalom érdekesebb szinmüveivel. Addig is bocsánatot kér, hogy rendkivül nagy elfoglaltsága következtében most csak ilyen röviden válaszolhat.

[1917. máj. vége]

Igen t[isztelt] Nagyságos Asszonyom!

E hó 24.-én kelt szives soraira válaszolva tisztelettel értesitem, h[ogy] az ,,A mig a király vadászik" c. történeti vigjátékot, - a melyre még jól emlékszem, mert a Kóczán-pályázat birálói közé tartoztam - sajnálatomra, nem adathatom elő a Nemzeti Sz[inház]-ban. A Kóczán-pályázatról szóló jelentésnek azok a dicsérő szavai, a melyekre hivatkozni méltóztatik a biráló bizottság többségének véleményét fejezték ki, de nem az én véleményemet, a melylyel Heinrich Gusztáv és Szinnyei Ferenc urakkal szemben egyedül maradtam. Elismerem, hogy a darab egyes részletei tehetségre vallanak és hiszem, hogy ezeknek kisebb igényü szinpadon hatásuk lehet, de az egész mü sokkal kevésbbé sikerült, semhogy az ország első szinpadán való előadása igazolható volna.

A mikor ezt köteles őszinteséggel közlöm, kérem Nagyságodat, fogadja kiváló tiszteletem nyilvánitását.

1917. jul. 31.

Mélyen tisztelt Igazgató Ur!

Köszönöm szives előzékenységét.

Igen is eljátszom a szerepet. Hiszen ezzel tartozom önnek, a szinháznak és a szerzőnek is, a ki bizalommal bizta reám. Ámbátor: de ez egészen köztünk legyen mondva - hogy én is póriasan fejezzem ki magamat: "belső részemben" olvasás közben többször megmozdult valami a mi inkább a gyomrom volt, mint a szivem. De ez nem tartozik a dologra. Ezzel inkább csak az őszinteségemnek tartoztam Önnel szemben, talán megbocsájt érte. Hiszen azzal, hogy vállalkozom[!] eljátszani jóváteszem az őszinteségemet. Mindenkor hive

Rákosi Szidi

Budapest, 1917. aug. 7.

Igen tisztelt Irótársam és Kollégám!

Három hónapja gondolkozom rajta, irjak-e Önnek, vagy hagyjam a dolgokat a maguk folyására, de végre is azt határoztam, hogy irok. Nem tételezhetem fel Önről, hogy mint igen kevéssé tiszteletreméltó elődeit az ugorkafára fölkapaszkodás megváltoztatta, mert Önnek a Nemzeti Szinház igazgatósága nem ugorkafa, - azt hiszem, ha tülekedni akart volna érte, régen elérhette volna. Azt sem gondolom, hogy azzal törödnöm kellene, miként állok kegyeiben, mert nagy idő óta nem keresztezték egymást circulusaink s tudtommal sohasem vétettem Ön ellen.

De a dologra!

Innen-onnan husz éve lesz, hogy a Nemzeti Szinház tőlem egy tragédiát fogadott el előadásra, még gr. Festetich igazgatósága alatt. Azt később szerződésileg lekötötte s engem anyagilag érzékenyen megkárositott, mert elő nem adatta, ellenben mikor Jászai Mari átvitte volna magával a Vigszínházba, már kezem meg volt kötve. A volt igazgatók közül kettő azt kivánta, hogy mint kritikus szolgáljam "tisztának nem mondható s ezért a szennyes kifejezéssel becsületsértést el nem követő üzelmeit", egy pedig el sem olvasván, 22 társával együtt a lomtárba dobta s ifju zsidó süvölvényektől kunyorált darabokat, melyek egymásután buktak el. Az irók e szarvasmarha-módszer szerint kiszorultak a Nemzetiből s ott a vigécek hancuztak mezitláb. Ezt is kiböjtöltük. Most végre jön egy iró és kritikus, kitől csak azt kérem, olvassa el "JUGURTHA" cimü tragédiámat. Ott van a szinház könyvtárában, vagy másfél évtized óta.

Magáról a darabról csak annyit, hogy az nagy alkotás. Magam is kritikus vagyok, s tudom, mit mondok. De mások is azt mondották róla, még pedig a kákán csomót keresők (Tolnai Lajos, Palágyi Menyhért, Dr. Siebenlist József stb.) azt a Parkklub előkelő közönsége, mely előtt az ő kivánságára az egészet(!) föl kellett olvasnom, holott én csak 2 felvonást akartam beadni, azt Jászai, Fáy Szeréna, Szacsvay, Ivánfi és minden szinész, ki csak olvasta. Gr. Szögyény László elkérte német forditását, hogy a német császárnak mutatja meg, de aztán egyéb dolga lett, a darab most is nála van, illetve fiánál, mert ő meghalt.

A darab ma aktuális, mert antirepublikánus, de mégis teljesen demokratikus, a panama-köztársaságok ellen irányul, s a nőnek a politikában való romboló befolyását mutatja meg - a többi között. A ki külön figyelmesen elolvassa, egyebet is talál benne.

