71

1849. október 1.
  Haynau+ utasítása Karl Ernst+ császári királyi törzshadbírónak*

No. 41/Inter. präsid.

 

Az ácsi főhadiszálláson, 1849. október 1.

A múlt hó 22-én és 27-én, 1249. és 1271. szám alatt felterjesztett haditörvényszéki ítéleteket további törvényes eljárásra csatoltan megküldöm a hadbíróságnak, azzal a megjegyzéssel, hogy a többi haditörvényszéki iratot itt tartottam.

Ha egyébként nem ütközik törvényes előírásokba, az a szándékom, hogy az ítéleteket már huszonnégy órával a kihirdetés után hajtsák végre.

Az ítéletek átvételét, illetve végrehajtását haladéktalanul jelentse nekem.

Haynau
  táborszernagy

 

Gáspár+ vádlott ítéletében azt látom, hogy az ő esetében nem mondták ki vagyonának elkobzását, pedig a vagyonelkobzást a kiadott kiáltvány minden felségsértésben bűnösnek bizonyuló vádlott esetében kilátásba helyezi – erre a figyelmetlenségre vonatkozóan magyarázatot kérek, és a jövőben ezt a körülményt szem előtt kell tartani.

Haynau
  táborszernagy




Hátra Kezdőlap Előre