ÚJABB EREDMÉNYES ÁSATÁSSAL BEFEJEZŐDÖTT
A KUTATÁS AZ ARADI VESZTŐHELYEN

Föltárták Poeltenberg+ és Török+ tábornok sírját is –
Mindkét sírgödörben csontokat és vaskampókat találtak

Arad, szeptember 15. Ritka értékű, históriai jelentőségű kutatómunka ért ma eredményes befejezéshez Aradon. Két nap óta folyó ásatás után az aradi vesztőhelyen feltárták azt a két sírt is, melyet tavaly az ügyészi betiltás folytán nem bonthattak fel.

Az ásatásokat végző Kara Győző+ főgimnáziumi történelemtanár, akinek az egész kutatás köszönhető, a legnagyobb csendben szerezte meg az Országos Műemlékek Bizottságának hozzájárulását a sírok feltárásához, és a munka megkezdésébe csakis az ásatásoknál tavaly is szorgoskodott munkatársait avatta be. A Műemlékek Bizottságán kívül kikérte azonban még a város és a rendőrség engedélyét is. A Műemlékek Bizottságát Covaciu Nestor+ kultúrpalotai könyvtáros, neves archeológus képviselte, a város delegáltja dr. Nichi Lázár++ kultúrpalotai igazgató, líceumi tanár voltak, kívülük a Kölcsey Egyesület részéről Fischer Aladár+ gimnáziumi igazgató, azonkívül Dömötör Bertalan+ mérnök, Bérczy Lajos+ tanár, Pataky Sándor+ festőművész, Magyary Bertalan+ orvosnövendék segédkeztek Kara Győző+ munkájában.

Tegnap kora délelőtt jelent meg Kara Győző+ munkatársaival a vesztőhelynek azon a részén, ahol tavaly májusban az eredményes ásatásokat megkezdték. Mint ismeretes, hét, bitófán elhalt tábornok sírjának feltárásáig jutottak el, és éppen Török Ignác+, valamint Poeltenberg Ernő+ sírjainak felbontását akarták megkezdeni, amikor az ügyészi betiltás úgy intézkedett, hogy Láhner György+ hetediknek feltárt sírja után a munkálatokat abba kell hagyni, és a megtalált csontokat el kell temetni. Kara Győző+ tanár ekkor a Steiner kriptába helyezte el ideiglenesen a csontokat.

A tegnap megkezdett munkát nagymértékben befolyásolta az a körülmény, hogy időközben megtörtént a töltés felemelése, és így arra a területre, ahol tavaly az ásatások folytak, erős földsánc került. Dömötör+ mérnöknek új földméréseket kellett eszközölnie, és csak ezután vette kezdetét az ásatás. Nyolc munkás csákánnyal bontotta a földet, de tegnap délig csak odáig jutottak, hogy az emelt töltést elbontották. Ma délután sikerült előbb Poeltenberg Ernő+, majd utána Török Ignác+ sírját is feltárni.

A kutatás Poeltenberg+ tábornok sírgödrében volt gazdagabb eredményű, mert ott hat darab bordát, három hátgerinccsigolyát, koponyafelsőrészt, vállpereceket találtak, valamint kivetette az ásó a bitófa vaskampóját is. Török Ignác+ sírjából már kevesebb csont került felszínre, és azok is nagyon porladó állapotban. Török+ sírjának feltárása különben is nehézségekbe ütközött, mert nem az elképzelt észak-déli egyenes vonalban, hanem északkelet felé terült el. Meglelték azonban itt is az akasztófa vasszögét, és különböző rézpénzeket is találtak, amelyekhez hasonlókat Knezić Károly+ sírjában fedeztek fel.

A kitűnő eredményű munka után biztonsági okokból Kara Győző+ még néhány méternyire jobbra és balra is tovább ásatott, hogy megdőljön az a feltevés, mintha szabályos temetőre bukkantak volna, ahova a vári fegyenceket temették egykoron. Több sírt azonban nem találtak. Ez a körülmény teljessé teszi Kara Győző+ történelmi jelentőségű kutatásának értékét, mert most már kétségen kívüli, hogy a bitófán vértanúhalált halt kilenc tábornok igazi kivégzési helyét találták meg.

[Erdélyi Hírlap (Arad), 1933. szeptember 16. 5. old.]




Hátra Kezdőlap Előre