A másik darab, melyet szintén figyelmébe akarok ajánlani, Szávay és Géczy "Világosság" cimü szimbolikus darabja, a lehető legdemokratikusabb tendenciáju, majdnem szocialista izü szinmü. Már annyira voltak a szerzők vele, hogy Kéméndy a figurinákat és diszleteket is megfestette vázlatban hozzá, akkor megijedtek tőle s fizettek 2000 korona kártéritést és nem adták elő. Ez igazi nagy szabásu, eszmékben és hatásos jelenetekben gazdag darab, mely innen kimegy a külföldre méginkább, mint a rituális ,,magyar" darabok. Ismerem jól, mert én forditottam németre csengő versekben és Beregi Oszkár ezzel akart föltünni Berlinben, de aztán talán ő is elővette a jobbik eszét és békét hagyott neki.

Ha elolvasta a két darabot, irjon nekem róluk. Nem vagyok autogrammgyüjtő, bátran teheti.

A régi szives kollegialitással üdvözli agg barátja

Kacziány Géza
II. Margit körút 64 a, fldsz 3.

[1917. aug. 9.]

Igen tisztelt Uram!

Azt hiszem, épen két hónapja, hogy átadtam Önnek Széchenyiről irt darabomat; nem mehetek föl Pestre, ahogy akkor megigértem, mert azóta sok minden történt velem.

De különben sem volna értelme fölmenetelemnek. Ne tessék meghökkenni, de azt a darabot elő kell adni a Nemzetiben, ha törik, ha szakad. Ilyen szindarabot ritkán írnak és ritkán játszanak, jó lesz megragadni az alkalmat. Lámpával kellene keresni a Széchenyiről irókat, s hiszem, hogy én csak uttörő vagyok, aki után még sokan fognak következni,

A kifogásokat meghallgatom, de elodázásról vagy olyan magyarázgatásokról, amelyek az igazságot csak kerülgetik és takarják - szó sem lehet. Komoly időket élünk, komoly hangokra van szükségünk; s ha más pesti szinházban táncolnak: a Nemzetiben gondolkozni járunk, és fölemelkedni. - Az én darabom az idők lelkéből lelkezett.

Nem szabad opportunistának lenni! A müvészet: maga a szuverén szabadság. De, pardon, ezt nem szabad magyaráznom Ambrus Zoltán előtt.

Hiszem, hogy nem tévedek, sem a munkámnak, sem Igazgató Urnak a megitélésében.

Kiváló tisztelője

Oláh Gábor

Debrecen, Kar-utca 29.

[1917.] aug. 12.

[Nyomtatva:]
Tütő-u. 2.

Mélyen tisztelt igazgató ur engedje meg, hogy bejelentsem "II József császár" cimü darabomat s megkérjem: legyen kegyes rám is gondolni ebben a saisonban mint a Nemzeti Szinház egyik nem épen dicstelen szerzőjére.

Legkésőbb szeptember végéig készen leszek. Ha bátrabb volnék a "Mária Antónia" felujitására is nagyon kérném; ugy emlékszem 40-szer adták, még nincs lejátszva és nagyon segitene egy magyar irón ezekben a nehéz időkben.

Mindezt személyesen szerettem volna előadni igazgató urnak, de ugy hallottam még nem tartózkodik állandóan a fővárosban.

Kiváló tisztelettel, mindig kész és régi hive

Szomory Dezső

[Saját nyomtatott fejléces levélpapiron.]

[1]917. aug. 24.

Kedves Speki,

Kassák Lajos, a legujabb iró-nemzedék egyik extravagánsa, két szindarabot nyujtott be a Nemzetihez. Egészen őszintén ajánlom, részesitsd ezeket a te legilletékesebb figyelmedben. Hátha jók vagy legalább értékes tehetségre vallanak.

Én sem Kassákot, sem a szindarabjait nem ismerem. Azonban láttam néhány fanatikus őrült verses képtelenségét a "Ma" cimü absurd folyóiratában; viszont olvastam néhány meglepően erős és érdekes elbeszélő munkáját. Nem tartom lehetetlennek, hogy valamikor, valamiben, valahogy külömb irónak bizonyul a többinél, a ki sokkal kevesebb meggyőződéssel szintén csak különösködik, mig ő nem csak különösködni tud.

Bocsáss meg e furcsa protegálásért különösen, ha valami jó származhat belőle.

Ölel régi szerető hived

Bandi

[1917. szept. közepe]

Ngs. Dr. Fényes Samu
ügyvéd urnak

Bp. VI. Liszt Ferenc tér 14.

Igen t. Doktor Ur!

Ön igaz sajnálatomra félremagyarázza késedelmemet. Ennek egyetlen oka: elképzelhetetlenül nagy elfoglaltságom. Reggeltől estig az adminisztrativ tennivalók sokasága, tárgyalások, levelezés, próbák, a dramaturg teendői stb. kötik le az időmet. Olvasni csak későn este olvashatok és az olvasnivalóm (két szinház: a Nemzeti és a Várszinház számára) rengeteg. Temérdek külföldi darabon kivül igen sok eredeti is: jónevü, elkényeztetett, türelmetlen szerzők munkái, nem képzeli: milyen sok. Lehetetlen bizonyos sorrendet nem tartanom és lehetetlen egyes esetekben el nem késnem. Abban a reményben, hogy e körülmények számbavétele után nem marad meg késlekedésemnek téves magyarázata mellett, még csak igen kis ideig kéri szives türelmét tisztelő hive

A.[mbrus]

[A Nemzeti Színház fejléces levélpapirján.]

