21

Rátky Frigyes+ mácsai gazdatiszt visszaemlékezése
Damjanich János+ és Láhner György+ holttestének elszállításáról*

Október 6-ának estéjén mi, mácsaiak, még semmit sem tudtunk arról, hogy mi történt Aradon. Nyugodtan aludtunk a csöndes majorban.

Éjfél után egy órakor a feleségem rázott föl álmomból. Értésemre adta, hogy a ház előtt egy gyékénnyel leborított kocsi áll két fekete ruhás emberrel, akik velem akarnak beszélni. Kimentem a sötét éjszakába, s a lámpa világában fölismertem a két embert: az egyik Csernovics komornyikja volt, a másik Láhner+ tábornok katonai szolgája. Mindketten igen komolyak és szótlanok voltak. A komornyik, átadva nekem egy kis papírlapot, csak ennyit szólt hozzám:

– Két halottat hoztunk.

És odamutatott a gyékényes szekérre. Nekem ezekre a szókra iszonyúan megdobbant a szívem. Csaknem összerogytam. Azt hittem, hogy az osztrákok kivégezték gazdámat, s az egyik holttest az övé. A levélből azonban megtudtam, hogy kiket takar a gyékény. A levél így szólott:


„Küldöm Istvántól (a komornyik neve) Damjanichot és Láhnert. Nézzen a pusztán egy alkalmas helyet, 7-ének éjszakáján temesse őket el, de úgy, hogy egyetlen megbízható emberen kívül ne tudja senki sem.

Csernovic”


Erre levettük a két koporsót a szekérről. Mindkét koporsó a legegyszerűbb fakoporsó volt, feketére festve.

Egyik sem volt leszögezve. A halottak fehér alsóruhába voltak öltözve, s letakarva egy vászonlepedővel. Mikor megnéztük a két hős elváltozott alakját: egymás nyakába borultunk, s úgy sírtunk.

Én a koporsókat egy színbe tettem zár alá. Aztán magam mellé vettem az öregbéresemet, s ketten hozzáláttunk egy sír megásásához. A sírral még azon az éjszakán készen voltunk.

Másnap ismét levelet kaptam Csernovicstól. Ebben a levélben azt írja, hogy ne temessem el a halottakat, amíg ő maga haza nem jön, ami nemsokára meg fog történni.

A koporsók tehát ott maradtak a színben. Vártam Csernovicsra. De ő csak 8-án este jött haza Mácsára. A kétnapi állásban, miután 7-én és 8-án meleg őszi idők jártak, a két hulla erősen föloszlásnak indult. Damjanich+ kövér holtteste fölpuffadt, s a már leszegezett koporsófödelet ötujjnyira fölemelte.

Október 8-ának estéjén Csernovics maga jelölte ki a mácsai parkban azt a helyet, ahová a sírt kellett ásni. Éjjel ástuk meg az új sírgödröt. Éjfél után két órakor egy kétökrös szekéren vittük ki a parkba a két koporsót. Közös sírba tettük a halottakat. Az éjjeli temetésen jelen voltunk: Csernovics, én, a feleségem, Csernovics komornyikja, Láhner+ legénye és a béresgazdám.

Mikor a két koporsó egymás mellett feküdt a sír fenekén: letérdeltünk a gödör mellé, s elmondtunk három miatyánkot. Ez volt a végtisztessége a forradalom két legkiválóbb hősének. Az imádság után behantoltuk a sírgödröt, a földet elsimítottuk, hogy munkánknak semmi nyoma ne legyen. Aztán még egyszer áldást mondtunk a lenn nyugvó drága halottakra, és hazatávoztunk.




Hátra Kezdőlap Előre