[1917. szept. 24.]

Kedves Lengyel Ur!

A szindarab-kéziratot megkaptam; köszönöm. El is olvastam (már a mennyire lehetett, mert a kézirat egyes hieroglifái kibetüzhetetlenek) - igen érdekesnek találtam és nagyon fogok örülni, ha előadathatom. Sajnos, nem igérhetem meg, hogy ez még a főszezonban meg fog történni; a N[emzeti] Sz[inház] programmja ugyanis március végéig a legrészletesebben meg van állapitva, s ezen már nem változtathatok. Egyetlen lehetőség van rá, hogy a programm még megváltozhatik, de ez a lehetőség - a mely nem bizonyosság s még csak nem is valószinüség - nem tőlem függ; én magam attól, a mire nézve igéret köt, nem térhetek el.

Igy fölmerül a kérdés: áprilisban kerüljön-e szinre az Ön darabja vagy eltegyük a jövő évi főszezonra? Nem szivesen halasztanám el a jövő évre, de - a mint Önnek nem - a szinháznak sem érdeke, hogy a tavaszi hónapokban adjuk. Ebben a kérdésben Önnek kell döntenie.

Már előre jeleznem kell azt is, hogy Esztergomi Ignác jelenetéből egyet-mást törölnöm kellene. Mennyit és mit? Azt majd akkor preciziroznám, a mikor élőszóval tárgyalhatunk erről. Néhány szót Froulay jelenetéből is.

Nagyon sajnálnám, ha akár ez, akár az, hogy a darab április előtt aligha kerülhet szinre (vagy mindez) arra az elhatározásra birná Önt, hogy a darabot más szinházhoz vigye. De ezzel az esettel számolva is a mellett kell maradnom, a mit fentebb irtam, mert az egyik dolog is, a másik is: kénytelenség.

A törlés, a melyhez hozzájárulását kérem, nemcsak a Nemzeti Szinháznak, hanem Önnek is érdeke. A mi pedig az előadás időpontját illeti, ne tessék elfelejteni, hogy - ha a darab a főszezonban már nem kerülhet szinre - a kézirat késedelmes megérkezésének természetes következménye.

Kérem tehát - minthogy november elején már szerencsém lehet - méltóztassék elhatározását függőben tartani addig, mig a dologról részletesebben beszélhetünk.

Tisztelő igaz hive

Budapest, 1917. okt. 1.

Igen Tisztelt Igazgató Ur!

Idecsatoltan keresztkötés alatt egyidejüleg van szerencsém átküldeni Önnek most megjelent könyvemet, amelynek témája Önt is igen érdekli olyannyira, hogy a Nyugat-ban erről tanulmányt is tett közzé. - Az Ön érdeme, hogy ez a tanulmány oly pregnans módon juttatja kifejezésre az osztrák irók türhetetlen eljárását velünk szemben, hogy én az ügy érdekében a leghelyesebbnek véltem jóformán az Ön egész cikkét szó szerint átvenni. Ha itthon lettem volna, akkor előzetesen kértem volna erre szives beleegyezését, igy azonban - ugy is tudván, hogy azt tőlem megtagadni nem fogja - csak utólag kérem szives elnézését.

Maradtam, kiváló tisztelettel kész hive

Révai Mór

B[uda]p[est], 1917. okt. 10.

Mélyen tisztelt Igazgató Ur,

szépen kérem, engedélyezzen a holnapi előadásra, egymástól külön két-két százalékmentes jegyet számomra. Holnap délelőtt névjegyemmel jelentkezni fognak e célból.

Maradok igaz tisztelettel kész hive

Móricz Zs.

NB. Egészen a vonal alatt és apró betüvel szeretnék panaszt elsirni.

Hetek óta bezárkóztam Lányfaluba s a szőlőbe (a szüret nagyon jól sikerült) nem is mertem Pestre jönni, azt hittem, a darab rettenetesen s igen csunyán megbukott. Mert feltettem az Ön jóakaratáról, amellyel tényleg viseltetik irányomban, hogy még akkor is kitűzi egyszer-egyszer a darabot, ha 1000 kor[ona] a napi bevétel. Valahogy, ugy képzeltem, ez járna nekem.

Mekkora volt a csodálkozásom, mikor egész türhető kasszareportokat kaptam. Mért nem lehetett egy hónap alatt 10 előadásnál többet elérni; látom a kéthetes műsorból, hogy egy más darab kilencszer jön ki két hét alatt?

No nem baj. De a szinház tényleg nem nekem való terrenum. Meleg üdvözlettel és szeretettel

M. Zs.

[1917. okt. 15?]

Igen tisztelt Méltóságos Ur!

Ama - mintegy egy évtizedes - gyakorlatot, melyre e hó 12-én kelt becses soraiban hivatkozni méltóztatik, csakis az tette lehetővé, hogy elődöm, Tóth Imre igazgató ur a jegypénztár helyiségében személyesen szokott felügyelni a jegyek kiadására.

Ezt a gyakorlatot, mely az igazgatót órákon át legfontosabb feladataitól vonja el, meg kellett szüntetnem. Másrészt felelősségérzetem, mely a szinház érdekét látszólag kisebb jelentőségű ügyekben sem tévesztheti el szem elől, nem engedheti meg, hogy a szabadjegyek kiutalásának jogát másra ruházzam át.

Azt hiszem, Méltóságodnak nem okozhat alkalmatlanságot, ha olyankor, a mikor a jegyek kelendőségéhez képest kiutalható szabadjegyek közül még két földszinti támlásszékre reflektálni méltóztatik, ennek közlését nem a jegypénztárba, hanem az igazgatósági irodába méltóztatik küldeni. Annál kevésbbé, mert az igazgatósági iroda egyszerű telefonüzenetre is készségesen közli, hogy módjában áll-e Méltóságod kivánságának teljesitése.

Ha azonban Méltóságod az elintézésnek ezt a módját bármely okból mégis kényelmetlennek találná, kérem ennek szives közlését.

[A Nemzeti Szinház fejléces levélpapirján.]

Budapest, 1917. okt. 16.

Kedves Szomory Ur,

emlékeztetőül arra, a miben tegnap megállapodtunk, közlöm Önnel a következőket:

,,II. József császár" c. szinmüvét előadásra elfogadom ezekkel a föltételekkel:

1. Ön hozzájárul ahhoz, hogy a II. József szövegében megváltoztassuk azt, a minek megváltoztatását a szinmü sikere érdekében, vagy más okból szükségesnek tartom és beleegyezik abba, hogy mindazt, ami a benyujtott szövegben akár a vallásos, akár a nemzeti érzést sértheti, vagy, ha nem is sérti ezeket, az e tekintetben érzékenyebbek előtt félreértésre adhat alkalmat, az előadásra kerülő szinmü szövegéből eliminálhassam. Ott, a hol szükségesnek tartom, a szöveget Önnel egyetértésben kivánom megváltoztatni, de ha - akár távolléte, akár annak következtében, hogy Ön nem kivan résztvenni ebben a munkában - az Ön hozzájárulását nem is szerezhetem meg, fenntartom és érvényesiteni fogom azt a jogomat, hogy mindazt, a min felfogásom szerint a vallásos, vagy a nemzeti érzékenység bár csak pillanatokra is fennakadhat, az előadásra kerülő szinmü szövegéből kihagyhassam.

2. Ön kötelezettséget vállal, hogy az előadásra kerülő mü szinpadi kiállitása tekintetében, semminemű követeléssel nem fog fellépni a Nemzeti Szinházzal szemben és beleegyezik abba, hogy a szinpadi kiállitás részleteit magam fogom megállapitani.

3. A mi a bemutató időpontját illeti: kilátásba helyezem Önnek, hogy abban az esetben, ha Bródy Sándor ,,A búza" c. uj szinmüvét 1918. évi január 15.-ig nem fogja benyujtani, "II. József császár"-t 1918 március havában, ma még meg nem határozható napon, de legkésőbb 1918 március 31.-én elő fogom adatni. Abban az esetben, ha Bródy Sándor "A buza" c. szinmüvét 1918 január 15.-ig be fogja nyujtani, "II. József"-re csak 1918 április havában kerülhet sor, legkésőbb 1918 április 30-án.

4. A szereposztás jogát fenntartom magamnak de e tekintetben az Ön prepoziciójára lehetőleg figyelemmel leszek.

5. Önnek joga van a nyilvánosság elé vinni annak hirét, hogy "II. József"-et előadásra elfogadtam s hogy e mü még ebben a szezonban szinre fog kerülni a Nemzeti Szinházban. Ellenben nincs joga a nyilvánosság elé vinni megállapodásunk többi részletét, - például azt, hogy "II. József"-et abban az esetben, ha Bródy Sándor "A buza" c. szinmüvét 1918 január 15.-ig benyujtja, a Nemzeti Szinház nem márciusban, hanem csak áprilisban fogja bemutatni.

6. Ezt a megegyezésünket akkor fogom perfectnek tekinteni, a mikor Ön irásban értesit róla, hogy e föltételeimet elfogadja.

Kiváló tisztelettel:

Ambrus Zoltán
a Nemzeti Színház igazgatója

Tudomásul veszem és a fönti feltételeket elfogadom:

Szomory Dezső

[Saját fejléces levélpapirján.]

Leányfalu, 1917. okt. 28.

Kedves Igazgató Ur,

előlegem levonásakor azt méltóztatott igérni, hogy a darab előadása után uj előleget kaphatok. Mivel a Pacsirta ugylátszik kifutotta pályáját (s nem hozott annyit, amennyi földet a medvebőrére vettem) nagyon kérem, méltóztassék nekem 3000 (Háromezer) korona előleget kieszközölni.

Szives válaszát kérve maradok igaz tisztelő hive

Móricz Zs.

NB. Nekem a dolog nov. 1-én volna esedékes, de ha pár napig késik, nem baj az sem.

[A Hotel Waldhaus Dolder, Zürich levélpapirján.]

[1]917. okt. 29.

Igen tisztelt, kedves Igazgató ur,

nagyon köszönöm a táviratot s szept. 24-én kelt szives sorait, - melyek a több, mint egy hónapig tartó határzárlat következtében csak ma jutottak el hozzám. - Nagyon örültem, hogy a darabról kedvező véleménye van s már előre is jelezhetem, hogy ami a darab irói s müvészi részét illeti, arra nézve nemcsak elfogadom, hanem kérem is szives tanácsát és utbaigazitását. Arra már irás közben is gondoltam, hogy az Esztergomi jelenetében több és erősebb szó van a kelleténél s azt teljesen az Ön belátására és izlésére bizom, hogy mennyi maradhat meg belőle. Viszont nekem is vannak még kisebb módositás és változtatás terveim, melyekre nézve szintén fogom kérni tanácsát és véleményét ezek a személyes megbeszélés során mind tisztázódni fognak s ezen a ponton nekem semmi aggályom nincs.

Nagyobb gondokat okoz a terminus kérdése. Igaz, hogy a kéziratot kissé későn küldtem be, de amint emlékezni fog rá kedves igazgató ur, már juniusban jeleztem hogy a darab mégis idejében ott lesz és szeretném, hogy - ha megfelel - az idei főszezonban szinre hozatni. Nekem erre különleges okaim vannak, - mivel az én ekzisztenciám - fájdalom - majdnem kizárólag erre van épitve, az, hogy egy teljes esztendeig kelljen várnom mig színre kerülhetek, nagy ekzisztencialis és moralis hátrányokat jelent. Egy elkészült és előadásra váró darab ugyanis valósággal megbénit s mig ki nem jön, nehezen tudok máshoz kezdeni - a szezont teljesen elvesziteném s a jövő szezonra való terveimben és továbbmenetelemben is nagyon akadályozna. Őszintén irom meg ezeket a privát érzéseimet - s ebből folyik, hogy egyelőre az az álláspontom: ha későn is, inkább ebben a szezonban, mint a jövőben. Végre is, ha a darabnak sikere van, benne maradhat a Nemzeti Szinház műsorában, annál inkább, mert remélem, hogy Márkus Emmának nevezetes sikere lesz benne.

De persze, április nagyon késő és éppen azért készségesen respektálva az előbb vállalt igéreteket és kötelezettségeket, nagyon kérem az Ön jóakaratát arra nézve, hogy ha csak egy korábbi előadás valószinűsége - melyről levelében említést tett - fennáll, vagy pedig barátságos megállapodás utján valamelyik szerzővel a terminust ki lehetne cserélni, tegye lehetővé igen tisztelt Igazgató Ur, hogy a darab előbb kijöhessen. Boldog volnék, ha erre nézve külön értesitést kaphatnék a személyes megbeszélésig is, melyhez csak pár hét mulva lesz szerencsém, mivel hazautazásom - kevésbbé lévén aktuális - kicsit elhalasztódott.

A legszivesebb üdvözlettel tisztelő igaz hive

Lengyel Menyhért

[1917. nov. 19.]

Mélyen tisztelt Tagtárs! Az újabb magyar lira két jeles tehetségét, Babics[!] Mihály és Kosztolányi Dezső urakat óhajtanák sokan a Petőfi Társaság tagjaiul jelölni. De uj bukásnak nem szeretnék őket kitenni. E miatt kivánatos volna, hogy a szavazás várható eredménye felől az ajánlók eleve tájékozódhassanak. Mély tisztelettel esedezem azért, kegyeskedjék értesiteni, lehetne-é e jelöltek számára igen tisztelt Tagtárs szavazatára számitani vagy sem?...

Hódolattal üdvözli

Zempléni Árpád

[A "Világ" napilap levélpapirján.]

B[uda]p[est] 1917. dec. 18.

Kedves Igazgató Ur!

Szükségét érzem annak, hogy jelt adjak magamról. Sajnos a darab befejezése elé nagyon sok akadály gördült. Külső, életbeli akadályok és magában a tárgyban rejlő nehézségek. Ez csak akkor derült ki egészen, amikor a teljes és pontos egybeépitésről volt már szó. Sokat kellett a tárggyal küzdenem. De azt hiszem, sikerült. Javában dolgozom és most már nagyon hiszem, hogy január első napjaiban teljesen készen átnyujthatom a darabot. Igazgató Ur további szeretetét kérve, vagyok

Különös nagyrabecsüléssel kész hive

Barta Lajos

[1917.]

Igen tisztelt Nagysád!

Nagyon köszönöm, h[ogy] szép könyvével megajándékozott. Nemcsak érdeklődéssel, hanem igazán gyönyörüséggel olvastam el: és kérem, engedje meg, hogy szerencsét kivánhassak a benne megnyilatkozó irói erőhöz, finom elmésséghez, mélyreható látáshoz, meg ahhoz a művészi öntudatossághoz, őszinteséghez és bátorsághoz, melynek mindenkit meg kell lepnie. Megvallom, mikor a könyvet még nem ismertem, csak olvastam róla, azt hittem, hogy a sokfelől érkező elismerés egy részét annak a tiszteletnek és szeretetnek kell tulajdonitani, a mellyel Kóbor Tamás iránt mindnyájan viseltetünk; most ugy találom, hogy a legmelegebb szavu kritikák is keveset mondtak. Annál nagyobb öröm rám nézve, hogy megtisztelt és annál kevésbbé állhatom meg, hogy meg ne mondjam, milyen sokat várok attól az irótól, a kinek ilyen az első könyve.

Kedves figyelméért hálás igaz tisztelője

[1918. jan. 3-4.]

Kedves jó Direktor Ur!

(Azt ugye megbocsájtja, hogy ceruzával irok?)

Hát először is végtelen szeretet és hála van a szivembe a Maga gyengédségéért. Édes jó Direktor Ur, a III. Richhárd[!] szerepet nem találom. Azt hiszem az öltözőbe van. De az Uridivat szerep egész biztosan az öltözőben van. Most volna nekem egy nagy kérésem. Ugyanis én vasárnap este f e l t é t l e n ü l  j á t s z o m! hacsak meg nem halok? Már most miért kell ezt egy szegény színésznőnek betanulni és reménykedni, hogy eljátsza mikor én egészen biztosan tudom hogy mégis én játszom el vasárnap (feltéve ha Maga megtiltja.) Nem igaz? De azért csak tessék ugy tenni ahogy a Direktor Ur azt a legjobbnak tartja. Már egész finoman érzem magam egész nap fagylaltot eszem. Lázam egyáltalán nincs, sőt hogy az orvos szavaival éljek, kezdek kihülni. (36.1) Nagyon undorodom ebben az ágyban feküdni. Hanem vasárnap tessék az autót korán értem küldeni. Majd én is meg üzenem a Hatvanynak és akkor sok mindent fogok mesélni.

Már alig birom fogni a czeruzát.

Édes jó Direktor ur nagy nagy szeretettel csókolja a kezét legrajongóbb hive

Gizi

1918. jan. 9.

Igen tisztelt Igazgató ur!

Jóságos levelét soha nem muló hálával köszönöm kedves emlékeimmel fogom megőrizni.

Egyben nagyon kérem, legyen oly kegyes a ház lakóinak az én kedves pályatársaimnak akik az évforduló alkalmából szeretettel gondoltak reám köszönetemet átadni.

Igazgató ur kiváló tisztelője

Br. Splényiné Blaha Lujza

[A Világ napilap levélpapirján.]

Budapest, 1918. febr. 2.

Kedves Igazgató ur!

Bocsássa meg, hogy levelemmel terhelem. Világért sem az a célom, hogy burkolt formában darabom elintézését sürgessem. A sorsára sem akarok semmiféle befolyást gyakorolni. Mert hiszen én nem akarom, hogy olyan darabomat bármikor is előadják, melyért nem vállalhatom nyugodtan a felelősséget. Csak egyet szeretnék levelemmel elérni: hogy Igazgató ur a darab olvasása közben ne legyen - nem a darabról - az iróról rosszabb véleménnyel, mint a milyent megérdemel. Most hogy két hét elmult a darab legépeltetése óta, hidegebben látom a darabot és hibáit. Nem volna értelme, hogy itt a magam látta hibákat a magam igazolására felsoroljam, de arra kérem Igazgató urat: higyje meg, hogy az a külömbség ami a darabban adott feladatok lehetséges helyes megoldása és azoknak a papiron levő megoldása között van, abból a türelmetlenségből és sietségből eredt, hogy a darabot mindenáron be akartam nyujtani. Ha még két-három hétig tartottam volna a darabot, az minden izében biztosabban tört volna a cél felé! Persze ezen a megitélésen kivül esik maga a kitüzött irói feladat! Ennek - ha helytelen - nincs mentsége. Még egyszer kérem Igazgató ur szives elnézését a - talán szokatlan - közbeszólásért és vagyok őszinte üdvözlettel mindig kész hive

Barta Lajos

1918. febr. 8.

Mélyen tisztelt igazgató ur!

Több mint két éve élek már a svájci hegyek közt. Irom a librettóimat és pénzt keresek. De mostanában erősebben gyötör a vágy, mint valaha, olyan munkák felé, amelyek a szivemhez állanak közel.

Legnagyobb örömem az lenne, hogy amikor hosszu, pusztán szinházüzlet-tevékenység után először elégiteném ki ambiciómat, lehetőleg az ön éles szeme és biztos keze vezéreljen. Ugy érzem, ez már magában a sikert jelentené nekem.

Szeretném tudni - feltételezve természetesen, hogy a munkám az Ön legszigorubb birálatát kiállja, sőt tetszését is megnyeri, - nem zárkózik el vajjon attól, hogy szinre hozza a Nemzeti Szinházban? Bocsássa meg, kérem, ezt a szokatlan kérdést. Őszintén, bizalommal fordulok Önhöz és kérem kegyes véleményét, tanácsát. Egyáltalában nem csodálkoznám azon, ha Ön - idült libretto-irói működésemre tekintettel - szivesebben látná komoly munkámat is inkább máshol, mint az Ön szinházában. De ha esetleg tévedek, ha ez nem igy van, ha Ön egy jó darabot szivesen adatna elő tőlem, kérem, értesitsen erről két szóban.

Két darabon dolgozgatom. Egyik széles vonalu, komor, de izzó levegőjü középkori tragédia, melynek kiindulási pontját Conrad Ferdinand Meyer egyik novellájából vettem. A svájci miljö, amely körülvesz, izgat ennek a darabnak irására.

Másik modern vigjáték.

Ha egyáltalán érdeklődik igazgató ur munkálkodásom iránt, talán kegyes lenne azt is közölni vélem, hogy a két genre közül melyik az, amelyiket tőlem ezuttal szivesebben veszi. A két darab közül csak egy készülhet el ugyis a jövő szezonra, miért ne azt vegyem erősebb munkába, amelyiknek - fajánál fogva is - több chance-a van a jövő szezonban szinre kerülhetni?

Nagyon kérem, ne haragudjék alkalmatlankodásomért és tiszteljen meg egészen őszinte, fesztelen válaszával, amelyet azonban - ha csak pár szó lenne is - ajánlottan kérek, mert csak igy kapom meg biztosan és aránylag rövid (7 nap) idő alatt.

Mély tisztelettel igaz hive

Martos Ferenc
Génèvé, Route de Malagnon 54.

NB. A távollevőknek nincs igazuk. Lehár daljátékának, a Pacsirtának én csak anyagát adtam. Mégis, praktikus okokból, az én nevemet rakták ki, még pedig egyedül, a magyar szinlapra. Nem is tudom, mit játszanak most ott az én nevem alatt, mert - mint tegnap legnagyobb meglepetésemre értesitettek, nem az én munkám, mely a bécsiek szövegkönyvére a magyar szinpad és izlés szerint történt alapos átdolgozása, hanem valami más, pusztán a bécsi könyv vagy annak szószerinti forditása, adatott elő, amiért én semmiféle felelősséget vállalni hajlandó nem vagyok. Ennyit a magam igazolására az Ön szemében. Természetesen lesz gondom rá, hogy ezt mások is megtudják.

M. F.

[1918. febr. közepe]

Igen t., kedves Martos Ur!

A kivánt őszinteséggel és teljes nyiltsággal felelek.

1. Libretto-irói multja nem tesz gyanakodóvá önnel szemben, semmivel sem feszélyez és nem preskribálja, hogy Ön csak más szinházakban elért ,,komoly" sikerek után juthat el a Nemzeti Szinházba. Az előadás kérdése csakis attól függ, hogy a darabot jónak s a Nemzeti Szinházba valónak találom-e.

2. A két téma közül melyiket irja meg előbb? - ehhez nem szólhatok hozzá, mert a hozzászólás olyan felelősséggel és kötelezettséggel járna, a melyet nem vállalhatok.

3. A darab a legjobb esetben sem kerülhet szinre a jövő (1918/19) szezonban, a melynek programmját már megállapitottam. De terminust egyátalán nem adhatok. Az ilyen terminus-igéretek és -kötelezettségek nagyon megnehezitik a szinház munkáját s csak olyan szinháznál érthetőek, a melyek sok konczessziót kénytelenek tenni a szerzőknek, mert különben nem kapnának elég eredeti munkát. A Nemzeti Szinháznál nincs igy s az előadás időpontjának megállapitását a szerzőnek rám kell biznia.

Remélem azonban, hogy ez az őszinteség nem veszi el a kedvét sem magától a munkától, sem attól, hogy a darabot, mihelyt elkészül, megmutassa nekem.

Ebben a reményben maradok tisztelő igaz hive

L. É. Fr. 1918. márc. 18.
Kolosvár, Baitler u. 22.

Igen tisztelt Igazgató Ur!

Azt hiszem aktuálissá fog válni, a mult hónapokban érintett tervem, hogy az ujabb román drámairodalmat Budapesten bemutassuk. Ha Ön is azt hiszi, hogy lehetni fog, kérem közölje velem, óhajtja e, hogy egy pár adatot rendelkezésére bocsássak? A mig Magyarországon maradok, szivesen, közremüködök abban, hogy régi kulturterveimet igazolni tudjuk s azt hiszem, ebből Önöknek, kulturmagyaroknak csak hasznuk lenne. Megismétlem most is a panaszomat: Önök nem iparkodtak a nemzetiségi irókat megismerni és igy ezek, önkéntelenül kikivánkoztak.

Kiváló tisztelettel hive

Isac Emil

1918. ápr. 14.

Nagyságos Igazgató Ur!

Fogadja hálateljes köszönetemet szives közbenjárásáért, kegydijamat illetőleg.

E hó 12.-én megkaptam az esedékes járulékomat, hála érte a minister ur őkegyelmességének, aki - mint mindég ugy most is nemesen cselekedett. S hogy ez igy történt, azt Nagyságod - javamra szolgáló - hathatós intézkedésének köszönhetem. Ön állásához méltólag viselkedett, midőn a vezetése alatt álló intézet egy régi tagját, s annak családját nem hagyta el nagy bajában. Büszkék lehetünk színházunk ugy nyugdijas, mint tényleges tagjai, hogy intézetünket olyan férfiu vezeti, aki a reánk zuduló veszedelemtől megtud védeni bennünket.

Fogadja mély tiszteletem kifejezése mellett hálás köszönetemet, maradtam alázatos szolgája

Hetényi Béla

[1918.] ápr. 19.

Igen tisztelt Igazgató Ur!

Heinrich nem tartja szükségesnek a Kóczán-bizottság összehivását, de azért arra kért, hogy beszéljek a dologról Igazgató urral. Megpróbáltam telefonon beszélni, de nem sikerült. A magántelefon száma, ugy látszik, változott, a szinházban pedig azt mondták, hogy I[gazgató] ur el van foglalva, jobb, ha este 7 után személyesen megyek fel. Nem akarván alkalmatlankodni (s az idő nem is igen konveniál nekem), jobbnak láttam levélben elintézni a dolgot. Heinrich lelke rajta. - Azt hiszem, s H[einrich] is azt tartja, hogy aránylag még legkevésbbé rossz a Csokonai-darab, (Hafiz dala), Voinovich is megdicsérte Teleki-jelentésében mert persze a T[eleki]-dijra is pályázott. Még talán a Lavotta-darab (Mind a sirig) harmadsorban a Magvetők c. (hőse Martinovics) jöhetne számba. Méltóztassék tehát velem közölni, van-e kifogása az ellen, hogy az elsőnek adjuk ki a dijat, vagy egyéb esetleges megjegyzései.

Ambrus-tanulmányom második fele nagyon megkésett háborús-nyomdai okok miatt, de remélhetőleg nemsokára napvilágot lát. Örömmel hallottam, hogy be méltóztatott lépni társaságunk tagjai közé, s igy az Irodalomtörténet füzeteit meg tetszik kapni. Különnyomatot, sajnos, nem csináltathattam belőle mert ilyen lukszust most csak hadseregszállítók engedhetnek meg maguknak.

Nagyon kiváncsi vagyok b. véleményére, de nem merem remélni, hogy egyhamar találkozunk. Miért is nem járnak el az irók az Akadémia üléseire s főképpen vacsoráira?

Ezzel a méla accorddal bezárván levelemet, alkalmatlankodásomért bocsánatot kérek és maradok kiváló tisztelettel, kész hive

Szinnyei Ferenc
II. Lánchid u. 6. I.
telefon: József 38-26

Nb. Jelentésemet 29-én kell felolvasnom.

[1918. ápr.?]

Kedves Zoltán!

Ide csatolva küldök három Arisztofanesz-vigjátékot mai szinpadra átdolgozva.

Szövege Arany mesteri forditása alapján készült, de több rendü átalakitással. Az a remek forditás nem födi el (nem is akarja födni) Arisztofanesz szókimondóan trágár és malac kifejezéseit, melyek miatt müvei ma az ifjuság s a nők kezébe nem adhatók. Előadni pedig más okokból sem volt eddig lehetséges: e darabokban politikai erő, kritikai véna, szatirikus humor lüktet, ami gyakran karrikaturákká teszi alakjait; de a mese bennük többnyire vékony, elrendezése lompos, - mesteri a beállítás, a többi azonban sokszor ellapul, hiányzik a kerekdedségük, s a vége nemritkán elposványosodik. E bajokon próbáltam a jelen kisérlettel segiteni az eredeti szöveg redukcioja, módositása, részben kiegészítése által, főleg pedig a scenariumot alakitottam át. Hogy ehez kissé értek, azt pár év előtt a Holdenis Méta-féle kisérlet kéziratából megállapítottad.

Arisztofanesz 11 vigjátékából e hármat válogattam össze, akként dramatizálva át, hogy egy estve adható legyen közös cim alatt mind a három. Olvasva érezni fogod, mennyire aktuálisakká tette e három müvet most a világháboru: azokat a hellén költő a peloponnezusi háboru alatt irta s tele vannak békevágygyal, hogy a mi világunk is azzal van tele.

Ha az ötlet s a megoldási mód tetszenék neked, szives készséggel vállalkoznám rá, hogy a többi nyolc vigjátékot ily módon szintén átdolgozzam, 4-4 darabot szánva egy-egy estvére, szintén közös cim alatt. Igy kapnák cimül a Plutus, Nők ünnepe, a Békák s a Madarak ezt: ,,Vidám erkölcsök"; végül a Felhők, Lovagok, Darázsok s a Nőuralom pedig ezt: "A közélet torzképei." Ily módon előadható volna három estve az egész Arisztophanesz, egy oly intim szinpadon, milyen a Várszinházé, - sőt esetleg a Nemzetiben is.

Ajánlom e kisérletet érdeklődő figyelmedbe s kérlek értesitsél pár sorral, hogy a válaszért május 1-én mely órában kereshetnélek föl.

Baráti kézszoritással régi hived

Balogh Pali
II. Széna tér 7. III. 1.